Dieter Hermann Schmitz: Die spinnen, die Finnen

Az egyik német könyves blogban olvastam róla és utánanézve is mindenhol csak pozitív dolgokat találtam, a téma meg hát érdekelt, több szempontból is. Egyrészről ugye van ez az észak mániám;), másrészről az interkulturális mániám, ebben meg találkozik a kettő, ráadásul tavaly voltam villámlátogatáson Finnországban, most meg hirtelen több olyan emberrel is kapcsolatba kerültem, akik ott tanultak, szóval ilyen finnes időszakomat élem, ergo máris a virtuális kosárban landolt a könyv.


A német szerző már több, mint 10 éve él finn feleségével és 2 gyerekükkel Tamperében, ahol az egyetemen tanít. Hermann elhatározza januárban, h 12 hónapot ad magának arra, h most már tényleg ennyi év után igazi finn legyen. Igényli a finn állampolgárságot ill. barátait arról kérdezi a facebookon, szerintük mit kellene tennie ahhoz, h igazi finn legyen – itt a kalevala olvasástól, a finnül álmodásig és káromkodásig, a finn tangón át mindenre jön javaslat, ebből állít össze magának egy „to do” listát:).
Nagyon olvasmányos, sok-sok érdekesség, különös furcsaságról olvashatunk a nyelvről, a szokásokról. Megtudhatjuk pl. hogy a finn nyelv tanulása igazi kihívás, életre szóló feladat (ennyiben biztos mutat hasonlóságot a magyarral, ha másban nem is;)), a fehér karácsony Finnországban megszokott, a zöld húsvét viszont kivétel, valamint, hogy vannak olyan helyzetek, mikor a finnekhez képest, még a németeknek is tüzes a vérük;).Engem nagyon-nagyon tudnak érdekelni az olyan apróságok is, h mennyi féle tej van a polcokon, h a buszon mindenki telefonál, csütörtökön borsólevest eszik (ami annyira kedvelt, h még borsóleves „illatú” wunderbaum is van;)) stb. 1 évig követjük tehát a finn-német család életét, közben bepillantást nyerhetünk a finn hétköznapokba és ez volt az, ami nekem leginkább tetszett, sok szaunával, vodkával, hóval és mindenféle téli sportokkal. Megismerjük a finn tájat, a tangóőrületet, amire álmomban sem gondoltam volna az elvileg hideg finneknél, pedig ennek a forró táncnak jelentős kultusza van Finnországban: évente rendeznek Seinajokiban fergeteges tóparti tangófesztivált, ahol megválasztják az az év legjobb tangó énekesét és táncosát.
A lista tartalmazza azt is, h kipróbálja a Svédországba vagy Észtországba kompozást, ami igen nagy sport arra felé, nekem is fenn volt a listámon, végül nekem a Tallin-Helsinki etapot sikerült abszolválnom, Hermannak meg a Turku-Stockholmot. Van részü(n)k nyári vakációban és egy téli lappföldi túrában, ahol meglátogatják a Mikulást, Hermann kutyaszánozik, ez már Finnország haladóknak.
Időközben azért rájön, h szerencsés helyzetben van és talán nem is nagy baj, h ilyen „osztott személyiség”, mert mindegyik országból a jó dolgokat tekintheti magáénak, a neki tetsző hagyományokat ápolhatja, ételeket eheti stb., azt is tanulságként szűri le, h talán addig marad idegen az új hazájában míg fel nem hagy a csodálkozással a nemzeti sajátosságokkal kapcsolatban, ami azért, mint mindenhol, itt is akad bőven;).
Bár tetszett, de a 360 oldalt időnként soknak találtam, picit elnyújtottnak, ill. volt benne pár számomra elég semmitmondó rész/történet, de összességében örülök, h elolvastam és új dolgokat tudtam meg a finnekről. A cím jól hangzik és találó is (kb. Megőrültek/nem komplettek a finnek), mert hát azért van pár érdekes bónájuk;) valóban.