2019. április 11., csütörtök

Toni Jordan: Neun Tage

Ahogy Toni Jordannál mindig, ezúttal is Melbourne-ben vagyunk, ez már eleve jó kezdés nekem, bár aztán akárhol is lehetnénk.
3 generáció történetével ismerkedünk meg, a regény 9 fejezete, egy-egy különböző szereplő szemszögéből mutatja be az eseményeket ill. egy-egy sorsfordító napot, erre utal a cím is (Kilenc nap).


A II. világháborúban Ausztráliában sem könnyű az élet, ebbe pillantunk be a tinédzser ikrek, Francis és Kip ill. nővérük révén. Majd megismerjük Kip ikerlányait, akik különbözőbbek már nem is lehetnének és az egyikük későbbi családját is. A kilenc sorsfordító nap leírása nem lineáris, így lassan áll össze a kép, de sajnos nem teljesen. Sok kérdőjel maradt a fejemben, sok minden nem derül ki. Miért és hogy alakul a sorsa – a várakozások ellenére - jobban Kipnek, mint Francisnek? Hogy lett Annabell Kip felesége? Mi hozza el a pálfordulást Kip egyik lányának, Stanzinak az életébe? Túl sok megválaszolatlan kérdés, túl vontatott történetvezetés….
Ez volt a harmadik könyv, amit olvastam Toni Jordantől, talán ez tetszett a legkevésbé. A szerző írásai magyarul nem jelentek meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése