Barbara Leciejewski: Die Nächte, die Tage und das ganze Leben

Ez volt a 3. könyvem az írónőtől. Az első tetszett a legjobban, az volt a legfrissebb könyve, a 2. már kicsit kevésbé, az egy régebbi írása volt és ez tetszett talán a legkevésbé a 3 közül, ez a legrégebbi regénye. Szerintem ez nem véletlen, úgy maradt meg az első általam olvasott könyve (Fritz und Emma, egyébként már magyarul is megjelent) az emlékezetemben, h az átlagosnál egy jobb történet, az átlagosnál jobban megvalósítva ill. megírva. Ennél a könyvénél talán a történet bizonyos elemei átlagon felüliek, de a megvalósítása nem. Valamiért, nehezen megfogható nekem is, miért, nem állt össze igazi egésszé, igazi regénnyé ez nekem.

Fanni csapongó éveit éli, semmi és senki mellett nem tud hosszabb ideig megmaradni. Sokféle munkát kipróbál, míg állandó bevételét – alkalmi munkák mellett – erotikus kisregények írásával szerzi. Két legjobb barátnőjével épp egy fesztiválon van, ahol hangot ad véleményének, h barátnőivel ellentétben nem hisz a jóslásban, jövendölésben és támad egy jó ötlete, h bizonyíthatná be, h ez az egész hülyeség. Egy random sráccal járul a jósnő színe elé, azt akarják elhitetni a nővel, h járnak, szeretik egymást stb. Meglepetésükre a jósnő szóhoz sem engedi jutni őket, csak tanulmányozza őket, a tenyerüket, az általuk húzott kártyákat, miközben a szkeptikus Fanni önmaga legnagyobb meglepetésére nagyon jól érzi magát, nem csak a sátorban, hanem – a random – Horst oldalán is. Majd a jósnő azzal lepi meg őket, h ilyet még sosem látott, az ilyen nagyon ritka, de mind a tenyerük, mint a kártyák arról tanuskodnak, ők bizony sors ikrek (németből vett szó szerinti fordításom). Bár elsőre ez nekik is hihetetlennek tűnt, de valahogy annyira „beleszerettek” a gondolatba, h hirtelen mindketten menthetetlenül szerelmesek lettek a másikba. Ez járt nem kevés bonyodalommal, sőt szinte a következő évük csak a bonyodalmakról szólt és az egymás iránti – plátói - epekedésről. Nagyon sok minden történt mindkettőjükkel ebben az évben, de nekem ez olvasóként túl sok is volt. Túl sok témát, történést használt fel az írónő a „véletlenek” konstruálásához, amiket aztán sutba is dobott rögtön, az olvasó meg nem győzte kapkodni a fejét. Volt egy ilyen érzésem, h ezt a könyvet csak az magyarázhatná meg, ha ez egy korai zsenge és tényleg az. Így már jobban értem a kiforratlanságot, a kapkodást itt-ott. Ennek ellenére az írónő újabb könyveire még biztosan benevezek, van neki jópár.