Arturo Pérez-Reverte: Dreimal im Leben

A cím tökéletesen összefoglalja a regényt Háromszor az életben – találkozik egymással Max és Mecha.

A 20-as évek végén a jóképű Max un. előtáncosként dolgozik, aki megtáncoltatja az egyedülálló hölgyeket, lányokat, vagy azokat az asszonyokat, akiknek a férje nem táncol, elegáns hotelekben, éttermekben vagy éppen egy előkelő óceánjáró hajón. Itt ismeri meg Mercedest, Mechát, aki egy híres spanyol karmester felesége és aki lenyűgöző eleganciájával és szépségével elbűvöli a férfit, aki előszeretettel használja ki így-úgy a vele táncoló és belehabarodó nőket. Buenos Airesbe érve szenvedélyes kapcsolat alakul ki a táncos és a feleség között, ami úgy tűnik nem igazán érdekli a szintén az élvezeteket hajszoló művész férjet. Bár Mecha megérint valamit Maxban, azért nem teszi szentimentálissá, amint lehetősége nyílik rá, úgy lép ki ebből a szerelmi háromszögből, h ő profitáljon belőle.
A sors 9 évvel később újra egymás karjaiba sodorja őket és a múltban történek ellenére egy pillanat alatt véd- és dacszövetség alakul ki köztük, sőt még annál is több. Ez a találkozás – ahogy később kiderül – örökre, elválaszthatatlanul összeköti majd őket.
30 évvel később a 60-as Max az olasz tengerparton dolgozik, egy svájci orvos sofőrjeként és mindeneseként amikor felfigyel egy ősz hajú hölgyre. Kiderül, h Mercedes a fiával, a chilei sakkzsenivel van ott, aki egy fontos összecsapásra készül. Párhuzamosan a jelennel ismerjük meg apránként a múlt történéseit és jövünk rá lassan, miben is mesterkedik a Don Juan szerepkörből már kissé kiöregedett, de még mindig elbűvölő Max. Mindent felülír azonban Mecha vallomása és kérése.
Teljesen random kezdtem olvasni ezt a regényt, de nagyon megfogott és megtetszett. Két különleges ember és egy különleges szerelem, aminek semmi köze a rózsaszín lányregényekhez, elég ritkán találkozom ilyesmivel. Bár az író több regénye is megjelent magyarul, ez sajnos nem.

Cso Namdzsu: Született 1982-ben

A címe és a borítója miatt figyeltem fel erre a könyvre és a fülszöveget elolvasva nem nagyon hezitáltam, rögtön meg is vettem.
Dél- Koreában vagyunk, az 1982-ben született Kim Dzsijong életét követjük végig elég nagy vonalakban. Az egész a nemek közötti különbségekre, a nők hátrányos megkülönböztetésére és helyzetére van kihegyezve.

Ezek között voltak számomra is megdöbbentő dolgok, szerintem az evolúcióból eredő különbségek és olyanok is, amik Magyarországon és a világ nagy részén is hasonlóan működtek, ill. működnek. Dzsijong egy család középső gyermekeként születik és már gyerekkorától kezdve megtanulja, „hol a helye”, nevezetesen a kisöccse után mindig, minden helyzetben. Elnéző és megengedő tanárok az iskolában a fiúkkal szemben, akik viszont nem ismernek pardont, ha a lányokról van szó. Ugyanez folytatódik, sőt hatványozódik az egyetemen és később a munkahelyen. A hátrányos megkülönböztetés, a megbélyegzés és a szexuális zaklatás, a mindennapok része, ami után a lánynak kell elgondolkodnia, kihívó ruházata és viselkedése miatt és őt szidják le ugyanezért. Dzsijong 2 bölcs nőre számíthat, az édesanyjára és később egy felettesére, akik segítik és viselkedésükkel utat is mutatnak. Házas asszonyként, majd anyaként sem lesz könnyebb a helyzete, sőt akkor jön a depresszió, a társadalmi nyomás és elnyomás ill. elítélés miatt.
Mindössze 200 oldal, nagy betűkkel, de nem ezért okozott nekem egy pici csalódást, hanem inkább talán azért, mert számtalan statisztikai adatot sorol fel a könyvben és a végére az volt az érzésem, h ezekre húzott egy „történetet”, egy életet, ami miatt kicsit statisztika szagú maradt az egész. Ezzel együtt helyenként megdöbbentő és tanulságos olvasmány.

Nelson Mandela: Der lange Weg zur Freiheit

Ez a könyv kb. 10 éve megvan, akkor bele is kezdtem, majdnem a feléig el is jutottam, de nem bírtam tovább. Akkoriban kezdtem németül olvasni, szerintem ez is volt részben a probléma. Most újra felfedeztem a könyvet és ezúttal biztosra mentem, felvettem a várólistámra is. Egy nagyon érdekes, részletes, őszinte önéletrajz a nagy szabadságharcostól, aki még a börtönévek alatt kezdte írni a történetét.

A törzsi közösségben származása előkelő, apjához hasonlóan őt is tanácsadónak nevelik, h a törzs fejét szolgálja. Később egyetemre jár, képzi magát, ügyvéd lesz, egy barátjával ők nyitják az első fekete ügyvédi irodát, amit meg is rohamoznak a feketék ügyes-bajos ügyeikkel. Aztán egyre inkább elkezdik zavarni a hazájában teret nyerő apartheid igazságtalanságai és eleinte csendben, megfigyelőként tagja csak az ANC (African National Cogress) mozgalomnak, amiben aztán egyre fontosabb szerepet tölt be. Innentől kezdve az élete erről szól, letartóztatások, rendőri megfigyelés, gyűlések, harc az alapvető emberi jogokért. Első házassága tönkre is megy ebben, talán azért is, mert az évek során sokat változtak a feleségével mindketten, de nem egy irányba. Második feleségének és gyorsan egymásutánban született két kislányuknak sem könnyű, hazaárulási per, állandó megfigyelés, börtön vár a családfőre, aki aztán sofőrnek, kertésznek kiadva magát bujkál, majd külföldön, más afrikai országokban tanulmányozza a közös afrikai történelmet, az ottani állapotokat, politikai helyzetet. 1962-ben letartóztatják és 1964-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, amiből 27 évet tölt le. Ennek jelentős részét embertelen körülmények között Robben Islanden, együtt más politikai elítéltekkel, rendületlenül tovább harcolva a közös ügyükért, a faji elkülönítés politikája, az apartheid ellen. A változás, az enyhülés lassan jön, de utolsó börtön éveit már-már luxus házi őrizetben tölti az időközben a világban legendává váló Mandela és 1990-ben némileg váratlanul ki is szabadul. Gyermekei ekkor azt remélik, végre megkapják a szinte nem is ismert apát, de ő addigra már az egész nemzet atyja. 1991-ben átveszi az ANC vezetését, 1993-ban Nobel-békedíjat kap és 1994-től Dél-Afrika első fekete elnöke lett, az önéletrajz eddig követi a történéseket.
Amivel nekem problémám volt, amiért időnként nehezebben tudtam követni: nyilván nem igazán látom át a Dél-afrikai történelmi, politikai viszonyokat, ezeket viszont az volt az érzésem, sokszor tudottnak tekinti, minimális magyarázattal. Plusz – főleg az elején – kihívást jelentette a rengeteg név és helyszín, amiket nem igazán tudtam megjegyezni, a számomra idegen, furcsa hangzásuk miatt.
Szóval engem inkább az emberi része fogott meg, a régi afrikai törzsi hagyományok, amiből egy egészen másfajta mentalitás, életfelfogás fakad; az a folyamat, ahogy a visszahúzódó fekete fiatalemberből szabadságharcos lesz; az apró anekdoták, amik mögött felsejlik az ember is, nem csak a politikus. Egy hosszú, küzdelmes élet bemutatása ez, találó címmel, hisz Nelson Mandela útja valóban hosszú volt a szabadságig.

Sophie Kinsella: Shopaholic in Hollywood

Most először hallgattam egy shopaholic részt és nem olvastam, jobb is volt ez így.
Ahogy az előző rész végén már felsejlett, Rebecca és Luke Los Angelesbe költöznek néhány hónapra, mert Luke az egyik nagy hollywoodi sztár pr ügyeit intézi.

Becky persze szokásos lelkesedésével veti bele magát a híresek és szépek életébe és nem kell sok hozzá, h ő is máris hírességnek lássa magát, aki csakis testőrök gyűrűjében hagyja el a házat, akit paparazzik zaklatnak és aki a vörös szőnyegen pózol. Mindent elkövet, h az általa istenített hírességek közelébe férkőzzön és hogy megvesse a lábát stylistként Hollywoodban, mindezt szokásos infantilizmusával. Meglátogatja őket Suze, a legjobb barátnője a családjával, felbukkan Becky apja is, mindkettőjüknek szüksége lenne Rebeccára, ráadásul a kapcsolata Luke-kal mélypontra kerül, de főhősnőnk szeme előtt csak a sztárság és a híresség lebeg. Szokás szerint végül észhez tér, bár ezúttal kicsit fura módon Kinsella nem igazán varrja el a szálakat, sok téma nyitva marad, talán ezek lezárása az utolsó kötetben lesz.

Isaac Asimov: Én, a robot

A kötet 9 novellát tartalmaz, amik eredetileg magazinokban jelentek meg 1940 és 1950 között. Könyvként 1950-ben adták ki először, magyarul 1966-ban jelent meg és felkerült az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listára is. Mivel robotokról van szó, gondolhatnánk, h elavult, nevetséges történetekről van szó, de – legalábbis én teljesen laikusként – egyáltalán nem éreztem így. Az összes történet a jövőben játszódik, ami az 1940-es, 50-es években még a távoli jövőnek tűnt, mára már a jelen ill. a közeljövő lett.

Mindegyik történet az emberek és a robotok egymáshoz való viszonyával, egymásra gyakorolt hatásával foglalkozik, általában a robotika három törvényével vagy azok miatt kerülnek önmagukkal, egymással vagy az emberekkel összeütközésbe. Ez a három asimovi törvény a következőket mondja ki:

A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben, vagy tétlenül tűrnie, hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.

A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.

A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első vagy második törvény bármelyikének előírásaiba.

Ezek a törvények viszont a valóságban nem léteznek, modern robotszakértők egyetértenek abban, h míg ezek tökéletesek a sc-fi történetekben, használhatatlanok a valóságban, pl. azért, mert a kutatások fő finanszírozója a hadsereg…
A novellákat Dr. Susan Calvin személye köti össze, aki a robotokat gyártó cég, az Amerikai Robot robotpszichológusa és hosszú élete végén egy interjúban elevenít fel számára tanulságos, kedves vagy meglepő történeteket a robotokkal kapcsolatban. Így olvashatunk egy gondolatolvasó robotról, ami nem akarja megbántani az embert; egy dada robotról, ami igazi barátságot köt a felügyeletére bízott kislánnyal vagy éppen egy emberszabású robotról, ami megtévesztésig hasonlít az emberre, sikerül is megtévesztenie majdnem mindenkit.
Tetszett ez a számomra témáját tekintve inkább szokatlan olvasmány és manapság talán még aktuálisabb, mint amikor íródott.

Nem lebecsülésként mondom, de nézzenek csak végig magukon! Az anyag, amelyből készültek, puha és petyhüdt, nem tartós és nincs benne erő. …Amellett maguk időnként kábulatba esnek, s a hőmérsékletben, légnyomásban, nedvességben vagy sugárzásban bekövetkezett legkisebb változás is károsan befolyásolja képességeiket. Egyszóval maguk silány készítmények.

Mia Landorf: Forever in Berlin

Semmi extra tartalom vagy egyéb de egész jó volt. Tetszett, mert a stílusa nekem olvasmányos és helyenként vicces is volt.

Lilly bár művészettörténetet tanult, mégis a barátaival közösen egy bio kávézó tulajdonosa Berlinben, együtt is üzemeltetik a helyet négyen. Pár szingli év után felbukkan valaki, aki gyorsan leveszi a lábáról a lányt, de aztán a hercegről fehér lovon gyorsan kiderül, h a srác keze és cége benne van abban, h a kávézójuk melletti régi kis mosodából szintén bio kávézó lesz, ez nyilván belekavar a love storyba, mert Lilly úgy érzi, Chris minden érdeklődése csak információszerzésre irányult és az első perctől kezdve csak ki akarta használni őt. Egy rejtélyes csőtörés után a konkurens új kávézó nem nyit meg és hát lassan kiderül, h ez a szerelem ereje volt;). A vége ezáltal azért nem is kissé meseszerű, a New Yorkban töltött karácsony meg aztán végképp.