Grégoire Delacourt: Vágyaim listája - Újra

2016-ban olvastam és leginkább arra emlékszem, h nagyon tetszett. Már egy ideje kedvem lett volna újra elolvasni, de az utóbbi években (!) mindig kölcsönben volt valakinél, most viszont, h visszakerült hozzám, bele is kezdtem. A hosszú hétvégén egy megfázásból éppen kilábalóban 2 óra alatt, egy szuszra olvastam ki másodszor és ismét nagyon tetszett. Direkt nem olvastam el, amit 9 évvel ezelőtt írtam róla, hisz sok idő eltelt, én is változtam, érdekelt, másként látom-e ezt a kisregényt most.

Emlékeim szerint már anno is meglepődtem, h a szerző férfi, hisz a középpontban egy nő, Jocelyne áll. Egyes szám első személyű elbeszélésében először nagy vonalakban megismerjük teljesen átlagos életét, amiben túlsúllyal küzd, a férjével némileg elhidegültek egymástól, a gyerekeivel szintén csak szórványos a kapcsolata, méteráru üzlete nem nagyon megy. Mindenféle cél nélkül blogot indít, amiben kötésről, horgolásról, varrásról ír és amit napról napra egyre többen olvasnak. Közben vesz 2 euróért egy gépi lottószelvényt, amivel 18 millió eurót nyer. Rögtön tudja, mire vágyna a férje és bár lassan rájön, h neki is lennének vágyai, de arra is, h fél, ezzel a hatalmas nyereménnyel tönkre tenné az életét, az életüket. A dolgai a nyeremény nélkül is egyre jobban alakulnak: a férje egyre figyelmesebb, kedvesebb; Jocelyne észrevétlenül lefogy; a blog és a bolt annyira fellendül, h fel kell vennie valakit. Becsüli a kedves gesztusokat a házasságában a nehézségek után, az ismeretlenektől kapott odafigyelést, jó szót a blogja kapcsán, élvezi az élet apró dolgait. Rá kellett jönnöm, hogy mindenki, még a csúfak is a szépekről álmodoznak, de soha nem juthatnak a közelükbe, mert ott vannak köztük a szépek és a még szebbek, és elállják az utat. Úgyhogy megtanultam meglátni a szépséget abban, ami számomra is elérhető: a kedvességben, a becsületességben, a figyelmességben. Tele van tervekkel, amik között a 18 milliós csekk csak annyiban szerepel, h elégetné. Ekkor azonban férje megbocsáthatatlan árulást követ el ellene, megkérdőjelezve mindent, ami köztünk történt. Jocelyne lába alól kicsúszik a talaj, de képes mégis újra felállni, újrakezdeni és megtalálni a boldogságot. A férje, bár megvalósítja álmait, de rá kell jönnie ugyanarra, ami miatt a neje nem akarta beváltani a csekket. A legfontosabb a szeretet, a törődés, a család és a barátok, ezek pénzen nem megvehetőek, mire erre ráeszmél már késő. Ha megvalósítod mások álmait, el is veszed őket tőlük: nem lesz már miről álmodozniuk. Különösen az elején tűnt fel, h a szerző milyen egyszerű stílusban ír, ami jól illik főhősnőjéhez, aki bár szereti a könyveket, de nem különösebben tanult. A nyelvezet talán idővel egy kicsit igényesebbé válik és a fenti idézeteken túl is sok értékes, elgondolkodtató gondolatot olvashatunk benne. Másodszorra is nagyon tetszett, megkapó, elgondolkodtató, mindig újra és újra olvasandó.

Sophie Oliver: Grandhotel Schwarzenberg– Rückkehr nach Bad Reichenhall (Bad Reichenhall Saga 2)

A sorozat 2. részének alcíme, Visszatérés Bad Reichenhallba. A visszatérő pedig nem más, mint az első részben a nagy világban szerencsét próbáló szegénylegény, Michael. Néhány év elteltével azonban dúsgazdag úrként tér vissza, aki megvette az újonnan épült, fényűző Grandhotelt. Anna a polgármester felesége és egy kisfiú anyja, boldog és elégedett életet él, de egykori szerelme felbukkanása nem hagyja hidegen.

Nem csak őt, hanem az olvasót is derült égből villámcsapásként éri, h férjének anno nagyonis komoly szerepe volt abban, h Michael elhagyta őt és a városkát. Innentől egyenes út vezet oda, h mindenféle akkori társadalmi konvenciót sutba dobva válik el a polgármestertől és megy hozzá szerelméhez, Michaelhez. Ezzel azonban el kell fogadni az elfogadhatatlant, h nem láthatja a fiát. Michaellel közös gyerekei születnek, de a polgármester sértettsége és bosszúvágya nem csillapodik, aminek következtében Michael gyorsan az I. világháború csataterén találja magát. Annának egyedül kell megoldást találnia a Grandhotel háborús problémáira, hisz nincsenek vendégek, nincs bevétel és étel. Megállja a helyét a nehéz időkben is, innentől kezdve viszont több nagyobb ugrás is van a regényben, hirtelen „felnőnek” a gyerekek, vagy legalábbis gyorsan szaladnak az évek, de Anna megpróbáltatásainak még közel sincs vége. Nekem egyértelműnek tűnt, h a szerző nem igazán akar az idősödő Schwarzenberg házaspárral foglalkozni, inkább áttenné a hangúlyt a fiatalabb generációra, meglátjuk a 3. részben, tényleg így lesz-e.

Anne Jacobs: Die Tuchvilla

Nagyon régóta megvolt már ez a könyv, talán leginkább a vaskossága riasztott el (700 oldal), de most végre sorra került a várólistáról. Tovább nehezítette a helyzetet, h 3 nagyon hasonló regényt olvastam/hallgattam egyszerre, mindegyik Németországban játszódott az 1900-as évek elején, ezért aztán a témák és a szereplők (urak és szolgálók) is nagyon hasonlóak voltak és a 3 közül valahogy ez fogott meg legkevésbé eleinte, ezért ezzel haladtam a leglassabban.

A végére viszont már tetszett, a szereplők is a szívemhez nőttek, így szívesen olvasnám tovább is, hisz ez az un. Tuchvilla Saga első része csak és van még további 5 rész, de jelenleg ezek nincsenek meg. Egyébként az összes kötet megjelent már magyarul is A villa címmel. A történet 1913-ban kezdődik Augsburgban és középpontjában a tehetős Melzer család áll. Épp akkor szegődik szolgálatukba konyhalányként az árvaházban nevelkedett Marie, aki makacs, büszke fiatal lány hírében áll. Igazából a történet első kötete, egyben az ő személyes fejlődéstörténete is, hisz először szobalány lesz, majd az egyik kisasszony legjobb barátnője, a házban mindenkinek a támasza és segítsége, sőt a fiatalúr – plátói – szerelme. Okos, segítőkész lány, aki kivívja magának a szeretetet és a tiszteletet, mindeközben pedig még önmagát is keresi és azt, ki is ő valójában. Szülei után nyomozva egy sötét titokra bukkan, ami munkaadójával is összefüggésben van és ennek a titoknak a megszellőztetése és beismerése Marie jövőjének és boldogságának kulcsa. Az első kötet, látszólag legalábbis, happy enddel végződik, de említés szintjén már megjelent az éppen kitörni készülő első világháború, ami feltehetően gyorsan véget vet az idillnek.

Petra Grill: Oktoberfest 1900

A főszereplő, a csinos Colina felszolgálóként dolgozik egy müncheni sörfőzőnél, ahol ezért semmi fizettséget nem kap, kenyerét azzal kell keresnie, hogy a vendégek kénye-kedve szerint „szolgálja” őket. Tudja, h többre hivatott és ki akar törni a szegénységből. Ügyesen eléri, hogy nevelőnő legyen az ambiciózus sörfőző, Prank házában, aki aztán hatalmi harcokba keveredik az Oktoberfest körül, lányát, Clarát feleségül akarja adni, hogy ezzel is befolyást szerezzen. Csak Colina tudja, hogy Clara egészen más álmokat dédelget, amiknek megvalósítása érdekében a sarkára is áll.

Colina azonban maga is titkokat őriz, amik újra felbukkannak az életében. Amikor az Oktoberfest végre megkezdődik, főszereplőnőnknek újra elölről kell kezdenie mindent, régi főnökénél találja magát újra, aztán hirtelen helyi hírességé válik. Merész tervet eszel kia világ legnagyobb sörfesztiváljának kellős közepén, ami az egész Oktoberfestet felforgathatja, miközben saját élete is egyre inkább a feje tetejére áll és úgy tűnik, visszafordíthatatlan dolgok történnek. Én hangoskönyvként hallgattam, de nagyon hosszúnak találtam, még úgy is, h a felolvasás és maga a történet is kimondottan tetszett. A könyv 496 oldal, nem csoda, h felolvasva is hosszú volt:P. Ami engem a legjobban megragadott és sokkolt ebben a történetben, az a női kiszolgáltatottság volt még a 20. század elején is. Ennek érzékeltetésére a szerző női szereplők egész sorát vonultatja fel, akik kisebb-nagyobb szerepet játszanak a történetben, de mindegyikük más-más női sorsot villant fel.

Sophie Oliver: Grandhotel Schwarzenberg – Der Weg des Schicksals (Die Geschichte einer Familiendynastie, Band 1)

Izgalmas, gyorsan olvasható regény, egy trilógia első része. 1905-ben kezdődik a bajor Bad Reichenhallban játszódó a történet. A városka egy eklúzív üdülőhely a bajor Alpokban, ahol a fiatal, nincstelen Anna épp megtalálja élete szerelmét, Michaelt.

Mindketten szegény sorból valók és jobb életre vágynak, de főként egymásra és házasságra. Ekkor viszont úgy tűnik a világ is összeesküdött ellenük, Michaelnek el kell hagynia Bad Reichenhallt, hogy boldogulni tudjon, de az a terve, h gazdag emberként jön vissza Annáért. A lány hisz benne, vár rá, de a körülményei egyre nehezebbek és nehezebbek, míg várandósan egy kényszerházasságban találja magát, amikor már minden kilátástalan. Az élete ennek ellenére nem is alakulhatna jobban, őszintén egymásba szeretnek a férjével, Leoval egy kisfiúk születik és Leo hamarosan a városka polgármestere lesz. Bad Reichenhall is fejlődik, a város első embere és neje épp a Grand Hotel megnyitóján van, amikor annak eddig ismeretlen, külföldi tulajonosaként Michael bukkan fel. Rengeteg intrika, ármány, szívszorító történet volt a regényben, nagyon izgalmas, sok történéssel. Nincs túl bő lére eresztve, elnagyolva sem, nagyon tetszett. Szívesen kezdek bele a következő kötetbe, érdekel, mi lesz a szereplők sorsa, ami nem minden esetben mondható el ilyen regény folyamoknál;).

Stacey Halls: Mrs. England

Az első benyomása erről a könyvről szerintm mindenkinek pozitív, hisz gyönyörű a borítója, ez az, ami nekem is először felkeltette a figyelmemet. Ruby May fiatal dadus, aki a nagy hírű Norland dadaképző intézetben végzett. Első családjánál minden tökéletes Londonban, jól kijön a szülőkkel és nagyon megszereti az általa gondozott kislányt. A családnak azonban Chicagoba kell költöznie, ahova Ruby nem akarja elkísérni őket, így kerül vidékre Mr. és Mrs. Englandhoz és 4 gyermekükhöz.

Minden új és szokatlan neki és különösen Mrs. England közönyös viselkedése feltűnő, gyermekeivel és mindennel és mindenkivel szemben. Vele ellentétben a férje, Mr. England, az üzletember kedélyes, a feleségére tekintettel lévő férj, szerető és a gyerekeivel bolondozó apa, az alkalmazottaival is kedves és megértő. Közben nem nagyon vannak arra való utalások, miből is fakad az asszony visszahúzódása és furcsasága, ahogy May dadussal kapcsolatban is csak szaporodnak a furcsaságok, de ezekkel kapcsolatban is nagyon lassan csepegteti a szerző az információkat. És a furcsa, megmagyarázhatatlan esetek csak egyre szaporodnak, mindez nemcsak Rubyt, hanem az olvasót is arra készteti, h mindent és mindenkit megkérdőjelezzen. Helyesen. Először Ruby életének tragédiája bontakozik ki, ami azzá tette, aki. Egy karakán, másokért kiálló nővé, aki nem riad vissza, ha tudja, a jó oldalon áll. Amikor a könyv végén az események felgyorsulnak és neki, valamint az olvasónak is összeáll a kép, gyorsan kiderül, melyik is a jó oldal, ahova állnia kell. Nagyon rég olvastam el könyvet ilyen gyorsan, 2-3 nap alatt, sajnos egyre kevesebb időm van olvasni, de ezek a furcsaságok annyira elkezdtek izgatni, hogy alig tudtam letenni, ez már egy nagyon jó pont. Nem kerül fel az abszolút kedvenceim közé, de tetszett, ajánlom.

Gisa Klönne: Für diesen Sommer

A megözvegyült, idős Heinrich egyedül él, lánya, Monika és annak családja segítik. Egyszercsak hirtelen feltűnik Franziska, a másik lánya, a család fekete báránya és ezzel párhuzamosan eltűnik Monika. Az öreg semmit sem ért, nem akar változást az életében, amit Franziska automatikusan magával hozna.

Lassan-lassan kezd neki és nekünk is kitisztulni a kép, mit keres ott a kisebbik lánya és hol van az idősebbik. Közben Franziskában is sok emlék kerül felszínre, sőt figyelmes lesz néhány olyan dologra, amik eddig nem tűntek fel neki saját és családja múltjában. Fény derül néhány családi titokra, amiket a szüleik féltve őriztek előlük, védeni akarták a lányaikat ezektől, de nem biztos, h tényleg ezt tették. 2 generáció, 2 életszemélelet, remény, bukás, elszalasztott esélyek és a kibéküléshez vezető rögös út. Tetszett, sok felnőtt gyerek – idős szülő közötti témát felvet, megspékelve talán az átlagosnál több titokkal. Nagyon sokat csapong az időben, ezt én soha nem szeretem, most sem igazán tetszett, összességében viszont igen.

Daniel Defoe: Robinson Crusoe

Bár nagyon régen terveztem már elolvasni – nekem kötelező olvasmányként kimaradt - mégiscsak most, a várólistámról került sorra, egyébként az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel. Bár nem olvastam és nem is olvastam róla, mégis persze ismertem a sztorit, mégis nagyon tetszett. A regény századok óta közkedvelt ifjúsági regény, de szerzője felnőtteknek szánta és szerintem úgy is megállja a helyét. Klasszikusoknál sokszor feltűnik, h nehézkesnek hat a nyelvezetük, nagyon hosszúak a leírások, ezt a regényt viszont nagyon gördülékenynek, olvasmányosnak és jól követhetőnek találtam.

Az angol fiatalember, Robinson hajótörést szenved, amit egymaga él túl, majd huszonnyolc évet tölt egy Trinidadhoz közeli szigeten. Az egyes szám első személyű elbeszélésben részletesen tudósít mindennapjairól, félelmeiről, megfontolásairól és főleg a leleményességéről, aminek erejével emberhez méltó körülményeket teremt magának. Mondjuk pont ez időnként már-már soknak tűnt, hisz az volt az érzésem, helyenként túlságosan is könnyedén oldott meg megoldhatatlannak tűnő feladatokat. Az emberi leleményesség és akaraterő regénye, amiben a civilizált ember legyőzi a természetet. A 19. század végére nem volt még egy könyv a nyugati irodalom történetében, amely annyi kiadást ért volna meg, és annyi nyelvre fordították volna le, mint az 1719-ben megjelent Robinson Crusoe-t, ami a történelem során legtöbbször kiadott regények közé tartozik.

Marc Elsberg: ZERO – Sie wissen, was du tust

Igaz 2014-es a könyv, de bizonyos szempontból jobb is, hogy csak most olvasom, mert szerintem anno, a digitális és online „hatalom” még nem volt ennyire hihető és nyilvánvaló, mára viszont már a mindennapjaink része. Tudják, kik vagyunk, hol vagyunk és mit fogunk tenni legközelebb! Ráadásul mindezt tőlünk tudják…Ismerős? Szerintem sokaknak igen.

Londonban egy üldözés során egy fiút lelőnek. Halála elvezeti Cynthia Bonsant újságírónőt a népszerű Freemee internetes platformhoz. Ez az oldal adatokat gyűjt és elemez, ezzel jobb életet és nagyobb sikert ígérve több millió felhasználójának. Csak egy valaki figyelmeztet a Freemee jelentette veszélyre és arra a hatalomra, amit az emberek saját maguk adtak a kezébe: ZERO, a világ legkeresettebb online aktivistája. Amikor Cyn elkezd alaposabban utánajárni a dolognak, ő maga is üldözötté válik. De egy kamerákkal, okosszemüvegekkel és okostelefonokkal teli világban nincs menekvés. Tetszett, de sokszor volt az az érzésem, h túl sok a szereplő, akik annyira szőr mentén jelennek csak meg, h elég nehezen jöttem rá, kik ők. A Freemeehez tartoznak? Az FBI-hoz vagy egyéb más titkosszolgálatokhoz? ZEROhoz? Általában nem szokott ilyesmivel problémám lenni, nekem úgy tűnt, most azért volt, mert mindenféle magyarázat nélkül bukkant csak fel a szereplők zöme, szóval ezért időnként nehezen tudtam csak követni.

Emily Giffin: Szívügyek

A regény két nő története, ami egy férfi által szövődik össze. Valerie a fiát egyedül nevelő anya és ügyvéd. Tessa a munkáját a családjáért feladó kétgyerekes anya és feleség. Felváltva olvassuk Valerie életének történéseitl ill. Tessa egyes szám első személyű elbeszélését. Sorsuk akkor kezd összefonódni, amikor Valeria kisfia, Charlie egy szülinapi bulin égési sérüléseket szerez és pont Tessa orvos férjéhez, Nickhez kerül.

A férfi az első pillanattól kezdve szimpatizál a kisfiúval és őt egyedül nevelő anyjával, amiből egyre több lesz. Az eleje annyira nem fogott meg, sőt, igazából úgy éreztem, h a Nick és Valerie között kialakuló vonzalom eléggé érthetetlen, ezért idegesített is. Aztán viszont egyre mélyebbre megyünk a szívügyekben, ezáltal pedig kirajzolódott egy emberi, megható szerelmi háromszög és egyre inkább az volt az érzésem, h tényleg ez a való élet. Nem sokkal a vége előtt azt gondoltam, h bárhogy is zárja le a szerző a történetet, nem lesz jó, végül mégis sikerült olyan „megoldást” találnia, amit el tudtam fogadni, ami bár nem tökéletes, de életszerű és emberi. És hát mikor várhatjuk el a való élettől, hogy tökéletes? Összességében tetszett a könyv és mindenképpen „mélyebbre ment”, mint arra számítottam.

Patricia Renoth: Papierbootsommer

Már rosszul kezdődött, szörnyű volt a felolvasó hangja, ami ritka, de gyorsan kiderült, h azért, mert a szerző saját maga olvassa. Konkrétan aztán a hangjához hozzászoktam, de szerintem eléggé érezhető volt végig a különbség, hogy egy színész olvassa a regényt, ahogy általában, vagy a lelkes szerző. Eddig csak néhány olyan hangoskönyvre emlékszem, amit a szerző olvasott, de azok önéletrajzi ihletésű könyvek voltak, nem fikciós regények, azoknak szerintem jól állt, nekem tetszett, itt viszont nem.

A főszereplő, Stella termékdizájnnal foglalkozik, de egyre kevésbé csinálja azt, amit szeretne, amikor a főnöke közli, h mennyi embert fognak elküldeni a cégtől, nem bírja magában tartani a véleményét, végül ő is felmond. Rögtön rengeteg szabadidje lesz, ami az qddigi stresszes életmódja után nem rossz. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rögtön elmegy abba a kis házba a Balti-tengerhez, ahol a nagyszüleivel gyakran tölötte a nyarakat és amit kb. azóta nem újítottak fel, ráadásul történt a kamaszkorában valami, ami után soha nem tért vissza ide. Most mégis ide húzza a szíve, tennivaló is akad bőven, h ne kelljen a múlton rágódnia. Egyetlen szomszédja, a – nyilván – veszélyesen jóképű halász, Joris meglehetősen morgós, magának való és mindent jobban tudó, mégis ahogy egyre jobban megismerik egymást, meg is kedvelik egymást. Közben Stella – mellékesen – készít pár grafikát, amiket táskákra, pólókra, képeslapokra nyomnak és máris megvan a keresete is, el is dönti, h ott akarja folytatni az életét. A viharfelhők viszont már gyülekeznek, időnként fel-felvillan egy-egy részlet a 15 évvel ezelőtti, utolsó nyárból, amit Stella a nagyszüleivel itt töltött és egyre több részlet utal arra, h Joris, akivel közben egymásba gabalyodtak, és Stella nagy tragédiája, ugyanahhoz az emberhez köthető. Amikor ez bizonyosságot nyer, mindketten összezavarodnak, idő kell, mire tisztázzák magukban az új helyzetet, de utána már semmi sem állhat a happy endjük útjába. Sokszor nem tudtam igazán elvonatkoztatni a felolvasástól, a történet jobban tetszett, mint a felolvasás😉, mondjuk így.

Karen Swan: Sommer im Paradies

Ahogy azt már sokszor írtam, szeretem Swan regényeit és történeteit, a stílusát. Persze az is igaz, h az általam olvasott első két könyve tetszett a legjobban, ezeket az utóbbi években újra is olvastam, és bár azóta is sokat olvastam tőle, az újabb regényei szerintem nem érnek az elsők nyomába. Eleinte kizárólag karácsonyi történeketeket írt, majd az utóbbi években váltott egy kicsit és évi 2 könyvet ad ki, egy nyárit és egy télit/karácsonyit. Már ez nem hangzik túl jól szerintem, nekem valamiféle futószalagot juttat eszembe, aminek működnie kell, ha törik, ha szakad. Idén nyáron olvastam már tőle egy nyári regényt, ami nem volt rossz, de különösebben nem tetszett. Azt kell mondjam, h ez a mostani sem, leginkább azért nem, mert a borítóval és a címmel nagyon meg vannak vezetve az olvasók. Számomra Swan könyvei mindig a könnyed, de „igényes” kikapcsolódást jelentették, ezért is szeretem és olvasom őket. Látszólag ez is pontosan ezt ígéri, de szerintem nem ezt adja.

A sztori a múltban indul, amikor a huszas évei elején járó londoni orvostanhallgató, Tara épp őrülten szerelmes Alexbe, akivel pár hónapja ismerik egymást. A fiú megkéri a kezét, a lány bemutatja elképzelhetetlenül gazdag családjának és azt tervezi, miután a fiú az apjától is megkérte a kezét, elárulja neki, h kisababát vár. A várva várt lánykérés viszont elmarad, helyette Alex egyre jobban meg akarja ismerni az apját és lassan világossá válik, Tara csak eszköz volt ahhoz, h a világ egyik leggazdagabb emberének közelébe férkőzzön. Majd ugrunk 10 évet, Tara a végsőkig kizsigerelt sürgősségi gyerekorvosként dolgozik, alig eszik, alig alszik és még mindig nem tudta feldolgozni a történteket és elfelejteni Alexet. Épp kezdődik a szabadsága, amikor egy társasággal 10 év után először újra Costa Ricába repül, ahol annyi boldog, felhőtlen nyaralást töltött gyerekként, de ahova az Alexszel történtek után nem „térhetett” vissza, hisz a férfi itt dolgozik az apjával közös mega projektjén. A kikapcsolódásból – sem Tarának, sem az olvasónak – aztán semmi sem lesz, helyette veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe lavíroz, a teljes őserdőn keresztül küzdi magát, számos veszéllyel dacolva. Végül persze elkerülhetetlen az Alexszel való találkozás, sőt az együttműködés is, hisz csak együtt tudnak életben maradni. Ez persze újra felszíttja kettejük között a lángot és Tara bármennyire is próbálja gyűlölni, rájön, h nem megy. Őszintén szólva engem eléggé lefárasztott ez a sok akció és izgalom, ezúttal jobban örültem volna, valami egyszerű limonádénak, amit a cím és a borító ígér, a regény viszont szerintem leginkább egy borzongató rémálomra hasonlít nagyrészt.

Nele Jacobsen: Ein Sommer im Rosenhaus

Sandra nemrégiben megözvegyült, gyerekei már kirepültek, ő pedig hirtelen úgy dönt, eladja a családi fészket és helyette Usedom szigetén, a Balti tengernél vesz meg egy ősrégi kis házat, egy rózsakerttel. Nagyon vonzza ez a kert, de nem igazán ért hozzá, pedig botanikus, de alig dolgozott a szakmájában. Ráadásul ahhoz, h a házba költözhessen, alaposan fel kell újítani azt. Neki is veselkedik minden fronton a nagy munkának, hamarosan megérkezik a brit rózsaszakértő, Julian, akinek bár elég furcsa és zárkózott a stílusa, de a szakértelme vitathatatlan.

A kert és közös munkájuk gyorsan veszélybe kerül, mert a területen inkább egy személytelen hotelt akar egy beruházó építeni, ami többet is hozna a konyhára és több embernek is adna munkát. Amikor ez mégis meghiúsul, Sandrán a sor, h megvalósítsa a „rózsaturizmus” tervét. Egy véletlen telefonhívás azonban mindent megváltoztat, kiderül, h Julian legalább annyira német, mint angol és főleg, h a kerthez a családja révén kötődik és valójában nem segíteni akar, hanem megszerezni azt. Sandra annak ellenére vet véget együttműködésüknek, h már éppen kezdett volna alakulni köztük valami. Utána viszont azért mindketten rájönnek, h mind privát-, mind pedig szakmai nézeteltéréseiket félre tudják tenni, a teljes happy end érdekében.

Corinna Kohfink: Zitronen zum Frühstück

Jaj, hát… a 40-es Marita részmunkaidőben dolgozik, ideje nagy részében a családját menedzseli. Családját a férje és immáron felnőtt, 20 éves lánya alkotják, akiket nagyon elkényeztetett, mindent ő csinál otthon, a háztartásban, mindent ő intéz, mégsem jó soha semmi. Házassága már rég tönkrement, de beleragadtak mindketten.

Aztán Maritánál burn outot diagnosztizálnak, miközben meghal a nagynénje, az egyetlen ember az életében, aki mindig feltétel nélkül szerette és mellette állt. Nem csak nagy örökséget hagy rá, hanem megbízza azzal is, h utazzon Olaszországba és néhány neki kedves tárgyat jutasson el emberekhez, ill. még különböző kis apró-cseprő dolgokat intézzen el. Marita és Christian házasságában ez az utolsó csepp, de a nő tudja, végleg feladja önmagát, ha nem utazik el, ráadásul az örökség végre anyagi függetlenedést is jelent a férjétől. Új embereket ismer meg, új impulzusok, élmények érik, amik nagyon jót tesznek neki. Közben kezd kikristályosodni a fejében, h mit szeretne, ill. főleg, h mit nem szeretne, méghozzá folytatni a házasságát. Ahogy az már – legalábbis a hasonló regényekben – lenni szokott, máris sorban állnak érte a pasik. Az egyik hódolója, egy olasz férfi, akiről a szerző nem győz áradozni, milyen sármos, micsoda férfi, de ezzel párhuzamosan – már elnézést, de – teljesen ki lett herélve azzal, h egy eszméletlen bugyuta akcentust rákényszerítve beszéltetik, ami valószínűleg nem a szerző sara, de borzasztó volt. Mégsem ez lesz aztán a nagy szerelem, de ahogy a nő élete és kapcsolatai rendeződnek, lassan meglátja azt a férfit is, aki bár már hosszú ideje az orra előtt volt, sokat is segített neki és akiben megtalálja, akit keresett. A vége abszolút csöpögős happy end lett. Nem igazán nyert meg magának sem Marita, sem a története, sok részlete nem volt számomra hihető, ill. sokszor úgy éreztem, mintha valami tanácsadó könyvet hallgatnék, ahol épp lépcsőházi bölcsességeket osztogatnak. Persze azt is el tudom képzelni, ha valaki esetleg hasonló életszituácóban van, akár egy jó pozitív példa, egy kis reménysugár, vagy perspektíva is lehet Marita története.

Stephan Orth: Couchsurfing im Iran

A várólistámon volt a könyv és nagyon örülök, h végre sorra került. Igaz, már több, mint 10 éve adták ki, de mivel nem sok fogalmam volt az iráni mindennapokról, ez nem igazán zavart. A couchsurfing téma szerintem már jó pár éve volt felkapott, bár itthon talán akkor sem. Ez egy hálózat, ahol regisztrálni lehet, ha az ember szeretne felajánlani egy ágyat egy utazó ismeretlennek, vagy akkor, ha ő maga szeretne igénybe venni másnál egyet. Bár ezt a szisztémát soha nem éreztem nekem valónak, kétségtelen, h így sokkal jobban meg lehet ismerni az adott helyet, na meg persze főleg a helyieket. Ez szerintem hatványozottan igaz egy olyan országban, ahol egyébként a couchsurfing be van tiltva, csakúgy mint az alkohol, az államvallás mindenek felett áll, ráadásul az ország külföldiek számára egyáltalán nem könnyen megközelíthető.

Az újságíró Stephan úgy érkezik Iránba – már nem először – h csak vázlatos terve van, hova megy, mit csinál. Leginkább azt szeretné, ha az új iráni ismerősei vezetnék, az ő ötleteiket akarja követni és ezáltal jobban megismerni az országot és lakóit. Egyáltalán nem titkoltan azzal a céllal érkezik, h aztán tapasztalataiból könyvet írjon. Végül 62 napon át keresztül kasul beutazza Iránt, közben a Couchsurfing által 22 vendéglátója van és összesen 8484 km-t tesz meg, főleg busszal, időnként autóval, repülővel, vagy hajóval. Őrült kalandokat él át és megismer egy országot, ami egyáltalán nem illik ahhoz a homályos képhez, ami szerintem a legtöbb ember fejében él. Több tucat perzsa szőnyegen alszik, naponta megszegi a törvényeket, él, ünnepel és gyászol a világ legvendégszeretőbb népével. És közben Irán egy teljesen más oldalát ismeri meg, mert zárt ajtók mögött az élet színes és lázadó, tele van vágyakkal és álmokkal, túlcsordul az életörömtől és a vendégszeretettől. Mert zárt ajtók mögött lehull a csador/a kendő és vele együtt a mindent uraló félelem is az államtól. Persze a kép, amit kapunk biztosan nem teljes, hisz szinte kizárólag olyan irániakkal kerül kapcsolatba, akik tudnak angolul, akik tájékozottak, nyitottak, nyugat orientáltak. Ennek ellenére bár érthető, mégis meglepett, h kb. minden nő, akivel találkozik, képzett, egyetemet végzett, de biztos nem ez az átlagos. Nagyon érdekes az életszemléletük, a szokásaik, a társadalmi nyomás és elvárás, ami mindenkire ránezehezik, miközben az állam mindenhol ott van, mindent lát és kontrollál. A szerző - mivel a saját élményeiről, kalandjairól írt, így azért kialakult róla a könyv végére egy kép - szimpatikus volt nekem és jófejnek tűnt. Egyébként további 4 könyve jelent meg ugyanebben a témában, azokban Oroszországban, Kínában, Szaudi-Arábiában és a már háborúban álló Ukrajnában couchszörföl. Ezeket több más nyelvre is lefordították, magyarra nem. A couchsurfinges könyvei mellett még további, utazásról szóló, de kicsit más jellegű könyvei is megjelentek.

Julie Caplin: Die kleine Villa in Italien

Ez egészen tetszett, talán azért is, mert végre nem volt az az érzésem, h „minden mindennel” összefügg és ismernem kellene már az előző könyveiből a szereplők felét és valami rémlik is, de mivel olyan mély benyomást nem tettek rám, kissé a sötétben tapogatózom.

Lia angol textilművész, aki hirtelen identitás válságba kerül, amikor egy véletlen folytán kiderül, h az apja nem az, akit 30 évig annak hitt, hanem egy híres, olasz filmszínész. El is utazik Olaszországba, h többet megtudjon róla és megismerkedjen vele, de ezt Raf, a férfi nevelt fia ill. menedzsere igyekszik megakadályozni. Az évek során nem Lia az első aki felbukkan, azt állítva, Ernesto Salvatore az apja, ezért Raf már mindenkivel szemben bizalmatlan. Ezt akkor sem tudja elengendni, amikor kiderül, nevelőapja, sőt anyja is tudott a lány létezéséről és tárt karokkal veszik fel a családba, csakúgy, mint közös gyerekeik. Az egyetlen, aki továbbra is gyanakodva figyeli a lányt, Raf, de őt sem hagyja hidegen Lia bája, viszont igyekszik tartani magát. Egy idő után viszont nekik és a hallgatónak (ezt is hangoskönyvként hallgattam) is az az érzése, h a szülők szeretnék, ha ők ketten jobban megismernék egymást és ezzel elillannának Raf kétségei. Ehelyett viszont egyre közelebb kerülnek egymáshoz a sok kettesben töltött program alatt, mígnem az ágyban kötnek ki. Eleinte úgy gondolják, ennek nem lehet jövője, meghát kicsit fura is a helyzet, hisz Lia apja és Raf anyja házasok, ráadásul még egy csomó közös gyerekük is van, a közös féltestvéreik. Mégis, ahogy egyre jobban megismerik egymást, egyre mélyebbek lesznek az érzelmeik. Viszont, ahogy olyan sokszor a szerző ezúttal is még egy végső próba elé állítja őket a happy end előtt. Szerintem ez Caplin jobb regényei közé tartozik, szórakoztató - mindenféle izgalom nélkül persze – és segítségével egy kicsit elmerülhetünk Olaszországban.

Szűcs Péter: Dharma

Egy család regényes története a Tiszától a Gangeszig – ez a könyv alcíme. Ez alapján én leginkább egy családregényt vártam, de nem azt kaptam. Bár 3 generáció történetét olvashatjuk, mégsem egy klasszikus értelemben vett családi törénet.

Először István történetét ismerjük meg, aki 56-ban egy véletlen ruhacserének köszönhetően menekül meg, de pont ezért mindenki azt hiszi, h meghalt. Kihasználja a kínálkozó lehetőséget arra, h új életet kezdjen és New Yorkban köt ki. Eleninte egy szót sem ért, mégis első látásra beleszeret egy brazil szépségbe, akivel aztán több ezer kilométer távolságból leveleznek és esnek szerelembe. Aztán éles váltással következik Tamás és Andrea története, ill. főleg Tamásé és a családjáé. A sztorijuk hamisítatlan magyar történet a 70-es évektől a 90-es évekig. Megelevenedik a Dacia, amire éveket kellett várni; a Linda sorozat; a köpeny és még sok más dolog. A fiatal pár sikeres, menő életet él a rendszerváltás után, kapcsolatuk mégis válságba jut, ezután Tamás bejárja a világot önmagát keresve. A harmadik történet főszereplője Léna, aki egészen addig élvezi gondtalan életét, míg egy születésnapi ajándék mindent megkérdőjelez, amit addig magáról és a családjáról gondolt. Gyökereit keresve Indiában köt ki, így jutunk el az alcímben szereplő Gangeszig. Tényleg szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de valahogy nem igazán sikerült. Nem teljesen értettem a koncepcióját, h mit szeretett volna. Illetve lehet, h engem jobban érdekelt volna csak egy, de jobban kibontott történet, mint 3 felületesen. A várólistáról került sorra a könyv.

Julia K. Stein: Ich und andere uncoole Dinge in New York

A 16 éves Judith, aki eddig életét egy német kisvárosban töltötte, a nyarat New Yorkban tölti, ahova elvileg anyját kíséri el, de ő sokkal inkább a helyi pasijával van elfoglalva, mint a lányával. A tini hirtelen felnőtt életet él a világ egy legcoolabb és legnagyobb metropoliszában. Több fiatalall lakik együtt egy lakásban, gyakornokként egy menő helyen dolgozik, bulizni jár és gyorsan felveszi a lüktető város tempóját.

Szülővárosában Judith inkább egy uncool kiscsaj volt, de úgy tűnik NYC mindenkinek jól áll, hirtelen 2, nála idősebb fiúval flörtöl. Sőt, az egyikükkel ennél jóval távolabb is merészkedik, csak, h rájöjjön, Peter nem teljesen az, akinek hitte. Némi szenvedés után azonban tini főhősnőnk úgy tűnik, megkapja a happy endjét is és a reményt, h visszatér még New Yorkba. Amitől egész végig nem tudtam elvonatkoztatni, az Judith kora. Egyáltalán nem úgy viselkedik és él, mint egy 16 éves, persze tudom, a mai 16 évesek már mások, de ha nem írják el a regény elején a korát, legalább azt hittem volna, h 18-19 éves, aminek mondjuk szerintem több értelme is lett volna. Egyáltalán nem értem, mi értelme volt őt ilyennek fiatalnak aposztrofálni.

Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő

Jó pár éve hallottam már erről, de bevallom, akkor először. Idén felkerült a várólistámra is, plusz motivációként, ami meg is tette hatását;). Kosztolányi első regénye Thomas Mann méltatásával kezdődik – ez nekem már jó pont volt – aki 1923-ban azután írta a levelet, ami a könyv előszava lett, miután elolvasta Kosztolányi kéziratát.

Pontosan és gyorsan képbe kerülünk: Kr. u. 54-ben Agrippina rávette a férjét, a Római Birodalom császárát Claudiust, h „dobja” a saját fiát, helyette tegye meg mostohafiát, Nerot örökösévé, akit viszont nem nagyon érdekel sem a politika, sem a hatalom. Claudius aztán hitvese által már az első oldalakon kiíródik a történetből és Neroból császár lesz. Ő viszont leginkább költő akar lenni, elismerésre szomjazik, amit meg is kap, hisz ki ne dícsérné a császár költeményeit, tehetségét? De valahogy mindig kiderül, h mindenki csak hízeleg és színlel, hisz Nero maximum közepes költő. Nérót gyermekkori tanítója, a filozófus Seneca is önbizalomra és alkotásra buzdítja, bár tisztában van neveltje hiányos képességeivel, aki azonban egyre nagyobb művésznek képzeli magát. A városban álruhásan járó császárnak lelkesen beszámolnak a pályatársak sikeréről és a fűzfapoéta uralkodó kigúnyolásáról. A császár válaszai egyértelműek: száműzés, mérgezés, lefejezés, kivégzés…és nem csak képzelt riválisaival, kritikusaival jár el így, hanem felesége és anyja is erre a sorsra jut. De ahogy az már lenni szokott, egy idő után fordul a kocka, üldözőből üldözött lesz, Nero üldözés és gyűlölet közepette, magányosan hal meg. Az idők során több dolgot is próbáltak belelátni ebbe a történelmi-lélektani regénybe, eleinte Nerot a szintén író, kortárs Szabó Dezsővel azonosították, akivel Kosztolányinak akadt nézeteltérése, míg Senecát magával a szerzővel. Később fasizmus-párhuzamot emlegettek, ezekről persze csak most utólag olvastam, én leragadtam olvasás közben annál, h kicsit felfrissítem az ismereteimet a már-már elfedett (általam) római korról. Ami nekem is feltűnt, h Seneca volt a legérdekesebb szereplő, sokszor Kosztolányi szócsöve, de vele sem bánt kesztyűs kézzel az író. Ő is esendő, köpönyegforgató, gyarló és haszonleső. Nem lett a kedvencem, de örülök, hogy végre elovlastam.

Margot S. Baumann: Die Buchhandlung in Madrid

A sorozat 2. része, bár igazából nem igazán tekinthető sorozatnak szerintem. A hasonlóság pusztán annyi, h most is Spanyolországban vagyunk, ahogy már a címben is szerepel, ezúttal Madridban és a szerelem ebben a történetben is a múlt felderítése közben szövődik a főszereplők között. Akik ezúttal Adora és Darío.

A fiatal lány épp nem tudja, mit is kezdjen az életével, amikor anyja egy mondata szinte mindent megkérdőjelez, amit addig magáról és a családjáról gondolt. Kiderül ugyanis, h imádott nagyapja, akit mindig is nagyon közel érzett magához, akire mindig is hasonlított, nem is a vér szerinti nagyapja. De mégis hogy lehetséges ez? Hogy lehetséges az, h szigorú nevelést kapott nagyanyja más gyerekét szülte meg ebben a házasságban? Egy nyom egy kis könyvesboltba vezeti a lányt, Daríohoz, aki viszont a maga bajával van elfoglalva, méghozzá azzal, h valószínűleg be kell zárnia a már generációk óta a családja tulajdonában lévő üzletet. Kölcsönösen segítik egymást és gyorsan szerelem is szövődik köztük, majd együtt bukkannak Adora igazi nagyapjára és fedik fel a családi titkot. A happy end még korántsem teljes, hisz mindezt még be kell adagolni a lány anyjának is és a családegyesítés nem könnyű feladat.

Karen Swan: Eine Insel zum Verlieben

Chloe New Yorkban dolgozik egy ügynökségnél, akik kőgazdagoknak segítenek luxuséletüket elviselhetőbbé tenni. Igazából a barátnője, Poppy az, aki az exklúzív ügyfelek minden kívánságát lesi, de amikor őt súlyos baleset éri, Chloénak kell beugrania a helyére.

Tele van kétséggel, h menni fog-e ez neki, hisz csak nemrég költözött Londonból New Yorkba egy szerelmi csalódás elől menekülve és egyáltalán nem is ez a munkája. Bedobják viszont a mélyvízbe és rögtön egy új ügyfelet is szerez, a mindig meglepetést okozó Joe személyében. Miután Chloé exe újra feltűnik a színen, egy pillanatra még a kibékülés is reálisnak látszik, de aztán újra keserű csalódást okoz, mire a nő Joe-val Görögországba „menekül”, h egy megfelelően nagy és eldugott házat találjon neki. Ahogy az már Swannál lenni szokott, mindenki gyönyörű, gazdag és tökéletes, mégis valahogy többnyire sikerül neki, igazi hús-vér szereplőket gyúrni belőlük. A vonzó Joe-val töltött néhány nap egy eldugott görög szigeten nem is marad „eredmény” nélkül, az ágyban kötnek ki, annak ellenére, h Chloé tudja, nem jó ötlet keverni a magánéletet a munkával. Ráadásul, amint visszatér New Yorkba, kiderül, h a férfi egy szélhámos és talán még a kolléganője, Poppy balesetéhez is köze van. Kissé váratlan módon egy aránylag szövevényes történetbe csöppenünk, amiben végül minden mindennel összefügg, de a regény végén mindenki elégedett lehet: a szereplők megkapják az abszolút happy endet, mi olvasók pedig a válaszokat a kérdéseinkre. Nem lett ez a kedvenc regényem Swantól, valahogy kb. a háromnegyedéig azt éreztem, h még nagyon az elején vagyunk a történetnek, így nekem kissé összecsapottnak tűnt a vége, annak ellenére, h ez is egy vaskos, 510 oldalas kötet. Persze azért tetszett, de nem ez a szerző legsikerültebb könyve szerintem.

Margot S. Baumann: Die Galerie in Valencia

A félig német, félig spanyol származású Elena egy művészeti galériában dolgozik Berlinben. Mivel mindenki meg van győződve róla, h kiválóan beszél spanyolul, főnöke az új, valenciai galéria megnyitója körüli dolgok intézésével bízza meg.

Amit senki nem sejt, h Elena egyáltalán nem beszél spanyolul, mert apja elmenekült az országból a Franco rezsim idején és mindent el akart felejteni, még a nyelvet is. Valenciában is eleinte furcsán hat, h spanyol nevével nem beszéli a nyelvet és más egyéb problémái is akadnak Carlosszal, a helyi belsőépítésszel, akivel együtt kell dolgoznia. Persze gyorsan kiderül, h az ég is egymásnak teremtette őket. De nem maradunk meg kizárólag a love storynál, a pár nyomozni kezd, Elena apjának és családjának múltja után és egy akkoriban sajnos tipikus történetre bukkan. Közben az energikus párocska szembe megy Elena főnökével és egy merész koncepciót alkalmaz az új galériánál, ami a főnök szerint nem sül el jól, de mégis utat nyit a pár valenciai jövője felé. Igazából érdekes történet volt, néhány hónapja jártam Valenciában, tetszett, h a szerző egészen jól beleszőtte a történetbe a várost, a spanyol történelmet és hogy legalább néhány elcsépelt panelt kihagyott a történetből. Ez egy – ha jól tudom – 3 részes sorozat első része, lehet, hogy adok neki még egy esélyt.

Andreas Izquierdo: Das Glücksbüro

Albert Glück a főszereplő, a hivatalnok, aki több, mint 30 éve nem hagyta el a hivatalt, ahol dolgozik, merthogy titokban még ott is lakik. Abszolút semmilyen emberi kapcsolata nincs, se hobbija, semmi, kizárólag a munkájának és minden szabály pontos betartásának él.

Teljesen felforgatja az életét, vagyis a saját maga által kialakított tökéletes rendet, amikor egy számára is ismeretlen nyomtatvány köt ki nála. Már ez felzaklatja, hisz hogy létezhet ilyen nyomtatvány? Pláne, amikor kiderül, h ez a kérvény nem is kérvényez semmit. Akárhogy is akar Albert megszabadulni tőle, mindig újra az asztalán találja. Ez ösztökéli arra, hogy 30 év után kimerészkedjen a való világba és megkeresse azt a személyt, akitől a kérvény jön. Így találkozik a kissé vad művésszel, Annával, aki végképp felfogatja az életét. Alig pár hét múlva a hivatalban, ahol Albert dolgozik már üzemel a „Glücksbüro”, vagyis Albert neve után szabadon „a boldogság iroda”, ahol az egykor szürke hivatalnok a társadalom szerencsétlenebbik felének segít a hivatali útvesztőben és minden megoldhatatlan problémára talál hivatalos megoldást. Közben főhősünk már beköltözött Annához, akivel a tengerhez utaznak és a közös jövőt tervezgetik. Ám ekkor beüt a katasztrófa és kiderül, nincs idő közös tervekre már. A várólistámon volt a regény már régóta, onnan került most sorra. Bár kicsit nehezen indult be, de kb. a felétől nagyon olvastatta magát. Összességében egy nagyon szerethető, szép, de kissé szomorkás emberi történet.

Sally Rooney: Baráti beszélgetések

A szerzőről már többször hallottam az elmúlt években, de csak most vettem meg tőle az első könyveimet és bele is vágtam ebbe, ami az első megjelent regénye volt és sok díjat is bezsebelt. Őszintén szólva nem lett a kedvencem, bár azt sem mondhatom, h nem tetszett, mindenesetre kíváncsi leszek a másik – általam megvett – regényére is.

A történet egy szerelmi sokszögbe, egy bonyolult kapcsolatrendszerbe enged betekintést. A 21 éves Frances a történet főszereplője és narrátora. Ő és volt szerelme, barátnője, Bobbi igyekeznek megbirkózni a felnőtté válás kihívásaival és megismerkednek egy házaspárral, Melissával és Nick-kel. Bobbit a sikeres fotós, Melissa kezdi el érdekelni, míg Frances egyre inkább beleszeret a színész Nickbe. A mesélő, Frances sivár érzelmi világán és szinte személyiség nélküliségén át szemlélhetjük a nem túl mozgalmas cselekményt, miközben a szereplők identitásválsága kerül középpontba, a stílus pedig eléggé minimalista. Mind a négy szereplő keres valamit, az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy vágyaik kimutatására képtelenek. Ami tetszett, az a komoly témák felbukkanása a történetben, mint pl. a homo-és biszexualitás, az endometriózis, az alkoholizmus, a pszichés zavarok. Frances nézőpontjából ismerhetjük meg az őt, barátnőjét, Bobbit és a Nick-Melissa házaspárt összekötő „szerelmi” sokszöget. Mind a négyen kutatnak valamit, keresik az izgalmakat, az újat, az ismeretlent, mindezt úgy, hogy teljességgel nélkülöznek mindenfajta mélységet, szenvedélyt. Érzelmileg éretlenek, vágyaik kimutatására képtelenek és amit kimutatni, megélni kellene, igyekeznek a kommunikáció verbális eszközeivel pótolni.

Julie Larsen: Sommerzauber am Fjord

A történet a norvég Trondheim városában játszódik, ahol Frida, az instagram influenszer és Sander, a művészettörténész megvalósítják az álmukat, és megnyitják saját üzletüket. A dolog bökkenője viszont, h a két teljesen különböző embernek osztoznia kell a bolton és már rögtön az első találkozásukkor kiderül, hogy nem tudják elviselni egymást.

Különbözőségüket és nézeteltéréseiket viszont háttérbe tudják szorítani egy közös barátnőjük érdekében, aki a segítségükre szorul. Összefognak, jobban megismerik egymást és gyorsan túllépnek az előítéleteiken és nézet különbségeken. A happy end előtt viszont – ahogy az már a hasonló könyvekben lenni szokott – még le kell küzdeniük egy akadályt, hisz a múlt közbeszól, kiderül, h a családjuk története összefonódott. Ezt is hangoskönyvként hallgattam, nem volt rossz, de ami egyértelműen irritált egy kicsit, a szerző teljes idealizmusa, szép lenne, ha a világ úgy működne, ahogy ebben a könyvében.

Juli Zeh: Schilf

Ez már a 4. könyv, amit a szerzőtől olvastam. Ami rögtön az elején feltűnt, h felüdülés, ahogy ír. Könnyen érthető, mégis igényes. Legalábbis az elején ez volt a benyomásom.

Egy fura barátság feltérképezésével indul a történet, Sebastian, a felesége és a fia, minden pénteken Oskar érkezésére várnak, aki Sebastian – testi-lelki – ifjúkorib barátja. Az egyetemen elválaszthatatlanok voltak, de igazi különcök is, felsőbbrendűek, zsenik, akikről és akiknek egymáshoz fűződő kapcsolatukról is pletykáltak. De aztán valami megváltozott….ezután Sebastian megnősült, Oskar viszont tovább élte különc életét és mindkettejükből az lett, amire predesztinálva voltak, tudós fizikus. Először kissé elaltat, megismerjük a főbb szereplőket és az egymáshoz fűződő viszonyukat, majd jön a „borzongás”. Sebastian hirtelen egy rémálom kellős közepén találja magát. Épp a fiát vinné egy táborba, amikor a kissrácot elrabolják és csak egy gyilkossággal kaphatja vissza. Kétségbeesik, de egy pillanatra sem kétséges számára, mit kell tennie. Kb. eddig tetszett a regény, utána kissé felülmúlt a képességeimet. Bejön a képbe egy idős nyomozó – akinek neve egyben a regény címe is – és egykori tanítványa, mindenki egyre furább és semmi sem az, mint aminek látszik. Nagyon ritkán fordul elő velem, h ennyire „kevés vagyok” egy könyvhöz, szerintem nyelvileg értettem, de egyébként nem igazán:D. A 2. fele nagyon szenvedős volt nekem, nem igazán tudom hova tenni az egészet.

Laura Jane Williams: Der schönste Zufall meines Lebens

Már hallgattam egyet a szerzőtől, bár az nem hagyott különösebb nyomokat bennem, ez nagyon tetszett. Penny szeretne szeretve lenni és szeretne szeretni. Szeretne gyerekeket is és ezért már meg is tett mindent, ami az ő esetében nem kevés. Viszont a szerelemmel és a férfiakkal egyszerűen nincs szerencséje.

Amikor találkozik az álompasi Francescoval rögtön belehabarodik, majd mire teljesen egymásra találnak Pennynek vidékre kell költöznie, h átvegye nagybátyja pubját, akit apjaként szeret, hisz ő nevelte fel. Francesco Londonban marad és bár mindketten tudják, h egy nagyon ígéretes kapcsolat szakad így félbe, élik tovább az életüket. Penny a vidéki pubban is jól feltalálja magát és élvezi a munkát. Bár álmában sem gondolta volna, h az isten háta mögött fog pasizni, mégis, hamarosan nem is egy, hanem 2 férfi csapja neki a szelet. Ráadásul, h teljes legyen az érzelmi káosz, hamarosan újra Francesco is felbukkan, aki nem tudta kiverni a fejéből Pennyt, aki immáron egy szerelmi négyszögben vergődik. A végén aztán csak sikerül döntésre jutnia és meg is kapja jutalmul a teljes happy endet. Nagyon tetszett, mert a szereplők nem csak jópofák, hanem érdekesek is, ahogy a főhősnő dilemmái is. Amit különösen értékeltem, h egészen a végéig nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri el Penny szívét, ami az ilyen kaliberű regényeknél ritka.

Theresa Révay: Die weißen Lichter von Paris

Oroszországban kezdődik a történet, ahol Xenia és előkelő családja épp nehéz időket él meg, elveszti az apját és hirtelen ő lesz a családfő, akinek figyelni kell a húgára, várandós anyjára. Menekülniük kell, közben megszületik Kyrill, az öccsük, az anyjuk meghal, majd Párizsban kötnek ki, ahol a 3 gyerek az orosz dadájukkal él.

A lány, Xenia gyönyörű, de a világ gondja és terhe nyomja a vállát, varr, majd felfedezik modellként. Megismerkedik, majd szenvedélyes viszonyba keveredik a szintén előkelő családból származó német Maxszal. De a nő menekül az érzései elől, nem engedi szabadjára őket; a bánat, a szegénység és a szenvedés túlságosan is bekebelezte az életét, mióta menekülni kényszerült Oroszországból. Ezek után már kényszerpályán van, racionális döntéseket hoz, de nem biztos, hogy ezek boldogsághoz vezetnek. Évekkel később drámai körülmények között találkoznak újra az egykori szerelmesek. Az idő közben sok mindenre megtanította Xeniát, többek között arra is, h meg kell ragadni a boldogságot, ha találkozik vele. A regény viszont nem csak egy love story, hisz a 20. század első felében vagyunk és főszereplőink életén keresztül egyre sűrűbben bukkannak fel a nácik és végigkövethetjük az események alakulását a háború kitöréséig, majd annak befejezéséig. Bár olvasmányos, érdekes regény, annyira mégsem fogott meg, talán ismét azért nem, mert nem igazán tudtam azonosulni a főszereplőnőve. A könyv egyébként nagyon régóta várakozott már a polcomon, most az idei várólistámról került sorra.

Ruth Shaw: Der Buchladen am Ende der Welt

Ez egy igaz történet, a szerző saját kalandos életéről. Nem egy egyszerű történet, követni sem az. Az új-zélandi Ruth eléggé nagy kanállal éli az életét, ami tele van kalanddal és tragédiákkal. Pasik, pasik, pasik, házasságok, volt ápolónőtől állattenyésztőn, könyvelőn, hajóskapitányon át kb. minden, mígnem nyugdíjasként nyitja meg a könyvesboltját, amiből aztán gyorsan kettő lesz, majd három.

A saját életét nagyjából kronológikusan meséli el, bár inkább csak átrohan rajta. A vége fele kezdtem rájönni, hogy pont ez zavart benne, h számomra nem állt össze történetté, inkább csak gyorsan elhadart események sora maradt, amit ezáltal nehezen is tudtam követni és valahogy a szereplők és a főszereplő sem került közel hozzám. 75 évesen Ruth - a fiatalkori kissé hippi élete után - majdnem 40 éve házas, de még mindig lázadó, ekkor írta a könyvét. Személyes történetein kivül, jó néhány "könyvesbolti" sztori is színesíti a regényt.

Katrin Lankers : Verrückt nach New York - Band 1: Willkommen in der Chaos-WG

A német Maxi gyakornoknak érkezik 1 hónapra New Yorkba egy német újsághoz. Itt rögtön a mélyvízbe dobják és közlik vele, h egy másik, amerikai gyakornok sráccal kell megküzdenie a hosszútávú helyért. A harc egyik eszköze egy blog lesz, amit a 2 fiatalnak egymástól függetlenül kell vezetnie.

Maxi választása témaként végül nem kicsit kaotikus lakótársaira esik, akikkel a Pinkstone-ban lakik együtt. Ez egy olyan – pink – gyöngyszem, ahol nem sokkal ezelőttik az un. Pink Lady élt együtt a fura fiatalokkal, a bérlőivel és akinek pink szobájába főhősnőnk költözik be. Ráadásul az idős hölgy örököse el akarja adni a házat, h aztán ott is egy modern épületet húzzanak fel. Maxi viszont felveszi a kesztyűt minden fronton, a blogjának hála a Pinkstone és annak kaotikus lakói egyre ismertebbek lesznek, ami nem jön rosszul nekik a harcukhoz. Nem is tudom, mit írjak erről, nem volt rossz, de valami hiányzott belőle. Egyrészről talán a New York életérzés, bár a városban játszódik és van is erről szó, de talán jót tett volna több NY. Ez egy sorozat első része, van még további 3, nem voltam biztos benne, h el szeretném olvasni, amikor amazonon bele akartam olvasni a tartalmukba, láttam, h mind a 4 részt 10-14 éveseknek ajánlják, így már mindent értek;). De egyébként nem, mert oké a szereplők olyan fiatalok, akik keresik az útjukat, hadakoznak a szüleikkel, épp igyekeznek kialakítani a saját, önálló életüket, küzdenek a céljaikért, de azért ez még csak nem a 10 éves korosztály témája ma sem. Szóval a folytatást egyelőre elnapoltam.

Carly Robin: Drive me Crazy

Futólag hallottam már erről, így amikor megláttam most a spotify hangoskönyvek között, nem volt kérdés, h meghallgatom. Már csak azért sem, mert jó pár éves kihagyás után pár éve újra aktívan követem a Forma 1-et és nézem a versenyeket.

Ella nem csak menő, hanem zseniális sportújságíró is. Közkedvelt sport podcastja is volt, de most új feladat vár rá, az, h kicsit felpolírozza a többszörös Forma 1-es világbajnok brit Blake Hollis imidzsét, méghozzá egy biográfiával. A terv az, h a szezon összes, vagyis 21 versenyére elkíséri Ella a száguldó cirkuszt, miközben információkat gyűjt, interjúkat készít bennfentesekkel, na meg persze a főszereplővel. Tagadhatatlanul megvan a kémia kettőjük között és Blake az első perctől kezdve egyértelművé teszi, h szívesen látná az ágyában Ellát, aki viszont épp egy futó kalandot nem szeretne. Ennek ellenére jóban lesznek, sok időt töltenek együtt, megismerve és egyre jobban megkedvelve egymást. Kiderül, h mimdkettőjüknek van egy féltve őrzött titka, amit előbb-utóbb megosztanak a másikkal és elég gyorsan a történet fókusza a forma 1-ről az ő szerelmükre, majd kapcsolatukra helyeződik át. Nyilván ez nem volt túl nagy meglepetés, ahogy az sem, h a végső happy end előtt még jön némi kis bonyodalom, egy próba, amit ki kell állniuk. Összességében tetszett, cuki, nem annyira bugyuta, mint vártam, kellemes szórakozást nyújtott, pont erre vágytam most csak. Szerintem a karakterek jók, a sztori persze nem túl újszerű, de nincs rosszul tálalva és jól áll neki – legalább kulisszaként – a forma 1, ehhez képest én soknak és feleslegesnek éreztem a helyenként igencsak részletes szex leírásokat, nekem ez annyira nem illett a képbe. Persze inkább ajánlom a könnyed kis limonádék rajongóinak, mint a legnagyobb f1 fanoknak, ha túl sokat tud az ember a témáról, akkor nyilván sok hiányosság, hülyeség feltűnik. Magyarul is megjelent már Száguldó szerelem címmel.

Gyurkovics Tamás: Migrén

Ez a 3. Gyurkovics regényem, először a Mengele bőröndjét olvastam, ami nagyon tetszett, majd az Akcentust, ami kevésbé. Ez a regénye a 2 előző között foglalja el a helyét, tetszett, de nem annyira, mint a Mengele bőröndje. A regény főhősét Spielmann Ernőt, egy valós személyről (Spiegel Ernő) mintázta az író, aki 1944-től volt ikertestvérével együtt Auschwitz-Birkenauban.

Itt őket – bár ikrek voltak – nem vizsgálta Mengele, de Ernő lett az ikerfiúk kápója, a Zwillingsvater, ahogy a táborban hívták. Figyelt az ikrekre, hozta-vitte őket Mengele óhaja szerint és lehetőségeihez mérten igyekezet segíteni nekik. Auschwitz-Birkenau felszabadulása után majdnem 40 gyerekkel indult haza, keresztül lerombolt országokon. Később megházasodott, gyerekei születtek, a családjával Izraelben telepedtek meg, minden megváltozott az életében, csak egy valami maradt meg, a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és ezek megtestesülése, a migrén. Igazából erre épül az egész regény, de ezt éreztem egy picit pont a gyenge pontjának is, mert ahogy a könyvből megismerjük főhősünket, tisztességes, feddhetetlen ember. Persze már eleve Zwillingsvater mívolta adhat okot bűntudatra, de azzá nem szabad akaratából vált és tőle telhetően mindent, sőt még többet is, megtett a gyerekekért. Egyébként a történet előrehaladtával, ahogy egyre többen megismerik a múltját, ezt rajta kívül mindenki így is látja. Ami még kicsit furcsa volt, h az 5 fejezetből 4 Spielmann Ernővel foglalkozik, egy viszont visszaugrik a 40-es, 50-es évek Magyarországára. Bár lazán sikerül ezt a két szálat összekapcsolni, mégis úgy éreztem, ez a rész kilóg, feleslegesnek tűnt nekem. Persze sok minden tetszett is, Gyurkovics Tamás fantasztikusan ír, egyértelműen magyar kortárs kedvencem lett, sosem magyaráz, nem szájbarágós, hanem egyszerűen embereket mutat be és az olvasóra hagyja a feladatot, hogy eldöntse, ki és mi a jó és a rossz.

Fabio Volo: Der Weg nach Hause

Régen nagy kedvenceim voltak Fabio Volo könyvei, de most már évek óta nem olvastam tőle semmit, annak ellenére, h ez is már jó ideje megvan. A várólistámnak hála, most sorra került végre.

Az olasz Marconak Londonban van étterme, így ott is éli casanova-agglegény életét. Ám özvegy édesapja gyengélkedése hirtelen mindent megváltoztat. Hazamegy hozzá, hisz segítségre van szüksége. Legalábbis ideiglenesen visszaköltözik a szülői házba, ahol együtt viseli gondját apjának a bátyjával, Andreával. A két testvér különbözőbb nem is lehetne, mégis közelebb kerülnek egymáshoz, miközben Andrea házassága és élete válságba kerül és Marco viszontlátja élete szerelmét. Fel-felvillannak a múlt eseményei, titkok, elhallgatott dolgok törnek felszínre. A két fivér együtt és külön-külön is nehéz időszakon megy keresztül, de végül úgy tűnik mindkettőjüknek sikerül szembenézni a múlttal és a nehézségeikkel, ami által esélyük nyílik egy happy endre.

Rebekka Eder: Hyazinthenschwestern

A jácint az egyik kedvenc virágom, ezért is keltette fel így tavasszal különösen ez a hangoskönyv az érdeklődésemet (a címe Jácint nővérek). 1848-ban vagyunk Berlinben, ill. a környékén Boxhagenben (ma már Berlin), ahol az 5 Sonntag nővér hatalmas, illatos jácint ültetvényei vannak. Korábban elválaszthatatlanok voltak egymástól, de az utóbbi években több dolog is éket vert közéjük. Leginkább bátyjuk halála, ami az ő sötét titkával együtt megmérgezte a nővérek kapcsolatát.

Ráadásul a család körül ólálkodik valaki, aki meg akarja szerezni a földjüket, ez érdekében csábít és intrikál. A főszereplő középső nővér, Alba mindene a kert és a virágok, önálló, emancipált nő, ami tekintve, h a 19. században vagyunk, kissé meg is lepett. Addig csendes életéből egy állítólagos kertész érkezése zökkenti ki, akivel rögtön lángra lobbannak egymás iránt, ami akkor is kitart, amikor ugyanez az állítólagos kertész többedmagával a német márciusi forradalmat lobbantja lángra. Egy elég szövevényes történet, amit hallgatva időnként kicsit nehezemre esett követni, sok intrika, ármány, virágnyelv és a happy endig néhány halott tarkítja a regényt.

Melanie Metzenthin: Die Stimmlosen

2018-ban olvastam a családregény első részét és már akkor szerettem volna a folytatást is, erre viszont csak most került sor, annak ellenére, h már évekkel ezelőtt megvettem az Amazonról e-bookként. Egyébként – ahogy általában – a két kötet egymástól függetlenül is olvasható.

Immáron véget ért a 2. világháború, de a helyzet nem lett sokkal jobb Hamburgban. Az első rész főszereplői, a Hellmer házaspár, vagyis Paula és Richard, valamint a gyerekeik, sőt szüleik is túlélték a világégést és velük lakik még jó barátjuk, a szintén orvos, sebész Fritz is a fiával. Egy lakásban nyomorognak mindannyian, pszihiátér létükre háziorvosként dolgoznak, kijárási tilalom van érvényben, élelmiszert alig lehet kapni és bár a nácik uralma még alig ért véget, máris vannak olyan „élelmesek”, akik úgy tűnik, át tudják menekíteni vagyonukat és hatalmukat. Végig követjük a két család történetét a háború utáni legsötétebb időszaktól egészen a német gazdasági csodáig. Némileg meglepő módon felbukkan 2 angol szál is a regényben ill. a családok életében. Érzékletesen mutatja be a világégés utáni nehézségeket és a a társadalmi különbségeket, akár németek és angolok között is Nyugat-Németországban. Nagyon sok témáról van szó, de mivel a regény aránylag hosszú, van is lehetőség ezek kidolgozására. Ami nekem nem tetszett, h a hangsúly, főleg a könyv 2. felében nagyon áttevődik a Hellmer házaspár barátjára, Fritzre, ami még nem lenne feltétlenül baj. Az már annál inkább, h a szerző szentet csinál belőle, egy morális apostolt, mindenféle emberi tulajdonság nélkül. Ráadásul a végére átcsúszunk egy „túl szép, h igaz legyen” sztoriba, amit szintén nem feltétlenül tudtam hova tenni. Az az érzésem, h az első könyvnél volt ötlet és koncepció, majd annak sikerén felbuzdulva „meg kellett” írni a második részt, de itt mindkettőből kevesebb volt már, ez sajnos érzékelhető, még úgy is, h összességében ez sem rossz.

Julie Caplin: Das kleine Schloss in Schottland

A szokásos éves Julie Caplin hangoskönyvem ezúttal Skóciába kalauzol, ahol Izzy egy kis kastélyt örökölt, ahol szálláshelyet akar nyitni. Épp elvégzett egy főzőtanfolyamot és visszatértekor az a meglepetés éri, h – a földtől kissé elrugaszkodott - anyja 3 hónapra hajmeresztő áron szállást kínált a kastélyban egy professzornak és már karácsonykor igencsak jól fizető vendégeket fogadna, de addig még mindent helyre kellene rittyenteni.

Ami aztán egészen jól sikerül, h hisz ahogy az már lenni szokott – legalábbis a hasonló regényekben – mindenki nagyon segítőkész, befogadnak egy vadkempingező párt, akik igazi – munkaerő – főnyereménynek bizonyulnak, ráadásul a professzorról, Rossról kiderül, h menő író. Na meg persze az is, h Izzyvel kölcsönösen nem közömbösek egymás számára. Minden készen állna a tökéletes karácsonyra a kastélyban, fizető vendégekkel, csak épp az időjárás szól közbe. Meglepetésvendégek sora érkezik (szülők, barátok), épp csak azok nem, akik fizetnének, na de annyi baj legyen, némi kis drámázás után minden tökéletesen sikerül. Nem tudtam előzetesen, h ez karácsonykor játszódik, akkor nem most hallgattam volna. Nem tetszett igazán, mert nagyon kevés valódi cselekmény volt benne, ráadásul Skócia szinte szóba sem került. Valahogy sokszor van az az érzésem, h 1-1 szereplő már egy másik regényben/helyszínen előjött, de annyira mély benyomást nem tesznek rám ezek, h igazán össze tudnám kapcsolni őket egy másik helyszínnel, vagy cselekménnyel. Összességében szerintem nem ez Caplin legsikerültebb könyve.

Budapest Nagyregény

Újabb várólistás olvasmány volt ez, ami 2023-ban, Budapest 150. születésnapjára jelent meg. Amikor hallottam róla, rögtön felkeltette az érdeklődésemet, majd tavaly meg is vettem, de ahogy öregszem, egyre inkább riasztanak az ilyen vaskos könyvek (476 oldal), szóval nem ártott a plusz, várólistás motiváció.

Már a címe fura és félrevezető, mert nemhogy nem nagyregény, mégcsak regény sem, sokkal inkább egy - elvileg – Budapestról szóló novellás kötet. A koncepció szerintem jó, rögtön meg is vett kilóra már anno, amikor először hallottam róla: 23 fejezet Budapest 23 kerületéről, 23 ismert, sikeres magyar író tollából. Ha minden igaz, az írók maguk választhatták ki a kerületet, amiről írtak, valamint a lakosság közreműködését is kérték, akik saját emlékeikkel, történeteikkel, régi fotóikkal, dokumentumaikkal vettek részt az alkotófolyamatban, ezzel inspirálva a szerzőket. A 23 novellából elvétve találtam olyat, ami igazán tetszett. Legjobbnak én a 3. kerületről (Óbuda-Békásmegyer) írtat találtam Vámos Miklóstól, régen sokat olvastam tőle és az első kettő után – pedig azokat sem ismeretlen kezdők írták (Cserna-Szabó és Krusovszky) - ez volt az első, ami megfogott. Van eleje-vége-értelme, olvasmányos, érthető, könnyed és nem utolsósorban egyértelműen kivehető belőle Óbuda. Tetszett még a 9-es és a 10-es, vagyis egy ferencvárosi szilveszter „akkor és most” ill. egy frissen odaköltözött 6. osztályos lány naplóbejegyzései. Karakteresnek találtam a 12. kerületről, a Hegyvidékről (ezen a neven nem tudok elsülni, pedig nem most hallottam először), Háy János írását, amiben pontos képet rajzol az előkelő hely lakóiról, ráadásul ennek is volt eleje, vége, sőt, még csattanója is. Volt még néhány olyan, amik történetként még egészen tetszettek, de számomra nem Budapestről, vagy a valahányadik kerületről szóltak, ami pedig a cél lett volna. Pedig elvileg bár a szerzők szabadon dolgozhattak, de legalább két idősíkot kellett használniuk és fejezetükben az adott városrész három emblematikus helyszínét meg kellett jeleníteniük. Az első feltétel nem tett minden történetnek jót, a másodikat meg nem mindegyik tartotta be szerintem. Bosszantó volt, h a novellák nem a szerzőjük nevével kezdődnek, ezért minden egyes alkalommal hátra kellett lapozni a tartalomjegyzékhez. A legnagyobb probléma viszont inkább az, h a 23 novellából egyáltalán nem rajzolódik ki, még halványan sem Budapest. Nem áll össze a kép, nem kerülünk közelebb a városhoz és nem tudunk többet róla, mint a „nagyregény” olvasása előtt.

Heather Fawcett: Emily Wildes Atlas der Anderswelten

Főszereplőnőnk ezúttal is Emily, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját, de máris új cél lebeg a szeme előtt: megrajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. Mégis menekülni kényszerül Wendell Bamblebyvel együtt, amikor Cambridge-t megszállják a férfi mostohaanyjának bérgyilkosai.

Wendell ugyanis egy országából elüldözött tündérkirály és a hatalmat átvevő mostohaanyja végképp ki akarja vonni a forgalomból. Időközben Emily is tisztában van a férfi iránti érzéseivel, de azzal még inkább, milyen veszélyes egy tündért szeretni. Elméletük szerint meg kell találniuk a Wendell birodalmába visszavezető ajtót, ezért érkeznek az osztrák Alpokba. Ennek megtalálása segíthet megmenekülni a Wendell elleni gyilkos cselszövés elől. Persze Emily ezúttal is kiveszi a részét mindenből és ezúttal már tudásra szomjazó unokahúga, Ariadne is velük tart. Magyarul Emily Wilde atlasza a Másvidékről címmel jelent meg és hamarosan érkezik a 3. rész is.

Laetitia Colombani: Das Haus der Frauen

Solene sikeres ügyvéd, bár soha nem az akart az lenni, csak szülei nyomásnának engedett, de ha valamit csinál, azt kompromisszumok nélkül, teljes erőbedobással teszi. Nem kíméli magát, magánéletét is feláldozza a munkájáért, csak annak él. Ám amikor egy simának tűnő ügyben rá és ügyfelére nézve kedvezőtlen ítélet születik és az ügyfél a tárgyalóteremből kijőve Solene szeme láttára követ el öngyilkosságot, hirtelen kártyavárként zuhan össze az élete.

Burn out, depresszió, semminek nincs értelme, egyedül van és nem tudja, mihez kezdjen, csak azt tudja, h nem akarja újra a régi életét. Mikor már van annyira, h valami elfoglaltság után nézzen, egy nehéz sorsú nőket befogadó otthonban lesz „levélíró”. Itt sok női bevándorló, aki a saját nyelvén sem tud írni-olvasni, ügyeket intézni, nemhogy franciául, ebben lesz segítségükra a Solene. Társadalmi munkában jár ide, heti egyszer. Először feltűnő gyanakvással fogadják, méregetik és ő sem tudja, hova tegye, ezeket a nőket. A jég viszont gyorsan megtörik és kezd konfrontálódni a sok nehéz sorssal, tragédiával, azokkal az aszonyokkal, akiknek számít 2 euro, amit nem kaptak vissza a boltban és ami a feje tetejére állítja a havi költségvetésüket vagy akik kénytelenek voltak az egyik gyerekeküket hátra hagyni és csak a másikkal menekülni. Megérintik ezek a sorsok, amikről eddig nem is tudott, mert nem érdekelték, becsukta a szemét, nem akart tudomást venni róluk. Az otthon lakói lassan a bizalmukba avatják, a segítségét kérik, elmesélik szívszorító történeteiket, elrángatják zumbára és Solene rájön, milyen fontosak neki is az emberi kapcsolatok, amiben már olyan rég nem volt része. Végre újra egy közösség része lesz, akikkel együtt sír és nevet és akikkel szebb az ünnep és elviselhetőbbek a hétköznapok. Szép történet női összetartásról, női sorsokról, emberségről.

Taylor Jenkins Reid: Daisy Jones & the Six

Az utóbbi pár évben Taylor Jenkins Reid nagy rajongója lettem és ezt a könyvét is már rég el akartam olvasni, főleg, mert csak jót hallottam/olvastam róla, ráadásul a regényből készült sorozatról is. Tudtam, h egy rockbandáról van szó, de tudat alatt azt gondoltam, egy fiktívről.

Viszont a könyv bevezetése után - amiben a szerző arról ír, h ők voltak a világ legismertebb együttese és hogy nem csak a banda tagjaival, hanem a hozzájuk közel álló, fontos más egyéb szereplőkkel is igyekezett beszélni stb. – kissé elbizonytalanodtam ebben. Gyorsan kiderült viszont utánaolvasva, h valóban egy fiktív zenekar történetéről szól a könyv. A következő meglepetés akkor ért, amikor lapoztam egyet, hisz a formátum első blikkre olyan volt, mintha egy interjúról lenne szó, de nem. Gondolom ezt a szokatlan, általam még sosem látott szerkezetet hivatott magyarázni a szerző bevezetője arról, h mindenkivel igyekezett beszélni, mindenkit meghallgatni nem csak a bandából, hanem a „környékükről” és kvázi azt dolgozta össze. Ezt úgy kell elképzelni, h ahogy kronológiai sorrendben haladunk, mindenki hozzáteszi a maga infóit a történtekhez. Ezek sokszor kiegészítik egymást, máskor ellentmondanak egymásnak és van amikor egy-egy új szemszög, mindent új megvilágításba helyez. Eleinte nem tetszett ez a szokatlan koncepció, később alig tudtam letenni.

Az elején két síkon haladunk, először megismerjük a Dunn fivéreket, Billyt és Grahamet és a köréjük szerveződő együtteseket, amikből idővel kinő a The Six. A másik szál Daisyé, aki tősgyökeres los angelesi, elhanyagolt gyerekként lesz már nagyon fiatalon kábítószerező, piáló, sok-sok pasi ágyában megforduló gruppie, majd it girl, de közben végig ott van benne a hatalmas tehetség: jó dalszövegíró; csodás, egyedi énekhanggal és elképesztő színpadi jelenléttel. A két szál a Honeycomb c. The Six slágerrel fonódik össze, amiből duett készül Daisy és Billy főszereplésével és ami nem csak az együttest, hanem az újdonsült énekesnőt is hirtelen nagyon sikeressé teszi. Olyannyira, h a bandát hamarosan már Daisy Jones & the Sixnek hívják és készül a közös albumuk. A háttérben afférok, szerelmek, csalódások, megsértődések és egy frontember, Billy, aki állandóan egyensúlyozik, a családapa lét (feleség+ 3 lány), valamint a rocksztár lét között. Próbál ellenállni a drogoknak, a piának, a gruppie-knak és Daisynek. Az első perctől kezdve van valami közöttük, valami elemi, ami miatt tökéletes összhangban vannak a színpadon és – némi csatározás után – jól tudnak együttdolgozni szövegírókként is. Kettejük együttműködése a világ legsikeresebb bandjává tehetné a Daisy Jones & the Sixet, de ez mégsem sikerül, a poént nem lövöm le. A 2. felében éreztem egyszer, h kicsit uncsi, egyébként tetszett, az meg különösen, h az egyik „szerelmi szál” nem éppen mindennapi és végre az egész tematizálása sem az. Eddig 3 olyan könyvét olvastam a szerzőnek, amiben – fiktív – hírességekről ír és azt kell mondjam, ezek nekem nagyon bejönnek. A regény – azonos címmel – már 2021 óta magyarul is olvasható.

Heather Fawcett: Emily Wildes Enzyklopädie der Feen

A 30 éves Emily cambridge-i tudós, a tündérek szakértője, sőt a világ egyik legjelentősebb drüadológusa, legalábbis kétségtelenül azzá válhat, ha megjelenik tündérenciklopédiája, aminek már csak utolsó fejezete hiányzik. Ebből az apropóból érkezik kutyájával a fagyos Hrafnsvikba, Norvégiába.

Bár Emily kiváló tudós és kutató, de az emberekkkel nem boldogul olyan jól. Pont ezért nem akar barátkozni a falu lakóival, dolgozni érkezett és ennek megfelelően is viselkedik. Ez itt viszont gyorsan ahhoz vezet, h magára haragítja az embereket, hisz ebben a zord környezetben, a túléléshez szükségük van egymásra. Mindent összekuszál riválisa és kollégája, az elképesztő sármos és mindenki által imádott Wendell Bambleby felbukkanása, akiről Emily sejti, h nem teljesn az, akinek kiadja magát és aki azonnal az ujjai köré csavarja a falu lakóit és persze beleavatkozik mindenbe, Emily munkájába is. Olyannyira, h a nő több kompumisszumra is kényszerül, belemegy, h együtt dolgozzanak, belekeveredik a kutatott szerzetek gonosz játszmáiba és még az életét is kockára kell tennie. A regény aztán hoz néhány nem várt – szerelmi - fordulatot is. Bár a szerző itt is egy teljesen új világot épít fel, amit én szoktam szeretni, de ezúttal a legjobban Emily és Wendell karaktere és az ő szócsatáik tetszettek. Az 1900-as években játszódó tündérmesének már folytatása is van, ráadásul már magyarul is olvasható (Emily Wilde atlasza a Másvidékről), én maradok a német verzió hallgatásánál, amibe rögtön bele is kezdek.

Olen Steinhauer: Der Tourist

Jó régóta várakozott olvasásra ez is, a Várólistámon volt a helye, amiről most sorra is került. Az elején kicsit nehezen tudtam követni az időbeni ugrásokat, aztán ez abbamaradt, utána könyebben ment. Bár azt nem állítanám, h 100%-ig „érettem” és tudtam követni a rendkívül konspiratív történetet. Ritkán olvasok ilyesmit és ahogy azt írni is szoktam, ilyenkor tetszenek ezek a kalandozások.

Milo Weaver turista volt, vagyis a CIA olyan különleges ügynöke, aki a világot beutazva, kérdezés nélkül hajtotta végre főnökei parancsait. Egy idő után viszont belefáradt, belefásult ebbe, családot alapított és egy nyugodtabb, íróasztalos munkát kapott a CIA-nál. 6 év relatív nyugalom után viszont újra terepre megy és végre elfogja azt a bérgyilkost, akivel évekig játszott macska-egér harcot. A „Tigris” vallomása viszont feje tetejére állítja Milo életét, ráadásul a szeme láttára lesz öngyilkos, van, akinek már ez is gyanús és az ex turistát gyanúsítja. Amikor azonban egykori kolléganőjét is holtan találják, nem sokkal azután, hogy Milo felkereste, végképp menekülnie kell. Ezzel megkezdődik az utolsó megbízatása, amit saját magáért csinál: h megmentse az életét, ki kell derítenie, mi is folyik a CIA-nél. Bár annyira nem hosszú könyv, nekem nagyon annak tűnt, ráadásul szerintem az egészhez képest a vége kicsit össze van csapva, nem sok mindent tudunk meg, a hogyan továbbról.