Martin Wittmann: Up & down under

A német újságíró-szociológus, Martin feleségével és pár hónapos kislányukkal tér vissza Ausztráliába, a közös „gyesüket” (Elternzeit) töltik ott, ahol korábban már hosszabb-rövidebb ideig élt és ahol a pár már együtt is járt.

Életem abszolút meghatározó élménye az ausztráliai utazásom, azóta is nagyon szívesen olvasok útibeszámolókat, könyveket, vagy bármit erről a kontinensről, de ez legnagyobb meglepetésemre abszolút nem tetszett. Talán leginkább azért nem, mert én személyes élményeket vártam, helyette olyan „best of” eddigi utazásaim érzésem volt és az ausztrál életérzés abszolút nem jött át, ez alapján még én sem kapnék kedvet ahhoz, h a legtávolabbi kontinensre utazzak. Biztos szerepet játszott az is, h a szerző nem lett a kedvencem és talán az is, h igazából nem sok derül ki róluk, mint családról, annak ellenére sem, hogy az alcím is az: Gyerekkel és kenguruval Ausztrálián át (Mit Kind und Känguru durch Australien). Nem igazán tudtuk meg, miért döntöttek így, mi a tervük, teljesen hiányzott a személyes aspektus. Helyette többé - de számomra inkább - kevésbé érdekes emberekre koncentrál és az ő történetükre, meg sok ismeretterjesztő infóra. Említés szintjén persze megtudjuk, h járt Bondi Beachen, az Ulurunál, a Nagy-korallzátonynál, találkozik őslakosokkal, megcsodálják a Great Ocean Roadot, de még így is folyamatosan az volt az érzésem, h elsikkad Ausztrália. Pedig engem ezzel kilóra meg lehet venni, de ezzel megszenvedtem. Azt sem értettem, hogy jön egy ilyen 2016-ban megjelent könyvbe, egy2011-es– általa – készített Hugh Jackman interjú teljes hosszában, én értem, h ő ausztrál, de konkrétan ennek szinte semmi szerepe nem volt a beszégletésben. Szintén irritáltak a szerző 2003-as ausztráliai tartózkodásáról szóló blogbejegyzések, az volt az érzésem, ezek inkább arra szolgáltak, h kitöltsenek jó néhány oldalt, ezzel elérve a kívánt oldalszámot. Szóval ez ismét azt bizonyítja, lehet csodálatosan izgalmas a témád, az még nem garancia semmire.

Matt Haig: Die Mitternachtsbibliothek

A 35 éves Nora élete néhány óra alatt gyökeres fordulatot vesz: a zeneboltból, ahol 12 éve dolgozik, kirúgják; a macskája meghal; az idős bácsi, akinek gyógyszert visz, már talált mást, aki segít neki; egykori legjobb barátnője válaszra sem méltatja; tehetséges zongorista magántanítványa nem akar többé játszani, mindez rádöbbenti, h a léte teljesen hasztalan.

Kétségbeesésében és elkeseredettségében úgy dönt, eldobja magától az életét, de legnagyobb meglepetésére egy könyvtárban találja magát egykori iskolai könyvtárosnőjével. Az itt található sok-sok könyv mind Nora életeivel van tele, amikben akkor lehetett volna része, ha más döntéseket hoz. Ez a lehető legmegfelelőbb hely számára, hisz frusztrált, elégedettlen magával és az életével, úgy gondolja nem hozott jó döntéseket, nem hozott ki annyit az életéből, amennyit lehetett volna, gyötri a mi lett volna, ha… Ha nem bontja fel az eljegyzését; nem hagyja abba a versenyszerű úszást; ha Ausztráliába költözik az egyik barátnőjével, ahogy tervezte; ha sarkkutató lett volna, ahogy arra gyerekként vágyott, vagy folytatja zenélést. Lehetősége nyílik a könyvek segítségével belekóstolni ezekbe az életekbe, de lassan rájön, h Ausztráliában, olimpiai bajnokként, elismert kutatóként, világszerte körülrajongott rocksztárként sem feltétlenül boldogabb. Sok-sok „hétköznapi” életet is kipróbál, de bármennyire is jól érzi magát néhányban, büszke az elért eredményekre, valami hiányzik. Minden élet azzal kezdődik, h google-n magára keres, h megtudja, ki is ő, úgy érzi magát, mint valami színész, aki szerepet játszik, improvizál. Aztán eszébe jut valaki, akivel talán másként alakulhatott volna minden. Lehetősége nyílik kipróbálni egy olyan életet, ahol a magánélete és a munkája egyensúlyban van, a házassága rendben, egy kislány boldog anyukája és rájön, h pont ez hiányzott az eddigi életeiből, a szeretet. Szeretni és szeretve lenni. Sokáig itt marad és igazán élvezi ezt, de közben ott van a háttérben mindig a gyötrő gondolat, h boldog lehet-e egy olyan életben, ami igazából nem az övé. Ráadásul rádöbben, h az ő jelentéktelennek hitt döntései más emberek életét is döntően befolyásolhatják, ami „visszarepíti” a könyvtárba. Kétségbe van esve, hisz megtalálta az életet, amit élni akart és pont ezen van a hangsúly, h Nora már nem akar meghalni, élni akar. Hisz hirtelen azt az életet, amit el akart dobni magától, más színben kezdi látni, tele lehetőségekkel, rájön, h az élete és a kapcsolatai sokkal könnyebben rendbe hozhatóak, mint hitte. Nagyon magával ragadó, egyedi és elgondolkodtató regény, nagyon tetszett. Az igazi nagy tanulsága talán pont az, h a döntéseink, azok is, amiket megbántunk tesznek minket azzá, akik vagyunk. Én németül hallgattam a könyvet spotify-n, magyarul Éjfél könyvtár címmel jelent meg, nagyon ajánlom.

Julie Zeh: Über Menschen

Dora reklámszövegíró és újságíró barátjával, Roberttel Berlinben élik menő életüket, mindaddig, amíg a pasi egyre komolyabban nem kezdi venni a környezettudatosságot, a fenntarthatóságot és Greta Thurnberget. Ám az igazi nagy változás a koronavírussal áll be az életükben, napi 24 órában összezárva a minden szabályt mániákusan betartó Roberttel nem egyszerű. A dolog odáig fajul, h a pasi a túl sok kutyasétáltatás miatt kidobja Dorát a közösen bérelt lakásból, aki kapva kap az alkalmon, h a titokban vásárolt kis isten háta mögötti házba meneküljön.

Úgy érzi friss levegőre van szüksége, egyedül létre, több szabadságra. Ezeket meg is kapja Brackenben, meg cserébe néhány fura szomszédot. Hirtelen olyan emberekkel, sorsokkal, helyzetekkel találkozik, akikkel és amikkel addig priviligizált életében soha és akiket eddig valószínűleg gyorsan elintézett volna egy kézlegyintéssel, de más a helyzet, ha látod a szomszéd kopasz neonáci gyerekét és sorsát és rájössz, h bár első blikkre pont az, akiről az elítélő tudósítások szólnak, de mégiscsak egy ember, aki nem passzol a neki fenntartott fekete-fehér rubirkába. Bár – meglepetésemre – a regény a 2020-as tavaszi lockdown ideje alatt játszódik, mégsem a koronavírusról szól, sokkal inkább arról, ahogy abban a néhány hétben mindenkinek az élete megállt, felszínre törtek a gyengeségek, félelmek, az életünkkel kapcsolatos alapvető kérdések, a válaszok a miértekre. De ahogy Dora példája is mutatja, előre törhet más is, az erősségeink, ha hagyjuk és merünk emberek lenni és a másikban az embert látni. Elgondolkodtató történet, sallangoktól, szerelmi száltól mentes, remek olvasmány.

Catherine Tarley: Die Plantage

Antonia férje, Henry - akivel együtt vezették a nő ültetvényét és együtt szabadították fel a rabszolgákat - meghalt, az amerikai függetlenségi háborúnak épp vége. A nő számára férje egy feddhetetlen jellemű hős, de egyre több jel mutat arra, h ez nem egészen így van.

A nő gondolkodás nélkül fogad be és ápol egy angol tisztet, aki arra vetődik, de lassan kiderül, William nem teljesen a véletlennek köszönhetően kötött ki Legacy-ban. Szenvedélyes kapcsolat bontakozik ki a fiatal özvegy és a sérült tiszt között, aki közben már intézőként segítni a nőt. Annak ellenére, h kiderül, Antonia William gyermekét várja, a férfi visszamegy Angilába, a nő pedig marad, h tovább vívja harcait Legacy-ért. Hódolókban nincs hiány és már – röviddel a szülés előtt – majdnem elkötelezi magát az egyiküknek, amikor William visszatér, h leszámoljon a múltjával és azzal az emberrel, aki a végtelenségig megkínozta és azóta is szabadon garázdálkodik és öl. Innentől kezdve minden adva lehetne a happy endhez, de a szerző meghúzza a váratlant és - a meglehetősen nyitott befejezés ellenére – inkább a realitást válassza. Emlékeztet több dolgoban is az Elfújta a szélre (az időszak, a helyszín, a szereplők) , de ugyanakkor egyszerre társadalmi- és történelmi regény és krimi is. Az írónő folyamatosan azon munkálkodik, h a különböző szálak összeérjenek és nagyon jót tesz a regénynek, amikor ez megtörténik. Egyébként szerintem egy kicsit túl hosszúra nyúlt, úgy éreztem, az egész történet kb. a felétől indult be igazán. A több, mint 800 oldalas regény az idei várólistámon volt.

James Bailey: Du kannst kein Zufall sein

Josh-t szilveszteréjszaka kikosarazza a barátnője, akinek a kezét a London Eye-on romantikus körülmények között kéri meg. Mivel a nő a hotel tulajondonosának lánya, ahol mindketten dolgoznak, nem csak a kapcsolata ugrik, hanem a munkája is. Jobb híján beköltözik újra a szüleihez, egyik idiótaságból a másikba lavírozza magát, miközben se munkája, se pénze. Annyira döntésképtelen és annyira elvesztette önmagát, h megfogadja, a következő évben egy feldobott érme fog helyette dönteni, minden kisebb-nagyobb dologban.

Majd véletlenül találkozik egy lánnyal, aki lenyűgözi, együtt keveregnek egy múzeumban, de aztán szem elől tévesztik egymást és csak annyit tud róla, h angol és külföldön dolgozik egy angol könyvesboltban, aminek a közelében Van Gogh napraforgói közül van egy kiállítva. Mivel nem tudja kiverni a fejéből a nőt, utána olvas, hol élhet, gyorsan kiderül Amszterdamtól Tokióig kb. bárhol. Ez nem kedvetleníti el, Münchenben kezdi a keresést, majd utazik tovább Amszterdamba és Párizsba, ahol hála a barátainak és az Instagramnak, rátalál a napraforgós lányra, aki pont olyan tökéletes, ahogy emlékezett rá. Néhány nap idil után azonban szembesülnek a valósággal, ami elszakítja őket egymástól, Josh újra visszatesped a régi életébe, de még mielőtt elsüllyedhetne teljesen, mégis hallgat saját magára. Bátorságát megjutalmazza az élet azzal, h elnyeri a napraforgós lány szívét. Eleinte eléggé irritált és azt gondoltam, h ez egy meglehetősen bugyuta kis könyvecske. A véleményem idővel árnyalódott, amikor Josh már nem volt annyira balfácán, de összességében nem lett a kedvencem a történet. Egyre inkább azt érzem, h nagyon befolyásolja a felolvasó, h mennyire tetszik egy-egy hangoskönyv, itt is így volt, ezúttal számomra elég negatív bélyeget nyomott az egészre.

Mhairi McFarlane: Du hast mir gerade noch gefehlt

Mikor megláttam, h Spotify-ra felkerült az írónő új regénye, azonnal el is kezdtem hallgatni. A 30-as évei közepén járó Eve és Susie gyerekkoruk óta a legjobb barátnők, Eddel és Justinnal kiegészülve pedig egy megbonthatatlan klikket alkotnak már a suli óta. Susie teljesen váratlan halála mindannyiukat sokkolja.

Magukra vállalják a barátnőjük temetésének intézését és sok más egyéb teendőt, hisz úgy érzik, ők voltak Susie családja, akinep apja demens, bátyja pedig az USÁ-ban él és soha nem álltak közel egymáshoz. Ennek ellenére a pszihoterapeuta Finnley persze mégis felbukkan, hideg-rideg, megközelíthetetlen és a barátok úgy látják, kizárólag az jár a fejében, h tudna pénzt csinálni a húga halálából. Majd Eve és Finn útjai némileg váratlanul ismét keresztezik egymást, amikor együtt indulnak Edinbourgh-ba, h megkeressék a demens apát, aki Eve-re igen, saját fiára viszont egyáltalán nem emlékszik, ezért szükséges, h a nő is odautazzon. Persze egyáltalán nem könnyű megtalálni valakit egy ekkora városban. Ahogy az már lenni szokott, bár Eve a barátnőjétől csak rosszat hallott Finnről és a saját tapasztalata sem mondott ennek ellent, mégis, ahogy megismeri, megváltozik róla a véleménye. Aztán fény derül még egy jól őrzött családi titokra is, ami végképp Finn pártjára állítja Eve-t és az olvasókat, majd jöhet máris a happy end. Bár nem tetszett annyira ez a könyv, valahogy hiányoltam belőle valamit, de azért McFarlane nem nagyon tud csalódást okozni nekem. Eddig az összes könyvét olvastam/hallgattam az írónőnek és nagyon szeretem a történeteit, annak ellenére is, h – ahogy azt már korábban is megállapítottam – ugyanazokból a sablonokból építkezik mindig. De kárpótolnak ezért a dinamikus és humoros párbeszédek és a hús-vér szereplők.