Szoboszlai Zsolt-Kálnoki Kis Attila: A Szoboszlai - sztori

Bár nem vagyok Szoboszlai rajongó és magamnak biztos nem vettem volna meg a könyvet, de mivel érdekelnek az életrajzi jellegű könyvek (gondoltam ez valami olyasmi) és elismerem a jelenleg magasan legjobb magyar focista kvalitásait és ereményeit, így, h hozzám került a könyv, szívesen elolvastam. Kicsit mást kaptam, mint amire számítottam, de igazából nem mást, amit a cím és a címlap ígér. Szerintem sokan gondolják a könyvvel kapcsolatban, h Szoboszlai Dominikról szól, de ez tényleg a Szoboszlai -sztori, ahogy a cím ígéri, Dominik és az édesapja, Zsolt története, amiben az apa és az utánpótlás akadémiája, a Főnix és az ő edzői hitvallása legalább akkora szerepet és teret kap, mint Dominik.

Az egész könyv egyes szám első személyben íródott, az édesapa, Szoboszlai Zsolt perspektívájából. Elég sokat és részletesn ír arról, milyen filozófiával tanítja focizni a náluk edző gyerekeket, amit nagyon érdekesnek találtam, azt, h 5 és 18 éves kor között 10.000 órát kell foglalkozni pl. a focival, vagy akár a kézivel, zongorával, hegedűvel, h annak a mestere legyen az ember/gyerek, pedig brutálisnak, főleg, ahogy felvázolja mennyit (és főleg mennyivel kevesebbet) foglalkoznak azok a gyerekek a focival, akik „csak” hozzájuk járnak és mennyivel többet tettek ők Domival. Aránylag részletesn ovlashatunk Szoboszlai Zsolt kemény gyerek- és fiatalkoráról, focista pályafutásáról is, amit én kicsit hiányoltam, h arról úgy igazán nem írt, hogy lett edző, főleg gyerekekkel foglalkozó. Nekem úgy tűnt, h nagyon profi, nagyon ért hozzá, nagyon kemény és következetes, de autodidakta módon sajátította el mindezt, ami egyáltalán nem probléma, de érdekelt volna a „hogyan” egy kicsit részletesebben. Egyébként nagyon jó példákkal szemlélteti a náluk folyó munkát és sajnos azt is, miért tart ott a magyar futball, ahol. A könyv 2. fele szól Dominikról, ill. nem is annyira róla, mint a karrierjéről. Hol játszott, melyik meccseken játszott nagyot, rúgott gólt, ami érdekes, de valahogy végig nem tudtam meg semmit az ember Szoboszlai Dominikról, nem hozta őt közelebb az olvasóhoz. Ez, főleg úgy, h a könyvet az édesapja írta, csalódás volt. Persze biztos vagyok benne, h fog még bőven születni könyv róla, talán olyan is, ahol az emberi oldaláról is többet megtudunk. Összességében szerintem a cím és a borító zseniális olyan szempontból, h hagy helyet az interpretációnak, a nagy többség valószínűleg Dominik sztoriját sejti a könyvben, ezáltal biztosan többen megveszik, mintha egyértelműen kiderülne, h nagy részben ez inkább az apa, Szoboszlai Zsolt – egyébként szintén abszolút olvasásra érdemes – sztorija. Még ha valaki csak belelapoz a könyvbe és megnézi a képeket, azokon is kb. mindegyiken Dominik van, a „teóriát” erősítve.

Christina Engel: Ein Koffer voller Schönheit

Az eleje nagyon semmilyen, nem keltette fel az érdeklődésemet és ez összességében sem nagyon változott meg. Szerintem teljesen indokolatlanul nagyon hosszú. A 60-as évek Németországában vagyunk, ahol Anne és Benno próbálnak boldogulni a háború és az azt követő nehéz évek utáni gazdasági fellendülésben.

A házaspár közti szakadék egyre nagyobb, amin nem segít az sem, h Anne tűzről pattant anyósa segítségével az egyik első német Avon tanácsadóként járja a környéket. A férjének ez egyáltalán nem tetszik, egyáltalán nem hisz a felesége sikerébe, sőt el sem tudja képzelni, miféle siker születhetne az ilyesmiből. Anne viszont gyorsan megnyeri a környékbeli nőket, sikeres lesz, de közben nem csak házasságát, hanem tinédzser ikreiket is kicsit elhanyagolja. A férfi üzleti és privát frusztrációja egy afférban csúcsosodik ki és a regény dramatikus zárórészében minden sötét felhő egyszerre érkezik meg a család fölé, csakhogy mindenben Annének legyen igaza. Nőként is kicsit soknak éreztem ezt a fekete-fehér ábrázolását a dolgoknak, alig vártam, h végre a végére érjek ennek, szerintem ez mindent elmond.

Czakó Zsófia: Távoli rokonok

Szintén egy kölcsönkönyv, ami bár csak 174 oldal, mégis egy három generációs családregény. A szerző ezt tömörítéssel, sűrítéssel éri el, nem ragad le a felesleges részleteknél. A nagymama, a ’30-as években született Margit egész életét szinte cselédként élte le. A férje, Gyula kényelmes, de korántsem boldog életet biztosított neki és lányának Jankának. Mivel őt sem szerette soha senki, így Margitnak fogalma sem volt arról, hogyan kellene szeretni. Úgy gondolta, az a legfontosabb, h lányából minél csinosabb és nőiesebb nő legyen belőle, egy jó házasság a legtöbb, amit egy nő remélhet.

Janka ösztönösen más életre vágyott, mint az anyjáé. Magánál képzetlenebb férjet választott, aki – h biztosítsa az anyagi jólétet - soha nem volt jelen, így hiába volt meg mindenük, de sem fizikailag, sem szellemileg nem voltak társai egymásnak. Janka egyetlen reménye a a majomszeretettel szeretett lánya, Zsuzsika, neki kell beteljesítenie az ő titkos vágyait. Margit, Janka és Zsuzsi bár vér szerint egymás legközelebbi hozzátartozói, a valóságban inkább távoli rokonoknak tűnnek, amire a cím is utal. Mindhármukat összekötő, közös élményük, h nem elég jók, nem elég szépek, ha kicsit szebbek lettek volna, akkor talán boldogabb életük is lehetett volna, de talán majd a következő generáció beteljesíti azt, ami nekik nem sikerült. Bár más és más karakterek, közös bennük még, h nem tudják szeretni egymást és a következő generációnak csak a saját feldolgozhatatlan traumájukat tudják tovább adni. Bármerre nézünk, Czakó kisregényében csupa diszfunkcionális kapcsolatot látunk. A szeretetlenség és a szeretetre vágyás regénye ez, amiben főszereplőink életét a szeretet hiánya teszi tönkre. Rengeteg fontos és érdekes női témát vet fel. Hogyan gondolkodunk a testünkről, az anyaságról, a lehetőségeinkről? És egyáltalán milyen lehetőségei voltak egy magyar nőnek a 60-as és a 90-es években és milyenek ma? Szerintem – sajnos – mindenki talál benne olyat, amiben magára, vagy az édesanyjára, nagyanyjára ismer, ezáltal még nagyobbat üt a könyv.