2011. április 28., csütörtök

Szilágyi Andor: El nem küldött levelek

Még egyszer régen hallottam erről a könyvről és felkeltette az érdeklődésemet, sokszor kerestem, de nem találtam, majd tavaly egész véletlenül bukkantam rá és már csak arra emlékeztem, h érdekelt. Nem pont erre számítottam…


3 drámát tartalmaz a vékony kis könyv, az első az El nem küldött levelek, a leghíresebb, nagyon sok színházban is játszottak már. Nekem eléggé kesze-kuszának tűnt, de aztán a végére úgy-ahogy összeállt a kép.
A 2 szereplős darab - amelynek a szerző a játék az élettel műfaji megjelölést adta - nagyjából így foglalható össze: az I. világháború idején, egy kihalt vasútállomáson összetalálkozik a Férfi, Angelus kapitány, a háborúba induló fess fiatalember, és a Nő, Angelina, a kislánykorból épp kinőtt fiatal lány. Azonnal felszikrázik közöttük az örökre szóló szerelem... Persze nem ilyen egyszerű, minden fejezetben különböző korban, életszituációkban találkoznak, hol az egyikük fiatal, a másik öreg, hol fordítva. Szóval az egyszerűség csak látszólagos, bár olvasás közben még az sem.
A második írásra (Aula) nem is találok szavakat, mindenki jobban jár, ha nem is keresek.
A harmadikban (Rettenetes anya) egy madár család életébe pillanthatunk bele, de olvasás közben ez teljesen el is felejtődik, az író emberi tulajdonságokkal ruházza fel őket, úgy élnek, viselkednek, mint az emberek. Épp meghalt az egyik családtag, az anya, de ez mind a gyerekeinek, mind az anyjának, testvérének hatalmas megkönnyebbülés és öröm, mert a rettenetes anya mindannyiukat terrorizálta. Innentől kezdve aztán elég követhetetlen lett a dolog számomra és nagyon morbid, időnként perverz is. Nyomasztó emlékek, méltánytalanságok, kínos családi titkok, lelkeket mérgező bűnök kerülnek napvilágra. Az anya alakja egyre nagyobbá, szinte démonivá nő, mígnem az egyik gyermek anyja szerepével együtt a hatalmat is átveszi a család fölött.
Ez is rajta volt a Várólistámon, de őszintén szólva nekem ez már túl sok volt, nem szeretem az ennyire „lila” írásokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése