2020. május 30., szombat

Andreas Eschbach: Der letzte seiner Art

Szombaton reggel vakon és féloldalamra lebénulva ébredtem.
Ez azért egy elég szokatlan, meglepő és ütős kezdés első mondatnak. Már olvastam két könyvet Eschbachtól pár éve és most egy újabbnak is nekiveselkedtem, ami a várólistámon volt.
Szokásos Eschbach: szuper érdekes történet, izgalmas cselekmény és történetszövés, kíváncsian vártam, h ezek után újra összecsapva fejezi-e be, ahogy az általam eddig olvasott regényeiben, de ezúttal nem ez történt, meglepően fókuszált tudott maradni végig, ha a történet intenzitása csökkent is a végére valamelyest.


Nekem elég nehezen rajzolódott ki eleinte, h miről is van szó. Duane Fitzegerald csendesen tengeti az életét egy kis ír tengerparti városkában, immáron több, mint 10 éve, mióta az amerikai hadsereg nyugdíjazta. Bár még nem idős, magányosan tölti napjait - egy orvost és a trafikos fiút kivéve, akihez fura szállítmányai érkeznek pár naponta – senkivel sincs kapcsolata. Lassan aztán a sok furcsaság után csak összeáll a kép: Duane testét egy millió dollárból építette át az amerikai hadsereg, méghozzá harci géppé, a 21. század katonája lett, titánból, elektronikus érzékelőkkel, ultraviola- és infravörös fénnyel, gamma- és röntgensugarakkal, kémiai anyagokkal. A dolog tragikuma, h a Steel Man projekt, amiben cyborg katonákat építettek, vagyis emberből cyborggá építették őket át, még azelőtt megszűnt, h egyetlen bevetésük is lett volna.
A városka és főszereplőnk életének állóvizét egy hirtelen felbukkanó, kínai származású amerikai keveri fel, aki égen-földön keresi és végül meg is találja Duane-t. Kiderül, h ügyvéd és azzal kecsegteti, több százmillió dollárra perelhetné az USÁ-t azért, amit tettek vele. Bár Duane Fitzgeraldnak esze ágában sincs perelni és magára vonni a figyelmet, mégis belemegy, h a fickó megmutassa, amire a vádat alapozná. Innentől kezdve aztán felpörögnek az események, az ügyvédet megölik, még mielőtt a lényegre térhetett volna, hirtelen mindenki, aki kapcsolatba került Duane-nal minimum veszélyben van, az álmos kisvárost ellepik a titkosszolgálat fapofával járó-kelő emberei és egyre gyűlnek a hullák…Sorra derülnek ki a hajmeresztő részletek a múltból Duane számára is és az olvasó csak kapkodja a fejét. A befejezés azért hagy néhány nyitott kérdést ill. a szerző jó szokásához híven ignorál néhány – addig fontosnak tűnő – szálat, ezzel együtt azért nagyjából kikerekedik egy izgalmas történet az egészből.

2020. május 25., hétfő

Katrin Koppold: Sehnsucht nach Zimtsternen

A harmadik kötet a harmadik nővér, Lily története. Bár nem vagyok maradéktalanul elragadtatva a sorozatot illetően, azt meg kell hagyni, h a különböző karaktereket elég jól hozza a szerző.


Lily rögtön az elején sokkal szimpatikusabb volt nekem, mint az előző kötet főszereplője, Fee. Bár már felnőtt és házas, mégis a vörös hajú, picit duci nő igazi jó kislány, legalábbis mindenki ezt gondolja róla. Az élete teljesen felfordul, amikor a férje váratlanul elhagyja. Nincs munkája, pasija és perspektívája se nagyon, bár a 2. dolog gyorsan megoldódni látszik, mert hirtelen több, jobbnál-jobb pasi is legyeskedik Lily körül. Ráadásul lassan kibontakozik a jövőképe is, h mit szeretne csinálni és az ikertestvérével, Miával karöltve megvalósítják az álmukat. A végén a happy end is összejön persze.
Ez a kötet tetszett, mert elég fontos témákat vet fel, amikbe persze – már csak a műfaj miatt sem – nem megy bele igazán mélyen, de nem is bagatellizálja el őket. Azt azért az elejétől sejteni lehet, h nem a minden szempontból ideális, jól fésült jelölt hódítja meg Lily szívét, hanem sokkal inkább a minden szempontból „rossz választásnak” tűnő, de hát ilyen az élet, nyilván ez a kihívás, meg az izgalmas, a valóságban is és a történetben is, de a vívódásukat ezzel kapcsolatban is egész jól hozza. Szóval összességében szerintem ez a rész tetszett eddig a legjobban, kíváncsian várom a befejező, 4. történetet a 4. nővérrel.

2020. május 20., szerda

Dela Kienle: Ein Jahr in Rom

Kedvenceim közé tartozik ez a könyvsorozat, aminek már jó néhány részét olvastam. A szerzők mindig – legalább – 12 hónapot töltenek az adott városban, ez alkotja a könyv 12 fejezetét. Időnként a főszereplő/szerző személyével akadtak már gondjaim, mert néha nagyon sótlan/karót nyelt német nőszemélyek, de ezúttal szimpatikus volt a szerző – a kissé meglepő nevű – Dela.


A diplomamunkáját írja ebben az egy évben ill. a Vatikán Rádió német szerkesztőségénél dolgozik. Erasmus programmal már eltöltött egy évet előtte Firenzében, ráadásul a barátja római. Ennek ellenére nem költöznek össze, a lány egy albérletben él pár olasz egyetemistával, miközben bosszankodik és rácsodálkozik egy csomó mindenre. Sok mindenről szó esik, amit turistaként is tapasztal az ember, mint pl. a katasztrofális tömegközlekedés, az utcákat elárasztó virág/esernyő/hamis márkás táska árusok, a jobbnál-jobb olasz kisvendéglők. De persze volt a könyvben jócskán újdonság és érdekesség is, tetszett pl. ahogy leírta, h egy alkalommal „belógott” a Vatikánba, ahova egyáltalán nem könnyű bejutni, itt a pénzautomata latin (!) nyelvű és gyógyszertárában olyan orvosságokat is kapni, amiket Olaszországban nem. Az időjárás valahogy soha nem megfelelő az örök városban, vagy kibírhatatlan a meleg, vagy hideg van, a lakásban is, de a fűtés csak november 1-től lehetséges, az esős tél kellemetlenségeiről nem is szólva. Meglepett, h bár az olaszok többsége jól főz – ez köztudott is – finomak a desszertjeik is, de pl. süteményt nem szokás otthon sütni, nem is tudnak, inkább a cukrászdákban szerzik be a finomságokat. Amit még érdekesnek találtam, h a szerző több furcsaságot is összeszed, amit ő furának talált, vagy ami miatt őt találták az olaszok annak és ezek nagy többségében, nálunk is az a szokás, mint Olaszországban:O.
Az év gyorsan eltelt a fiatal pár életében és a lány, egyetemi tanulmányait befejezve Hamburgba készül, h ott egy újságíró iskolában tanuljon. Örültem, h az is kiderült, hogy folytatódott a kapcsolatuk a római sráccal: Hollandiába költöztek és összeházasodtak.

2020. május 17., vasárnap

Sylvia Deloy: Das Glück ist zum Greifen da

Újabb spotify-n meghallgatott hangoskönyv.
A szerb Ana már régóta Németországban él, ahova azért érkezett, h designt tanuljon az egyetemen. Még mielőtt belevághatott volna, állapotos lett egy bohém zenésztől, aki aztán még azelőtt lelépett, mielőtt az iker fiúk megszülettek.


Aztán a nő elvégezte az egyetemet, de nem nagyon tud elhelyezkedni, viszont a Bevándorlási Hivatalnak épp most jut eszébe, h hazaküldje őket Szerbiába. A nő kétségbeesik, mert úgy érzi, ott még kevesebb lehetősége lenne, ráadásul tehetséges zongorista fiainak a zenei képzésére is. Próbálja előkeríteni a gyerekek apját, hátha az ő révén maradhatnának, de közben randizni kezd a Tinderen és lassan minden estéje foglalt lesz, ez mondjuk egy elég meglepő reakció az anyukától…. Bár ezek az ismeretségek nem hozzák el a szerelmet az életébe, mégis barátokra talál és bár Tinderen kívül, de a szerelem is megtalálja, igaz eddig is az orra előtt volt.
Kedves történet, de a realitáshoz nem sok köze van szerintem, itt is mindenki ultra kedves és segítőkész, szép lenne, ha ilyen világban élhetnénk. Arról nem is beszélve, h bár Anának nincs munkája, akkor gondolnám, h pénze sem, de ez, mint igazi probléma valahogy mégsem merül fel. A végén persze minden megoldódik és az ember örül, bár az egész tényleg amolyan mese habbal.

2020. május 13., szerda

Katrin Koppold: Zeit für Eisblumen

A trilógia 2. része, a 2. nővér, Fee története. A legidősebb lány, Helga szimpatikus volt nekem, normális, szerethető karakter, na ez nem volt elmondható a húgáról. A gyönyörű Fee egy tv-nél dolgozik, valami bulvár műsornál, mindene a divat, nem akar gyereket, csak a jet set élet érdekli. Mégis várandós lesz és mivel az abortusz és az örökbe adás nem jönnek szóba számára, a barátjával megtartják a babát.


A könyv kezdetén Paul, a kisfia már 11 hónapos, Fee újra dolgozik és Sammel, a barátjával próbálnak kiigazodni a fiatal szülők útvesztőjében. De a mikor a nőre többször is pánikrohamok törnek rá és a pasi egyáltalán nem veszi komolyan, sőt inkább más nőkkel vacsorázgat, elege lesz és szakít vele. Miután egy munkahelyi mulasztás miatt a szabadságot javasolják neki, a fejébe vesz egy Írországi utazást, amire végül Paulon kívül az édesanyja tart még vele. Na itt vált csak igazán unszimpatikussá nekem Fee, aki a kisfiát állandóan az anyjára sózza, míg ő egy egyéjszakás kalandjának a nyomait kutatja, mert azt reméli, h ez a pasi volt az igazi, sőt még azt sem zárja ki, h esetleg ő a kisfia apja. Te jó ég…infantilis, szánalmas…
Az ellenszenvem a főszereplő ellen rányomta a bélyegét erre a könyvre, végig nem tudtam a szívembe zárni és kb. minden mondata irritált. Ezenkívül nekem az is egy kicsit „kevés” volt, h a fontos problémákat, amiket végig tematizál, a végére egyszerűen elbagatellizál Koppold, pedig pl. egy pánikbetegség nem oldódik meg szerintem csak úgy magától. Na de persze tudom, túl sokat várok egy chick-littől.

2020. május 9., szombat

Wisinger István: A Nobel-díjas kém

Miután egy újságcikkben olvastam érdekeseket a könyvről és főszereplőjéről, Szent-Györgyi Albertről, gyorsan meg is vettem, de azóta is hiába várt olvasásra. Most a várólistámról került sorra.


Ahogy itt már sokszor leírtam, nagyon szívesen olvasok biográfiákat, itt is ezt vártam, de nem ezt kaptam. Már az elején az fura volt, h nem a híres tudós gyermek- vagy fiatalkoránál kezdődik, hanem azonnal belecsap a lecsóba, máris külföldön kutat, elismert tudós. Családjáról, hátteréről, életéről csak imitt-amott villant fel a szerző egy-egy részletet. Ami még ennél is jobban irritált, az az volt, h kb. 100-150 oldal erejéig a 2. világháború végkifejletének leírásába csöppen az olvasó, ahol 10-15 oldalon keresztül, még csak említés sem esik Szent-Györgyiről, helyette Hitler és Horthy a főszereplők. Ezt egy kicsit túlzásnak éreztem, ahogy a címet is, ami kimondottan szenzációhajhász, hisz szó sem volt róla, h a Nobel-díjas tudós kém lett volna, a szó hagyományos értelmében.
Ami érdekes volt, ahogy leírja a 2. világháború után a liberális érzelmű, eredetileg a kommunizmussal is szimpatizáló prof helyzetét és azt, ahogy a pártállam szépen lassan körbekeríti és megpróbálja bekebelezni, a saját tudósát szeretné látni benne.

Ahogy családjának fogalmazott: nem élhet olyan országban, ahol az elemi szabadságjogok is hiányoznak, ahol a barátait és az ismerőseit elhurcolják, és ahol egy idegen hadsereg garázdálkodik.

Egy ideig úgy tűnik, hiába ismeri fel ezt és szeretne Amerikába jutni, a róla Magyarországról érkező hírek megakadályozzák ezt.

A kommunista világszemlélet propagálói nem kaphatnak amerikai vízumot…
Végül mégis az Egyesült Államokban köt ki, ott még kétszer újra nősül, az állampolgárságot is megkapja, hírnevét tovább öregbíti a világban és itt hunyt el 93 éves korában. A könyv végén még van egy kis összefoglaló a főbb „szereplőkről”, hogy kinek hogyan alakult a sorsa. Összességében nekem csalódást jelentett a könyv, mert nem azt kaptam, amit vártam, ill. a híres tudós életének csak egy kis szeletét ismertette a „dokumentumregény”, aminek az oka számomra nem derült ki, de szerintem kár.

2020. május 3., vasárnap

Katrin Koppold: Glühwürmchen im Bauch

Ez a +1 rész, vagyis egy rövid kis kiegészítés a 4 részes sorozathoz. Az első részben megismert Helgának nem szentjánosbogár van a hasában, ahogy a cím mondja, hanem egy kisbaba. Helga és Nils első gyermeke nemsokára megszületik, a leendő szülők igyekeznek felkészülni erre, csakúgy, mint a 2 nagyszülő páros.


Persze aztán minden máshogy alakul, mint ahogy azt a precíz kismama eltervezte, de végül karácsonykor megszületik Mathilda.
Nem igazán értem, mi szükség volt erre, számomra abszolút semmit nem tett hozzá az 1. részhez, Nilset semmitmondó mellékszereplővé silányította, Helga sem győzött meg túlságosan, a kapcsolatukról sem tudunk meg semmit, annak „gyümölcsét” leszámítva.Reménykedek benne, h a további részek jobban sikerültek.