2019. augusztus 21., szerda

Sue Monk Kidd: Die Erfindung der Flügel

Ezt a regényt is hangoskönyvként hallgattam meg.
Az 1800-as évek elejének Amerikájában vagyunk, ahol virágzik a rabszolgatartás. A jómódú, előkelő családban nevelkedő kis Sarah 11. születésnapi ajándéka egy lila szalaggal felékesített, vele egykorú kis rabszolgalány, Hetty (Handful).


Sarah sok testvére közül az egyetlen, akinek ez már akkor lelkiismereti problémát jelent, mégis mellette marad Hetty, akit megtanít olvasni, ami persze nem talál jó fogadtatásra, hisz ez rabszolgáknak – nem véletlenül – szigorúan tilos. A két lány együtt nő fel, de egyre inkább távolodnak egymástól, hisz a helyzetük nem is lehetne különbözőbb és ez egyre nyilvánvalóbbá válik az idő múlásával. Hetty részéről szeretetbe hajló gyűlölet lesz idővel ez, tudja, h Sarah mindig jó volt hozzá, de utálja a bőre színét, a családját, azt, h része ennek az egésznek, mégis egész életükben számíthatnak egymásra. Érdekes módon eleinte úgy tűnik, Sarah az, akinek sokkal inkább barátra van szüksége Handful személyében, mert bár ő fizikailag szabad, de szellemileg nem, hisz nőként nem lehet véleménye, nem lehet ügyvéd, ami a vágya és nem tehet semmit pl. a rabszolgák felszabadításáért. Idővel legkisebb húga, Nina - akit szinte ő nevelt - követi őt, már gyerekként határozott elképzelései vannak neki is arról, hogyan lehetne jobbá tenni a világot. Sokáig egyikük sem házasodik meg, egymás oldalán szállnak harcba a rabszolgák felszabadításáért és a női jogokért, amit a korabeli társadalom finoman szólva sem nézett jó szemmel.
Alapvetően különleges, erős nőkről szólt nekem ez a regény, Sarahról és Nináról, az előkelő nővérekről, akik a 19. század ennek egyáltalán nem kedvező légkörében álltak ki a női jogokért, harcoltak a rabszolgák felszabadításáért, amikor nőként ez sokkal nehezebb, már-már lehetetlen volt. De ugyanúgy szól a regény a bátor és bölcs Charlotte-ról és a lányáról, az elszánt és okos Handfulról, a fekete rabszolgákról, akik a saját eszközeikkel harcolnak egy életen át a fehér elnyomás ellen. Nagyon érdekesnek találtam a könyvet, sok újdonság volt benne számomra.
Nagyon megörültem, amikor utánaolvastam, h kiderült, ez egy igaz történet, legalábbis ami a Grimké nővérek, Sarah és Nina történetét illeti, de a Handfullal kapcsolatos részek fiktívek.
2014-ben jelent meg ez a regény, a szerzőt lenyűgözte a két nővér tevékenysége, főleg úgy, h még ő sem hallott róluk előtte. A könyv megfilmesítésének jogait Oprah Winfrey szerezte meg, lassan készülhetünk valószínűleg a filmre.

2019. augusztus 17., szombat

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 II.

A második kötetben 1941-től 1946-ig olvashatjuk Radnóti Miklós feleségének naplóit.
Ennek a második könyvnek az elején, a költő két munkatábora között került sor Radnóti románcára Beck Judittal. Előtte olvastam erről, egyébként a feleség naplója alapján nem biztos, h rájöttem volna, h itt ténylegesen volt egy viszony – egyébként Gyarmati Fanni is nyíltan ír más férfiak iránti vonzalmáról, az évek során legalább 2 iránt táplált gyengéd érzelmeket, de ennél több nem történik – érdekes, ahogy ezeket a helyzeteket férj és feleség lereagálja és ahogy mindezek ellenére visszatalálnak egymáshoz és egymás mellett maradnak. Végigkövetjük tehát az érzelmeik hullámvasútját is.


Majd jön a második munkatábor, egyre kevesebb az étel, meg egyre drágább és egyre nehezebben megszerezhető, fogynak Fanni körül a barátok, sokan vannak a háborúban, munkaszolgálaton, mindenkinek megvan a maga baja, egyedül marad, vége a víg estéknek és éjszakáknak nagy társaságban, ami persze a II. világháború kellős közepén érthető. Radnóti gyenge fizikumával és megrendült egészségével egyre nehezebben bírja a munkatábort, de egy idő után már Budapesten van legalább. Majd megkeresztelkednek, a napló alapján tényleg meggyőződésből, nem várhatnak ettől semmit, ettől ők még a németek szemében zsidók maradtak, de érdekes a zsidóságról és a katolicizmusról is olvasni Radnótiné nézőpontjából. A naplóbejegyzések révén képet kapunk a háború híreiről, az egyre fogyatkozó lehetőségekről, az élelmiszerek hiányáról. Továbbra is Gyarmati Fanni mindene a tanulás, az olvasás, a kultúra, végigkövethetjük olvasmány- és film élményeit is. Szintén sok-sok éven végigvonuló szál állandó aggódása megözvegyült édesanyjáért és unokahúgáért, Hermináért, aki korán meghalt nővére lánya.
Majd 44-ben jön a harmadik munkatábor, pont akkor kell hirtelen elválniuk, amikor a végső elválás ez…Nem volt idő igazi búcsúra, elköszönésre, mint az előző alkalmakkor. Egyre jobban durvulnak el a dolgok, újabb és újabb korlátozások, zsidó törvények, ki kell tűzni a sárga csillagot is. Pont azon gondolkodtam, h bár sok könyvet olvastam és filmet láttam a holokausztról, de kevés ennyire magyart, a konkrét budapesti eseményekről. Még megrázóbb az egész, h előtte már 8 év krónikáját olvastam el, megismertem Radnótiékat a feleség naplója alapján, erényeiket és hibáikat, életüket, vágyaikat és örömeiket, így még jobban át tudtam érezni a szörnyűségeket. Sokkoló volt olvasni Budapest ostromáról is, az ember – szerencsére – elképzelni sem tudja a borzalmakat. A 2. kötetben még egyértelműbbé válik a kontraszt miatt, h az első években az élete mennyire Radnóti körül forgott, aztán amikor végleg elviszik, a háború borzalmai körül forog, szívszaggató végigolvasni a bujkálást, a kiszolgáltatottságot, a szovjet katonák erőszakoskodását, az állapotokat. Egyre kevésbé szólt az egész számomra már a költő Radnótiról, egyre inkább egy fiatal házaspár és a családjuk, barátaik, egy generáció és egy nemzet kálváriájaként olvastam. A feleség reménykedik, imádkozik, fohászkodik, szenvedni akar, bármit kibírna, csak legyen a férje újra mellette…A harcok elmúltával megkezdődik a lelkes újrakezdés – Rákosi iránti lelkesedése azért kissé meglepett - amikor sorra jönnek haza a barátok, ismerősök, mindenkiről van hír és Gyarmati Fanni bár örül a sok viszontlátásnak, de csak egy valami zakatol mindig a fejében, h hol van Mik? Egymásnak ellentmondó híreket kap, mígnem 1946 augusztusára végérvényesen kiderül, h Radnóti Miklós már majdnem két éve halott.
A végére már erősen megritkulnak a bejegyzések, 45-re már csak havi 1 hosszabb bejegyzés jut, aztán majd egy évig semmi… 1946-ban néhány bejegyzés születik Radnóti halálhíréről, exhumálásáról, temetéséről.
2 kötet, 1100 oldal, 11 év, rengeteg barát, ismerős, számtalan dráma, boldog és szívszorító történetek, 2 ember, egy pár. Hosszú, elgondolkodtató, magával ragadó és nehezen felejthető naplók, amik nem csak a házaspárnak a történetén vezet végig, hanem a magyar történelem egyik legvérzivatarosabb időszakán is.


Érdemes elolvasni a végén még, hogy alakult Gyarmati Fanni élete a továbbiakban, aki pontosan 70 évvel élte túl férjét. Úgy tűnik - legalábbis szellemileg - kiteljesedett, hisz végül orosz –, majd francia szakos tanári diplomát is szerzett. Arról is olvashatunk még a kötet végén, h „tisztázta le” ő maga a naplóit évtizedeken át, h készült a kiadatásukra, amire végül halála után, 2014-ben került csak sor.
A monumentális olvasmány a Várólistámon volt.

2019. augusztus 12., hétfő

Ernest van der Kwast: Die Eismacher

Egy olasz fagyi készítő családról szól a regény, akiknek Rotterdamban van/volt üzletük, ott töltik a nyarakat, régen a szülők, most az egyik fiúk vezeti, a másik modern költészettel foglalkozik, repked a világban. Ő a mesélő, visszatekint a gyerekkorára, a jelenben a világban utazgatva és a modern költészettel foglalkozva teljesen más életet él, mint a szülei és a fagyizót továbbvivő öccse.


Megtudunk azért sok mindent a tradicionális olasz szokásokról, sok infót olvashatunk a fagyi eredetéről, hogy készült még a dédapjuk idejében és hogy jutott el először távoli kontinensekre a jég, majd a fagyi, hogy találták fel a tölcsért, érdekesek voltak ezek az infók, bár nem tudom, h igazak-e, de feltételezem, h igen.
Túl a könyv felén már épp gondoltam, h mit lehet ezen még ragozni, amikor jött a fordulat…Luca a fagyis fiú megnősült, Sophiát vette el, akit gyerekkoruk óta ismertek és mindkét fivérnek tetszett, de nem lehet gyerekük, Luca miatt, aki arra kéri a bátyját, segítsen, ejtse teherbe ő a feleségét, majd hallgasson róla mindenki előtt…Így is lesz, a kisfiú lesz a család szeme fénye és bár a titkot senki nem árulja el neki, a szituációtól az apja és a nagybátyja is szenved és ez valahogy Giovannira is lecsapódik. A cím és a címlap alapján valahogy mást vártam, különösebben nem tetszett.

2019. augusztus 7., szerda

Hape Kerkeling: Der Junge muss an die frische Luft

Ez volt a második hangoskönyvem Hape Kerkelingtől, aki Németországban ismert komikus. Karakterisztikus hangja van és teljes átéléssel adja elő a saját történeteit, ezúttal is nagyon tetszett a felolvasása, hisz fantasztikusan jó előadó, nagyon szórakoztató.


A könyv főleg a szerző gyermekkorát dolgozza fel, de nem teljesen kronologikus, eleinte az volt az érzésem, h eléggé össze-vissza, szinte válogatás nélkül mesélget történeteket az életéből, különösebb rendszerező elv nélkül, de aztán a jelen inkább csak epizód szerepet kap és a tragédiáktól sem mentes gyermekkorára és a családjára koncentrál. Tele van vicces, de megható és érzelmes történetekkel is, az egész nagyon személyes, nyíltan beszél homoszexualitásáról, ill. arról, h ez már kisgyerekkorában sem volt kérdés, 4-5 éves kisfiúként már hercegnő akart lenni és lett is farsangkor, de mindez annyira cukin és viccesen van leírva… Családtagjai-, főleg a két nagymamája, és a nagynénjei személyében fantasztikus karaktereket ír le, igazi erős, semmitől sem megrettenő nőket, akik komoly befolyással voltak a kis Hans-Peter életére.

2019. július 31., szerda

Veronica Frenzel: Ein Jahr in Andalusien

Veronicának a sorozat legtöbb szerzőjével ellentétben nem teljesen új Andalúzia, mert egyetemistaként pár éve már töltött ott egy évet. Az újságíróként dolgozó nő egy néhány hónapos munka miatt megy vissza, először Granadában él pár hónapot, majd amikor újra összejön egyetemi szerelmével, hozzá költözik Malagába.


A kapcsolat révén bekerül a fiú családjába és baráti körébe és a munkája révén is egyre több helyivel kerül kapcsolatba. Jól alakulnak a dolgai, sorra jönnek a kisebb-nagyobb újságírói megbízások és lassan kiderül, h hosszú távon is van realitása, hogy Andalúziában maradjon. Sajnos viszont megint az volt a véleményem összességében, h a szerző – lehet kiváló újságíró, de – egy kicsit sótlan és ez eléggé rányomja bélyegét a könyvre is. Ráadásul Veronica sok szempontból tényleg nagyon német, ami engem helyenként eléggé idegesített, eléggé nagy volt a kontraszt közte és a pasija között sok esetben. Valahogy nem szippantott be ez a könyv, pedig nagyon sok jót hallottam Andalúziáról az utóbbi időben és már felkerült a bakancslistára. Persze ezzel együtt is voltak benne érdekes részek, pl. a vallási megosztottságról, a mór történelemről, ami a mai napig fontos szerepet játszik a régióban, az olívabogyó szüretről, a bikaviadalokról stb., de igazán lekötni csak néhány epizód erejéig tudott.

2019. július 27., szombat

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946 I.

Bár nem tudok többet Radnótiról, mint bárki, aki érettségizett, de már a napló megjelenésekor tudtam, h el akarom olvasni, nem sokkal később meg is vettem, de fel kellett tennem a várólistámra, h tényleg sorra is kerüljön, mert a két vaskos kötet kicsit elriasztott.
Eleinte kicsit úgy éreztem magam, mint aki valami kutatást végez, a két vastag kötet mindegyike kellett ugyanis az olvasáshoz, mert rengeteg név jön elő, de csak Gyuszi, Gabi stb., a teljes nevek lábjegyzetben olvashatók, viszont a 2. kötet végén van egy majdnem 100 oldalas névjegyzék, ahol pár sor van írva az adott személyekről…Pár száz oldal után – LOL – azért kezdett kikristályosodni a hosszú távon fontos barátok, családtagok névsora, így akkor már nem kellett ezt annyiszor forgatni.


A napló 1935 februárjában indul és eleinte minden nap és elég sokat írt is bele az akkor még hajadon Gyarmati Fanni. Nagyon látszik, h kizárólag magának írta, ahogy az egy naplónál már csak lenni szokott, így aztán végig eléggé monoton, tele apró-cseprő hétköznapi történésekkel, érzésekkel, ezáltal én – különösen eleinte – elég nehéz olvasmánynak találtam. Sok az olvasónak semmit mondó leírás, információ, nehéz nem elveszteni a fonalat és képben maradni, megragadni és felfigyelni a mindennapok leírása között a lényegi információkra. A korabeli „celeb spottingra” azért mindig felkaptam a fejem, többször is találkoztak József Attiláékkal, Máraival, Szerb Antallal, Babitscsal, Füst Milánnal, egy házban laktak Kovács Margittal, érdekes volt a kis őszinte megjegyzéseket olvasni a magyar irodalom és képzőművészet nagyjairól. Az első kötet 1940-ig tart, 6 évet ölel fel, egyre érdekesebbnek találtam hosszú távon, Gyarmati Fanni véleményének, életének, körülményeinek, szerelmének változását és körülötte a világ változásait. Értékes korrajz is ez a napló, hisz végigkövethetjük, ahogy zsidó származásuk egyre fontosabbá válik, ahogy jönnek a szankciók, a retorziók pl. az első munkatábor. Nem csak ebből a szempontból értékes korrajz egyébként, hanem azért is, mert képet kapunk arról, milyen - szerintem – emancipált életet élt már a 30-as, 40-es évek Budapestjén Radnótiné, aki a férjét mindenhova elkísérte, minden szempontból partnere volt, akinek a véleményére adtak és akinek mindezek ellenére is volt saját munkája, szakmája.
A szerelmük, házasságuk alakulása is érdekes ebben a 6 évben, kezdődik a még házasság előtti kamaszos, beteljesületlen rajongással, majd a házassággal jönnek a viták, veszekedések, szemrehányások és a nagy kibékülések is. Ledöbbentett, hogy mennyi abortusza volt Gyarmati Fanninak és főleg az, hogy eleinte mennyire szenvtelenül viszonyult a kérdéshez. Ebben is megváltozott az évek során, egyre inkább vágyott babára, de a politikai helyzet és zsidó származásuk miatt sem akar gyereket vállalni, ill. bizonytalan megélhetésük miatt sem. Ez is egy érdekes pont volt, főleg eleinte ír sokat arról, mennyire egyik napról a másikra éltek, hány pengőt kapott „Mik” egy-egy versért, de mindez nem akadályozta őket abban, h állandóan kávéházba, vendéglőbe járjanak, még a nagy társadalmi életük olvasásába is belefáradtam, szinte nincs olyan este, amit nem nagy társaságban töltöttek valahol.


Nem könnyű olvasmány, szerintem rá kell hangolódni, fel kell venni a fonalat, de amint ez megtörtént, tényleg olvastatta magát és egyre több szempontból kezdtem érdekesnek találni.

2019. július 21., vasárnap

Markus Berges: Die Köchin von Bob Dylan

Természetesen a meglehetősen egyedi cím miatt figyeltem fel a könyvre (Bob Dylan szakáncsnője) és már jó ideje el akartam olvasni, ezért került fel végül idén a várólistámra.


Bob Dylan leginkább csak mint epizód szereplő bukkan fel, ami annak ellenére sem tetszett, h nemhogy rajongó nem vagyok, de még csak nem is ismerem különösebben a munkásságát, de ilyen esetekben, amikor valamit egy híresség nevével akarnak „eladni” és semmi nincs mögötte, vagy alig valami, az irritál.
A történet két szálon fut, a két világháború közötti Ukrajnában, ahol a német nemzetiségű Florentinus Malsam elég nehéz körülmények között felnő, megnősül, lánya születik. A másik szál unokája, Jasmin története, aki sosem ismerte meg a nagyapját, aki a II. világháború alatt eltűnt. A lány már Németországban született, bejárta a világot és épp Bob Dylan szakácsnője lett, akivel először Ukrajnába utazik, ott kezdődik a koncertturné. Ekkor ér össze a két szál Odesszában, ahol hirtelen egy orosz nagypapa németül kezd beszélni és állítja, ő Florentinus Malsam…
Érdekes volt, ahogy összefűzte a két szálat, de egy csomó mindenre nem derült fény, ami pedig érdekes lehetett volna és valahogy az volt az érzésem, h az egész nincs lezárva, hiányérzetem maradt a végére.

2019. július 18., csütörtök

Anne Freytag: Mein bester letzter Sommer

Az utóbbi kis könnyed német olvasmányaim után ennek a nyelvezete, stílusa – lévén sokkal igényesebb, „értelmesebb” - igazi felüdülés volt, ha a téma nem is feltétlenül.


Tess 17 éves és meg fog halni egy vele született szív rendellenesség miatt. Még a 18. születésnapja előtt és még azelőtt, h az élet fontos dolgai megtörténnének vele. A lány már eléggé feladta, megkeseredett, látva a közösségi médiában egykori legjobb barátnőjét, akinek az élete ugyanúgy megy tovább, mint eddig. De mindent megváltoztat egy vacsora, amikor az apja egy régi barátja érkezik a családjával és a fia, Oskar nem ismeretlen Tess számára, róla ábrándozik, mióta egyszer látta. Igazi szerelem első látásra ez, bár Tess hinni sem meri, h beteg, lesoványodott testét és őt magát bárki is vonzónak találhatja, pedig így van. Pár nap ismeretség után úgy döntenek, közösen élik meg a lány utolsó nyarának minden pillanatát és felkerekednek Olaszországba. Együtt járják be Milánót, Firenzét és Rómát, összekovácsolják őket még jobban az együtt átélt kalandok, miközben Tess szerelmük beteljesülés érdekében legyőzi önmagát. Az utazásuk közben bár sokszor elfelejtik a tragédiájukat, de az azért időnként figyelmezteti őket, h a boldog napok meg vannak számlálva. És így is lesz, a halál nem vár, nem hatja meg az első szerelem, a romantika, ez a történet nem happy enddel végződhet.
Egy édes-bús, szép-szomorú történet, kicsit hasonlít John Green Csillagainkban a hiba című regényére, de ennek ellenére tetszett.

2019. július 12., péntek

Julie Leuze: Für einen Sommer und immer

Annika sikeres, szép és megközelíthetetlen jégcsap, leginkább legjobb barátnője, Helene útmutatása alapján. Mikor megtudja, h anyja rákos, 3 hétre Dél-Tirolba „menekül” – ami azért egy elég érdekes reakció. Itt eleinte hozza az arrogáns libát, de aztán napról-napra kezd rá egyre jobban hatni a táj, a nyugalom és főleg a jóképű túravezető, Samuel.


Kettejük élete nem is lehetne különbözőbb, de ahogy egyre jobban megismerik egymást, rájönnek, ők maguk, talán nem is különböznek annyira. Aztán Annika édesanyjának állapota miatt nem tudják együtt tölteni a 3 hetet és a nő fel is adja ezt az álmot Samuellel, de a pasi nem – az más kérdés, h megint elég hihetetlennek tűnt ez nekem, mi nők mindig szeretnénk, h a pasik így viselkedjenek, beszéljenek, de azért ez elég ritkán történik meg szerintem. A végén még azt is megtudjuk, h alakult az életük, hol vannak 1 év múlva, hurrá;)!
Alapvetően egy bugyuta kis történet, viszont volt benne pár gondolat, ami megfogott. Bár tudják, a kapcsolatuknak valószínűleg nincs jövője, nem fog örökké tartani, de hát mi tart örökké és mi arra a biztosíték, hogy valami örökké tart? De amikor életünk a végéhez közeledik, fontosak az emlékek, amikre örömmel, jó szívvel emlékszik vissza az ember és ha ezek nincsenek, mert attól való félelmünken nem vágtunk bele dolgokba, h nem fog örökké tartani, az szívás…ez elgondolkodtatott.

2019. július 6., szombat

Catherine Ryan Hyde: Als ich dich fand

Az 40-es évei végén járó Nathan egy október eleji reggelen vadászat közben egy csecsemőre bukkan az erdőben. Rögtön tudja, h ez a kisfiú hozzá tartozik és örökbe akarja fogadni, de mivel a fiú a nagyanyjához kerül és Nathan felesége – akivel tudatosan nem vállaltak gyerekeket – sincs elragadtatva az ötlettől, a dologból nem lesz semmi.


Ennek ellenére a kis Nat – aki róla kapta a nevét – ismeretlenül is az élete részévé válik, akit karácsonykor és a születésnapjára minden évben ajándékkal lep meg, de sosem találkoznak. Közben telnek az évek és a babából nehezen kezelhető, az iskolában nem túl jól teljesító fiú lesz, majd egyre több problémát okozó tini. A nagymamájával nem jönnek ki jól és amikor az idős hölgynél betelik a pohár, felbukkan a 15 éves Nattel Nathannál, hogy ha még mindig akarja, felnevelheti ő a fiút és az immár özvegy Nathan akarja.
Innentől kezdetét veszi az ő egészen különleges történetük. Nagyon nehéz időszakokon mennek át, sok megpróbáltatáson, de úgy tűnik, együtt mindenre képesek. Nathan szigorú és kemény, de mindig mindenben lehet rá számítani, nem az emberi kapcsolatok nagymestere, de nagyon jó és bölcs ember, nem tudtam szabadulni a gondolattól, h a névválasztás nem véletlen (Lessing: Bölcs Náthán). Nat lobbanékony, időnként faragatlan, de Nathan idővel a legjobbat hozza ki belőle és érte sok mindenre képes, igazi véd és dac szövetség alakul ki a „nagypapa és unoka” között. Érdekes figyelemmel kísérni az életüket, a középpontban Nat felnőtté válása áll, hol a saját, hol Nathan szemszögéből, mintegy 40 éven át, tele tragédiákkal, nehéz helyzetekkel és döntésekkel, de sok érzelemmel és szeretettel.
A könyv a várólistámon volt és örülök, h sorra került, mert egy különleges, érdekes és tartalmas olvasmány volt, olyan, ami még sokáig megmarad az emberben és foglalkoztatja, régen olvastam ilyesmit. A könyv magyarul Amikor rád találtam címmel jelent meg, nagyon ajánlom. Egyébként mind a magyar, mind a német borító félrevezető 1-1 kisfiúval a címlapon, mert pont ez a korszak, amiről csak nagyon keveset tudunk meg a regényból.

2019. június 30., vasárnap

Melanie Hinz: Durch den Sommerregen

A 30 éves könyvtáros, Helena és a 35 éves tetováló, Gabriele szerelmének története a könyv, ami nem igazán love storyként indul.


A nő már évek óta özvegy és nagyon visszahúzódóan él, tele van lelkiismeret furdalással, önváddal, nem tud és nem is akar boldog lenni, egészen addig, amíg szemet nem vet rá az életvidám, jóképű nőcsábász Gabriel a lakásával szemben lévő tetováló stúdióból. A nőnek jólesik a figyelem, de el sem tudja képzelni, h egy ilyen pasi valamit akarhat tőle, de Gabriele gyorsan bebizonyítja, h pedig így van. Bár gyorsan meghitt kapcsolat alakul ki közöttük, egyikük sem hiszi – és meri remélni – h ebből több is lehet, ráadásul mindkettőjük múltjában vannak olyan sötét foltok, amik megakadályozzák, h boldogok legyenek. Végül mégis legyőzik önmagukat és az akadályokat és megpróbálják együtt.
Ami nekem kicsit sok volt, h Gabriele-ből a szerző egy elég nyálas valakit csinál, azt adja a szájába, amit minden nő hallani akar, de elég valószínűtlen, h mindezt egy pasi ki is mondja, ráadásul állandóan, szóval ez elég hiteltelen és egy idő után zavaró is volt.

2019. június 27., csütörtök

Nele Jacobsen: Unser Haus am Meer

Josefine, a menő müncheni újságírónő, aki a nagypolitikával foglalkozik és komoly karriert építget, újabb célja elérése érdekében egy isten háta mögötti kis észak német szigetre, Usedomra kényszerül, h egy nagy anyagot készítsen Harm Hansen kapitánnyal, aki sikeres tanácsadó könyvet jegyez.


Csakhogy a jóképű kapitány, nem az, akinek mutatja magát. A szőke Ben szörfiskolát vezet és legfőbb hobbija a nők. Bátyja Markus nem túl sikeres író, aki csak poénból írja meg a kapitány tanácsadó könyvét, hisz a családjukban sok hajóskapitány volt, de nem a saját neve alatt, ráadásul – annak tudta nélkül – jóképű öccse képével. Így amikor a Komet magazin bejelentkezik, muszáj, h Ben beugorjon. Ráadásul a casanova már majdnem eljátszotta a családi házat is, ahol a nagymamamájukkal élnek és ami már generációk óta a családé volt. Persze a precíz Josefine gyorsan rájön a turpisságra és próbálja a saját javára fordítani, de végül mindenki hasznot húz belőle. Közben kalandozunk a múltban is és a végén persze megkapjuk a happy endet, bár nem azt, amit az első oldalak után gondolna az ember, de kb. a közepétől egyértelmű, mire megy ki a játék.
Egy igazi kis laza nyári olvasmányra vágytam, amikor belekezdtem, az elején abszolút azt hozta, amit vártam, nem is nagyon tetszett, de aztán egy picit mégis csak túlmutatott önmagán és egész jó lett, bár a befejezést minimum furának és összecsapottnak találtam. Kicsit furcsának találtam Josefine figuráját is, akit hol hideg, karrierista nőnek mutat be, hol melegszívű, bájos lánynak.

2019. június 23., vasárnap

David Nicholls: Drei auf Reisen

Újabb hangos könyvet hallgattam meg.
A mesélő, Douglas angol, apa, férj és a biokémia doktora. A fiúk már majdnem felnőtt, mikor a felesége közli vele, h úgy érzi vége a házasságuknak, talán be szeretné fejezni a kapcsolatukat 24 év után.


A férfit, aki továbbra is szereti a feleségét, sokkolja a hír. Mindezek ellenére mégis elmennek még a feleség által szervezett utazásra Európába a fiúkkal. Közös kalandokat élnek át Párizsban és Amszterdamban, itt le is lép tőlük a fiúk, ketten mennek tovább Münchenbe, ahol a feleség, Conny bejelenti, h nem akarja folytatni az utat, elvégre a dolog lényege az lett volna, h a 17 éves fiúkkal együtt utaznak, így hiába van még 12 nap és megannyi izgalmas helyszín hátra. Végül Douglas mégis úgy dönt, h nem repül haza, hanem a tervnek megfelelően Olaszországba vonatozik, mert úgy gondolja, ott van a fiúk. Irány Verona, majd Velence, Siena, végül Spanyolország, közben bajba keveredik, majdnem szerelembe esik és elvileg a fiát üldözi, de leginkább talán saját magát keresi az úton. Aztán végül a fiát is megtalálja és Madridban, majd Barcelonában kalandoznak még és úgy tűnik, ez a pár nap mindannyiuk életét megváltoztatja. Közben a férfi, aki a könyv mesélője elmondja a megismerkedésük történetét, mesél a gyerekkoráról, a munkájáról, a családjaikról, az újszülött lányuk haláláról, a fiuk gyerekkoráról, boldog és nehéz időszakokról az életükből.
Tetszett ez a történet sok-sok fordulattal és meglepetéssel, szimpatikus szereplőkkel, reális problémákkal és szituációkkal, mindenféle rózsaszín szirup nélkül, ami bebizonyította, h a happy end relatív;).

2019. június 17., hétfő

Ulrika Renk: Das Versprechen der australischen Schwester

Az ausztrál trilógia befejező része. Itt is döcögött egy picit az eleje, kifejtette bővebben azt, amit nagy vonalakban már felvázolt a 2. rész végén, ez bizonyára oké, ha az ember hónapok vagy évek elteltével veszi újra fel a fonalat, de így h rögtön egymás után olvastam őket, kicsit zavaró volt.


Azért a 3. részre eljutottam odáig, h már tényleg mindenkit tudtam hova tenni a családból, így sokkal követhetőbb volt a történet. Továbbra is a 3 nővérre, a Hamburgban jómódban élő Carolára és két Ausztráliában maradt húgára, Minára és Elsára összpontosítunk, de mellékszálként ezúttal is olvashatunk a nagynénik sorsának alakulásáról, ahogy unokatestvéreikről, bátyjaikról és a nagymamájukról, Emiliáról, akinek történetét az 1. könyvtől követjük nyomon. Kialakultak a karakterek, az elején kicsit szkeptikus voltam, h jó ötlet-e ennyi szereplővel próbálkozni, de a végére azt mondom igen, mert a legtöbbjük már nem felszínes karakter, hanem egészen kiforrott lett.
A fiatal nők életében a szerelem, a házasság és a várandósság, a gyerekek a központi témák Hamburgban és Sydneyben is, de továbbra is érdekes a két világ szembeállítása, a különböző élethelyzetek, szokások, vélemények és lehetőségek. Az I.világháború „szembe állítja” egymással a családtagokat, nem csak a Németországban és az Ausztráliában élőket, hanem az ausztrálokat is, hisz vannak, akik németnek érzik magukat, annak ellenére, h sosem jártak ott, más családtagok viszont már szívvel-lélekkel ausztrálnak vallják magukat. Mindez – lévén ellenfelek a háborúban – még bajba is sodorja őket, Sydneyben is megfigyelik őket, az ellenségeket. Ám a háború után végre összejön a nagy találkozás, Elsa meglátogatja a családtól 40 éve elszakított Carolát Hamburgban és bár az élet ott álomszerű és tele van luxussal, amit addig soha nem engedhetett meg magának, de a család, a testvérek és nagynénik, unokaöccsök és a munkája mégis visszaviszik Sydneybe.
Ezúttal is marad néhány ausztrál őslakos, vagyis aborigine a történetben és a helyzetükről ill. annak változásáról is képet kapunk, amit kimondottan érdekesnek találtam.
A 3 kötet főszereplője, Emilia 85 éves korában meghal, az őt története és ezzel a trilógia lezárul.

2019. június 13., csütörtök

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Az egyik legjobb barátnőm kampányolt a regény mellett, majd kölcsön is adta és bár nem volt tervben, már másnap elkezdtem olvasni, mert annyira beférkőzött a fejembe.


A szerző nemzedékének egyik legjelentősebb költője, aki több verseskötet után először novellás kötetet írt, majd ezt a regényt, ami 2019-ben elnyerte a Libri irodalmi közönségdíjat.
A történet több szálon és idősíkon fut és eleinte elég lassan. Mégis, hála a szerző életszerű karaktereinek és olvasmányos stílusának ez nem zavaró. A főhős, Bálint harmincas online újságíró, aki épp magánéleti válságban utazik haza gyerekkora színhelyére egy esküvőre, így nem csak a családjával és a saját múltjával, hanem egykori barátaival is konfrontálódik. A történetek eleinte úgy tűnik egymástól függetlenek, de érezni lehet, aztán később már helyenként sejteni is, h össze fognak futni, ha van kapcsolat közöttük, így is lesz. Közben szó van mindarról, ami nélkül nem lenne kortárs ez a regény, aktuális kérdésekről és problémákról, a menekültektől kezdve a Bécsbe költözésig sok mindenről. Érdekes, h Bálint életének 3 különböző szakaszába csatlakozunk be és látjuk a személyiség fejlődését, döntései következményeit, az élete alakulását.
Bár tetszett a regény, de annyira nem tartottam letehetetlennek, annyira nem talált el. Kicsit csalódott voltam a végén, szerintem a barátnőm ajánlása miatt, többet vártam, valamit, amit más megvilágításba helyezi a történteket, vagy legalábbis jobban összekapcsolja, ami végül nem történt meg. Örülök, h elolvastam, mert mindenképpen egy értékes magyar kortárs regényről van szó, valódi szereplőkkel, történetekkel és problémákkal, jól megírva, pedig tartottam a „lila ködtől”.

2019. június 7., péntek

Ulrika Renk: Die australierischen Schwester

Az ausztrál trilógia 2. része volt ez, amivel eléggé meggyűlt a bajom, az első jó néhány fejezetben az volt az érzésem, h ugyanazt írja le – más szemszögből, részletesen – amit már az első rész végén megtett, mintha rájött volna, h erről több bőrt is le lehet húzni.


Emilia és Carl korán elhunyt második lányának, Minnie-nek a 3 lányára koncentrál ez a rész leginkább, az apai nagynénjéhez Hamburga került Carolára, valamint az Ausztráliában maradt Minára és Elsára. Az első kötet főszereplői, Emilia és Carl immáron nagyszülőkként kicsit a történet perifériájára szorulnak, de még minidg ők tartják össze és irányítják a családot. A szerző párhuzamba állítja egymással a nővérek által a századforduló eleji Európát (Hamburgot) és 3 nőAusztráliát, két teljesen különböző világot mutat be. A 3 nővér felcseperedik a nagynénik és a nagyszülők szárnyai alatt, majd mindhárman megtalálják azt, akiért érdemes megvívni a csatájukat a családjukkal. Közben felbukkannak a Lessing házaspár lányai, immáron nagynéni szerepben, ill. az ő gyerekeik, olyan névkavalkád volt ezáltal, h főleg az elején csak kapkodtam a fejem, nehéz volt követni. A végére jobban összeállt a kép és kimondottan élvezetes olvasmány kerekedett a regényből a kezdeti szenvedés után, kíváncsian várom, h a záró kötet hogy folytatódik.

2019. május 31., péntek

Marlen Haushofer: Die Wand

Néhány éve hallottam erről a regényről először, kb. amikor megfilmesítették, azt hittem a könyv is akkor jött ki, most meglepve láttam, h az még 1963-ban íródott.


A regény a 40 éves névtelen hősnőnk egyes szám első személyben íródott elbeszélése, aki az unokatestvérével és annak férjével egy hétvégére a hegyekbe utazik a vadászházukba. Este az unokatestvéréék elmennek egy vendéglőbe és mikor a főszereplőnk reggel felébred, még mindig nincsenek otthon. A keresésükre indul, szembetalálkozik a kutyájukkal és előbb-utóbb mindenhol falakba ütközik. Úgy tűnik történt valami, ami a láthatatlan, üveg falakon kívül – ami körbeveszi a vadászházat - az élet csíráját is eltüntette, úgy tűnik csak ő és a falon belül élő állatok maradtak életben.
Így kezdődik a női Robinson Crusoe története, aki aztán évekig él a civilizációtól teljesen elvágva, egyedül. Egy tragikus esemény után, a történteket mintegy feldolgozandó dönt úgy, h megírja az egyedül töltött idő krónikáját, ez tulajdonképpen a regény, ami akkor ér véget, amikor elfogy a papírja. Tetszett ez a leírás, a lelkében végbemenő folyamatok, a gyakorlati dolgok, ahogy hasznosítja a rendelkezésére álló dolgokat, ahogy megoldja nem csak a saját, hanem az állatai étkezését is.
Ami viszont nagyon nem tetszett, h teljes homályban marad, hogy került oda a fal, mi történt a külvilággal és az is, hogyan fejeződik be névtelen hősnőnk története. Ránk bízza, mi történt, ennek megfelelően számos interpretáció született, van aki erős társadalom kritikát lát bele, mások a feminizmust, mindenki saját magának értelmezheti így az eseményeket.
A regény magyarul is megjelent A fal címmel.

2019. május 22., szerda

Paul Archer&Johno Ellison: Drei Freunde, ein Taxi, kein Plan

3 angol barát, akik az egyetemet éppen befejezték egy „black cab”-bel vagyis egy tipikus angol taxival akar eljutni Londonból Sydney-be. A meglepő célkitűzésnek nincs igazán oka vagy magyarázata, egyszerűen csak megtetszik nekik az ötlet és elhatározzák, h Guinness rekordot kerekítenek belőle. Persze ha lúd, legyen kövér, az egyenes út Londonból Sydneybe se lenne éppen rövid, de egy magára valamit is adó taxis nyilván a lehető leghosszabb utat választaná, így tesznek ők is és útba ejtenek konkrétan minden olyan országot, ami kicsit is érdekli őket és ahova szerettek volna eljutni.


A tervezést és felkészülést nem vitték túlzásba, e-bay-en(!) vettek egy taxit, azt kicsit felkészítették a túrára, igyekeztek szponzorokat szerezni és máris indulhatott a móka. Nyugat-Európa országai után Skandináviába és az Északi sarkkörhöz, majd Oroszországba mentek. Aztán következett – a teljesség igénye nélkül- Irán, Kína, Nepál, a Mount Everest, India, Thaiföld, az ausztrál Outback, számos veszélyes szituáció, sok érdekes kaland, vicces történet és sok-sok újdonság a különböző országokról és kultúrákról. A 3 srác végigbulizta a világot, rengeteg új ismerősre, barátra tettek szert, sokszor couchsurfingeztek, összesen több, mint 100 embert vittek magukkal hosszabb-rövidebb távokon, néha -20 fokban, máskor meg +60 fokban küzdötték át magukat a világon. Bár Sydney volt a cél és ezt vártam már én is nagyon, erről konkrétan semmit nem ír, mert addigra már hála egy tehetős szponzornak annyira azzal vannak elfoglalva, h Hannah-val, a taxival az USÁ-ban folytassák a kalandozást, így is lesz, megvalósul a visszaút is Amerikán, Izraelen és a Balkánon át.
Majd 450 nap, 50 meglátogatott ország és mindössze csak 6 büntetőcédula után visszaértek Londonba, ahol minden kezdődött. A taxióra 69 715 km után több, mint 79 ezer fontot mutatott, 20 ezer fontot gyűjtöttek a Vörös Keresztnek és végül két Guinness rekordra is futotta ( a leghosszabb taxiút és a legmagasabb pont (Tibetben 5225m), amit valaha egy taxival közelítettek meg).
Az út közben – ahogy ez ilyen mamutprojekteknél szokás – folyamatosan blogoltak is, alapvetően ebből született a könyv is, amit a 3 srácból kettő írt. Érdekes volt végigkövetni őket a keresztbe-kasul a világon, de valahogy nem igazán ragadt magával, nagyon sok időre volt szükségem, míg végre a végére értem. Jó volt, de annyira nem az én stílusom.

2019. május 16., csütörtök

Anna McPartlin: Die letzten Tage von Rabbit Hayes

A lányát egyedül nevelő Rabbit rákos és lassan az utolsó stádiumba ér. Az utolsó 9 napját követi nyomon a regény, amiben ő és a számára fontos emberek, a családja és a barátai szemszögéből ismerjük meg a tragikus jelent, de fel-fel villan a múlt is.


Rabbit élete nem volt soha fáklyásmenet, nem hasonlított rózsaszín lányregényre, de a tragédiák és néhány rossz döntés dacára boldog élete volt. Amikor eljön a búcsú ideje, az őt szerető emberek mind megjelennek az ágyánál, így átérezhetjük a szülők, testvérek és barátok tragédiáját, a közös vívódást, h mi legyen a 12 éves Juliettel, aki még mindig vakon bízik az édesanyja felépülésében.
Egy igazán szívszorító történet, búcsú az édesanyától, a lánytól, testvértől és baráttól. McPartlin ezúttal sem kíméli hőseit, cukormáz, illúziók és sablonok nélkül szövi sorsukat, a 4. könyve után ezt továbbra is az írónő egyik jellemzőjének érzem, ahogy a jó stílust, a komoly problémák tematizálását és a jól kidolgozott szereplőket is.
Ezúttal hangoskönyvként hallgattam meg McPartlin művét.

2019. május 11., szombat

Ulrika Renk: Die Australierin

Ez egy trilógia első része, amivel már régóta kacérkodtam, idén feltettem a várólistámra, h végre sorra is kerüljön. Mióta 2 éve sikerült eljutnom Ausztráliába és teljesen lenyűgözött a kontinens, nagyon érdekel és szívesen olvasok róla.


A történet Hamburg mellett kezdődik, ahol a kis Emilia cseperedik. A családja, apja és nagybátyja hajóépítéssel foglalkozik, jómódú család, de a szülei élvezik a természet közeli, egyszerű életet Hamburg közelében, míg a nagy hamburgi tűzvész elpusztítja a nagybátyjáék házát és azok is hozzájuk költöznek. Majd egy családi, üzleti döntés után Emilia szülei Angliába költöznek az öccsével, Juliusszal egy évre, de Emmát a nagybátyjáéknál hagyják, h folytathassa Németországban az iskolát. Az évek telnek, a nagynéni előkelő ifjú hölgyet nevel Emiliából, aki az évek során elhidegül továbbra is Angilában élő szüleitől és lassan eladósorba kerül.
Családja akarata ellenére a híres író, Lessing egy rokonához, egy hajóskapitányhoz megy hozzá és bár tisztában van vele, h ő nem fogja tudni neki a megszokott hamburgi pompát adni, mégis a szívére hallgat. Miután a családja hallani sem akar róla a frigy után, a férjével megy hajózni, gyorsan teherbe is esik és a háborgó tengeren ad életet a kislányuknak, Emilynek. Bár a fiatal házaspárnak tetszik a közös kaland, de mindketten aggódnak, hogyan tovább, ha nagyobb lesz a lányuk…A változó világban jó lehetőségek adódnak Ausztráliában, a 19. század végén még mindig új, felfedezendő kontinensen. Sydneybe költöznek, ahol aztán sorra jönnek a gyerekek, de a család eleinte még nem adja fel a hajózást, Emilia a gyerekekkel együtt sokszor elkíséri a férjét az új vizekre. A hamburgi évek és az első hajós kaland után a szerző már nem meséli olyan részletesen a történetet, inkább akkor kapcsolódunk vissza újra, amikor a főszereplők 2. lánya, Minnie kerül hasonló helyzetbe, mint anno az édesanyja: beleszeret valakibe, akinél a szülei jobbat szánnak neki, ő is a szívére hallgat, de az ő sorsa nem alakul olyan jól, mint Emiliáé.
Tetszettek az Ausztráliáról felvillantott részletek, az őslakosok szokásai, ezekről szívesen olvastam volna többet is. Összességében sokkal jobbnak találtam a részletes elbeszélést, ne igazán értettem, miért kellett bele egy kb. 20 éves ugrás. Ami meglepett, h az utószóból kiderült, h a történet alapja valós, egy olvasója kereste meg vele a szerzőt, aki persze azért élt a művészi szabadsággal. A trilógia további 2 része Emilia gyerekeinek és főleg unokáinak sorsáról szól.

2019. május 4., szombat

Laura Barnett: Variációk egy párra

Érdekes a koncepció, a főszereplő Eva, zsidó szülők gyermeke, akinek egyetemista élete egy pillanata megváltoztatja az életét ill. 3 különböző variáció villan fel, hogy folytatódhat Eva élete. Az egyik variációban együtt marad jóképű színész barátjával, az ígéretes tehetséggel, Daviddal, a másikban elhagyja azonnal Jimért, de amikor rájön, h az ex-étől terhes visszamegy hozzá és a felesége lesz, a 3. variációban pedig Jim felesége lesz.


Ezek után ezt a 3 alapfelállást követjük éveken át, pár évente kapcsolódunk vissza a történetekbe, gyakran pl. egy kerek születésnap vagy egy haláleset révén, ami a szereplőkre minden variációban hatással van. Evának előbb-utóbb mindegyik konstellációban lánya születik (majd két variációban utána fia is) és előbb utóbb mindegyik helyzetben boldogtalan…de mindegyik történetben fontos szerepet játszik az életében Jim. Elgondolkodtató, h egy-egy jelentéktelennek tűnő döntés, esemény mennyire meg tudja változtatni az ember életét, pontosan ezzel játszik el az első könyves szerző, ezt szövi egy életen át tovább. Bár a regény első felében kicsit nehezen tudtam követni a 3 „különálló” történetet ugyanazokkal a szereplőkkel, de aztán a második felére már túllendültem ezen és nem jelentett problémát. Az egyedi ötlet remek megvalósítással is párosult szerintem.
Összességében egy egészen más könyvet kaptam, mint amit a borító és a cím sugallt, nem egy mézes-mázos romantikus sztori, hanem egy nagyon emberi, hihető történet, tele hétköznapi problémákkal és hősökkel, ami mély és elgondolkodtató, nagyon tetszett, a potenciális „újra olvasandó” listába került. A könyvet nem sokkal a megjelenése után vettem meg, felkerült az idei várólistámra, így került végre sorra.

2019. április 29., hétfő

Susanna Ernst: Immer wenn es Sterne regnet

Hangoskönyvként hallgattam ezt a regényt és a végén örültem ennek, azt hiszem sajnáltam volna rá az olvasási időt, így legalább közben mást is csináltam;).


Jeremy sikeres ügyvéd és nagy nőcsábász, de már épp megszelídülne, mikor a barátnője hűtlen lesz hozzá. Mary évek óta visszahúzódóan él, a legjobb barátnője férjébe volt szerelmes, aki meghalt, rájön, h változtatnia kell az életén. Mivel a barátaik is így gondolják, hamarosan a két főszereplő egy „vak” speeddating keretein belül találkozik és mikor végül meglátják egymást, jön a sokk. Még gyerekkorukból ismerik egymást, a srác csúfolta a lányt, amikor 12 évesek voltak, évekig macerálta, rémálmokat okozva neki, de már akkor sem voltak közömbösek egymás számára. Jeremyre is rátörnek az emlékek és miután véletlenül meghall egy beszélgetést, amiből kiderül, h Maryben mennyire éléneken élnek továbbra is a negatív emlékek vele kapcsolatban, elhatározza, h elmegy Idahoba Maryhez és bocsánatot kér tőle. Többször is elmegy a nőhöz, de odáig nem jut, h beszéljen is vele, helyette inkább féltékenykedik és ábrándozik és kvázi elkezdi követni. Hosszas huza-vona után végre összeakadnak és megbeszélnek mindent, egyre inkább megismerik egymást, amikor a nő által talált régi szerelmeslevelek nyomába erednek. Olyan, mint a rétestészta, csak húzza, húzza, iszonyat sokat filózgatnak, eléggé fárasztó, ráadásul a szálak a múltból egyre jobban összekuszálódnak, bejön a képbe a reinkarnáció stb. Végig reménykedtem, h lesz valami – számomra – elfogadható és megmagyarázható „megoldása” a történetnek, de úgy tűnt, a végére a szerző is már annyira belegabalyodott, h nem tudott kijönni belőle:S.
3 különböző személye, 2 pasi és egy nő felváltva olvasta a regényt, elég felejthetően.

2019. április 25., csütörtök

René Stauffer: Roger Federer – Die Biografie

A svájci német szerzőnek már megjelent egy könyve 2006-ban Federerről – ami persze Federer rajongóként megvan - majd ez pár év múlva kibővített kiadásban került újra piacra. Mikor olvastam, h április elején újabb könyve jön, gondoltam, egy újabb frissített kiadásról van szó, de kiderült, h nem, időközben annyi minden történt a svájci teniszzseni körül, h már nem volt elég a kiegészítés, így gyorsan megrendeltem.


Az első 10 fejezet a 2017-es nagy visszatérésről szól, de csak az év eleji ausztráliai eseményekről. Először azt hittem, az egész könyv csak a 2017-2018-as nem kevés történést és sikert dolgozza fel, de aztán miután szinte csak említés szintjén letudta a sokad virágzás két fontos évét, elkezdi kronológiai sorrendben mesélni Federer történetét. Megismerkedünk a szüleivel, a gyerek és tini Rogerrel, akinek már egész kicsi korától a tenisz határozta meg az életét és tulajdonképpen egy percre sem volt kérdéses az útja. Nekem ez a rész tetszett a legjobban, mert részletes, sok idézettel, újdonsággal. Nyomon követjük az ugrást a felnőttek, a profi tenisz világába, az első versenyeit, győzelmeit, kudarcait, majd az első 2003-as wimbledoni sikert, de itt már közel sem olyan részletes az egész és minél inkább előrehaladunk a karrierjében, annál inkább szinte csak a számszerű eredményre koncentrál, elmaradnak a személyes benyomások, a sztorik, maradnak a száraz tények. Ráadásul utána sorra veszi a 4 Grand Slam tornát, átveszi Roger ottani eredményeit és kiemel 1-1 játékost, akivel különösen sokszor csapott össze ott, így olvashatunk pl. a párharcokról Agassival, ill. Nadallal. A GS-ek után jön a bázeli torna, a hazai pálya Rogernek a szülővárosában, majd a Davis Kupa, ami különböző szerepeket játszott a karrierje során az életében. Aztán egy-egy fejezetben bemutatja Mirka, a feleség szerepét, az edzőit, az egyéb segítőket, a gyerekeit. Van szó a szponzorokról, aztán az utolsó fejezetekben már végképp sok a tömjén, kicsit cél nélkül.
Federer 20 éves karrierjét kronologikus sorrendben végigkövetni, minden történésre kitérve nem könnyű feladat, így azért be kell látnom, h nem volt rossz ez a konstelláció, de azért még reményekedtem, h egyszer megjelenik egy több kötetes Roger Saga;) - titkon bízom benne, h Rogertől- ami nem elégszik meg csak az eredmények mondatokba foglalásával.
A szerző jó kutatómunkát végzett - persze évek óta követi Federert a svájci média egyik képviselőjeként - így sok mindenkivel beszélt a svájciról és egyébként is jó érzékkel szúrja be Mirka, a szülők, vagy más releváns személyiségek egy-egy mondatát, de itt is maradt egy kis hiányérzetem és abban reménykedek, h lesz egyszer egy könyv, ahol a főszereplő és életének főszereplői leülnek beszélgetni a szerzővel és akkor talán teljes(ebb) lesz a kép.
Mindenesetre furcsa, h egy még aktív – igaz 38 éves – teniszjátékosról biográfia címmel jelenik meg könyv, különösen úgy, h valószínűleg pár év múlva jöhetnek a teljes karriert megéneklő könyvek, kicsit így azért „húzzunk le gyorsan még egy bőr róla” feelingje van a dolognak.

2019. április 21., vasárnap

Elli C. Carlson: All die kleinen Dinge

Ninának nem sok szerencséje volt bizonyos értelemben eddig az életben. Minden vágya az volt, h egy hotelben dolgozzon, majd azt vezesse, de már a tanulmányai alatt keresztbe húzta a számítását a szerelem. Ráadásul nem a megfelelő emberbe szeretett bele, aki aztán várandósan faképnél hagyta és onnantól kezdve egyedül kellett előteremtenie mindent a lányának, Miának.


Szobalányként dolgozik szállodákban, de mégis boldog, mert remek barátai vannak és a lánya a büszkesége, boldogsága. Nehéz helyzetbe kerül viszont, mert kilakoltatják és az exe újra felbukkant, mint a hotel új vezetője, ahol Nina dolgozik és közös múltjukra való tekintettel azt ajánlja neki, mondjon fel, mielőtt kirúgja. Ekkor azonban egy csapásra megváltozik minden, amikor kiderül, h a nő megnyerte a lottó főnyereményt, 90 millió eurót! Elképzelhetetlen változáson mennek keresztül, de Nina nem felejti el a barátait, akik mindig mellette álltak, őket is gazdaggá teszi. Persze a sok pénzre szagot fognak az újságírók és a szerencsevadászok is, de ennek hála Nina viszontlátja azt a pasit is, aki egy pár másodperc alatt elrabolta a szívét. Gyorsan kiderül, h ennyi pénz inkább bonyodalmat jelent és a boldogságot nem garantálja és végül Nina vagyon nélkül lesz boldog, mert az olyan gyorsan megy, mint ahogy jött.
Aranyos történet, sok újdonságot nem hoz, egyszer olvasós.

2019. április 16., kedd

A.J. Cronin: Réztábla a kapu alatt

Ezzel a könyvvel a tarsolyomban egyszer már megtettem 17 ezer km-et, de olvasásra csak most került sor;). A legrégebbi, gyerekkori barátnőm kedvenc könyve, minden évben elolvassa, ezzel nekem is felkeltette az érdeklődésemet és a várólistámra is felkerült.


Andrew Mason frissen végzett orvosként kerül segédorvosnak egy bányászfaluba, de gyorsan kiderül, h az orvos nem tud praktizálni egy szélütés miatt, így minden feladat rá hárul, az orvos fösvény és buta feleségének irányítása alatt. Jól végzi a munkáját, tisztességes, a betegei meg is vannak elégedve, de munkaadója a végletekig kihasználja. Sok tapasztalat és munka után új állást szerez és összeházasodik Christinnel, a tanítónővel és már máshol kezdenek új életet. Mansonék dolga egyre jobban megy, Andrew karrierje felfelé ível, ismeretségi körében egyre több lesz a tehetős orvos és a velük való kapcsolat őt is kezdi megváltoztatni. Már egyre kevésbé szakmai céljai vannak, sokkal inkább anyagi célokat tűz ki magának és már az sem minden esetben számít, milyen úton-módon éri el ezeket.
Andrew nagyon meg volt elégedve önmagával. Halad. Egyik csatát a másik után nyeri. Most már nem gondolt semmi másra, csak a sikerre, és észre sem vette, hogy ez a siker szöges ellentétben áll mindennel, amit eddig hitt és vallott.
Egyre inkább kezd hasonlítani és hasonlóan praktizálni azokhoz az orvosokhoz, akiket eleinte megvetett és bár ez neki nem tűnik fel, Christinnek annál inkább, kapcsolatuk megromlik. Aztán egy eset varázsütésre kijózanítja újra Andrewt és hirtelen lehull a lepel a szeméről, ráébred, h tisztességtelen volt orvosként és férjként is, azonnal megváltozik, de már késő, a sors kiméri rá a kegyetlen büntetést.
Andrew Mason a tökéletes ember, erkölcsös, vág az esze, mindig tudja, mi a teendő, nekem egy kicsit már túl sok is volt az elején, de aztán jött a nem várt fordulat, ami egyrészről unszimpatikussá, másrészről viszont esendővé és emberivé tette az addig tökéletesnek tűnő Mansont. Összetett történet, ami azonban az erkölcsi problémákat eléggé leegyszerűsíti és a szereplők karakterét is fekete-fehéren ábrázolja, de mégis szerintem a téma és a történések miatt minden idők egyik legsikeresebb bestsellere vált a regényből.
A szerző egyébként főhőséhez hasonlóan skót származású és orvos, ezért a regény önéletrajzi elemeket sem nélkülöz.

2019. április 11., csütörtök

Toni Jordan: Neun Tage

Ahogy Toni Jordannál mindig, ezúttal is Melbourne-ben vagyunk, ez már eleve jó kezdés nekem, bár aztán akárhol is lehetnénk.
3 generáció történetével ismerkedünk meg, a regény 9 fejezete, egy-egy különböző szereplő szemszögéből mutatja be az eseményeket ill. egy-egy sorsfordító napot, erre utal a cím is (Kilenc nap).


A II. világháborúban Ausztráliában sem könnyű az élet, ebbe pillantunk be a tinédzser ikrek, Francis és Kip ill. nővérük révén. Majd megismerjük Kip ikerlányait, akik különbözőbbek már nem is lehetnének és az egyikük későbbi családját is. A kilenc sorsfordító nap leírása nem lineáris, így lassan áll össze a kép, de sajnos nem teljesen. Sok kérdőjel maradt a fejemben, sok minden nem derül ki. Miért és hogy alakul a sorsa – a várakozások ellenére - jobban Kipnek, mint Francisnek? Hogy lett Annabell Kip felesége? Mi hozza el a pálfordulást Kip egyik lányának, Stanzinak az életébe? Túl sok megválaszolatlan kérdés, túl vontatott történetvezetés….
Ez volt a harmadik könyv, amit olvastam Toni Jordantől, talán ez tetszett a legkevésbé. A szerző írásai magyarul nem jelentek meg.

2019. április 4., csütörtök

Jojo Moyes: Nachts an der Seine

A közkedvelt írónő kisregényét hangoskönyvként hallgattam meg.


Az angol Nell Párizsba készül a barátjával, de a dolog mégsem úgy alakul, ahogy tervezte. Pete nem ér oda a vonathoz, a lány egyedül utazik, a hotelben a foglalásuk ellenére sincs már hely és végül egy amerikai nővel landol egy szobában, legalábbis, amíg majd Pete-tel együtt nem keresnek mást, de aztán a pasija minden magyarázat nélkül sms-ben lemondja az egészet. Nell először haza akar menni, amilyen gyorsan csak lehet, el sem tudja képzelni, mit csinálna egyedül egy idegen városban. Végül mégsem adja fel és a véletlen is a kezére játszik, két jegyhez jut egy Frida Kahlo kiállításra, elmegy egyedül, ott találkozik Fabiannal. A titokzatos fiú elvarázsolja Nellt és felnyitja a szemét, vele mer spontán lenni és egy tökéletes éjszakát töltenek Párizsban, barátokkal, tánccal, nagy beszélgetésekkel és közben igazán közel kerülnek egymáshoz. A rövid kis történet nem végződik happy enddel, de alapvetően nyitott a befejezés…

2019. március 30., szombat

Johannes Klaus: The Travel Episodes

Ez pontosan az, aminek a cím sejteti – érdekes epizódok utazásokból, a csavar a dologban az, h elsősorban nem a szokásos turista célpontokon vagyunk, hanem pont ott, ahol az átlagos tuirsta utazása véget ér, például Szudánban, Alaszkában, Iránban.
A köetet egy sorozat része, már 3 rész jelent meg, ez a 2. és nyáron jön a 4., de persze nem összefüggőek a kötetek és a történeteket is különböző emberek jegyzik.



Az új és az idegen nem csak a világ másik végén található, hanem mindenhol, ahol az ember nyitott szemmel és éberen éli át a világot és a csodáit.
Ez egy nekem tetsző „mottó” lett volna, de aztán szerintem a történetek általában nem ennek szellemében íródtak. Nagyon különbözőek, vannak rövid, pár oldalasak és jóval hosszabbak is, a legtöbbel nem sikerült összemelegednem, talán mert az általam annyira szeretett útleírásokat szinte hiába kerestem itt, ez alatt az utazás élményekkel teli, színes, érdekes, szórakoztató leírását értem. Meg hát azért az is látszik, h ezek az emberek utazók – vagy még inkább a többség kalandor:S - de ez nem feltétlenül jelenti azt, h jól és élvezetesen tudnak írni. Sokszor nem is tudtam útleírásként értelmezni az írásokat, mert az országok is olyan egzotikusak és általában veszélyesek, h inkább akciódúsra és thrillerszerűre sikeredett néhány írás.Ez pont azt a tendenciát propagálja, ami a világban már jó ideje nagyon dívik és amit én annyira nem kedvelek: menj minél messzebbi, hajmeresztőbb helyre…Kicsit az volt az érzésem, h egymást akarták túllicitálni páran, h az utazásuk veszélyesebb, őrültebb, eszetlenebb legyen, mint a többieké, vagy h az övék legyen a leg…leg…leg, számomra sok esetben érthetetlenül felelőtlenek: Nem ajánlják az Afganisztánba utazást? Akkor ott a helyünk, induljunk rögtön; Veszélyes ez a szakasz Kongóban? Szuper, pont ezt kerestük – nem tudom ezt mással magyarázni, mint talán csak azzal, h az utazásban is vannak már adrenlin junkie-k, akiknek mindig több és több kell, egyre inkább a veszélyt keresik, aminek nem sok köze van az adott ország megismeréséhez. Többen a szerzők között is csak oda jegyet váltottak valahova és már hónapok óta utazgatnak, sőt valaki már 5 éve…már hosszú évek óta igazi tradíciója kezd ennek kialakulni a világban. Volt egy család, aki 4 gyerekkel feladta az egzisztenciáját, eladta a házát, ők is csak egyirányú jegyet vettek Bangkokba h világkörüli útra menjenek, egy másik pár a néhány hónapos fiával túrázik Norvégiában, a kocsiban alszanak, hideg van mindig is mindenhol…jááááj, az ilyenektől agylöbböt tudok kapni, akik olyan szabadok, eltáncolják a nevüket és mindenről meggyőznek, h az a helyes. Szóval őszintén szólva általában inkább felhúztam az egészen magam, minthogy tetszett, vagy szórakoztatott volna.

2019. március 24., vasárnap

Jimmy Rice&Laura Tait: Das Beste, das mir nie passiert ist

Volt egy pár év, amikor hirtelen több hasonló témája regény is született: egy életen át tartó barátság férfi és nő között, ami akár több is lehetne, de az időzítés valahogy soha nem stimmel. Szerintem ez a könyv is akkor született.


Alex és Holly a legjobb barátok kamaszéveikben, bár mindketten a másikról ábrándoznak, nem lesz közöttük semmi, majd az élet elsodorja őket egymástól, évekig nem találkoznak. 29 évesen sodorja össze őket újra az élet, akkora Holly már egy marketing cég asszisztenseként dolgozik és titkos kapcsolata van a főnökével, de többet remél egy afférnál, Alex pedig épp Londonba kerül tanárnak. Eleinte mindketten meg vannak győződve róla, h ami volt, elmúlt, a kamaszos lángolásnak már rég vége. Gyorsan újra jó barátok lesznek, sok időt töltenek együtt és rá kell jönniük, h a szerelem nem múlt el…Persze ugyanazt a sémát követik, mint anno, most sem merik nyíltan vállalni az érzelmeiket, amit néhány kitérőhöz vezet az életükben, de a végére azért csak összejön a várva várt happy end.
Aranyos könyv, kellemes olvasmány, szimpatikus szereplőkkel, akiknek szurkol az ember, de úgy igazán nem tudott megragadni és beszippantani.

2019. március 18., hétfő

Anthony Doerr: A láthatatlan fény

Kb. ezer éve nálam lévő kölcsönkönyv, ami idén a várólistámra is felkerült, egyébként 2015-ben Pulitzer-díjat is nyert.
A történet eleinte 2, majd 3-4 szálon fut. Az egyik főszereplő az árva német fiú, a természettudományok iránt érdeklődő Werner, aki mindig is ügyesnek bizonyult, ha valamit szerelni kellett, az árvaházba viszik az emberek az elromlott rádióikat és Werner megjavítva. Majd először egy katonai iskolába, aztán 16 évesen frontra kerül, illegális rádióadásokat fülel le. A másik főszereplő, a francia Marie-Laure kisgyerek korában megvakul, de édesapja, az egyik párizsi múzeum lakatosa mindent megtesz, h a lánya mégis teljes életet éljen, mikor a háború eléri Párizst, a nagybátyjához menekülnek vidékre, itt futnak aztán össze a szálak.


Párhuzamosan olvashatjuk a két gyerek, majd fiatal életének epizódjait, rövid 1-2 oldalas fejezetekben. Sajnos a történet elbeszélése nem lineáris, ugrándozunk az évek között, amit időnként zavarónak találtam. Engem Marie Laure sorsa jobban megfogott, de Wernert is szimpatikusnak találtam, pont ezért hasonlik meg az olvasó, mikor mindkét fiatal Saint Maloban van és tulajdonképpen „egymás ellen” harcolnak, mert mindkettő szerethető egyéniség, jó ember, két külön oldalon. De aztán az író megkönyörül az olvasón, nem kell választanunk kettőjük között…
Tetszett, h a regény végén még egy kis kitekintés is van, h mi lett a szereplőkkel 30 évvel később. Sajnos az ő sorsuk esetében is bebizonyosodik, h a háború szörnyűségei nem múlnak el a harcokkal, hanem végigkísérik az életet.

2019. március 13., szerda

Adam Johnson: Das geraubte leben des Waisen Jun Do

Ez a könyv akár a várólistámra is felkerülhetett volna, olyan régen kacérkodtam vele és most, mikor hosszú idő után újra hallottam róla és megint megállapítottam, h érdekesnek tűnik, gyorsan bele is fogtam, mielőtt újra meggondolhattam volna magamat.


Észak-Koreában vagyunk, a világ egyik legzártabb és legtitokzatosabb országában, már csak azért is érdekelt a történet, mert nagyon keveset tudhatunk erről a helyről. Jun Do egy árvaházban nevelkedik, de ő nem árva, apja az árvaház vezetője, anyját nem ismerte, mert évekkel ezelőtt elvitték/hurcolták Pjenjanba, a fővárosba. Az árvákból lesznek a katonák és bár Jun Do nem az, de mivel az árvaházban nőtt fel, az állam akként kezeli, azt tesznek vele, amit akarnak. Először emberrabló lesz, majd jutalmul angolul tanulhat, ezt a tudást hasznosíthatja a következő megbízatásánál, egy halászhajóra kerül és a tengeren kell lehallgatnia a többi hajót. Itt aztán van kalamajka bőven, a mellkasára tetoválják Sun Moon, az ország körülrajongott színésznőjének képét, megharapja egy cápa, majd jutalmul bekerül egy Texasba tartó delegációba. Az amerikai kiruccanás viszont nem sül el túl jól és hősünk gyorsan egy munkatáborba találja magát. Ez az első rész is már összetett, nehéz olvasmány volt, ami egy kicsit zavart az elején, h sok mindent csak odavet, de meg sem kísérli a magyarázatot, szóval vagy teljesen naprakész az ember Észak-Koreából, vagy még a hosszú könyv mellett utána is olvas a dolgoknak, h mindent megértsen, vagy hagyja az utánaolvasást, de akkor meg nem érti meg teljesen a történetet. Jun Do szimpatikus srác, megvan a magához való esze és a józan esze is és a regény első felében sodródik az árral, ezért kicsit road trip jellege is volt a könyvnek.
A 2. részben már több elbeszélő van és egy olyan fordulat, amit ép ésszel nehéz megérteni és felfogni: Jun Do hirtelen átveszi a rettegett, véreskezű Ga parancsnok szerepét/helyét/életét és ezáltal a mellkasára tetovált Sun Moon férje lesz és a diktátor Kim Dzsongil - vagy ahogy a könyvben általában hívják, kedves vezető, vagy a világ legsármosabb személyisége;) – jobb keze és nagy ellensége. Elképesztő szemfényvesztés, rettegés, nyomor az egyik oldalon, csillogás és luxus a másikon, rengeteg hazugságok, a dolgokat úgy csavarják, ahogy nekik éppen jó, időnként kabaréba és paródiába torkollik a regény. A szerző, bár járt Észak-Koreában, de a regény ennek ellenére sem feltétlenül alapul tényeken, inkább egy burleszkre hajazó fantáziadús kalandregény Amerika mítikus ősellenségéről. Annak ellenére, h időnként brutál, szórakoztató is tudott lenni.

2013-ban Pulizter-díjjal tüntették ki a regényt, 2014-ben magyarul is megjelent Az ellopott élet címmel, ami talán kifejezőbb/pontosabb a németnél (Az árva Jun Do ellopott élete), fura a magyarban, h teljesen szokatlan módon a címlapon nagy betűkkel az angol cím olvasható ( The Orphan Master's Son) és csak egészen miniben alatta a magyar.

2019. március 7., csütörtök

Mia B. Meyers: Bucket List: Zurück ins Leben

Amikor Noah 30 évesen egy ritka betegségben hirtelen meghal, nem csak a barátnője, Amy és a családja számára omlik össze a világ, hanem gyerekkora óta legjobb barátja, Kyle számára is. Néhány héttel a temetés után aztán felbukkannak Noah levelei, amiket utolsó napjaiban írt a számára két legfontosabb ember, Amy és Kyle számára, hogy segítsen nekik visszatalálni az életbe.


Azt találta ki számukra, h valósítsák meg ők a bakancslistáját, mindazt, amit mindig is szeretett volna, de nem jutott rá ideje. A kívánságai, vagyis az együtt teljesítendő feladatok általában nem túl eredetiek, pl. egy dinner in the dark vacsora, adakozás, tetoválást kell készíttetniük stb. A közös élmények hatására a szeleburdi, szétszórt Amy és a pedáns, nőcsábász, Kyle új oldalról ismerik meg egymást, együtt lábalnak ki a kilátástalanul fájdalmas időszakból, segítenek egymásnak újból lábra állni. Nem meglepő módon aztán persze egyre gyengédebb érzelmeket kezdenek táplálni egymás iránt – az annál meglepőbb volt számomra, h ezzel főleg Kyle-nak van problémája – viaskodnak az érzéseikkel, a bűntudattal, de végül újra Noah az, aki jól időzített leveleivel helyre teszi a dolgokat.
Őrületesen nehéz helyzet lehet ez, de őszintén szólva nehezen tudom elképzelni, hogyan működik aztán egy ilyen kapcsolat, bár az is igaz, h ők az a két ember, akiket „nem zavar”, ha a kapcsolatukban ott van az a bizonyos harmadik, jelen esetben Noah. Mindenesetre néhány momentum meglehetősen bizarrnak hatott számomra.

2019. március 3., vasárnap

Katrin Koppold: Hochzeitsküsse und Pistolen

Olvastam már egy könyvet a szerzőtől és annak pont a könnyedsége, humora tetszett, most is erre számítottam és erre vágytam, sajnos nem kaptam meg.


Cathy egy kis angol faluban él és az évét a helyi rendőrrel, Simonnal kötendő esküvőjének szervezése töltötte ki. Hirtelen nem csak az ő, de az egész falu élete felbolydul, amikor a legjobb barátnőjével máfél héttel az esküvője előtt rátalálnak a helyi postás, Ms. Finch holttestére. Simonnak fel kell derítenie az esetet, különben lőttek a nászútjuknak, ezért aztán Cathy is nyitva tartja a szemét és a fülét, konspirál, kíváncsiskodik és arra jut, h a faluban mindenki gyanús és hirtelen úgy tűnik, mindenkinek van valami takargatnivalója, még a vőlegényének is. A végére persze kiderül a titok és happy enddel zárul ez a kicsit fura történet, ami egyszerre akar krimi és love story lenni és emelett még jópofa is, sajnos egyik sem igazán sikerült.

2019. február 26., kedd

♥ Kindle Paperwhite 4.

2011 nyarán vettem az első Kindle-ömet, majd alig másfél év múlva, 2012 decemberében a Kindle Paperwhite-ot, amit jó 6 évig használtam, maximálisan elégedetten. Elrepült ez a 6 év, meg is lepődtem most, h már ilyen régen használtam, imádtam, nem volt vele gondom. Az állítólagos bőr tok kezdte megadni magát - a műanyag része - tavaly nyáron vettem egy újat, de csak sima műanyagot. Az utóbbi hónapokban tűnt fel, h egyre gyakrabban kell tölteni (heti 1x még mindig csak) ill. volt néhány funkció, ami nem működött egy ideje jól (aktualitás, szerző vagy cím szerint sorba rendezés) és miután a fejébe vette, h tele van, töröljek és már azt sem tudta megjegyezni, hol tartottam épp az olvasott könyvben, utána néztem, mi a helyzet az utódokkal. Erre természetesen – na jó, pár könyvet azért töröltem is – rögtön megjavult, de így legalább majd új gazdára találhat.
Ha már lúd, legyen kövér, a legújabb Paperwhite-ot néztem ki, ez az Amazon szerint a 10., mások szerint a 4. generációs Paperwhite könyvolvasó. A német Amazonon keresztül rendeltem meg 120 euroért január végén (kb. 2 hét múlva véletlenül láttam, h akcióban 90-ért árulták, szóval érdemes kivárni az árleszállítást, mert elég gyakran szokott lenni) és 40 euroért (!!!) egy újabb - Amazon szerint bőr, mindenki szerint nem bőr - piros tokot hozzá.


A főbb technikai paraméterei „javultak”, az előző generációhoz képest, pláne az enyémhez képest, ami első generációs volt még, de igazából nekem mezei, laikus olvasóként a különbségek elenyészőek, alig láthatóak (sokkal nagyobb volt anno másfél év után a különbség a két készülék között). Az új tömege már csak 182 gramm, vastagsága az eddig 9,1-ről 8,2 milliméterre csökkent (ez a toknál fontos). A háttértár 8 gigabájtra nőtt, aminek én örültem, de a két legnagyobb újítás, hogy Audible integrációval is rendelkezik, így egy külön megvásárolható Bluetooth headset segítségével képes hangoskönyvek lejátszására is, valamint, h vízálló, az IPX8 besorolásnak hála 1 méter mélységig bírja a fürdetést, ezt nem szándékozom kipróbálni.


És akkor egy kicsit a triviális – vagyis nekem is feltűnő;) - változásokról az előző könyvolvasómhoz képest:
- mint a telefonokon, kijelzi már, h az akku hány %-on van
- nem csak a könyvbe belépve, hanem már előtte is mutatja a cím mellett, h hány %-nál tart az ember, de megmaradt a könyvek „pontokkal” kifejezett hosszúsága is ill. ott a jelölés, h hol tartasz a könyvben, vizuális típusoknak
- a drót hozzá fekete az eddigi fehér helyett
- sok kis apró újdonság van, pl. ki lehet választani a betűtípust, a sorközt, álló vagy fekvő tájolást stb.
- sajnos a tok belső része is piros, ez biztosan jobban és gyorsabban fog koszolódni, mint az eddigi sötétszürke; további változás, h a tokon Amazon van az eddigi Kindle felirat helyett, kár
- heppem, h nagyon sok könyvet tartok a Kindle-ön és albumokba rendezgetem őket, ez könnyebben ment, mint 6 éve, de persze még így is időigényes volt, meg azért a végére kicsit belassult
- amikor én már befejeztem a könyvtáram rendezgetését, a Kindle még egy darabig magában el volt foglalva ezzel, ezt megint azon láttam, h gyorsan merült, 24 óra alatt, minimális olvasással 100%-ról 55%-ra tornázta le magát, de ez elvileg normális, ha a memória dolgozik, azóta normalizálódott a dolog
- nekem az egyik legszembetűnőbb újdonság, h az eddigi fekete keret eltűnt, ez már a képernyő része, nincs már „perem” a képernyő és a „keret” között
- fura, h bizonyos dolgoknak más a nevük, mint az előzőnél (mindkettőt németül használom)
- ha pár óráig nem használtam és kinyitom (a tok itt is automatikusan kikapcsolja az olvasót) jön az ébresztő funkció (aufwachen), így egy picivel több időbe telik, míg újra olvashat az ember, mint a réginél
- számomra a menü és a funkciók elérése bonyolultabbnak tűnik, a használata egy picit komplikáltabb, holott nem tud igazából többet, mint az előző, tehát nem lehet azzal magyarázni szerintem
- imádtam az eddig Kindle-ök „szamárfülezés” funkcióját, h az ember a jobb felső sarkot megérintve tudta „behajtani az oldal sarkát” ezzel könyvjelzőt téve az adott oldalra, ennek a megújítása nekem személy szerint nem tetszik, pár pillanattal tart csak tovább, ha egyáltalán, de jobban kizökkent az olvasásból, de valószínűleg majd megszokom; fura még, h egy külön doksikban gyűjti a könyvjelzőket


Összességében ahhoz képest, h a két verzió között eltelt 6 év, ami a technikai kütyüknél elvileg nagyon sok, nem sok különbséget érzékelek mezei olvasóként a két eszköz között, szóval szerintem annak, aki meg van elégedve a Paperwhite-jával, nem érdemes váltania. Ahogy azt az első Paperwhite-om esetében is írtam, a lécet amazonék nagyon magasra tették az elejétől kezdve és mivel a Kindle – hála isten – továbbra is az olvasásról szól, nem lehet évenként valami óriási újítást kitalálni és várni, tehát a „csalódottságom” relatív, inkább úgy mondanám, h az új könyvolvasóm nem jelent minőségi változást, de erre nem is volt szükség. Ahogy itt a blogon is látható, én az első perctől kezdve nagyon szívesen olvasok a könyvolvasón és mára oda jutottam, h ha könyv és e-könyv között választhatok, biztos, h az utóbbit választom, mert egyszerűen praktikusabbnak találom, szóval maradok a lelkes Kindle rajongók táborában.

2019. február 21., csütörtök

Rowan Coleman: Einfach unvergesslich

Olvastam már a szerzőtől, tetszett is, de nem került a kedvencek közé, viszont nagyon jó értékeléseket kapott ez a könyve.


A főszereplő Claire-nek van egy nagy lánya, mikor megismerkedik a nála fiatalabb Greggel, szerelmesek lesznek, közös lányuk születik, összeházasodnak, majd egy év múlva kiderül, h a negyvenes Claire-nek Alzheimere van, ahogy anno az apjának is.
Ez általában inkább az idősek betegsége és bár persze az ember nagyjából tudja, miről van szó, a leépülés döbbenetes, ill. talán még inkább a folyamat. Sorra felejti el nem csak bizonyos tárgyak nevét, hanem a funkciójukat is (pl. vezetés közben hirtelen nem tudja, mire való a kormány), nem tud mit kezdeni a számokkal és lassan a betűk is összefolynak a szeme előtt. Pont a férje az, akitől legelőször eltávolodik, akit nem tud hova tenni, de esetenként a saját lányát sem ismeri fel, miközben kisebbik lánya a legjobb játszó pajtása és szövetségese lesz a maga 3 évével. Már ez is épp elég téma lenne egy regénynek, de Coleman nem elégszik meg ezzel, hanem a nagy lányt, Caitlint is súlyos döntések elé állítja és úgy tűnik még több szerelmi szálat is igyekszik becsempészni a regénybe. Először annyira nem ragadott magával az egész, megterhelőnek, nyomasztónak éreztem az olvasását, de aztán ahogy megismerjük a szereplőket, ahogy kezdi felvetni az egyre fajsúlyosabb kérdéseket, úgy szippantott be a történet. Van benne jó néhány torokszorító rész és a végén egy zseniális csavarral igazán meg is tudott lepni, nagyon megérintett ez a regény.

2019. február 17., vasárnap

Lori Nelson Spielmann: Und nebenan warten die Sterne

Két nővér, sokan azt hiszik, ikrek, bár 5 hónap van közöttük (az egyiküket adoptálták) és különbözőbbek mind külső- mind belső tulajdonságaikban nem is lehetnének. A szüleik elváltak, a lányok anyjuknál, az ambiciózus, munkamániás ingatlanügynök Erikánál élnek és mindketten az első egyetemi éven vannak túl Bostonban.


A nyári szünet után vonattal mennek vissza, de ekkor megtörténik a tragédia, a vonat kisiklik és bár csak az egyik lány, Kirsten volt a vonaton, ő viszont meg is hal. Annie nem tudja elfogadni és elhinni a nővére halálát, hónapok múltán is hisz benne, h Kirsten él és a segítéségére van szüksége. Lassan a jelek Erika számára is arra utalnak, h a lánya nem halt meg, miközben rá kell jönnie lassan, h az elmúlt évek kemény munkája, amit a lányaiért tett, épp a bensőséges kapcsolatukat tette tönkre. A visszahúzódó, félénk és csendes Annie Párizsba megy, h ott keresse a testvérét, túllép saját árnyékán, új embereket ismer és szeret meg és lassan egyre kevesebb szó esik Kirstenről, éli az életét. Erika is próbál megváltozni, próbál visszatalálni a régi önmagához.
Nagyon érdekesen írja le a lelki folyamatokat, anya és lány őrlődését, a hitet, h a szeretett gyermek/testvér még él és a felismeréseket. Erikának és Annie-nek külön-külön kell megvívnia a saját csatáját és elkezdeni a Kirsten nélküli életét. A regény bizonyos részeiben én is elbizonytalanodtam, h mi is lett Kirstennel, bizonytalanságban tartotta az olvasót Spielmann, de reméltem, h a dolgot azért majd racionálisan lezárja és nem lesz a történet befejezése nyitott, így is lett, nem hagy megválaszolatlan kérdéseket, ez tetszett.

2019. február 14., csütörtök

Jilliane Hoffman: Mädchenfänger

Lainey 13 éves, a nővérével állandóan gondok vannak, a szülei elváltak, anyjuk alig törődik vele, sokkal inkább a mostoha apjától származó öccsével, elköltöznek, sulit vált, nincsenek ott a barátai, a tanulmányi eredménye leromlik, de mindez nem számít, mert épp megismerkedett a neten egy 17 éves szőke herceggel, aki azt hiszi, a lány 16 éves és aki néhány „profi” fotó után találkozni akar vele. Így is lesz, mire a férfi autójában a lány rádöbben, h a férfi nem a 17 éves Zack, már késő.


Az anyja pár nap múlva jelenti a lány eltűnését és az ügyben Bobby Dees különleges ügynök kezd nyomozni, aki saját maga is érintett, az ő 16 éves lánya is nyom nélkül eltűnt 1 éve, azóta az élete, a házassága romokban hever, csak a munkájának él.
Az ügybe bekapcsolódik a sajtó és lassan kiderül, h az egész sokkal szövevényesebb, sötétebb és kegyetlenebb, mint bárki gondolta volna, sorra bukkannak fel az embertelenül megkínzott, halott tinik és úgy tűnik a rendőrség mindig 1 lépéssel a „lányfogó” után van. Izgalmas, fordulatos, sőt helyenként még hátborzongatóan félelmetes is, ráadásul a végén még meg is tudott lepni.
Csak most láttam, h van egy második rész is a történetnek, vagyis a szerzőnek egy másik regénye, amiben szintén Bobby Dees nyomoz hasonló ügyben. Bár az írónőnek több könyve is megjelent magyarul, úgy láttam ez sajnos nem.
Én hangoskönyvként hallgattam meg a regényt, németül Andrea Sawatzki, ismert színésznő olvassa, valami zseniálisan, ha nem tudom, eszembe sem jutott volna, h egyetlen ember olvassa, a legjobb felolvasás volt, amit eddig hallottam.

2019. február 10., vasárnap

Sophie Kinsella: Prada, Pumps und Babypuder

Tavaly 4 kötet boltkórost bírtam, most nekiveselkedtem az 5. résznek, de pár oldal után már tudtam, miért függesztettem fel Becky Brandon kalandjainak olvasását. Ez a nő annyira infantilis, idióta, felszínes és eszetlen, h az már fáj, legalábbis így kezdődik minden rész, aztán - hogy azért legyen aki végig bírja olvasni a könyvet (:D) - Kinsella mindig helyre teszi főhősnőjét és engedi emberi énjét-, valamint jó tulajdonságait is megvillantani.


Becky kisbabát vár, 20 hét múlva születik majd a trónörökös, ami főhősnőnk szemében egyet jelent az újabb ész nélkül vásárlásokkal. A dolog akkor válik „izgalmassá”, amikor Becky beerőszakoskodja magát a sztárok nőgyógyászához, a gyönyörű Venetia Carterhez, akiről kiderül, h a férje, Luke exbarátnője. Becky először igyekszik jófej lenni, de aztán már nehéz nem észrevenni, h Venetia nyomul Luke-ra, ráadásul minden jel arra utal, h a vörös démon megbabonázta a józan, jófej Luke-ot, de ezek még csak feltételezések, ezért Becky még egy magánnyomozót is ráállít a férjére, bár azért azt még ő is érzi, h ez azért kicsit túlzás. Ahogy beindulnak az események, egyre inkább előtérbe kerül Becky emberi oldala és háttérbe a vásárlásfüggő divat őrült, ami ezúttal is jót tett a sztorinak.
Sok negatívumot lehet Rebeccára mondani, de tényleg szereti Luke-ot, aggódik érte, gondoskodik róla, bár szerintem a kapcsolatukat összességében már a sokadik részben sem sikerül úgy igazán megfoghatóvá tenni, mert azért helyenként nem érti az ember, h a dúsgazdag, okos, jóképű és tök normális Luke-ot mi köti a nem kicsit lökött Rebeccához, de persze inkább a kissé örült Becky, mint a vörös végzet asszonya Venetia. Most ismét szükségem van egy kis „szünetre”, de a még meglévő 1-2 részt biztosan elolvasom.

2019. február 6., szerda

Kenize Mourad: Szultána

Az egyik barátnőmtől kaptam kölcsön a könyvet, neki évek óta nagy kedvence, nekem nem lopta be magát annyira a szívembe.
Elvileg igaz történetről van szó, a szerző alapos kutatómunkát végezve édesanyjáról, egy török hercegnőről, szultánáról írta a regényt.


Az első részben, a főszereplő, Zelma gyermekkorában a török szultán udvarában vagyunk, ő egy szultán unokája, aki néhány hónapig volt trónon, azóta a szultánok a családjából elég sűrűn váltották egymást. A világ változóban van az I. világháború közben, után, a birodalom széthullik és az uralkodó család arra kényszerül, hogy elhagyja Törökországot. Anyjával és bátyjával Bejrútba mennek, itt nyilvános iskolába jár, a kislányból tinédzser, majd fiatal nő lesz, anyagi helyzetük megromlik, bár még mindig büszke szultána az anyja és ő is, de pozíciójuk ebben az idegen országban már megváltozik. Anyja férjet keres neki, így kerül a húszas évei közepén a lány Indiába, h a szintén muszlim Badalpur rádzsa felesége legyen. A férje fiatal, jóképű, okos és művelt, Angliában tanult, a házasságuk mégsem boldog és sikeres, de 2 év után Zelma gyermeket vár és Badalpurban örülnek, h végre örökös születik. A boldogtalan nő ekkor a biztonságosabb Európa felé veszi az irányt, h majd ott szüljön, de közben kitör a 2. világháború és az első hónapok párizsi fényűzését felváltja a nélkülözés, majd a nyomor.
A számomra egzotikus helyszínek tetszettek, rengeteg újdonság volt benne nekem történelmileg és úgy általában a Török Szultánságról és Indiáról, érdekes és időnként hajmeresztő, ahogy leírja a nők helyzetét, feladatait, kötelességeit, a hihetetlenül szigorú szabályokat. Zelma nem lopta be magát a szívembe a nagy büszkeségével, konokságával, az igazságérzetével a 0 alázattal, meg az állandó nyafogásával.
A szerző Zelma lánya, aki nem ismerte az édesanyját, de saját bevallása szerint nagyon alapos kutatómunka után írta a könyvet, ennek ellenére, úgy gondolom, azért jócskán hagyatkozott a fantáziájára is. Az ilyen életrajzi, vagy életrajzi ihletésű könyveknél szerintem elég nehéz reálisnak maradni, időnként is az volt az érzésem, h a szerző túlidealizálja sosem ismert édesanyját. Nemrég jelent meg a 2. kötet, amit Kenize Mourad életéről írt a lánya, valószínűleg azt is kölcsönkapom, ebben az esetben biztosan elolvasom, mert az ő élet története is nagyon kalandosnak ígérkezik.

2019. február 1., péntek

Fabio Volo: Lust auf dich

Immáron a 4. könyvet olvastam az olasz szerzőtől, eddig a Noch ein Tag und eine Nacht volt tőle az abszolút kedvenc és bár ez így is maradt, ez szorosan a nyomában van.


A harmincas Elena már nem boldog a férjével, Pauloval, de eszébe sem jut elhagyni, változtatni a dolgokon. Nem is veszi komolyan az egyik kollégája félreérthetetlen pillantásait, de lassan rájön, h tetszik neki, h valaki végre újra észreveszi, h tetszik valakinek. Az észérvei ellenére viszonyba bonyolódik a pasival és bár egy hosszabb affér egyáltalán nincs tervben, mégis az lesz belőle. Kizárólag a férfinál találkoznak, alig tudnak egymásról valamit, de jó ideig úgy tűnik, ez a helyzet mindkettőjüknek elég. Elena egy új, érzéki, szenvedélyes, bevállalós nőt fedez fel magában és új énje egyre jobban tetszik neki. A kontraszt a férje és a szeretője között egyre nagyobb lesz, már csakis a pásztorórák és a pajzán sms-ek éltetik. Valami viszont megváltozik, a pasi egyre jobban behálózza, Elena kezd féltékeny lenni, kombinálni, felrúgja a házasságát, talán mert azt reméli, már megtalálta azt a férfit, akivel folytatni szeretné, de biztos, hogy a szeretője is ezt akarja?
Volo nagyon szemléletesen írja le Elena életének és részben személyiségének változását is. Nőknél szerintem aránylag gyakran előfordul, h a futó kalandként induló, kizárólag szexre épülő kalandba hirtelen a nagy szerelmet és a közös jövőt látják bele. Elene ebben a regényben hatalmas mélységeket és magasságokat él meg, míg végül talán révbe ér, de Volo itt sem ringat minket illúzióba. Érdekes volt, h bár az összes szereplőnek van neve a történetben, a szeretőnek nincs, mégis ő az aki felforgatja a főhősnő életét és akaratlanul is kirángatja a tönkre ment életéből, ezzel – bár fájdalmak árán – még az újrakezdés lehetőségével is megajándékozva Elenát.
Volo továbbra is nagyon ért ahhoz, h olyan történeteket meséljen el, amik megérintik az embert, tetszett és elgondolkodtatott ez a könyve.