Mark Haddon: Das rote Haus

Két testvér – Angela és Richard – akik sosem álltak közel egymáshoz, anyjuk halála után családjaikkal együtt mennek nyaralni. Vagyis a jól kereső orvos, Richard, meghívja a jóval szerényebb körülmények között élő nővérét a családjával egy Herefordshire-ben álló vöröstéglás kastélyba egy hétre, amit bérel.

A fejezetek egy-egy napot írnak le, de annál sokkal többet, nem csak a történéseket rögzítik – amikből egyébként eleinte nincs túl sok – hanem állandóan váltakozó perspektívából megismerjük a két családot, egymáshoz fűződő kapcsolatukat, „viselt dolgaikat”, gondolataikat. Richard második feleségével és nevelt lányával érkezik, míg Angela férjével és három gyermekükkel, vagyis egy modern és egy hagyományos család feszül egymásnak, na meg persze a különböző generációk. A néhány napos ismerkedés és „bemelegítés” után aztán felpörögnek az események, furcsa és komoly konfliktusok bontakoznak ki, miközben a múlt egy súlyos traumája felszínre tör. Eleinte nagyon zavart, h szinte még új bekezdés se kezdődött, amikor változott az elbeszélő személye, plusz időnként dőlt betűs részek jönnek, mint kiderült, ezek hivatottak a párbeszédeket jelezni, elég szokatlan módon, ehhez hozzá kellett szokni. A regény olyan, mint egy kamaradarab, egy helyszín, két család összezárva, 8 ember, a többiek, mint pl. Angela és Richard szülei csak az emlékeikben elevenednek meg, vagy mint a barátok, szeretők, csak üzenetek, telefonhívások révén tudnak rövid időre bekerülni ebbe a családi buborékba. A könyv a várólistámon volt és örülök, h elolvastam, de nem nagyon tetszett. A szerző több könyve megjelent már magyarul egyébként, ha jól láttam, ez még nem.

Carsten Henn: Der Buchspazierer

Ennél a könyvnél a cím (Könyvsétáló) fogott meg és keltette fel az érdeklődésemet, na meg a sok és nagyon jó amazonos értékelés. Az idős Carl Kollhoff egész életében könyvesbolti eladó volt, nemzedékekkel szeretette meg az olvasást egy-egy jó könyv ajánlással. Bár barátja könyvesboltjában, ahol dolgozik, immáron más szelek fújnak, amióta annak lánya vette át a vezetést, Carl továbbra is minden este, zárás után elsétál néhány könyvmoly törzsvásárlóhoz, h „kiszállítsa” nekik rendelésüket.

Nem nagyon tudja megjegyezni az igazi nevüket, így náluk is jól bevált módszerét használja és regény karakterek nevét ragasztja rájuk, így visz könyvet pl. Mr. Darcynak, Effi Briestnek, Harisnyás Pippinek, Herkulesnek és a Felolvasónak. A meglehetősen egyhangú napoknak egy 9 éves kislány, Schascha felbukkanása vet véget, aki ellenállhatatlan gyermeki bájával és őszinteségével nem csak az eleinte kézzel-lábbal ellene tiltakozó Carl, hanem a könyvmolyok figyelmét és szeretetét is elnyeri. Ám a kislány változást akar, segíteni ezeknek a segítségre szoruló embereknek, nem olyan könyveket vinni nekik, amiknek segítségével tovább dagonyázhatnak jelenlegi kilátástalanságukban, hanem olyanokat, amik felnyitják a szemüket, amik előre viszik őket. Ám ez az idill nem tart sokáig, pont amikor Carl életében talán először előbbre helyezi az embereket, mint a könyveket és kész nyitni feléjük, az élete kártyavárként omlik össze. Egyedül marad, könyvek és barátok nélkül, mérhetetlen csalódottságával. A kis Schascha felbukkanása viszont ezúttal is a dolgok jobbra fordulását jelzi és a történet egy – számomra kicsit túl idealista – happy enddel zárul. Egyrészről tetszett a regény, az, h a könyvek fontos szerepet kapnak benne, a két főszereplő karaktere is a szívemhez nőtt, de sokszor azt éreztem, h a szerző azon erőlködik, h ezt a sok-sok fontos témát, mind belesuvassza a regénybe és hogy kijöjjenek a fontos gondolatok. Emiatt nekem helyenként picit „tankönyv szagú” volt.

David Safier: Miss Merkel - Mord in der Uckermark

Nem voltam biztos benne, h ez sorra fog kerülni, amikor megláttam Spotify-n, de most, h Angela Merkel 16 évének vége Németország – és a világ – élén, gondoltam aktuális. Hosszú idő után Safier egy kicsit más regénnyel jelentkezett és szerintem ez jó ötlet volt. Ez is helyenként infantilis, meg bugyuta, de még az abszolút elviselhető és szórakoztató módon, nem megy el a teljes sületlenségek irányába, mint általában.

A sztori – a szerzőtől szokatlan módon - nagyon is valódi, hivatali idejének lejárta után a volt kancellár, Angela Merkel férjével és egy mellé kirendelt testőrrel, na meg Putinnal, a kutyájukkal (LOL) Uckermarkbe költözik, Kleinfreudenstadtba, h ott töltse jól megérdemelt nyugdíjas éveit. Ezek még csak 6 hete tartanak, ezért aztán Angela még nem is igazán tudja, mit kezdjen a helyzettel és az idejével. Minden nap sütit süt, aminek leginkább a helyi szegények örülnek, szokásos szerkójában – fekete szövetnadrág, színes blézer – jár túrázni, de tagadhatatlanul hiányzik neki a berlini pörgés. Pont kezdené megismerni a kisváros lakóit, amikor egy haláleset borzolja az idegeket: Baugenwitz bárót holtan találják kastélya tömlöcében, miközben épp parti van nála, amin Merkelék is részt vesznek. Bár az eset eleinte öngyilkosságnak tűnik, de Angelának, már első blikkre is túl sok a furcsaság, így jobb elfoglaltság híján, a nyomozásba veti bele magát. Gyorsan rájön, h kb. a kisváros minden női lakosa gyanús és még oka is lett volna megmérgezni a nőcsábász bárót. Safier jól keveri a kártyákat, szerintem tényleg nem nagyon lehet rájönni, ki volt a gyilkos, de végül Miss Merkel (Miss Marple után szabadon) megoldja az esetet. Bár ezt a nyomozósdit kicsit hosszadalmasnak találtam, de ennek ellenére is szórakoztatónak, méghozzá leginkább azért, mert a hangoskönyv olvasója szerintem remekül utánozza Merkelt és hozza a figuráját. Persze kellenek ehhez Safier zseniálisan megírt poénjai is, ezek és Merkel figurája viszik a hátukon a regényt, az, h a nyomozás is elég izgalmas inkább csak bónusz. Szóval ez esetben az, h hangoskönyvként hallgattam szerintem egyértelműen hozzátett a történethez. Most néztem utána, h miután az első néhány könyve magyarul is megjelent az írónak, a többi már nem, amit meg is tudok érteni, mert valahogy nekem is az volt az érzésem, h bár az ötletek jók (bár időnként már azok is túl egyediek voltak), de alapvetően általában nagyon blőd irányba ment el és ami egyszer kétszer még vicces és eredeti, az hatodik alkalommal már nem feltétlenül.

Lyssa Kay Adams: Liebesromane zum Frühstück (The Secret Book Club 3.)

A 3. rész eléggé ellaposodott számomra, az itteni főszereplők, Alexis és Noah a 2. részben tűntek fel, ott epizódszerepet kaptak. Az azóta eltelt kb. másfél évben legjobb barátokká váltak, de persze titokban mindketten többre vágynak ennél, de nem merik kockára tenni a barátságukat.

Az Alexis életében váratlanul felbukkanó állítólagos húga kavarja fel aztán az állóvizet azzal, h arra kéri, adja veséjét közös apjuknak, akiről Alexis addig még csak nem is tudott. Ebben a nehéz helyzetben persze a legnagyobb támasza Noah és a „szokásos” bonyodalmak után minden szinten happy enddel végződik a történet. Ez a befejező rész tetszett legkevésbé, mert túkonspirált, nagyon elrugaszkodott a valódi élettől, az 1. részben tényleg Tia és Gavin kapcsolatán és házasságán volt a hangsúly, majd már a 2. részben kezdődött ez a „krimis” dolog, de ott még valamennyire ellensúlyozta számomra a haláli jó duma, itt viszont ebből szinte semmi sem maradt, nagyon csöpögős és annyira rossz dumák vannak benne, h még hallgatni is fájdalmas volt.

Gudula Walterskirchen - Beatrix Meyer: Festetics Mária grófnő naplója – Erzsébet királyné bizalmas barátnője

Erzsébet királnyé, Sisi magyar udvarhölgye tulajondonképpen egész életében naplót vezetett, így több ezer oldalnyi anyag gyűlt össze, amit nem lehetett csak úgy kiadni, ezért – kicsit meglepő módon – rendszerezték ezt, méghozzá úgy, h témákra bontották a naplót és az adott témával kapcsolatos bejegyzéseket gyűjtötték össze. Ebben a 8 fejezetben olvashatunk naplóbejegyzéseket magáról a napló tulajdonosáról; a szerelmeiről; utazásairól; azokról a jelentős személyiségekről, akikkel magas pozíciója miatt találkozott; a politikáról, de a bejegyzések főszereplője az imádott Erzsébet császárné és királnyné.

A napló lapjain nem csak a történelem elevenedik meg, hanem egy – úrnőjéhez a végtelenségig hűséges és lojális, karakán, becsületes, éleslátó – magyar grófnőt is megismerünk Festetics Mária személyében, akinek Deák atyai jó barátja és tanácsadója, Andrássy pedig plátói szerelme és jó barátja volt, aki szerint „a kis Mari”-ból jobb miniszter lett volna, mint a legtöbb férfiből. Na és persze a szokásosnál kicsit árnyaltabb képet kapunk Sisiről is, akinek élete az udvarban közel sem volt olyan leányálom és körülrajongott, mint gondolnánk. Meglepett, h mennyien nem kedvelték, terjesztettek róla rosszindulatú pletykákat és intrikáltak ellene, de a grófnő leírásában a császári pár kapcsolata feddhetetlen volt. Időnként – a nagy rajongás és szeretet mellett – azért fel-felbukkan a császárné vitathatóbb oldala is, számomra a legledöbbentőbb az volt, h a napló tanúsága szerint Erzsébet többször is megtiltotta Festetics Máriának, h férjez menjen, aki – ezzel feladva saját személyes boldogságát – engedelmeskedett a császárnénak. Örülök, h elolvastam ezt a naplót, mert egy nagyon érdekes korrajz és történelmi lenyomat, tele ismert emberekkel. Időnként felmerült bennem, h talán egy lineáris elbeszélés jobban állt volna a naplónak, de összességében ez a témák szerinti felosztás is jó megoldás volt.

Hyeonseo Lee: Schwarze Magnolie

Észak-Koreában, vagyis, ahogy egész gyerekkorában hallja, a világ legjobb országában született a főhősnőnk, aki beszámol itt töltött gyerek- és fiatalkoráról: 7 évesen látott először kivégzést, ami általános iskolás kortól kötelezően megnézendő volt; az ateista országban, akinél bibliát találtak halálbüntetés vagy életfogytiglani gulág várt rá; amikor Kim Ir Szen meghalt, megbüntették azokat, akik túl kevés könnyet ejtettek.

A szerző egy elképesztő világot fest elénk, még úgy is, h nálunk is történtek/történnek furcsa dolgok, ez egy más szint. Majd mintegy kamaszcsínyként szökik át Kínába a határmenti kis városkából, ahol anyjával és öccsével él és ami kalandnak indult, rémálommá válik. Nem mehet vissza, mert azzal nem csak magát, a családját is bajba keverné. Rokonoknál húzza meg magát, majdnem férjhez adják, majd végre a saját lábára áll, de végig titkolja származását, rejtőzködik, menekül és hétszer vált nevet. Végül mégis belekezd céljai/álmai megvalósításába, átküzdi magát Dél-Koreába és az állampolgárságot is megkapja, de rájön, h éveket kell tanulnia, h legyen belőle valaki itt. Végül mégsem ezt választja, hanem a családját, 14 éve nem látott anyját és öccsét, akiket egy végtelenül hosszú és fájdalmas úton, Kínán és Laoszon át sikerül végül szintén Dél-Koreába juttatnia. De vajon be tudnak illeszkedni az ősellenség országába? Elképesztő történet, nagyon kalandos a szerző élete, már-már túl kalandos, az a fajta sztori ez, amire – ha fikció – azt mondja az ember, h na neee, ez már túl sok. De mint tudjuk, az élet a legjobb (forgató)könyvíró. Magyarul is megjelent A lány hét névvel címmel, ami a könyv eredeti címe is.

Lyssa Kay Adams: Die Liebesroman-Mission (The Secret Book Club 2.)

Mégis rögtön belekezdtem a folytatásba és úgy tűnik, „egy szuszra” fogom meghallgatni a 3 részt. Alapvetően az 1. rész is tetszett, de ez sokkal viccesebb annál, így eleinte még inkább bejött. Aztán viszont eléggé elment „akció” irányba, ami nekem így hangoskönyvben annyira nem jött be.

Az első részben megismert Liv – Tia húga – keveredik bonyodalomba, miután rajtakapja nagyhatalmú főnökét egy fiatal lánnyal. Kirúgják, de nem akarja annyiban hagyni a dolgot. Bosszú missziójába belekeveredik Mac, a titkos könyvklub oszlopos tagja, akivel ki nem állhatják egymást, így osztják egymást rendesen. Haláli szövege van mindkettőnek, persze a kapcsolatuk kimenetele nem lehet kérdés, de addig még jó néhány bonyodalommal kell megbírkózniuk, nem kímélik sem magukat, sem egymást. Szóval ez azért egy elég nagy közhelyre épít, de valamennyire a jó dumákkal és a szerethető szereplőkkel sikerül feledtetnie ezt. Ebben a részben eléggé eltávolodunk a könyvklubtól, itt nincsenek már részletek az éppen olvasott romantikus könyvből, ezáltal megváltozik az egész szerkezete és bár az első részben megismert szereplők itt is fel-fel bukkannak, csak epizódok jutnak nekik.

Helen Russell: Egy év a világ legboldogabb országában

Kölcsönbe kaptam ezt a könyvet még pár hónappal ezelőtt és végre nekiálltam. Jártam már Dániában és nagyon tetszett, szívesen vissza is mennék és nagyon szívesen olvasok ilyen jellegű könyveket, ahol egy, az adott országba költöző külföldi szemével látjuk a helyet és vele együtt éljük át a kezdeti izgalmakat, élményeket, nehézségeket és kulturális (és egyéb) különbségeket. Helen, az angol Marie Claire újságírója, amikor férje állásajánlatot kap a dán Legotól, így némi habozás után odaköltöznek egy évre. Csakhogy nem a menő Koppenhágába, hisz a Lego Billundban van, Istenhátamögött (a szerző szerint), ráadásul ők végül Istenhátamögött Alsón kötnek ki, vagyis egy kis faluban, ami elég éles váltás London után. Az újságíró nem hagyja egy percre sem nyugodni szerzőnket, hisz tudja, a világ legboldogabb országába költöznek, utána akar járni, mitől is annyira boldogok a dánok, ez lesz az ő projektje az évre.

Minden fejezet egy-egy hónapot ír le és a fejezetek végén néhány pontban összefoglalja a hónap nagy felfedezéseit, tanulságait. A kezdeti meghökkenéstől (elég kemény januárban Dániába költözni) és bürokratikus akadályoktól szépen lassan az élet minden területére eljutunk, kiderül hogyan élik meg és mit gondolnak ezekről a dánok. Tényleg mindenről van szó, a teljesség igénye nélkül: a vallásról, a dán zászlóról és patriotizumusról, a hobbikról, a péksütikről, a munka-magánélet egyensúlyáról, a házasságról, az adózásról, a karácsonyról, a dán konyháról, a hagyományokról, az elképesztő bizalomról amit a többi ember ill. az állam iránt éreznek és persze sokszor a hyggéről. Rengeteg érdekes, vicces, elgondolkodtató részletet tudunk meg Dániáról, valódi képet kapva az országról és lakosairól. Engem talán legjobban a patriotizmusuk lepett meg, ezt nem gondoltam volna:

„A megélt tolerancia a nemzeti büszkeség fontos forrása. Arra jöttem rá, hogy a dánoknak a legkisebb ürügy is elég, hogy előjöjjön belőlük a hazafi. Megkérdőjelezhetetlenül nagy szerencsének tartják, ha valaki dánnak született, és szerintük a dán nemzettel való akár legtávolabbi kapcsolat is Jó Dolog. Nagyon sok vállalat nevében benne van a „dán” szó, mert itt a dánság egyenlő a kiválósággal és jó minőséggel.”

Ami kevésbé lepett meg, az az időjárás, de még így is meghökkentő volt olvasni a nyárról, amikor még éjfélkor is süt a nap, aztán a fél évnyi „sötétségről” és arról, h a szerző szerint a dánok télen még ahhoz is túl depressziósak, hogy megöljék magukat. Így talán érthetőbb, miért is alakult ki és vált a „dánság” fontos alkotóelemévé a hygge, főleg úgy, h a dánok szerint „a tél átvészelésének titka, hogy bent maradunk”.

„Ahhoz erős jellem kell, hogy a világ boldogságindexének élén maradjon a nemzeted úgy, hogy minden évben hat hónapig jeges sötétségben éltek. Az élet nem mindig napos, „szivárványokon ugrókötelező egyszervúk” stílusú utópia. De egy stabil, biztonságos, gondoskodó környezet, amire számíthatsz holnap, holnapután és egész évben, az majdnem ugyanolyan jó.”

A sokszor szkeptikus Helent az egy év leteltével sikerül meggyőznie Dániának, az ő élete is pozitív fordulatot vesz, hála többek között a más felfogásnak és életfilozófiának és boldogan marad családjával a világ legboldogabb országában. Ez a könyv egyszerre humoros és informatív és még nagyon olvasmányos is és annak ellenére, h abszolút jó egységet alkot, jól elkülöníthető 2 részre osztható. Egyrészről ott vannak Helen és a férje, legóember saját élményei, tapasztalatai, itt az író nem törekszik arra, h a lehető legjobban a háttérben maradjon, vagyis őket is megismerjük valamennyire és szerintem ez kimondottan jót tesz a könyvnek, mert egy nagyon önironikus, vicces és aranyos házaspár. Másrészről a könyv viszont „dokumentarista”, vagyis, amit tapasztalnak az életükben, annak próbál utánajárni Helen és tényleg szakértőkkel beszél az adott témában. Ezek a részek sokszor meglepőek és elgondolkoztatók, h így is lehet és rávilágítanak sok mindenre. Pici negatívumnak éreztem, h ezek időnként nekem túl soknak és túl száraznak tűntek, túl sok számmal. Szerintem ezért volt, h bár a könyv érdekelt és tetszett, mégis elég sokáig olvastam, mert kellett az idő mindezt „megemészteni és feldolgozni”. Régen fordult velem elő, h felmerült bennem, h megveszek egy könyvet, amit kölcsönbe kaptam, csak hogy nekem is meglegyen, ez ilyen volt, ennél nagyobb dicséret aligha van (de sajnos jelenleg nem nagyon kapható már).