2018. május 13., vasárnap

Kerstin Gier: Wolkenschloss

A 17 éves Fanni szeptember óta gyakorlatát tölti egy svájci kastélyhotelben, hol szobalány, hol a wellness részlegen van, vagy a babyszittelésben segít, igény szerint. Persze igények vannak bőven, hisz az elegáns vendégek a világ minden tájáról érkeznek a hegyekbe, h a karácsonyt és a szilvesztert az egykor szebb napokat is látott, de még ma is igen patinás hotelben töltsék.


Izgalmasan kezdődik, in medias res, néhány érdeklődést felkeltő mondattal, de aztán Gier elaltatja az olvasót/hallgatót a gyerekek csínytevéseivel, a vendégek bemutatásával, Fanni hétköznapjaival az ünnepek alatt és között, h aztán szilveszterkor stílszerűen ellője a tűzijátékot. Persze addig is a Giertől megszokott aranyos, humoros sztori, nagyon jó dumákkal, ezt mindig szerettem az írónőnél, de az utóbbi regényeiben ez már kevésnek tűnt, itt viszont van valamiféle történet is, így újra ülnek a jópofa szövegek is. Szóval megismerjük a hotel mindennapjait, problémáit, miközben egyszerre két jóképű fiú is legyeskedik Fanni körül, aki az első csókjára vár. A vendégek közül – szinte – senki nem az, akinek látszik, így a meglepetések garantáltak némi ármánnyal fűszerezve. A végére izgalmas, fordulatos lesz, talán hihetőbb lett volna az egész, ha a főhősnő nem 17 éves – közben jutott eszembe, h az utóbbi években Gier tiniíróként pozicionálta magát – hanem legalább néhány évvel idősebb, mert szerintem ez egyáltalán nem egy tini könyv, Fanni korától eltekintve, aki egyébként szintén nem egy tipikus tini karakter.
A regényt hangoskönyvként hallgattam, itt szerintem nagyon fontos a felolvasó, aki sokat dobhat egy regényen, de akár el is ronthatja azt, itt nagyon jónak találtam, jól hozta a karaktereket, kimondottan tetszett és szerintem hozzátett a könyvhöz. Szóval szórakoztató volt és még izgalmas is, csak azt sajnáltam, h nem tudtam előre, h karácsonykor-szilveszterkor játszódik, szívesebben hallgattam volna inkább akkor.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése