2018. január 20., szombat

Robin Gold: Die Liste der vergessenen Wünsche

Clara nem is lehetne boldogabb, megtalálta élete szerelmét, aki a tenyerén hordja és nem sokára összeházasodnak. De 2 héttel az esküvő előtt Sebastian meghal, ami összetöri a nőt, hónapok múlva, hálaadásra megy csak haza az anyjához, ahol a szobájában egy felbontatlan csomag várja, benne pedig az az időkapszula, amit ötödikes korában csinált. 10 évesen listát írt arról, mi mindent szeretne elérni és átélni, mire 35 lesz és most hüledezve szembesül a sok be nem teljesült pontot látva, pedig már csak 9 hónapja maradt a 35. születésnapjáig.


Egy hirtelen ötlettől vezérelve elfogadja a főnöke által felajánlott alkotói szabadságot, amit arra akar használni, h újra magára találjon és mivel úgy érzi a lista ledolgozása segíthetne ebben, belevág. Így elhoz a menhelyről egy kutyát, elindul egy jótékonysági futóversenyen, legyőzi a bátyját memoryban, vért ad, megtanulja a morzejeleket és bocsánatot kér emberektől. Persze egy 10 éves gyerek listáján akadnak teljesíthetetlen kívánságok is – pl. az USA elnökévé válni – de Clara inkább a teljesíthetőkkel van elfoglalva. A módszer beválik, közelebb van a családjához, újra felszed pár kilót és kezd kivirágozni, eltereli a gondolatait, amiben gyerekkori barátja, Lincoln is segít. Tetszett, ahogy időnként felidéz egy-egy Sebastiannal együtt átélt történetet, ezek az olvasóban is még inkább tudatosítják Clara veszteségének mértékét. Időnként megijed az új, Sebastian nélküli életétől és az emlékek halványulásától, küzd picit a lelkiismeret furdalással is, amikor úgy tűnik újra boldog lehet valaki mással, de végül megbékél magával, a helyzettel és a boldogságot válassza.
A történet jól indult, kicsit hasonlított Lori Nelson Spielmann Morgen kommt ein neuer Himmel c. könyvére, de aztán nagyon elnagyolt lett, végül nem tetszett annyira. A regény a várólistámon volt.

2018. január 14., vasárnap

Rowan Coleman: Zwanzig Zeilen Liebe

3 ember története fonódik össze ebben a regényben, de az első felében elég nehezen kezd kibontakozni a történet.


Stella éjszakás nővér egy hospice-ban, itt próbál segíteni az életük utolsó napjait élő betegeken, ha már nem segíthet a férjén, aki, amióta afganisztáni szolgálata alatt elveszette az egyik lábát nem önmaga és kapcsolatuk romokban hever. Éjszakánként sok beteg az utolsó órájában megkéri Stellát, h írja meg utolsó levelét, ezek közül is jó néhányat olvashatunk. Sokan a gyerekeiknak, unokáiknak, házastársuknak írnak, de sokan vannak, akik a halál előtti pillanatban olyasvalakit választanak utolsó levelük címzettjének, aki talán nem játszott olyan fontos szerepet az életükben, mégis egy gesztus, egy találkozás, egy rövid affér örökre beléjük vésődött. Sokszor találtam ezeket a leveleket elgondolkodtatónak és megkapónak.
Másik főszereplőnk, Hope, ő mukoviszcidózissal született, de a szülei még akkor adták neki a Hope (Remény) nevet, amikor még nem tudták, h nincs remény. A huszonéves lány egy csóktól szinte életveszélybe került és mikor a hospice-ban egy tini meghal, rádöbben, h élveznie kell az életét.
Stella és Hope a hospice révén ismerik egymást, de Hugh, a könyv harmadik főszereplője sokáig nem kapcsolódik hozzájuk. A harmincas férfi, egy múzeumban dolgozik, egyedül él, csokornyakkendőt hord, összeismerkedik a szomszédaival, egy fiatal, fiát egyedül nevelő anyával és gyorsan valamifelé megmagyarázhatatlan kapocs alakul ki közöttük, ami reménnyel tölti el a jövőt illetően. Aztán kap egy Stella által írt levelet haldokló anyjától, akit 10 éves kora óta halottnak hitt, ez felforgatja az érzéseit és az életét.
A regény első fele meglehetősen depresszív, mindhárom főszereplő élete mélyponton van, de ahogy aztán kezdjük megismerni őket kezd a sorsuk is jobbra fordulni és mindhármuknak az emberi kapcsolatok, a szerelem segít, de nem a rózsaszín cukormázas fajta. A vége kifejezetten pozitív kicsengésű lett, de nem kimondottan happy end, mert az ezekben a történetekben soha nem volt benne a pakliban.

2018. január 11., csütörtök

Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban

Különösebben nem érdekelt és nem is követtem Náray Tamás munkásságát, de az általa írt könyvre még megjelenésekor, 2014-ben felkaptam a fejem, aztán valahogy mindig elmaradt. Most karácsonyra megkaptam és rögtön bele is kezdtem, kíváncsi voltam.


A főszereplő, Dávid – aki kvázi a szerzőt testesíti meg - jómódú, nagy múltú családok sarja, akit végigkísér a különlegesség, a tökéletesség és a maximalizmus hármasa. Az élete – innen nézve – egy sikertöténet: szerető család, kiváltságos helyzet még a rendszerváltás előtti időkben is, a fiú jó a matematikában, a nyelvekben, később kiváló külkereskedelmi üzletkötő, oda vannak érte a nők és a pasik és úgy tűnik, ő egyik nemet sem veti meg. Bár Dávid gimnáziumi évei alatt szívesen fest, rajzol és eltökélt célja, h képzőművész legyen, mégis már pár éves külkereskedelmi üzletkötő munka után, egy véletlen folytán kerül csak az Iparművészetire. Szintén a véletlen közreműködésével tervezi meg első kollekcióját, amit Londonban mutatnak be és amivel még a rendszerváltás előtt elnyerte a Fiatal tehetségért alapítvány művészeti különdíját, egy egyéves ösztndíjat a párizsi székhelyű Thierry Lafont divatháznál. 2 évet volt kint, sokat tanult, tapasztalt, megélt, sikereket ért el, érdekes volt bepillantani egy kicsit a divatvilág kulisszái mögé. Pont 1989-ben adta le a magyar útlevelét, h kint maradjon és franciává váljon, de aztán mivel pár hónap múlva jött a rendszerváltás ebből nem lett semmi, haza is jött, h itt az új lehetőségek tengerében próbálja ki magát, de hamar rá kellett jönnie, h még nem nagyon tudnak mit kezdeni vele és az elképzeléseivel itthon. Ennek ellenére maradt és tovább harcolt, kezdetben divatbemutatókat szervezett és rendezett, majd megvalósította nagy álmát és ruhatervezőként – majd később jelmeztervezőként is – lett ismert és sikeres.
Az eredetileg 2 könyv ma már egy kötetben jelenik meg, az első rész sokkal személyesebb, sok mindent megtudunk a gyerek- és fiatalkoráról és még párizsi időszakának első felét is elég részletesen meséli el, majd inkább csak a szakmai életére koncentrál és ott is inkább csak csipeget, válogat a sztorikból, ezért szerintem nem válik igazi regénnyé, inkább történetfüzérként hatott sokszor.


Alapvetően érdekesnek találtam Náray Tamás bemutatkozó könyvét és tetszett is, az érzéseim mégis kettősek.
Egyrészről egy fordulatos életrajzi történet, általában tetszett az is, ahogy ír, sok meglepő „fordulat” volt benne, izgalmasnak találtam a párizsi élményeit, ahogy bekerült a divatházba és éjjelente egy mulatóban dolgozott öltöztetőként, majd tervezőként. Szimpatikus volt a főszereplő, Dávid is. Viszont unszimpatikus volt, az a fajta öntömjénezés, amit Náray a 790 oldalas regény nagy részében csinál, főszereplője – aki erősen valószínű, h ő maga – mindenben tökéletes, mindenki őt akarja, hihetetlen arogánsnak tűnik sokszor. Bár némi változás azért megállapítható, az elején, a fiatal Dávid nagyon is meg van győződve magáról és képességeiről és ennek nem is rest hangot adni, később viszont, amikor már valóban elért valamit, tele van szorongással, kisebbrendűségi érzéssel, ekkor már inkább élete fontos szereplői szájába adja az ódákat…Egy idő után már inkább csak megmosolyogtatott aztán ez az egész, végül nem nyomta rá az egész könyvre a bélyegét. Ami még kicsit zavart – ahogy hasonló esetekben mindig - h nem látom a határokat, mi igaz, mi ő és mi nem, bár persze ez akár izgalmas is lehet, nézőpont kérdése…

2018. január 6., szombat

Bernadette Calonego: Oh wie schön ist Kanada!

Az elején tetszett a sítlusa, aztán már alig vártam, h vége legyen és olyan nagyon sokat Kanadáról sem sikerült megtudnom sajnos és a szerzőt sem sikerült a szívembe zárnom.


A német újságírónő válása után egy barátnőjéhez érkezik 3 hónapra Kanadába és mivel nem csak az országgal, hanem egy lakójával is szerelembe esik, marad és Vancouverbe költözik. Különböző német újságoknak tudósít és ír cikkeket, de a kapcsolata a kanadai vadonban megismert pasival hamar zátonyra fut a városban. Ennek ellenére marad és próbál beilleszkedni, de ez nem megy igazán könnyen, a németek egyik sajátossága, a direktség miatt, hisz mindent szóvá tesz, kritizál stb. Aztán egy kis faluba költözik és neki is lesz egy kisteherautója, ezáltal tipikus kanadaivá válik, bár pont itt újabb előítéletekbe is ütközik a németekkel szemben (arról lehet megismerni őket, h az ő házaik előtt kerítés van).
Többször is jár a kontines legészakibb részein, az Artkisztnak nevezett Északi-sark körüli területeken, kenuzik, medvék elől bújkál és próbál eligazodni a sok nemzetiségű ország útveszőiben. Itt is nagyon sok ázsiai él, a bevándorlók 60%-a innen érkezik. Bár sok a különbség és azok néha igazán nagyok is, de vannak hasonlóságok is, például, h mindenki egyetemre akar menni, diplomát akar, nincsenek szakemberek, ez manapság már szinte minden fejlett ország problémája. Végül beleszeret egy új-fundlandi pasiba és odaköltözik.

2018. január 1., hétfő

Boldog új évet!

Itt az ideje újra egy kis összegzésnek a 2017-es évet illetően. 77 könyvet olvastam ki az évben, kettővel kevesebbet, mint tavaly. 13-at magyarul, 64-et németül, tovább „durvult” tehát az arány a tavalyi 21-58-ashoz képest. A 77-ből 12-t olvastam hagyományos könyvként, a többi e-könyv volt, ez az arány is még jobban az e-könyvek felé tolódott.


Sajnos a tavalyi „fellángolásom” után újra csak 3 könyvet olvastam magyar szerzőtől, ráadásul igazából csak 2 szerzőtől, mert Mörk Leonóra 2 könyvére is sort kerítettem 2017-ben.
Az előző évhez hasonlóan ismét 3 nagy klasszikus olvastam az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listából, itt még mindig csak 104-nél járok, elég hosszútávú projekt;).
2017-ben ismét több sorozatot olvastam, kezdődött Audrey Carlan Calender Girljével, aztán jött, Colleen Hoover Layken trilógiája, Sendker burmai családtörténete, majd Sarah Morgan karácsonyi Snowcrystal sorozatával zártam az évet. Volt ismét sok utazós könyv, Sydneyről, Kubáról, solotrip, szörfös világutazás stb. és ezúttal sem maradtak ki az életrajzok (Chopen, Bartók, Becker, Gucci). Bár idén abszolút kedvenc nem született, néhány olvasmény azért a szívemhez nőtt és nagyon tetszett, mint pl. a jeruzsálemi családregény, egy német emberrablásos rafinált olvasmány, 2 megkapó amerikai-kínai törénet (Shanghai lányok, Wenn die Liebe tanzen lernt) Mhairi McFarlene újabb könyve, na meg persze a „skandináv életérzésről” író Hygge és Lagom.
A 2017-es év legolvasottabb bejegyzése Andreas Brendt Boarderlines c. utazós-elmélkedős-szörfözős könyve lett, a második legnépszerűbb Patricia Gucci családi története lett, ezt csupa olyan könyv követte, amiket németül olvastam. A harmadik helyen Julian Fellowes Snobs c. regényével, majd Audrey Carlan következik a Calender Girl sorozat 3. ill. 4. részével.

2017. december 30., szombat

Karen Swan: Winterküsse im Schnee

Eddig 3 könyvét olvastam a szerzőnek és 2 igazán tetszett. Már egy ideje megvan ez a könyv, de mindenképpen karácsonyra tartogattam, hisz Karen Swan könyvei mindig karácsonyi hangulatúak. Az elején egyértelműen kicsit csalódott voltam, aztán magukkal ragadtak az események, de a végére ismét csökkent a lelkesedésem.


Allegrának és Isobelnek, a két nővérnek teljesen különböző élete van: Allegra csak a munkájának él, céltudatos, karrierista, elegáns és eszes, míg Isobel érzelmes, házas és van egy kisfia.
Allegra szakmai és magánélete december elején a feje tetejére áll, amikor felbukkan Sam Kemp a cége new yorki irodájából. A nőnek sikerei és elkötelezettsége ellenére szorul a hurok a nyaka körül a munkahelyén és egy idő után nem is bírja a nyomást, rájön, h mindaz amiben és akiben hitt, nem igaz, csak áltatta magát, nem engedi tovább megalázni magát, inkább felmond.
Pár nap múlva a húgával a svájci luxus síparadicsomba, Zermattba utazik, h utána járjon egy családi rejtélynek. Kieresztik a fáradt gőzt, Allegra próbál felejteni, de ez elég nehezen megy, amikor Sam Kemp és a szakmai múltja hirtelen mindenütt felbukkan. Ezúttal is több fordulatot és meglepetést tartogat Swan cselekményszövése, de a végére már kicsit besokalltam, túl volt spilázva minden, alig-alig tudtam követni, ki kit vert át és kit vezetett az orránál fogva.
Szerintem a történetben két éles ellentétpár is van, egyrészről a két nővér életében, az egyik a hideg luxus, a másik a szeretetteljes normalitást képviseli, míg a másik ellentétpár maga Zermatt, ma egyrészről az extravagáns szupergazdagok gyülekezőhelye, de a múltban egyszerű alpesi kis falu volt, aminek, ha jobban megnézi az ember, még ma is megtalálja a nyomait. Ezekkel az ellentétekkel ügyesen játszik a regényben a szerző. Felfedeztem ebben a művében is azokat a jellemzőket, amik minden könyvét végig kísérik: a luxus, amit itt Allegra és a munkája képvisel, az édes-bús hangulat, van happy end, de rendesen meg kell harcolnia ezért a szereplőknek, mindig van valami mélyen lappangó titok, ami által mélyebb problémákat is boncolgat, valamint, h nála sosem lehet egyértelműen tudni, kivel is talál rá a boldogság a főhősnőre, ez azért felüdülés.

2017. december 27., szerda

Sarah Morgan: Weihnachtszauber wider Willen Snowcrystal 3.

A trilógia befejező része, a legkisebb O’Neil fiúról és Brennáról szól, akivel kisgyerekkoruk óta a legjobb barátok.


Tyler nem akarja tönkre tenni ezt a barátságot azzal, h bevallja a lányak és magának, h többet akar és esetleg elszúrja a dolgot. Brenna pedig nagyon régóta biztos benne, h a pasi nem viszonozza az érzéseit, ezért titkolja a sajátjait. De körülöttük egyre többeket kezdi zavarni, h ezek ketten -bár nyilvánvalóan odáig vannak egymásért – nem bírnak összejönni és kicsit rásegítenek, nem is eredménytelenül.
Bár a séma a trilógia mindhárom részében nagyon hasonló - két ember, akik nagyon vonzódnak egymáshoz, de leginkább magukkal harcolnak, a nőnek van valami a múltjában, ami miatt tart egy kapcsolattól, aztán persze happy end – ennek ellenére ez a rész is tetszett, pedig az első után arra számítottam, h a többi nem nagyon fog már tetszeni, az "új" szereplők nem fognak érdekelni, a szívemhez nőni, de végül egyáltalán nem így lett. Sőt még egy picit meg is tudott a végére lepni, ahogy Tyler is Brennát;). Bár ebben a részben talán a család többi tagja kevesebb szerepet kapott, mint az előzőekben, mégis jó volt, h az előző könyvek szereplői - Jackson és Kayla, valamint Sean és Elise - is fel-felbukkannak a könyvben. A végére az egész O’Neil család és Snowcrystal a szívemhez nőtt, hiányozni fog ez a könnyed, időnként humoros történetfolyam.
Megvan még egy 3 részes sorozatom az írónőtől, kíváncsi leszek arra is, remélem, h azért nem minden könyvében használja a – fent említett – sémát, mert az talán már unalmasabb lenne.
A trilógia valamennyi része megjelent magyarul is, ez Talán majd karácsonykor címmel.