Luke nagyon elfoglalt, sikeres, közel van ahhoz, h teljesüljön az álma és New Yorkban nyisson irodát. Együtt utaznak oda, úgy tűnik, Beckynek is lennének lehetőségei a nagy almában, de továbbra is az egyik slamasztikából a másikba lavírozik. New Yorkban sem tudja visszafogni magát, sőt, még túl is tesz magán, költekezik, vásárol, mint valami megszállott, persze minden kiadását meg tudja magyarázni, legalábbis magának, de az egyik angol bulvárlap a nyomában van és meg is jelenik egy leleplező cikk, Becky bort iszik és vizet prédikál magatartásáról, ami nem csak a saját new yorki álmait teszi tönkre, hanem Luke-kal való kapcsolatát és az ő üzletét is. Bár főhősnőnk nagyon igazságtalannak érzi az egészet és sajnálja magát, én más véleményen voltam, bicskanyitogató időnként az egész, nagyon irritált. Pláne, mikor a megoldást újra abban látja, h bővítteti a hitelkeretét, nem abban, h eladja a sok cuccot, vagy valami pénzkereseti lehetőség után néz, inkább önsajnálatba süpped és haragszik a világra – kezdett unszimpatikus lenni ezen a ponton. De Kinsella még az utolsó pillanatban megmenti a sztorit és észhez téríti Beckyt, akinek megint van pár világos pillanata és kivételesen ismét – ahogy az első részben is – diadalmaskodik a józan paraszti esze, ami újra kihúzza a slamasztikából. Magába száll, döntéseket hoz, végre felnőttként viselkedik, vállalva a felelősséget és a saját lábára áll, azt csinálva, amit igazán szeret és amiben a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése