Ferdinand von Schirach: Der Fall Collini

A szerző nagyon híres Németországban, én eddig nem olvastam tőle, de az egyik regénye filmes változatát láttam és az ebből a regényből készített filmről is sokat hallottam. A történet rögtön egy gyilkossággal kezdődik: egy berlini luxushotelben egy idős férfi megöl egy másik idős embert és utána mindenféle ellenállás nélkül feladja magát.

Fabrizio Collini védelmére a fiatal ügyvéd, Caspar Leinent rendelik ki. Az eset nem tűnik túl bonyolultnak, mert a vádlott – bár semmit sem hajlandó mondani az indítékáról – készségesen elismeri bűnösségét. Kissé komplikálódik az eset a fiatal ügyvéd számára, amikor kiderül, az áldozatot jól ismerte, amolyan apa figura volt számára, a családhoz szoros szálak fűzik. Végül mégis marad Collini védője, akit úgy kellene védenie, h az hallgat és nem akarja, h megvédjék. Amikor azonban Leinen egy régmúlt nyomra bukkan, hirtelen már nem is olyan értelmetlen az egész történet. A szálak a náci időkig nyúlnak vissza és a német igazságszolgáltatás meghökkentő fejezetére derítenek fényt. Nagyon jól megírt regény szerintem, rövid, mégis kerek, egész történet, nem túl sok, nem túl kevés, nem marad utána hiányérzete az embernek. Izgalmas, szinte folyamatosan fenntartja az érdeklődést, talán csak egy kisebb üresjárat van benne. Abszolút felkeltette az érdeklődésemet a szerző iránt, biztosan fogok még olvasni tőle.

Lyssa Kay Adams: Ein fast perfekter Liebesroman (The Secret Book Club 1.)

Nagyon nem mélyedtem bele előzetesen, csak a címe fogott meg (könyvklub), így eléggé meglepődtem. Úgy tűnik, zátonyra futott Tia és Gavin, a sikeres baseball játékos házassága, bár ezt a férfi nem akarja elfogadni. Márcsak azért sem, mert az az érzése, ő várhatna bocsánatkérést a feleségétől, erre őt rúgja ki az asszony.

Barátai úgy döntenek, segítenek neki, annál is inkább, mert ők is jártak már hasonló cipőben és tudják, mi a megoldás: a titkos férfi könyvklub, ill. az itt titokban olvasott romantikus regények. Gavin persze eleinte hitetlenkedve fogadja az ötletet, de nem igazán van választása, minthogy belekezd, bár nagyon szkeptikus, mégis hogy tudnának ezek a romantikus limonádék segíteni neki? Aztán viszont meglepi a lektűr, érdeklődve olvassa és vitatja meg a fiúkkal, majd próbálja ki az olvasottakat a feleségén, nem kicsit meglepve ezzel a nőt. Amikor már kezdenének egész jól alakulni a dolgaik, kell még egy csavar, de ez persze csak elodázza a happy endet, ami kijár főhőseinknek. Kicsit engem is meglepett, de egészen tetszett ez a hangoskönyv, mert bár sok benne persze a sablon, de vannak benne eredeti szereplők, ötletek. Alapvetően kedveltem a szereplőket, jól szövi bele a történetbe a házaspár pici ikerlányait is. Ami viszont röhejes volt, ahogy a könyvet felolvasó pasi a női karaktereket „megformálta”, sokszor az volt az érzésem, h parodizál, elég fura volt. Érdekes, amikor nők a felolvasók, ők általában jól hozzák a férfi karaktereket is, fordítva már kevésbé igaz ez. A könyv egy három részes sorozat első része, még gondolkozom a folytatáson, valószínű sorra fog kerülni, de talán inkább egy kicsit később.

Ulrika von Bülow: Good Morning, New York!

A 30-as évei közepén járó Ulli a New Yorkban munkát kapó partnerével költözik Hamburgból a nagy almába, ahol már előtte is sokszor járt. Továbbra is lehetősége van dolgozni a Sternnek újságíróként, hisz itt aztán mindig van miről írni.

Nagyon lelkesen és hatalmas érdeklődéssel vág bele a város megismerésébe immáron new yorkiként és gyosan rájön: itt minden egy kicsit extrémebb, mint máshol: az időjárás, a karácsonyi deko, az élelmiszer kiszerelések; a városnak megvannak a maga szigorú szabályai, legyen szó a borravaló adásról, randizásról vagy bármi másról; New York elképesztő tempót diktál lakosainak, hisz itt szó szerint mindig történik valami és mindenki attól tart, lemarad valamiről. Külön fejezeteket szentel néhány témának, pl. az itt „szent” baseballnak vagy a szcientológiának (ezek számomra pont elég unalmasak voltak), bemutatja több érdekes ember kalandos életútját, akikkel találkozik – bár ezeket azért nem éreztem feltétlenül idevalónak - de azt például érdekes volt olvasni, ki hogy élte meg/emlékszik vissza a szeptember 11-ei eseményeket/re. Nem maradhatnak ki persze a város ikonikus helyszínei sem és persze ír a Hamtonsról is. Mikor több éves kapcsolata – ami révén a városba került – zátonyra fut, új oldaláról ismeri meg a várost, ezúttal szingliként. Aztán újabb váratlan fordulattal hamarosan már kismamaként, majd anyukaként fedezheti fel a várost, bár ezekről már elég kevés szó esik. Úgy általában nagyon tetszett, bár volt benne egy-egy unalmasabb rész, de összességében egyszerre szórakoztató és informatív, jó stílusban megírva, olvastatja magát. Jól megtalálta az egyensúlyt a város és az ő magánélete között, nem elfelejtve, h ez a könyv nem róla szólt. Aki érdeklődik New York iránt, annak szerintem jó kis olvasmány lesz ez és annak ellenére, h már jó pár éves, még talán néhány utazási tippet is tartogat.

Wil Haygood: A komornyik

Mikor bemutatták a filmet, nagyon érdekelt, de végül nem láttam. Aztán megvettem ezt a könyvet, mert emlékeztem a filmre és azt hittem, a kettő „ugyanaz”, most rá kellett jönnöm, h sajnos nagyon nem.

Abszolút nem regény ez, nem is tudom mi, talán dokumentum regény, bár ezt meg erős túlzásnak érzem. Obama elnökké választása előtt, amikor már lehetett tudni, h jó esélyei vannak, az újságíró Haygood, vagyis a szerző, fel akart kutatni olyan színesbőrűeket, akik a Fehér Házban dolgoztak. Nagy nehezen rábukkan az évtizedekig ott komornyikként dolgozó Eugene Allenre. Megismeri őt, feleségét, fiát, akik mesélnek neki azokról a – sok szempontból – kalandos évekről, fényképeket, ereklyéket mutatnak neki, majd együtt élik át az első afroamerikai elnök, Barack Obama beiktatását. Ez így tulajdonképpen nem is hangzik rosszul, de sajnos nagyon elnagyolt, felületes, csapongó, nem is értem. A komornyik életéből, történeteiből biztos vagyok benne, h ennél csak tartalmasabb könyvet lehetett volna készíteni. Ráadásul a könyv utolsó harmada már a színes bőrűekről szóló ill. az ő főszereplésükkel készült hollywoodi filmekről ill. azok hiányáról szól, majd rákanyaraodik A komornyik c. film előkészületeire, szereplőire, forgatására, de ugyanolyan felületes, elnagyolt és semmit mondó ez a rész is, mint az első, Eugene Allen életéről szóló, abszolút rejtély számomra, miért kellett ez. Főleg, h a fülszöveget most újra elolvasva, abszolút mást várna az ember a könyvtől, mert az is mást ígér. Összességében talán a szerző a témában írt újságcikkeit egészítette ki és az lett kiadva, szerintem könyvként értékelhetetlen módon. Hatalmas csalódás volt nekem ez a várólistás könyv. Végül megnéztem A komornyik c. filmet is...az egyetlen hasonlósága a könyvvel a felületesség és az elnagyoltság, egyébként a kettő mégcsak köszönöviszonyban sincs egymással, szerintem a film nem is a komornyikról, hanem a - kitalált - fiáról szól:O.

Markus Flohr: Wo Samstag immer Sonntag ist

Egy német egyetemista Izraelben – erre kb. van egy elképzelés az ember fejében, h milyen szituk jönnek elő, de a szerző nem a sztereotípiákat írja le, ami pozitívum is lehetne, ha valami értelmeset írna le, de nem ezt teszi…akármilyen egyetemista lehetne akárhol, zagyva, baromság kb.80 %-ban, csalódás volt.

Leginkább úgy tűnik, mintha semmit sem csinálna, az egyáltalán nem derül ki, h mit tanul, csak teng-leng, összejön egy öntudatos iráni-zsidó nővel, akivel aztán végig amolyan se vele, se nélküle viszonyban vannak; nagymama mentőbe megy vele a Gázai övezetbe; nem nagyon akaródzik neki németül megszólalni a Jad Vasemben; sokszor zsidónak nézik az orra miatt kb. ennyi maradt meg pár nappal a befejezése után. Se nem vicces, se nem informatiív, leginkább szenvedős volt olvasni nekem.

Lisa See: Tochter des Glücks

Ez a regény tulajdonképpen a Shanghai lányok folytatása, bár ez számomra is csak akkor derült ki, amikor belekezdtem, egyébként már régóta a várólistámon volt. Joy a családjával amerikában nő fel, szülei mindent megadnak neki és megtesznek érte, de úgy nevelik, h kínai gyökereinek tudatában legyen.

Mikor a lány 19 évesen megtudja, h valójában a családjában senki sem az, akinek hitte, kétségbeesik és Kínába menekül, h ott megkeresse igazi apját. Illuziók hada él a fejében a hatalmas országról, de ezeknek nem sok köze van a valósághoz, amit elég gyorsan saját bőrén tapasztal meg. Anyja, az első részben megismert Pearl, is visszatér Kínába, ezzel azt kockáztatva, h lányával együtt sohasem jut ki onnan, de úgy gondolja, inkább vele együtt ott, mint biztonságban, de egyedül Amerikában. Joy lázadása odáig jut, h férjhez megy az „első szembejövő” fiúhoz, aki egy isten háta mögötti kis faluban, teljes nincstelenségben tengődik a családjával a szürke szocializmusban. A lány illúziói – minden tekintetben – gyorsan szertefoszlanak, de megszületik a kislánya, aki új erőt ad neki. Közben a szerző egyre szemléletesebben érzékelteti a viszonyokat, az elképzelhetetlen éhezést, hátborzongató. Lisa See könyvei eddig emlékeim szerint jobban lekötöttek, talán ami nekem itt hiányzott, az a kínai kultúra, a szokások leírása, itt inkább a családi szálakon volt a hangsúly és hát Mao Kínájában inkább a szegénységé és az éhezésé volt a főszerep, mint bármi másé. Igazából Joy története egy klasszikus lázadás a szülők és az ő világuk ellen, 19 évesen elég sokan gondolták már úgy – pláne egy sérelem után – h senkire sincs szükségük és úgyis mindent jobban tudnak. Aztán, amikor beüt a krach, a családok – jó esetben – újra egymásra találnak, számíthatnak egymásra, itt is így van ez.

Constantin Schreiber: Die Kandidatin

Egy nagyon érdekes és megosztó, nyár elején megjelent könyvet hallgattam ezúttal spotify-n. A regény valamikor a – nem túl távoli - jövőben játszódik Németországban, ahol Sabah Hussein muszlimát, szíriai menekültek gyermekét, az Öko Párt kancellárjelöltjét nem sok választja el attól, h megválasszák az ország vezetőjének.

A szerző beavat minket abba, mi is a helyzet aktuálisan az országban, mik Sabah törekvései, a számára fontos témák, mit ért el ő és a pártja az elmúlt években. Hát van változás bőven. A teljesség igénye nélkül: hidzsáb kvóta van, pl.15% a pártban, de a fejkendő szó tabu, ezen akár választást is lehet bukni; a diverzitás himnusz az ország hivatalos himnusza és egyébként is a diverzitás a „varázsszó”, persze csak a genderizmus mellett, ennek megfelelően a bibiliában nem szerepelhet az isten szó, kizárólag isten/istennő/isteni lény-ként, a popdalokban is kifogásolják a mindent átszövő patriarchializmust (follow him – follow him, her, them kell legyen az új verzió); vannak emberek, akik homo- ill. transzszexuálisnak adják ki magukat, h a társadalomban jobb esélyük legyen az érvényesülésre; a 70 év felettiek nem szavazhatnak és az is egyértelmű, h a jövő ebben az új világban már nem az idős, keresztény, fehér férfiaké, hanem a fiatal muszlim nőké; James Bond immáron egy fekete, leszbikus ügynök fogyatékkal stb. Ahogy mindebből is látszik, sok dolgot elvisz a humor irányába – bár az is igaz, h sokan ezt nem így látják – nagyon kikarikírozza a dolgokat és eléggé szatírában nyomja, de emellett sok, mai világunkban is valós problémára és társadalmi egyenlőtlenségre is figyelmet irányít. Igazából, bár van íve a történetnek, de abszolút nem az a lényeg, végül megválasszák-e Sabah-t, sokkal inkább a körülmények, az uralkodó elvek hangsúlyosak, szóval semmiképpen se egy Nobel aspiráns, irodalmilag bravúros regényről van szó. Inkább ebből a sok-sok ideológiai dologból megpróbált – több kevesebb sikerrel – egy regényt összehozni, mondjuk szerintem ezáltal fogyaszthatóbb lett a nagyközönség számára, ami nem hátrány, mert fontos témákat boncolgat. Valahol ez egy mindenkit és mindannyiunk jövőjét érintő könyv, máshol meg mégis nagyon német, mert tele van olyan jelenségekkel, amiket talán csak a németek ill. az ottani helyzetet, véleményeket és nyelvet ismerők értenek meg igazán. Ezen ismeretek hiánya nélkül – pl. magyar fordításban – rengeteg dolog értelmét is veszítené, hiszen pl. a magyarban a nyelvtani nemek hiánya miatt sok nagy „poén” válna jelentéktelenné. Ami még feltűnő volt, h a magyarban az itt felvetett problémák közül többre, még szó sincs – legalábbis a társadalom többsége számára ismert– ez is elgondolkodtató, több szempontból is. Már miközben olvastam nagyon kíváncsi voltam rá, h milyen visszhangja volt a könyvnek Németországban, mert rettentően aktuális és időnként „érinthetetlen” témákról ír szatírikusan, kritikusan. Miután meghallgattam a könyvet derült ki számomra, h a szerző a német közszolgálati tv, Tagesschau c. műsorának (kvázi Híradó) műsorvezetője, akinek pozíciója miatt kb. semmilyen véleménye nem lehet, ilyen meg pláne nem, a politikai korrektségre kínosan ügyelő Németországban, ezt nem kevés kritikusa is az orra alá dörgölte, de ennek fényében pláne egy nagyon bátor próbálkozás a könyv. Egyébként sok dolog, pl. az ilyen-olyan kvóták, a 70 év felettiek megfosztása a szavazati joguktól, bár elég meglepően, helyenként sokkolóan hatnak, de ahogy a szerző egy interjúban elmondta, nincsenek már messze, hisz ezek mind olyan témák, amik már felmerültek, amikről már vita folyik. Úgy gondolom Schreiber könyve mindenképpen elgondolkodtató, annak ellenére is, h sok sablont és sztereotípiát használ és nem riad vissza a túlzásoktól sem, egy kísérlet annak felvázolására, h nézhetne ki a világ, ha minden jelenlegi - több diverzitást, több politikai korrektséget és több „wokeness”-t követelő - javaslat megvalósul.

Julia Lehnen: Sehnsucht nach Zypern

Marie azért érkezik Cirpusra, h ott végezze erdészeti gyakorlatát és bár kollégája, a mogorva, de jóképű Alexandros eleinte mindent elkövet ennek meghiúsítása érdekében, a lány marad, segít, felfedez, komoly problémákat old meg a maga német makacsságával, tudálékosságával és sorra jobbnál jobb pasikat bolonít magába, h hogyan és mivel, az rejtély.

Jaj, hát ez már megint milyen volt….idegesítő felolvasó, nála már csak a főszereplő idegesítőbb. Mindent jobban tud mindenkinél, mindenbe beledumál, de persze mindennek ellenére mindenki az ő társaságát, kegyeit etc. keresi, továbbra sem értem az ilyesmit. Ez azafajta könyv, amikor nagyon elgondolkodok, h mi a fenéért hallgatok én végig ilyesmit. Bár a végére felmerült bennem, h talán a felolvasó tényleg nagyon rányomta a negatív bélyegét az egészre, mert semmi intonáció, monotonon nyomja végig, akármi van, akárki beszél, borzasztó. Maga a könyv, szerintem túl sokat akar, többet, mint az ilyen kis limonádék és sokat ír a szigetről, meglehet tudni ezt-azt, de én erre sem tudtam koncentrálni az olvasó és a főszereplő katasztrofális kettőse miatt.