2018. június 23., szombat

R. J. Palaciao: Wunder

A regényből készült és nemrég bemutatott film kapcsán mesélt valaki a könyvről és keltette fel a figyelmemet.
August az un. Treacher-Collins szindróma egy eddig ismeretlen fajtájával született ill. a Goldenhar szindrómával. Amikor megszületett, az orvosok nem hitték, h életben marad, mégis így történt. Azóta számos operáción túlesett, de külseje továbbra is ijesztő. Ennek ellenére a szülei és a nővére igyekszik teljes életet biztosítani neki, a legjobbat akarják kihozni mindenből és irigylésre méltó szeretetben cseperedik a kisfiú.


Auggie 10 éves, 5. osztályos, de számára csak most kezdődik az iskola, eddig az anyukája tanította otthon, mert betegsége miatt szülei jobbnak látták így. Első iskola évét követjük végig, ami tele van megpróbáltatással, bántással, csalódással számára, de pozitív élményekkel is, ahogy lassan nem csak barátokat szerez, de szinte mindenkit maga mellé állít okos, szimpatikus és vicces személyiségével. A regény sokszor szívszorító, tele van megértő, kedves, együtt érző emberekkel, de sajnos bőven akad buta, rosszindulatú gyerek és szülő is. Néhány fejezetenként változik a perspektíva, nem csak August, hanem a nővére, Via és több barátjuk is elmeséli az ő szemszögéből a kisfiú történetét, különösen Via perspektíváját találtam itt érdekesnek, hisz rá is ujjal mutogatnak az öccse miatt és egészen kicsi korától kezdve el kell fogadnia, h a családban mindig Auggie az első. Bár August külseje rémisztő, de az olvasók és a vele közvetlen kapcsolatba kerülők is általában gyorsan rájönnek, h a zord külső ez esetben tényleg érző belsőt takar és nem csak azt, hanem egy jófej, humoros kis krapekot, aki egyszerűen csak olyan akar lenni és úgy akar élni, ahogy bárki.
Egy különleges és szívfacsaró történet arról, milyen nehéz is boldogulni a mai, felszínes, külsőségekre koncentráló világban egy olyan kisfiúnak, mint August. Bizonyos német iskolákban a könyv kötelező olvasmány, nem is csodálom, a nyelvezete könnyen érthető, a mondanivaló, a tanulság egyértelmű, lehet, h itthon is át kellenen gondolni a kötelezők listáját…A regény magyarul Csodácska címmel jelent meg.
Ebben az évben került a mozikba a könyvből készült film, ahol a szülőket Julia Roberts és Owen Wilson játssza, de a legnagyobb kritikája, h pont a lényeget szépítette meg, Auggie bár kicsit furán néz ki, de nem úgy, mint az ebben a szindrómában szenvedők

2018. június 19., kedd

Erin Watt: Paper Princess: Die Versuchung

Újabb hangoskönyv, még hozzá egy sorozat első része.
A 17 éves Ellának már egy ideje egyedül kell boldogulnia, mióta anyja meghalt sztriptízzel igyekszik eltartani magát, miközben suliba jár. Hirtelen felbukkan a gyámja, apja üzleti partnere, akit a lány nem ismer és hallani sem akar róla, de a pasi minden nála töltött hónap után 10 ezer dollárt ígér és újabb bónuszt, ha náluk marad és befejezi a sulit. Ellának eddig minden centért meg kellett küzdenie, így ezt az ajánlatot, nem utasítja vissza. Vicces, mert a család, ahova a kerül a Royal család és tényleg: a városban, az iskolában mindenhol komoly befolyásuk és tekintélyük van, egy palotában laknak, luxus autókat vezetnek, németül elég laza, ahogy a családról beszélnek, die Royals…kvázi a királyi család;-).


A pazar körülmények ellenére nem könnyű a berendezkedés, már csak azért sem, mert az 5 Royal fiú apjuk afférját sejti Ellában, aki pénzt, telefont, laptopot, ruhákat kap, és igyekeznek megnehezíteni az életét. A tűzről pattant, gyönyörű és jófej csaj nem hagyja magát és lassan elkezd olvadni a jég a fiúk és Ella között, miközben bepillantást nyerünk az elkényeztetett luxus csemeték hétköznapjaiba, ahol az alkohol, szex és más egyéb beteges szenvedélyek a mindennapok szerves részei. Ella régen otthonra vágyott, egy apa figurára, testvérekre, pénzre, mindezt váratlanul és gyorsan megkapja, sőt még talán a szerelmet is, de persze mivel még további sok rész van a könyvből nyilvánvaló volt, h jön a cliffhanger a végén, így is lett.
Bár tinik a főszereplők és időnként kissé bugyuta az egész, de a karakterek meglepően jók, ahogy a fiatal színésznő is, aki a szerepeket jól váltogatva olvassa az első kötetet, így összességében tetszett.
Az egyelőre 6 részes sorozat első 4 része van meg hangoskönyvként, szóval ezek jönnek, a többit majd meglátjuk. Az első 2 rész tavaly már magyarul is megjelent, Papír hercegnő és Megtört herceg címmel, a sorozat pedig A Royal család nevet viseli.

2018. június 15., péntek

Frances Itani: A csend fogságában

A 19. század végének Kanadájában Grania egészségesen született, de gyerekkorában a skarlát megsüketítette. Leírja az életét otthon, a nagymamája, szülei, testvérei között, akik igyekeznek segíteni a kislánynak, mindenki a maga módján.


Végül egy bentlakásos, süket-némáknak való iskolába kerül, ahol egyáltalán, még karácsonykor sem mehet haza. Először nagyon rosszul viseli az egészet, távol a családjától, de aztán sokat tanul és rájön, nincs egyedül a problémájával, itt nem csúfolják, beilleszkedik és felkészítik a felnőtt életre. Utána ápolónőként dolgozik és megismerkedik a halló Jimmel, akivel hamarosan össze is házasodnak. Az idillbe aztán az I. világháború szól közbe, Jim, sok más fiatal férfihoz hasonlóan bevonul és következnek az egymástól távol töltött évek tele szorongással, félelemmel, szörnyűségekkel.
A könyv egyszerre szerelmes és háborús regény, alapvetően érdekes volt, de mégsem tetszett igazán, szerintem a megvalósítás miatt. Túl élesek a határok, először Grania gyerekkoráról van szó és az ő hang és beszéd nélküli világáról, aztán hirtelen ugrunk az időben jó pár évet és a háború kerül a középpontba, időnként egy-egy Graniának ill. Jimnek írt levéllel megspékelve, de az egész nem állt számomra igazi történetté össze. Döcögősnek éreztem és sokszor unalmasnak is, egyértelműen jóval többet vártam a könyvtől, ezért is került fel a várólistámra.

2018. június 10., vasárnap

Sylvia Roth: Ein Jahr in Lissabon

Újabb sorozat az Ein Jahr in… sorozatból, ezúttal egy olyan városról, ahol már jártam. Lisszabonról szerintem nagyon sokat lehet hallani mostanában és nekem is régóta a bakancslistámon szerepelt, de meglepetésemre nem tetszett annyira – sem élőben, sem itt a könyvben – mint gondoltam.


Sylviát – a könyv szerzőjét – viszont megbabonázta a város mikor először járt ott, olyannyira, h egy éves kultúr ösztöndíjjal tér vissza és önkéntesként egy kortárs művészeti központban dolgozik. Portugál tudás nélkül vág neki a kalandnak szeptemberben, de gyorsan egyértelművé válik, h a nyelv ismerete nélkülözhetetlen, már csak azért is, mert egy portugál családnál lakik. Eleinte meggyűlik a baja a nyelvvel, de mivel tényleg ott él és nem a külföldiek, hanem a portugálok társaságát keresi, gyorsan belejön, márciusban már portugálul álmodik – bár ezt nagyon nehezen tudom elképzelni, ettől persze még lehet. Először a meleggel küzd, majd rácsodálkozik a hűvösebb időre, ahogy sok mindenre, például, h a város a a gazdasági válság miatt lemondott a karácsonyi dekorációról:o; vagy a bacalhau-ra (tőkehal), ami a portugálok nemzeti eledele, olyannyira, h a hazai vizekből már mind kihalászták, ezért importálni kell Izlandról és Norvégiából;-). Természetesen pár hónap után nála is előjön a németek kenyér problematikája, ez még mindig vicces. Sok helyivel ismerkedik, néhányukkal igazi barátság is kialakul és általuk sokkal inkább megismeri nem csak a várost és az országot, hanem a portugál hétköznapokat és szokásokat is, focimeccsre megy és a nemzeti ünnepen szardíniát süt és árul. Az egy év gyorsan eltelik és nagyon nehezére esik a búcsú. Érdekes lenne talán ezeknél a könyveknél az utolsó fejezetet annak szentelni, h mennyire/hogy sikerült a visszailleszkedés, otthon maradtak-e, vagy újra útra keltek, esetleg visszamentek az adott országba.

2018. június 4., hétfő

Jojo Moyes: Mein Herz in zwei Welten (Lou, Band 3)

Jojo Moyes alaposan meglepett, egyáltalán nem gondoltam, h a Mielőtt megismertelek és a Miután elvesztettelek után még egy 3. könyvben is tovább követhetjük Lou történetét, de szerencsére egyáltalán nem tűnt 100. lehúzott bőrnek vagy lerágott csontnak. Nagyon gyorsan ki tudtam volna olvasni, mégsem tettem, mert egyrészről nem volt időm, másrészről pedig húztam, „jutalomfalatként” tartogattam.


Louisa Clark néhány szerelmes hét után Samet hátrahagyva New Yorkba megy, ahol az elkényeztetett, dúsgazdag fiatal feleség, Agnes asszisztense lesz. Ez nem könnyű vállalkozás, ráadásul a távkapcsolat is tele van buktatókkal, de a lány mindent elkövet h működjenek a dolgok a munkájában és privát is. Will továbbra is ott van a gondolataiban és amikor hirtelen megismerkedik egy amerikai férfival, aki nagyon hasonlít rá, még inkább. Joshnak rögtön megtetszik az eredeti és vicces lány, aki annyira más, mint az amerikai csont sovány it girl-ök és szívesen megismerné jobban, de Louisa hű Samhez, viszont egyre sűrűbben bukkannak fel a fejük fölött a viharfellegek, időnként félreértések, máskor valódi problémák miatt. Egy igazságtalanság után, hirtelen munka és tető nélkül marad a lány, ráadásul úgy tűnik a kapcsolatának is vége, egy véletlen sodorja tovább, kap szállást, munkát, sőt meglepő módon egy mély barátságot és egy jövőbeni új perspektívát is. Kicsit meseszerű a befejezés, hisz végül a jó – vagyis Lou – elnyeri jutalmát, vagyis a megérdemelt happy endjét, de azért nem ment könnyen.
Louisa igazi emberi nagyságról tesz ebben a kötetben többször is tanubizonyságot, önzetlenségről, becsületességről, tiszteletről, ami az egyébként is nagyon szimpatikus karakterét csak még szimpatikusabbá teszi, anélkül, h szentet csinálna belőle. Az elején azt hittem, a 3. kötetben kapjuk meg a tündérmesét, ami – bármennyire is szerette volna az ember – az elsőből ki kellett, h maradjon, a másodikban talán benne volt, de szerintem igazából nem, most viszont…végül ebből sem lett semmi, de ezt is tudta úgy csavarni Jojo Moyes, h egyetértsek vele és a történet – bár nem úgy alakult, ahogyan az elején szerettem volna – nagyon tetszett. Kerek egész a regény, ami után nem maradt bennem hiányérzet, ismét sok megkapó, könnyfakasztó oldallal.
Érdekes, h az első rész egy speciális témát állított a középpontba, de a karakterek túlnőttek magukon és elviszik a hátukon a 2. és 3. részt is, amiben nincs olyan mély, elgondolkodtató központi téma, de ebbe belecsempészett jó néhány fontos üzenetet. Újra beszippantott, nem is a történet, hanem Louisa hihetetlenül kedves, szeleburdi, érzékeny, segítőkész és vicces karaktere, zseniális! Összességében Jojo Moyes nem minden könyve telitalálat számomra, de Lou története igen, talán mert tényleg egy egyedülállóan jól sikerült karaktert alkotott Louisa Clarkkal. Nekem tetszett az első rész megfilmesítése, így Louisát, Nathant és Willt a fejemben is azok a színészek játszották végig:).
A könyv egyelőre nem jelent meg magyarul, de biztosan meg fog.

2018. május 30., szerda

Katja Maybach: Irgendwann in Marrakesch

Az idős német diplomata, Jürgen Bachmann hadoklik Marrákesben és magához hívatja két lányát, a Londonban élő idősebbiket, Laurent, akivel, ha nem is szoros, de legalábbis kapcsolatban volt. A még jóval negyvenen túl is gyönyörű nő, egykor énekesnő akart lenni, de apja lebeszélte erről, férjhez ment, született egy lánya, akivel nincs megelégedve, mert nem olyan tökéletes szépség, mint ő. A kisebbik lány, Katja, a család fekete báránya, miután jó 10 éve megírt egy könyvet, öngyilkos anyja naplói alapján, azóta sem az apja – akinek a karrierjét tönkre tette a könyv – sem a nővére nem állt szóba vele. Utána bár több könyve is megjelent, a sikert nem tudta megismételni, a pénz fogyóban, a férjével már évek óta csak egymás mellett élnek, nem egymással.


A család múltja, valamint a nővérek egymáshoz és apjukhoz való viszonya tele van sötét titkokkal, szőnyeg alá söpört, elhallgatott problémákkal, de eljött az igazság órája, Bachmann úgy akar meghalni, h a lányai megtudják az igazságot. A regény – különösen az elején – rendívül turbulens, az addig csendesen csordogáló életek hirtelen minden fronton nagy változásokon mennek át. Nem nagyon szeretem az ilyesmit, ahol minden egyszerre történik. Sajnos a városról, Marrákesről aránylag kevés derül ki, pedig engem pont leginkább ez vonzott, de tény, hogy ahogy Marokkó a nővérek gyerekkorában fontos szerepet játszott úgy a jelenüket is megváltoztatja. Szembesülniük kell a múltban itt történtekkel ahhoz, h élhessék az életüket. Érdekesnek találtam, ahogy a szerző a két szerelmi szállal bánt, ezek meglehetősen hirtelen bukkannak fel, nem viszi el őket a lehetős legegyszerűbb megoldás happy endig, ami az egyik esetében irreális is lett volna, ezen meglepődtem, pozitívan. A regény összességében érdekes, de nem felejthetetlen olvasmány volt.

2018. május 26., szombat

Linda Schipp: Memories To Do: Allies Liste

A történet meglepő módon 2071-ben kezdődik, amikor a nagyapa meghal és a nagymama, Allie mesélni kezdi a történetüket.
A 17 éves Allie épp túl van élete első szakításán és a legjobb barátjával, Luiszal – aki talán még ennél is többet jelent neki – csatangol, amikor baleset éri, beüti a fejét, agyrázkódás. Amikor a kórházban ébredezik, kiderül, h már nem 17, hanem 34 éves és épp egy újabb baleset után lábadozik, az elmúlt 17 év kiesett az emlékezetéből és bár egyáltalán nem emlékszik 4 éve házas és van egy 2 éves fia.


Mindez természetesen óriási sokként éri a lányt/nőt, hisz az ő fejében, emlékeiben épp bontakozik ki valami közte és Luis között és most itt találja magát dupla annyi idősen egy férjjel, aki iránt semmit sem érez, nem ismer és egy kisfiúval, aki viszont kezdi meghódítani a szívét. Aaron, a férje mindent megtenne azért, h a felesége visszanyerje az emlékezetét, ezért felveszi a kapcsolatot Luiszal, h a férfi visszamenjen Allie-vel a szülővárosukba, Townsendbe, hátha ennek hatására visszajönnek az elfeledett emlékek. Persze a vak is látja, hogy néz Luis Allie-re és a felesége hirtelen visszaváltozott egy 17 éves tinivé, aki egykor odáig volt – és van - ezért a pasiért. A kölcsönös érzelmek ellenére, a helyzet mégsem egyszerű, hisz a nő nagyon össze van zavarodva, nem is érti a régi, a felnőtt önmagát, ízlését, barátait, férjét. Ír egy „to do” listát, amire mindaz felkerül, amit szerinte 17 és 34 éves kora között egy nőnek át kell élnie, h felnőtté válhasson – innen jön a cím – és bele is kezd a dolgok (emlékek) megvalósításába. Allie amnéziáján kívül még egy sötét titok is kettőjük között áll, ez kicsit az agyamra ment, mert végig őrült titkolózás volt erről Allie és az olvasó előtt és az egész történetet nagyon elhúzta. A néhány Townsendben együtt töltött napból több lesz és egyre inkább úgy tűnik, a kulcs itt van és a nőt is egyre inkább az ott történtek izgatják. Nem jönnek vissza az emlékei, hanem mintha egy alternatív életet kezdene, újra otthon, tinikori szerelmével, elfeledve az addig hozott döntéseit. Aztán persze fény derül a titokra, ami egy pillanatra Allie egész életét romba dönti, de meg is magyarázza és erőt ad, h kikeveredjen belőle. Végig agyaltam, mi lehet a történet kulcsa és bár pár oldallal a titok felfedése előtt rájöttem, de még így is bőven tartogatott meglepetést. Egy abszolút érdekes és elgondolkodtató történet, talán a megvalósítás időnként kicsit döcögött és elhúzódott, valamint a befejezés is elég idealistára sikeredett, de ennek ellenére egy izgalmas és szerethető könyv, tetszett.