Szoboszlai Zsolt-Kálnoki Kis Attila: A Szoboszlai - sztori

Bár nem vagyok Szoboszlai rajongó és magamnak biztos nem vettem volna meg a könyvet, de mivel érdekelnek az életrajzi jellegű könyvek (gondoltam ez valami olyasmi) és elismerem a jelenleg magasan legjobb magyar focista kvalitásait és ereményeit, így, h hozzám került a könyv, szívesen elolvastam. Kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, de igazából nem mást, amit a cím és a címlap ígér. Szerintem sokan gondolják a könyvvel kapcsolatban, h Szoboszlai Dominikról szól, de ez tényleg a Szoboszlai -sztori, ahogy a cím ígéri, Dominik és az édesapja, Zsolt története, amiben az apa és az utánpótlás akadémiája, a Főnix és az ő edzői hitvallása legalább akkora szerepet és teret kap, mint Dominik.

Az egész könyv egyes szám első személyben íródott, az édesapa, Szoboszlai Zsolt perspektívájából. Elég sokat és részletesn ír arról, milyen filozófiával tanítja focizni a náluk edző gyerekeket, amit nagyon érdekesnek találtam, azt, h 5 és 18 éves kor között 10.000 órát kell foglalkozni pl. a focival, vagy akár a kézivel, zongorával, hegedűvel, h annak a mestere legyen az ember/gyerek, pedig brutálisnak, főleg, ahogy felvázolja mennyit (és főleg mennyivel kevesebbet) foglalkoznak azok a gyerekek a focival, akik „csak” hozzájuk járnak és mennyivel többet tettek ők Domival. Aránylag részletesn ovlashatunk Szoboszlai Zsolt kemény gyerek- és fiatalkoráról, focista pályafutásáról is, amit én kicsit hiányoltam, h arról úgy igazán nem írt, hogy lett edző, főleg gyerekekkel foglalkozó. Nekem úgy tűnt, h nagyon profi, nagyon ért hozzá, nagyon kemény és következetes, de autodidakta módon sajátította el mindezt, ami egyáltalán nem probléma, de érdekelt volna a „hogyan” egy kicsit részletesebben. Egyébként nagyon jó példákkal szemlélteti a náluk folyó munkát és sajnos azt is, miért tart ott a magyar futball, ahol. A könyv 2. fele szól Dominikról, ill. nem is annyira róla, mint a karrierjéről. Hol játszott, melyik meccseken játszott nagyot, rúgott gólt, ami érdekes, de valahogy végig nem tudtam meg semmit az ember Szoboszlai Dominikról, nem hozta őt közelebb az olvasóhoz. Ez, főleg úgy, h a könyvet az édesapja írta, csalódás volt. Persze biztos vagyok benne, h fog még bőven születni könyv róla, talán olyan is, ahol az emberi oldaláról is többet megtudunk. Összességében szerintem a cím és a borító zseniális olyan szempontból, h hagy helyet az interpretációnak, a nagy többség valószínűleg Dominik sztoriját sejti a könyvben, ezáltal biztosan többen megveszik, mintha egyértelműen kiderülne, h nagy részben ez inkább az apa, Szoboszlai Zsolt – egyébként szintén abszolút olvasásra érdemes – sztorija. Még ha valaki csak belelapoz a könyvbe és megnézi a képeket, azokon is kb. mindegyiken Dominik van, a „teóriát” erősítve.