Gárdos Péter: Hajnali láz

Két barátnőmtől is hallottam a könyvről, eléggé ellentétes dolgokat, naná, h szerettem volna megalkotni a saját véleményemet!

A regény a szerző - a rendezőként ismert Gárdos Péter - szüleinek édes-bús, időnként megrázó, de mindenképpen nagyon aranyos története. Talán fura, h azt írom, aranyos, hisz mindkét fiatal a koncentrációs táborok poklából menekül és kerül a II. világháború vége után Svédországba. Miklós, akivel orvosa egy svéd kórházban közli, h csak hónapjai vannak hátra, levelezésbe kezd a szintén a svédországi rehabilitációs táborokban lévő 117 magyar zsidó lánnyal. Lilivel gyorsan valami különleges alakul ki közöttük, végig követve először tartozkodó, szemérmes, majd egyre barátibb, mélyebb, érzelmesebb levelezésüket, nem csak a két főszereplőt, hanem hányatott sorsukat is megismerjük. Két teljesen különböző karakter esik szerelembe: Miklós egy jég hátán is megélő, életigenlő, humoros 25 éves, míg Lili hozzá képest egy naiv kislány, ártatlan és szende. Szerintem érződik, h a főszereplők a szerző szülei, kétség sem fér hozzá, h nagyon szeretett figurákról van szó, a maguk ügye-fogyottságában, egyszerűségében is olyan aranyosaaaaaak! :)
A regény gyorsan olvasható, könnyen befogadható, nem hoz újat a holokuszt témájának feldolgozásában, valahol azt olvastam róla lektűr, nem tör irodalmi babérokra. Ez valószínűleg így is van, mégsem érzem ezt jelen esetben problémának, mert mégis olyat ad, amit csak kevés könyv: egy elképesztő igaz történetet, jó néhány torokszorító és mókás pillanatot, érzelmi élményt itt és most.
A regény keletkezése is megér néhány szót: Gárdos 1998-ig, édesapja haláláig nem is látta a leveleket, édesanyja akkor mutatta csak meg neki azokat. Ekkor egy éjszaka alatt végigolvasta a szülei jó 50 évvel azelőtti levélváltását, de tíz évig nem tudta megírni a történetüket, ami végül 5 évvel ezelőtt jelent meg először, azóta 30 nyelvan adták ki és mozifilm is készült belőle.

Jojo Moyes: Über uns der Himmel, unter uns das Meer

Eddig úgy tűnt, számomra két kategóriára oszlanak Jojo Moyes könyvei: a történelmiek, vagy legalábbis, amik a múltban játszódnak nem nagyon tetszettek, a kortársok viszont igen. Ez is inkább történelmi…

1946-ban 600 ausztrál feleség indul útnak Angliába egy repülőgép hordozó hajón brit férjeikhez, akikkel a háború miatt sokszor csak pár napot tudtak együtt tölteni, sok házasság hirtelen köttetett a világháború fenyegető árnyékában. Egy kabinba keveredik a várandós Maggie, a 16 éves csitri feleség Jean, az előkelő Avis és az ápolónő Frances - 4 teljesen különböző karakter, teljesen más sors. A hosszú hajóút alatt megismerjük a szereplőket, sok minden kiderül mindenkiről. 4 női sors rajzolódik ki előttünk, 4 egykor naiv fiatal lány, akiket már megkeményített az élet, vagy épp most, a hajóút alatt teszi ezt. Elhagyják a családjukat, a biztonságot a férjeikért, egy új hazáért és szembesülniük kell azzal, h sokszor könnyű nőcskeként kezelik-, megbélyegzik őket, a tengerészet a múltjukban vájkál, mintha bűzözők lennének. És még az is lehet, h miután mindezen átmentek, a férjük ír nekik, h mégse jöjjenek…
Kicsit az volt az érzésem, h a végére az a tipikusan szájbarágós „a jó elnyeri jutalmát (Frances), a rossz büntetését (Avice)” dolog kerekedett ki belőle. Jól megírt, de nem túl gördülékeny regény, néhány szereplőről szívesen megtudtam volna többet, másokról kevesebb is elég lett volna, ill. voltak olyanok, akik eléggé homályosak maradtak. Nem rossz könyv, de nem is tartozik a legjobbak közé az írónőtől.

Jane Christo: Die Prinzessin von New York

Az utóbbi idők egyik nekem legjobban tetsző könyve volt, meglepetésemre, pedig az elején ódzkodtam a címe- és kicsit a tartalma miatt is.

A new yorki maffiavezér lánya, Skyler fiatal kora ellenére kalandos életet tudhat már maga mögött: anyját gyerekkorában megölték, ahogy 3 bátyját is, apja ezután kalitkában tartotta, aztán profi igazolvány hamisító lett, majd computer zseni, de a tudását nem akarja már az apja és az alvilág szoláglatába állítani. Épp ezért lelép és jó pár hamis papírnak, na meg számítógépes trükközésnek hála Los Angelesben telepdik le, beiratkozik az UCLA egyetemre és igyekszik elkezdeni a normális emberek, „eseménytelen” életét. Persze nem akar teljesen szakítani a múltjával, amíg le nem számol vele, ehhez van szüksége az orosz alvilág fontos figurájára Julinra. Innentől kezdve a történet kicsit átment Rómeó és Júliába, a két egymással szemben álló család sarja Skyler és Julin eleinte ki akarják használni a másikat, fájdalmat okozni neki és tönkre tenni, de közben sok minden kiderül a családjukról, a múltról és addigra már egymásba szeretnek, de nem a szokásos „unalmas romantikus” módon. Egy nagyon pörgős történet az olasz és az orosz maffiával, sok akcióval, high tech és cyber cuccal, szexszel, nagy dumákkal, szóval kimondottan szórakoztató olvasmány volt.
Mostanában elég finnyás lettem, de szerintem így van ez, ha sokat olvas az ember és nem egyik napról a másikra történt, inkább lassan, de az utóbbi időben nagyon feltűnik, mert nagyon kritikus vagyok. Ez sem volt nyilván egy világmegváltó olvasmány, de lekötött, érdekelt, volt benne némi humor, személyiségek és érdekelt mi sül ki belőle, nem volt bravúrosan és irodalmi igényességgel megírva, de legalábbis nem kellett a stíluson bosszankodnom és az egész ügye-fogyottságán, lassan ott tartok, ez is valami…

Maxim Leo: Haltet euer Herz bereit

A könyv a várólistámon volt, még 3 éve kaptam egy nagyobbacska könyvkupaccal az egyik barátnőmtől.
Az alcíme pontosan meghatározza a tartalmat: Egy család története az NDK-ból, méghozzá a szerző, Maxim Leo családjáé, de nem családregényről van szó, inkább egy dokumentarista elbeszélésről – ezzel nem nagyon sikerült megbarátkoznom valahogy…

Először nagy vonalakban elmeséli a nagyszülei, majd a szülei történetét (akiket fura módon végig a keresztnevükön szólít), de valahogy – bár érdekes és sokszor megdöbbentő – általában nem igazán koherensen, majd nagyon részletesen rátér a két nagyapja hasonló, de mégis teljesen más történetére. Az egyiknek még szinte gyerekként menekülnie kell jómódú családjával a náci Németországból, Franciaországban csatlakozik az ellenálláshoz és évekig harcol a hazája ellen, majd az NDK-ba kerül és bár látszólag hűséges párttag, mint kiderül, itt is megvolt a saját véleménye. A másik nagyapja fiatalon azonosulni tud a náci eszmékkel, de aztán a háborúba kerül, fogságba esik, majd az NDK-ban ő is elhivatott kommunista és párttag lesz. A családja története révén bepillantást enged a szocialista Németország működésébe, ezek a történetek elég hasonlók szerintem a mi szüleink, nagyszüleink rendszerváltás előtti történeteihez. A vége tetszett talán a leginkább, ahogy leírja a saját élményeit a berlini fal leomlásáról, mert valahogy míg az előzőek bár érdekesek voltak, számomra olyan „történelem könyv” szagúan hatnak, míg ez már velünk - és velem is - élő történelem;).
Érdekes olvasmány volt, de nem tudom, h jut valaki arra, h így a nyilvánosság elé tárja a családja történetét és hogy gondolja azt, h ez érdekli is a nyilvánosságot…

Heike Fröhling: Das Leben ist nur ein Moment

Isabell nagyanyja halála után bukkan egy dobozra, amin az áll, kinyitás nélkül el kell égetni. Egy véletlen folytán mégsem így alakul és a lány megdöbbenve jön rá, h nagymamája élete mégsem volt olyan unalmas, mint gondolta.

A szálak Izlandra vezetnek, ahova Emma az unokatestvérével a II. világháború utáni Németország kilátástalanságából érkezett. Unokája, Isabell is oda utazik, h nyomozni kezdjen, ezzel párhuzamosan olvashatjuk a 70 évvel ezelőtti eseményeket. Kiderül, h Emmának volt egy családja Izlandon is, akiket elhagyott, Isabell így meglepetésére családra is talál a szigeten.
Érdekes a történet és sok érdekes morális kérdést érint, de sajnos csak a felszínen, nagyon elnagyolva. Engem jobban érdekelt volna Izland is, ha már ott játszódik a regény, sőt, ez volt az egyik ok, amiért olvasni kezdtem, de keveset kaptam ebből is. Ráadásul előre lelövi a poént, kb. a felénél tudjuk, mi történt és utána még azt ragozza. Maga a sztori nem lett volna rossz, de a megvalósítása szerintem annál inkább. Ez megint az a kategória, h csak csodálkozni tudok, h ezt valaki kiadta. A könyv a legnagyobb meglepetést az elolvasás után tartogatta, itt derült ki, h a szerző 3 évig dolgozott rajta…öhm, erre nehéz mit írni.

Sarah Armstrong: Nachts schwimmen

Minden a címmel kezdődik (Éjszakai úszás), Rachel, aki anyját ápolni tért vissza az ausztrál kisvárosba és szomszédja, a városban csak heti pár napot töltő orvos, Quinn éjjelente a városka uszodájánál talákoznak, h ott titokban ússzanak. Beszélgetnek és a szikrák gyorsan pattogni kezdenek közöttük, majd viszonyuk lesz.

Quinn és Marianne, a felesége már régóta szeretnének babát, de a nő többször is elvetélt és a remény egyre fogy. Mariannenak nincs is már más gondolata, csak az, h újra teherbe essen, de a férje időt kér tőle, félti a feleségét, a kapcsolatukat, amit lassan kezdenek felőrölni a problémák. A sors különös fintora, h aztán a felesége és a szeretője is egyszerre esik teherbe tőle. Egy nagyobb ugrás után néhány évvel később találjuk a szereplőket, közben Marianne lányt, Rachel fiút szült Quinnek, Rachel persze tud a férfi kettős életéről, de a feleségének sejtelme sincs róla, ahogy a gyerekeknek sem. Ez nem mehet így tovább, végül a férfi a feleségének és a gyerekeknek is elmondja az igazat és ezzel valamennyiük élete felbolydul. Érdekes a nők és a gyerekek reakciója, az érzéseik és Quinn vívódásai a helyzettel és önmagával.
Érdekes történet, sok erkölcsi kérdést boncolgat és közben végig az volt az érzésem, valami baljós hangulat lengi be az egészet. Bár tetszett, valahogy mégsem érintett meg igazán, a szereplők kicsit talán távol maradtak, nem tudott berántani a szerző a történetbe, nem tudtam igazán azonosulni velük és a problémáikkal.

Paolo Giordano: Schwarz und Silber

Paolo Giordano eddigi két könyvét olvastam, az első tetszett, a második kevésbé, most a téma sarkallt a harmadik regénye elolvasására.

Nora és a férje (aki fizikus, csakúgy, mint a szerző) Torinoban élnek. A hétköznapokban segíti őket Signora A., főz, elintézi a háztartást és gondoskodik a pár fiáról. Az idős hölgy az évek során a család része lett, fiúknak ugyanúgy hozzátartozik a normális élethez, mint a szülőknek, de egy nap már nem tud jönni, rákos.
Signora A. igazi jelentősége és hatása ekkor derül csak ki igazán: a házaspár mindkét tagja visszahúzódik, biztosnak hitt érzések tűnnek el és a szeretett személy hiánya mindent megváltoztat. Rengeteg visszaemlékezéssel tarkítja Giordano a könyvet, amiből megismerjük a karakán Signora A.-t és egyben leírja a szereplői közötti kötődést és érzelmeket, anélkül, h patetikussá válna.
A szerző megkapóan írja le a házaspár Signora A-hoz fűződő ragaszkodását, szeretetét, ami a mai világban fiatalok és idősek-, gyermekek és szülők között már nem is mindig annyira evidens.
Engem egy kicsit Szabó Magda Az ajtó c. könyvére emlékeztetett, nem csak a téma, inkább valahogy a könyv hangulata miatt. Szépen megírt, elgondolkodtató olvasmány.