2017. január 31., kedd

David Safier: Traumprinz

A képregényrajzoló Nellie egy újabb szerelmi csalódás után meglovasít egy kis könyvecskét és amikor belerajzolja álmai hercegét karddal, páncéllal, kissé meglepődik, mikor a papírról leugorva reggel Retro von Amanpur kelti, teljes életnagyságban.


Az események gyorsan felpörögnek, a lánynak és lovagjának meg kell védeni a mágikus könyvet és ezzel együtt a világot is, mert az eredeti tulajdonos mindent elkövet, h visszaszerezze és semmi jót nem tervez vele. Mindeközben a szó szerint teljesen más világból idecsöppenő Retro rácsodálkozik a skinheadekre, a metróra, a nők öltözködésére és még egy sor dolog vezet kalamajkához. Céljaik elérése érdekében Nellie hol hógömböt, hol tudatmódosítót (ki tudja, h az milyen?) rajzol a könyvbe. Persze a sok kaland után nem marad el a happy end sem, de – szokás szerint – „reális” magyarázatokat ne várjunk, Safier inkább egy modern mesét ad, amiben tényleg a legsztereotipikusabb meseelemek is megvannak, bár időnként kicsit kikarikírozva. Igazi Safieres könyv…kreatív, eredeti, sziporkázó és megint nagyon akció dús, filmszerű, de ez megint időnként elég követhetetlen. Az író egyik regénye sem tudta megközelíteni a Mieses Karmát, szerintem talán azért nem, mert az volt az első, valami újat hozott, új stílust, új ötletet, új megvalósítási módot, ezt aztán hozta a többiben is, de már nem volt újdonság.

2017. január 28., szombat

Dany R. Wood: Limetten retten in Sydney

Az év első fele számomra Sydneyről szól, olvasás terén is. Ez a könyv is kizárólag Sydney miatt került képbe, egy 3 részes sorozat első része, de már az elején biztos voltam benne, h nem fogom elolvasni a többit. Aztán az első oldalak után meginogtam, mert olyan jópofának tűnt, de aztán gyorsan észhez tértem….


Kylenak speeddating ügynöksége van Münchenben és a 100. alkalommal 4 ember abban a szerencsében részesül, h Kylie aktuális férjének hazájában, Ausztráliában, Sydneyben tölthetnek 3-4 hetet, persze annak reményében, h párként térnek haza. A dolgok viszont furán sülnek el, így a nő a még szűz paragép 34 éves Johannesszel, a nagyszájú, öntudatos, bunkó, munkanélküli Tinával, az épp nemi identitását kereső és eközben nőket és pasikat egyaránt preferáló Stefannal és az ő anyjával indul útnak. A cél az lenne, h ebből a 4 emberől 2 párocska legyen, ami finoman szólva is nehéznek tűnik. Az elején időnként még átcsapott útikönyvbe és olyankor egész sokat meglehetett tudni a városról, ami picit amatőrnek tűnt, h nem úgy mellékesen, hanem mintha hirtelen egy útikönyvet olvasnál, „ctrl c, ctrl v” módra. Aztán idővel akárhol is lehettek volna, a hangsúly átkerült a cselekményre, ami nem is lenne baj, ha az nem lenne annyira blőd. Nagyon „túl van írva”, nincs nap, h ne történne az elég unszimpatikus szereplőkkel valami nagyon extrém, túlzó történet. Az egész annyira abszurd, eltúlzott, egy életnyi történtést zsúfolt bele a 30 napba. A végére azért mindenki rátalál a szerelemre, ettől a klisétől sem tudott szabadulni. Nagyon hosszú, nagyon sok(k).

2017. január 24., kedd

Erlend Loe: Naiv.Szuper.

Olvastam már a norvég kultszerzőtől, így tudtam, h valami másra számíthatok, nem egy átlagos könyvről lesz szó. Ez a második regénye, 1996-ban jelent meg, 20 nyelvre fordították le, több országban kultkönyvé vált. Nekem a várólistámon volt.


A regény egy 25 éves srác szemszögéből adja vissza egy önmagát kereső generáció életérzését. Nem találja az élet értelmét, ott hagyta az egyetemet, csak tengődik, filozofál, értelmetlen és teljesen felesleges listákat ír, mintegy pótcselekvésként. Unott és motiválatlan és a sok mélázás csak még inkább azzá tesz. De aztán hirtelen felbukkan egy lány és Amerikában élő bátyja meghívja magához New Yorkba, úgy tűnik, minden megváltozhat, de az élet nem ennyire egyszerű.
Bár a regény látszólag leginkább banális dolgokkal foglalkozik, mégis elgondolkodtat a jövőről, a következő generációról – bár már 1996-ban íródott, de ez a céltalanság, méla unottság szerintem most is aktuális – az élet értelméről. A könyv stílusára már a cím is utal, rövid, szaggatott mondatokból áll, sok listával, faxokkal, e-mailekkel.

2017. január 15., vasárnap

Lorenzo Marone: Der erste Tag vom Rest meines Lebens

Hosszú idő után az első könyv, ami igazán olvastatta magát.


Cesare felesége meghalt, gyerekeivel nem túl szoros a kapcsolata, de hirtelen két nő is lesz az életében, akiknek segítenie kell és akiknek segíteni akar, pedig ez nem túl jellemző a magának való, önző, mogorva, szoknyapecér öregúrra. Cesare azt hiszi, ő 77 évesen mindent tud, mindent és mindenkit megítélhet, de legnagyobb meglepetésére kiderülnek dolgok a múltból, amik őt is meglepik és új fényt vetnek az életére és a jelen eseményei is megváltoztatják. Erre utal a cím is - Életem hátralévő részének első napja – ez feltétlenül nagy tanulsága a könyvnek számomra: mai világunk mindenkitől folyamatos változást kíván, elfogadást, emberséget és erre az idősek is képesek, ahogy Ceasar is bebizonyítja.
Ez a könyv annyi mindenről szó: szerelemről, házasságról, vágyakról, unalomról, magányról, szülő – gyerek kapcsolatról, másságról, elfogadásról, barátságról, erőszakról, betegségről…és ami különösen érdekes volt, mindez egy férfi szemszögéből, hisz nem csak Cesare, hanem az író is férfi. Időnként kegyetlenül őszintén fogalmaz meg egy-egy férfi igazságot, amik újra rádöbbentettek, milyen mások is vagyunk sok szempontból. Persze mivel a regény ennyi témát érint és ilyen fontosakat, nem lehet mondani, h nagyon mélyre menne mindben, de mégsem éreztem, h felszínes lenne, elgondolkodásra, cselekvésre, elfogadásra ösztönöz a szereplők által.
Cesare kicsit hasonlít Ovéra, itt is egy idős úr élete vége felé a sztori főhőse, a téma is hasonló, de mégis más, Cesare élete Nápolyban játszódik, ezt a különbséget egyértelműen érzékelni lehet a svéd verzióhoz képest, az egész szenvedélyesebb, tragikusabb és bár itt is van finom humor, egészen más ez, mint a – számomra – semmihez sem hasonlítható északi sziporkák.
Sajnos a regény egyelőre nem jelent meg magyarul, remélem meg fog, mert ez szerintem egy különleges és fontos olvasmány lenne.

2017. január 12., csütörtök

Annemarie Strehl: Mit Chaos im Gepäck

A címére figyeltem fel (Káosszal a csomagban) és a gyanúm beigazolódott, tényleg utazós könyvről van szó, szóval rögtön érdekelt, de aztán kicsit csalódtam.


Rövid kis könyvecske, a csaj elhatározza, h 1 évet utazgatni fog, csak odafele váltja meg a jegyét Új-Zélandra és csak az első hétre foglal szállást. Hátizsákkal vág neki a kalandban és a terv az, h alkalmi munkákból fogja fenntartani magát, hostelekben alszik és utazgat. Hong Kongban éri az első kaland, ott száll át, majd következik Auckland, majd bejárja Új-Zélandot, ami után aztán Ausztrália következik. Bejárja az outbacket, megnézni az Ulurut (Ayers Rock), Tazmániát, hosszabb ideig maradt Melbourne-ben és végül Sydneyben is járt.
Amiért csalódtam, mert egyrészről az elején nagyon sótlanul ír, bár engem nagyon is érdekelnek az ilyen utazós könyvek, de ez nem tudott se lekötni, se érdekelni. A csaj hihetetlenül negatív, mindent és mindenkit kritizál, ami már csak azért is meglepő, mert azt gondoltam volna, aki egyedül vág neki a világnak, sok mindent akar látni és átélni, az kicsit nyitottabb, barátságosabb, lazább, de nem, nekem borzasztó unszimpatikus volt. Idővel azért kicsit belejött és nem volt annyira negatív már, de még mindig nagyon sok mindenen fel volt háborodva és bár időnként megpróbált jópofáskodni, meg jófej lenni, de az eléggé erőltetett lett. Persze azért voltak benne érdekes információk, történetek, de hiányzott az egészből egy kis só, na meg némi humor és valaki, aki átolvasta és javította volna az elütéseket és egyéb hibákat, amik voltak bőven, ez szintén idegesített. Egyébként a lány ezzel az utazásával párhuzamosan kezdett blogolni is, meg állítólag azzal pénzt is keresni, ami azért meglep, mert a stílusa szerintem nem a legjobb, de instagramon láttam, h még mindig utazgat, szóval valamit ezek szerint mégis tud…

2017. január 8., vasárnap

Gerog Kőváry: Ein Ungar kommt selten allein

A kultúrák közötti különbségek fontos szerepet játszanak a mindennapjaimban a munkám révén, az elmúlt években épp ezért nem csak erről, hanem arról is sokat tanultam – és tanulok ma is - milyenek is vagyunk mi magyarok. Pont ezért érdekel minden erről szóló könyv is, ezt egy német ismerősömtől kaptam kölcsön.


Az ’56-os magyar, Ausztriában újságíróként dolgozó szerző különböző témákról ír: a magyar konyháról, a magyar nőkről, a nyelvről, humorról stb. ezeken belül pedig rövid sztorikkal bontja ki a témákat, sokszor ismert emberekkel kapcsolatos történetekkel, de ezek az „ismert magyarok”, nem hogy a külföldieknek, sokszor nekem sem voltak ismerősek, márpedig, ha németül íródott egy könyv rólunk, az feltehetően nem nekünk, magyaroknak szól…
Egyébként alapvetően jópofa stílusban ír Kőváry, tartottam attól egy kicsit, h lesajnálóan, felsőbbrendűen ír majd a magyarokról, de nem. Alapvetően jó színben tűntet fel minket, úgy lát minket, ahogy mi magunkat olyan ritkán: egyedinek, sokszor érthetetlennek, humorosnak, nagy szívűnek, szerethetőnek….- tapasztalataim szerint a nálunk élő külföldiekben is legtöbbször ez a kép alakul ki. Persze tele van általánosításokkal, sztereotípiákkal, ami nem baj, mert nyilván van alapjuk ezeknek. Most igazán rádöbbentem arra is, h egy nép, néplélek milyen sokat tud változni néhány évtized alatt, persze a mi elmúlt néhány évtizedünk a rendszerváltás óta nem volt éppen eseménytelen, ráadásul egybe esik a világ felgyorsulásával, a globalizáció teljes térnyerésével, amik szintén igen befolyásolók. Sajnos nagyon sok olyan dolgot találtam benne, ami szerintem már nem igaz ránk. Az első kiadás 1986-ban jelent meg, az általam olvasott példányt 2013-ban adták ki, ez már a 10. kiadás volt, közben átdolgozta az időközben (2009) elhunyt szerző, de ez nem nagyon derült ki sajnos. Talán manapság az e-könyvek korszakában, talán már nagyon hozzá vagyok szokva, h leginkább a legújabb könyveket olvasom, de engem kimondottan zavar, h a könyv tele van olyan megállapítással, ami ma már nem állja meg a helyét, meg 1992-es tankönyvekre hivatkozik, mint aktuálisra…ez azért ma már gáz szerintem, nekem. A végén aztán helyreigazít néhány dolgot, h mi minden változott pl. a politikai vezetésben, de ez már, mint halottnak a csók.
Összességében a könyv nekem inkább csalódást jelentett és meglep az osztrák/német sikere – amiről 10 kiadás tanuskodik.

2017. január 4., szerda

Viola Shipman: Für immer in deinem Herzen

3 generáció története a regény, az életvidám, mindenki kedvence nagymama Lollyé, a kicsit szürke, mindenkinek megfelelni akaró lányáé, Ardené és az ő, még önmagát kereső, lányáé, Laurené.


Arden – bár nem szereti a munkáját és nem is becsülik meg – úgy tűnik, csak a munkájának él, mert válása után szüksége van a pénzre. Anyját – akivel teljesen eltérő személyiségek, egész gyerek- és fiatalkorában szenvedett ettől, ez rá is nyomta bélyegét a kapcsolatukra – már régóta nem látták, de amikor aggasztó híreket kapnak Lollyról, meglátogatják. A találkozás mindhárom nőnek jót tesz: Lolly segítséget kap, végre újra gondoskodhat valakikről, tovább adhatja történeteit, lánya és unokája pedig újra felfedezi a nyugodt kisvárost és Lolly életvidám, pozitív szemlélete idővel rájuk is átragad. Mindegyiküknek van egy Charme-karkötője, rajta életük fontos szimbólumaival, amikhez egy-egy sorsdöntő pillanat kapcsolódik, ezekről mesélve ismerjük meg jobban a szereplőket és ők is egymást. Elgondolkodtató a három generáció kapcsolata, szülő és gyerek között természetes a kapocs, ahogy nagyszülő és unoka között is, de szerintem ez manapság változóban van, sokszor sokszáz kilométer választja el egymástól a családokat ill. a generációk közötti különbségek is egyre nőnek.
…meg kell ismernünk az öregeinket, mert nekik olyan életük volt, amit mi elképzelni is alig tudunk. Megtanultam becsülni, hogy nagyanyáink nem csak családjaink támaszai, az életünk szerencsehozói, hanem a hidak is a múltunkhoz és ugródeszkák a jövőnkbe.
Ez a gondolat nagyon igaz szerintem, elgondolkodtatott. Viszont sokszor az volt az érzésem, h Rosamunda Pilchert olvasok…sok a cukormáz és szirup, de jócskán találtam benne azért – számomra – értékes gondolatokat is.

2017. január 1., vasárnap

Boldog új évet!

Újabb évnek értünk a végére, így itt az ideje egy kis összegzésnek!
79 könyvet olvastam ki 2016-ban, eggyel többet, mint előző évben. A könyvek megoszlása a következőképpen nézett ki: 21-et olvastam magyarul és 58-at németül, visszatért tehát a tavalyi 29-49 után, az előző évek aránya. A 21 magyar nyelvű olvasmányomból 10-et magyar szerzők jegyeznek, ez – hozzám képest – egész jó arány. A 79-ből ismét a túlnyomó többségét a Kindle-ömön ovastam, szám szerint 63-at, 16 volt így a hagyományos könyvek száma, ebből 3 kölcsönkönyv volt. Szintén 3 a book&walktól kapott e-könyvek száma, köszönet értük! És egy újabb 3, ennyi könyvet olvastam idén az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáról, ezzel „komoly fodulóponthoz” érkeztem: pontosan 100 könyvet olvastam az 1001 legfontosabb közül;).


2016-ban is sikeresen teljesítettem a várólistámat és az előző évhez hasonlóan szívesen olvastam (ön)életrajzi könyveket (Grace, Áron, Freddie), amiket egyre szívesebben teszek, így folytatás várható ezen a vonalon. Az olimpiai évében persze, h voltak sportos olvasmányok is (A futónő, Meine Olympiade, Berlin 1936). Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is csak egy könyv került fel az abszolút kedvencek közé (Vágyaim listája), de persze most is volt még jó néhány, amik nagy hatást tettek rám. Ilyen volt Mhairi McFarlane új könyve, Marc Elsberg utópiája, a Blackout, Lawrence Hill nem mindennapi rabszolgatörténete, Ove humoros és megkapó története valamint Toni Jordan regénye, a Tausend kleine Schritte. Két városról is olvastam egy-egy könyvet (Koppenhága, Barcelona), ez a vonal is biztosan folytatódni fog 2017-ben. Írók szempontjából a legnagyobb felfedezésem Anna McPartlin, akitől még sokat szeretnék olvasni, magyar vonalon pedig Szécsi Noémi könyveivel ugyanez a tervem.
A 2016-os év legolvasottabb bejegyzése a Marie Curie és lányai c. könyvről írt lett, ezt követte a Szent László-vér, majd a Svéd. A 4. legnépszerűbb írás A Zsolnay-kód volt, az 5. helyet pedig a Köztes idő szerezte meg. Megjegyzendő, bár nem túl meglepő, h az 5 legolvasottabb mind magyar nyelvű könyv volt.
Egy újabb izgalmas olvasási évet zárok le és rögtön meg is kezdem a nem kevésbé változatosnak és eseménydúsnak ígérkező következőt. Olvasásra fel!