2017. augusztus 20., vasárnap

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Kicsit tartottam tőle, h ez valami nagyon lila köd lesz, de meglepő módon nem annyira. Ennek ellenére persze azért nem nevezném egy könnyed, szívderítő olvasmánynak.


A regény egy elmekórtani intézetben játszódik, „Hevenyek” és „Idültek” között, ahol a diktátorokat megszégyenítő „Főnéni” az úr. Egy félvér indián páciens meséli a történetet, megfigyeléseit, akiről mindenki azt hiszi, süket-néma és ő készségesen meg is hagyja őket ebben a hitükben. A betegek engedelmesen, beletőrödtek már sorsukba, de gyosan felkavarja az állóvizet az új beteg, McMurphy, aki palotaforradalmat akar csinálni, így porszem kerül a diktartúra gépezetébe. Lázadást szít a lélektelen diktatúra ellen és úgy tűnik sikerül is magukhoz térítenie a jólelkű csirkefogónak a már sok éve csak vegetáló ápoltakat, de a sikerek csak ideig-óráig tarthatnak egy ilyen rendszerben és a megtorlás gyorsabb és kegyetlenebb, mint gondolnánk.
Szerintem fontos szerepe van a regény keletkezési körülményének is, ez megmagyaráz pár dolgot. Az író egyetemistaként egy palo altoi veteránkórházba jelentkezett önkéntesnek, itt a CIA állítólag különféle narkotikumok, pl. az LSD hatását vizsgálták pl.rajta is. Később itt betegfelvigyázó lett a pszihiátrián, ahol sokszor hallucinogén szerek hatása alatt beszélgetett a betegekkel. Egyszer azt képzelte, h egy indián söprögeti a folyosót, ez az élmény adta a regény narrátorának alakját. A kórházban szerzett tapasztalatai, benyomásai bekerültek aztán a regénybe is, néhány részletet azért mindez megmagyaráz számomra.
Az 1962-ben megjelent regény rögtön hatalmas sikert aratott, nem csak az olvasók, a krtikusok körében is és 1 év múlva már a Broadwyn is játszották. 1975-ben mutatták be a belőle készített filmet, Jack Nickolson főszereplésével, ami aztán 5 Oscar-díjat is nyert, de az író meg sem nézte. A regény szerepel az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán ill. fent volt a várólistámon is.

2017. augusztus 17., csütörtök

Lauren Weisberger: Ein Ring von Tiffany

Több könyvet olvastam már a szerzőtől és azok kimondottan tetszettek, ez is már régen tervben volt, de nem tetszett annyira végül.
3 elválaszthatatlan barátnő a regény főszereplője: a pasifaló szépség, Adriana, a monogám kapcsolatok feltétlen híve, Emmy és Leight, akivel látszólag mindig minden rendben.


Adriana, a brazil szépség, gazdag család sarja, leginkább a pasikat szédíti és a pénzt költi, Emmy vágyik leginkább családra, házasságra, gyerekre és pont őt hagyja ott a pasija egy fiatalabbért, Leigh ambíciózus lektorként dolgozik és épp eljegyzi Russel, a tökéletes barátja. Igazi new yorki, csajos történetek, ami akár jó is lehetne, de ezúttal inkább idegesített valahogy mindhárom nő története, a valóságtól általában elrugaszkodott életük és problémáik, amik időnként tényleg irritálóan luxus problémák voltak. Nem tudtak annyira magával ragadni a karekterek sem, akik persze némi szenvedés – szenvelgés – után megkapják szépen sorban a happy endjüket.

2017. augusztus 13., vasárnap

Rita Falk: Hannes

Uli és Hannes egész életükben elválaszthatatlan jó barátok voltak és azok maradnak akkor is, amikor Hannes egy motor-balesetben súlyosan megsérül és kómába esik.


A regény tulajdonképpen Uli naplója, amit Hannesnek írt, h mindenről tudjon, amikor majd felébred, ezért írja le nem túl izgalmas napjait. A huszonéves fiú épp a polgári szolgálatát végzi egy otthonban, itt új embereket ismer és szeret meg, élete új fordulatokat vesz, miközben Hannes vegetál. Uli azonban csodálatra méltó kitartással és konoksággal látogatja barátját, mindent elkövet a gyógyulásáért,amiben hónapok múlva is töretlenül hisz.
Eleinte meglehetősen unalmasnak és monotonnak találtam, ráadásul eléggé érződött – valamennyire végig – hogy egy nő ír egy huszonéves fiú „nevében”, sokszor találtam a stílust hiteltelennek. Ezzel együtt mégis szurkoltam Hannesért, együtt reménykedtem Ulival, meghatott ez a határokat nem ismerő, igaz barátság. A regény erőről, reményről, hűségről és árulásról szól és főleg egy barátságról, amit semmi sem tehet tönkre.

2017. augusztus 8., kedd

Christiane Hagn: Macht's gut, Ihr Trottel!: Auf der Suche nach dem Paradies

Már több könyvet olvastam Hagntól, így tudtam, h egy könnyed, csajos olvasmányra számíthatok.
Christiane – maga a szerző – pillanatok alatt képes szerelembe esni, az agya kikapcsol ilyenkor, aztán rövid időn belül jön a szerelmi bánat. Egy ilyen eset után utazgat egy kicsit, Ausztrália, aztán Indonézia, itt egy kis eldugott szigeten találkozik egy dél-afrikai halásszal, akibe szintén rögtön belehabarodik, ám ezúttal kölcsönös a dolog.


10 nap idill után a nőt várja a berlini élete, a munkája, a barátai és azzal ő is tisztában van, h egy kis szigeten, ahol a sharia törvényei uralkodnak, ahol nincsenek kávézók, a kunyhókban nincs mosdó stb., nehezen tudná elképzelni az életét, pláne olyasvalakivel, akit szinte nem is ismer. Ám David hiányzik neki, virtuálisan folytatják a kapcsolatot, majd a nő szakít, de rájön, h mernie kell lépni, megpróbálni és nem egész életében azon bosszankodni és sajnálkozni, mi lett volna, ha…Végül dönt, mindent felad valakiért, aki egy eldugott muzulmán szigeten halászként keresi a betevőre valót, ráadásul egykori börtönbüntetése miatt el sem hagyhatja a szigetet. A nő megveszi a repülőjegyet, ám addig még ad magának 5 hónapot, h elrendezze az életét, a legnehezebb diónak a szülei ígérkeznek, akik nem akarnak hinni a fülüknek, mire készül 30 egy néhány éves lányuk. Christiane nagy kockázatot vállal és a kaland tényleg nem egyszerű, mert persze egyrészről ott van a boldog, beteljesült szerelem, másrészről meg egy csomó nehézség, a magány, a nyelv, szigorú vallási előírások, a honvágy. Éveken és számos nehézségen át követjük a pár történetét, míg végül révbe nem érnek Németországban.
Valójában ez egy bővített kiadás, az eredeti könyv a nehézségek tetőfokán ért véget, majd ezt egészítette ki Hagn egy kb. 40 oldalas „update”-tel, így lett teljes a sztori, olyannyira, h jobb, volt, mint vártam, sokkal elgondolkodtatóbb. Szimpatikus pár, izgalmas-kalandos történet, sok hullámheggyel és völggyel, amik számomra igazivá tették a sztorit, ami tényleg igaz is. Kiderült, ahogy utána olvastam, h tényleg a saját történetüket írta meg, azóta is együtt vannak, immár 2 gyerek szüleiként.

2017. augusztus 4., péntek

Jean Kwok: Wenn die Liebe tanzen lernt

Bár az amazonon nem nagyon volt értékelés a könyvhöz, amikor megszereztem, valahogy tudtam, h ez nekem tetszeni fog és tényleg. Kicsit de ja vu-m volt, mert nemrég olvastam egy kínai témájú könyvet (Lisa See: Shanghai lányok) és volt a kettő között néhány párhuzam, hasonló momentum pl. kínai nővérek Amerikában, de a szereplők aztán annyira karakteresek voltak, h ezt gyorsan elfelejtettem.


A két nővér anyja egykor prímabalerina volt Pekingben, de beleszeretett az apjukba és együtt menekültek az USÁ-ba, ahol megszülettek a lányok. Bár boldogan, de nélkülözve éltek, majd meghalt az édesanya, akinek kórházi kezelésének költségei a csőd közelébe sodorták a családot. A huszonéves Charlie tányérmosóként dolgozik és önmagát nem csak butának, hanem csúnyának is tartja/ írja le, húga, a tizenéves Lisa a család szeme fénye, szépsége mellett, nagyon jól is tanul, de apjuk régimódi elveket vall, így életüket Amerikában is átszövik a kínai szokások, hiedelmek, elvárások. A főszereplő, Charlie recepciós állást kap egy táncstúdióban, méghozzá egy nagyon menőben, ahol 150 dollárba kerül egy óra. Persze apja előtt – aki kínai szokás szerint ügyel lánya erkölcseire – titkolózik. Amikor egy véletlen úgy hozza, h a nagyon ügyetlen, mindig lebernyegekbe burkolt Charlie-nak kellene egy órát megtartania kezdőknek, kiderül, h izmos és formás a lábfeje, amit anyjától örökölt, egy igazi táncosé, ahogy a tehetsége is. Ezzel a lehetőséggel megváltozik az élete, kinyílik számára a világ, egy olyan nagyvilági, dekadens, szenvedéllyel túlfűtött, erotikus világ, aminek a tudatlan, egyszerű lány hamarosan egyik elismert tagja lesz. Charlie élete 2 teljesen különböző vágányon zajlik, egyrészről fiatal, gyönyörű, körülrajongott amerikai profi táncos, másrészről aggódó nővér és szófogadó kínai lány. A húg, Lisa fizikai leépülése és pszichés problémái végigkísérik és beárnyékolják a nővér sikereit, de végül mindenre választ kapunk és a dolgok helyrerázódnak, jön a megérdemelt happy end. Jól megírt, érzelmes, izgalmas történet

2017. július 28., péntek

Temesi Ferenc: Bartók

A könyv várólistás volt, az utóbbi években nagyon érdekelnek az életrajzok és Bartók – bár nem vagyok zenerajongó – érdekelt volna, de nem így…
Azt olvastam, a szerző, Temesi huszonyegy-két évesen mondta azt, h a Bartók regényt meg kell írnia valakinek és végül ő lett az a valaki.


3 féle jelölése van a szerzőnek, a 3 különböző idősíkra: az egyik Bartók gyerekkorába kalauzol, de egy-egy ilyen fejezet között időnként 10 év is eltelik, így inkább a zeneszerző magyarországi életébe és munkásságába enged bepillantást, a másik a már idős Bartókról ír Amerikában, a 3. volt a legérthetetlenebb számomra, ez konkrétan az íróról, Temesi Ferencről szól. Ezek engem egyáltalán nem érdekeltek, ráadásul nagyon zagyvának is találtam ezeket, nem is bírtam elolvasni őket, legtöbbször nem is tettem. Nem is értem, h jut valaki arra a gondolatra, h ír egy könyvet az egyik legnagyobb magyar zeneszerzőről, egy zseniről, amit az emberek nyilván azért vesznek meg, mert Bartók érdekli őket és erre 25 fejezetben önmagáról ír. Már elnézést, de kit érdekel ő, Bartók mellett?
Rá kellett jönnöm, h szeretem a lineárisan írt életrajzokat, az, h ez nem így volt, még nem lett volna akkora baj, viszont egyáltalán nem tetszett, h a két idősík, egy idő után egyszerűen csak arra szolgál, h anekdotázzon, tényszerűen alig-alig tudunk meg valamit, sokszor levelekből idéz, de gyakran nem derül ki, fikcióról van-e szó, vagy valóságról. A másik „átverés”: az áll a borítón, regény – hát nem, még véletlenül sem az. További furcsaság volt, h a párbeszédeknél nem használ gondolatjelet, hanem minden bekezdésekre van tagolva, a dialógusok is:O.
Ami újdonság volt számomra, h az én fejemben mindig Kodály volt a népdalgyűjtő, meglepett, h Bartóknak is szenvedélye volt ez, főleg a magyar dalok, de gyűjtött pl. Afrikában is. Azt sem tudtam, h Kodállyal igen jó barátok voltak és hogy Bartók nagyon nemzeti érzelmű volt, élete utolsó percéig fontos volt neki magyarsága.
Ha már ezzel a címmel végigolvasok egy igen vaskos, 590 oldalas könyvet, akkor még ennél is többet vártam. Leginkább az édesanyja levei árultak el legtöbbet Bartókról, amit idősebbik unokájának írt, ill. a zeneszerző kisebbik fiának, Péternek levelei, visszaemlékezései hozták közel az egyéniséget, az embert.
A könyv végére „összeér” a két sík, olyan értelemben, h az egyik azzal végződik, h Amerikába mennek, a másik pedig Bartók halálával.

„Ha netalán halálom után utcát akarnának nevemről elnevezni (…) akkor a kívánságom ez: Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon tér és a volt Körönd azoknak a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van (Mussolini, Hitler), továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet, velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” – írta Bartók a végrendeletében.

Egy nagyon izgalmas emberről és egy nagy művészről egy ennél sokkal jobb és informatívabb életrajzot is el tudnék képzelni, csalódás volt sajnos a könyv.

2017. július 23., vasárnap

Petra Hülsmann: Wenn Schmetterlinge Loopings fliegen

Nagyon tetszett Hülsmann első könyve, nyilván tisztában voltam vele, h tingli-tangli olvasmányról van szó, de mivel tetszett a stílusa, kíváncsian vártam ezt is.


Karo élete nem könnyű, a Ruhr vidéki iparvárosban, Bochumban nőtt fel, munka mellett végezte el az egyetemet és most, 20-as évei végén elérkezettnek látja az időt, h igazán belekezdjen az életébe, elköltözzön a szüleitől és diplomás nőként végre azzal foglalkozzon, amivel szeretne. Ennek megfelelően Hamburgba költözik és némi bonyodalom után remek fizetéssel felveszik az Eintracht Hamburg fociklubhoz, egy jól hangzó állásba, a gond csak a feladata…A híres válogatott futballsztárt „Weidi”-t kell kísérgetnie, rá felügyelnie, h megakadályozza a görbe estéit és mivel túlzott alkoholfogyasztás miatt a pasi jogsiját is elvették, még a sorfőrje is lesz, nem csak a babysittere. Persze ez nem csak Karonak, hanem Weidinek sem tetszik, legalábbis eleinte. Merthogy persze nem kell IQ bajnoknak lenni, az első oldalaktól egyértelmű, hova fog kifutni a történet és tényleg oda is fut ki, de jól keveri a kártyát Hülsmann, szerethető, karakteres és vicces szereplői életét ügyesen bonyolítja. Tetszett, h ezúttal is lakóhelye, Hamburg a helyszín, így nekem is ismerősek voltak a kulisszák. Érdekes volt bepillantani egy pici és nem túl sikeres, de mégis Bundesliga klub életébe – mégha a valóságban nem is biztos, h így zajlanak a dolgok- ezenkívül remekül mutatja be a hamburgi felső tízezer manírjait és állítja szembe a ruhr vidéki Karov és családja jó értelemben vett egyszerűségével. Ismét tetszett Hülsmann könnyed kis regénye, de talán nem annyira, mint az általam olvasott első.