A könyv számomra emberségről szól, embertelen időkben.
A 9 éves Liesel Memminger – akinek a történetét a halál meséli el - nevelőszülőkhöz kerül, a Himmel utcába, ami neve ellenére elég messze esik a mennyországtól. Hitler Németországában vagyunk: zsidó üldözések, könyvégetés, éhezés, félelem. A kislány első lopott könyvét (A sírásó kézikönyve) öccse sírjától, emlékként viszi magával új otthonába és ott ez megváltoztatja az életét. A nyomorúságban a könyv, az olvasás új világot nyit számára és egy különleges kapcsolat kezdetét jelenti a nevelőapjával, aki megtanítja olvasni. Hubermannék igazi szülei lesznek Lieselnek, gondoskodnak róla, igazi Papa és igazi Mama lesznek, nagybetűvel. A nincstelenség kellős közepén is van értéke az adott szónak, legalábbis, ha a Papa, vagyis Hans Hubermann szaváról van szó, így a pincéjükbe kerül egy zsidó fiú, Max, akit rejtegetnek. Liesel és a fiú között különleges, szoros, életre szóló kapcsolat alakul ki, miközben a kislány a tűz martalékából ment meg egy könyvet (amiben egy zsidó, mint pozitív figura jelenik meg), majd a polgármester könyvtárát „dézsmálja meg”, rászolgálva a könyvtolvaj névre, ezzel teszi elviselhetőbbé saját maga számára a háborús kilátástalanságot és szegénységet.
Ami engem különösen megragadott, h új perspektívát ad a regény: a német kisemberek életét mutatja be, a náci uralom alatt. Nekik is rettegniük kellett, nélkülözni, szenvedni. Végre egy könyv, ahol nem mindenki náci vagy zsidó, hanem „egyszerűen” csak ember, emberséggel, lelkiismerettel, áldozatkészséggel. Egy háborúban mindenki áldozat, ki így, ki úgy, ki ennek, ki annak az áldozata. Ebben látom a regény legnagyobb erejét, h erről a már csontig lerágott témáról, mégis újat tud mondani.
Ezenfelül valami olyan hihetetlen kedves, bájos, olvasmányos az elbeszélés mód, a párbeszédek, az egész könnyed és játékos a nehéz téma ellenére.
Tele van hihetetlenül aranyos és magával ragadó történetekkel: Liesel pajtása, a szőke, igazi német Rudi, feketére festi magát és Jesse Owenst játszik, mindezt a 30-as évek náci Németországában…Az utcán talált 1 pfeningből Liesel és Rudi 1 db savanyúcukrot vesznek, nem tudják eltörni, így felváltva szopogatják;). Kevés az ennivaló, semmi ajándék nincs karácsonykor, de van önfeledt hógolyózás a zsidó fiúval a házban, egy hóember a pincében és szeretet.
Nagyon különleges regény, nehéz róla írnom, annyi mindent ad: olyan érzéseket, impulzusokat, amiket képtelen vagyok megfogalmazni. Szerintem érdemes elolvasni, én is sort fogok keríteni rá, abszolút újraolvasásra érdemes könyv!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése