Nádas Péter: Egy családregény vége

Soha nem olvastam még Nádastól, de már jó ideje tervben volt. Ez a regénye a tartalma miatt keltette fel az érdeklődésemet és amikor láttam, milyen vékony, gondoltam ennek könnyű lesz neki kezdeni. Mégsem került sorra, kellett az extra motiváció – a várólistám – ahhoz, h végre belekezdjek.

Ez volt Nádas Péter első regénye, 1977-ben jelent meg, a kádári diktatúra Magyarországán. A kisregény mindössze 160 oldal, de sokkal többnek tűnt, nem könnyű olvasmány. Változik a perspektíva, változnak az idősíkok, figyelni kell. A középpontban egy kisfiú áll, akit a nagyszülei nevelnek, a nagyapja mesél neki hitről, sorsokról, menekülésekről, háborúkról, önmagáról, a zsidóságról. Ezzel átadja az örökségét az unokának, majd meghal. Innentől aztán felgyorsulnak az események és mire a fiú felocsúdik, már egyedül találja magát egy intézetben. Őszintén megvallva, amikor először olvastam erről a könyvről, egészen mást képzeltem el, egy klasszikus történelmi regényt leginkább, ami átível az elmúlt évszázadok Magyarországán. Bizonyos szempontból nagyon mást kaptam, ugyanakkor meg szinte minden meg is volt benne, csak másként. Feszesebben, rövidebben, tömörebben, sokszor a sorok között kell/kellene olvasni, így itt-ott kérdéseim maradtak. Nem igazán tudom még eldönteni, mit gondolok róla. Érdekes volt, de egy-egy fárasztó nap után igazi kihívásnak is éreztem az olvasását.