Két történetet köt össze a főszereplő, Alex személye. 10 éves korában eltalálta és megsebesítette egy narancs nagyságú meteorit ilyesmire az esély kb. nulla. Bár az átlagnál intelligensebb, egy évet ki kell hagynia a suliból a következmények miatt, rendszeresen meditál a rátörő epilepsziás rohamok elkerülése végett és furcsaságai miatt, na meg mert szívesen tanul, szorgalmas és érdeklődő, ő lesz a fura fiú a suliban, az iskolatársai áldozata. Ennek „köszönhetően” ismerkedik meg az amerikai Mr. Petersonnal, az idős özvegy férfi magányosan él, de hamarosan barátság alakul ki közte és Alex között és itt veszi kezdetét a 2. történet. A fiú idővel felolvas neki, könyvekről, zenéről beszélnek, Mr. Peterson vezetni tanítja Alexet, közösen részt vesznek egy könyvklubban, sőt meg is menti Mr. Peterson életét, amikor az öngyilkos akar lenni. Mert az idős barátja beteg, gyógyíthatatlan, de az egykori vietnámi veterán maga akar dönteni a sorsáról, az életéről és a haláláról is. A fiú magától érthetődő természetességgel akarja őt ápolni és gondozni, ha eljön az idő, de ezt Mr. Peterson nem akarja, hisz Svájcban az eutanázia legális…
Tipikus: a történet, számomra a barátságról és a halálhoz való jogról szól, de a sajtó – a történetben – kábítószerrel, pedofíliával, bűncselekményekkel szennyezi be. Sajnos a világ tényleg afelé tart, h ha valaki kedves, önzetlen, segítőkész, akkor az emberek a legrosszabbat feltételezik, szomorú. Bár a regény érdekes és különleges, annyira nem vitt magával, nem szippantott be a történet.
A könyv régóta várt olvasásra, idén felkerült a várólistámra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése