2026. augusztus 15., szombat

Thilo Wydra: Ingrid Bergman - Ein Leben

A szerzőtől már több életrajzot olvastam és mivel szívesen olvasom ezt a műfajt, belevágtam ebbe a nagyon vaskos kötetbe, el is tartott jó pár hétig. Részletes és lineáris, amit én szeretek, szóval ez már eleve jó pont volt. A családja, szülei megismerésével kezdünk, majd Ingrid szülők nélküli gyermekkorával folytatjuk Svédország és Németország között. Gyerekkorában csúfolják magassága és hosszú végtagjai miatt, de aztán már nem lehetett nem észrevenni természetes szépségét, báját és tehetségét. Jönnek a sikerek először Svéd- és Németországban, majd nemzetközi szinten is. Aztán jönnek a házasságok (3) és a gyerekek (4), a szeretők és afférok, de az életében a főszerepet a színészet és a filmjei játsszák.
Ami nekem fura volt és sokszor nagyon idegesítő h elég hosszan ír a filmjeiről, amiket épp forgat. Ezt persze egy bizonyos pontig értem, de amikor már oldalakon keresztül ezt olvasom, mint egy történetet a történetben, aminek aztán Ingrig életére és így a bigoráfiára semmi kihatása, az nekem fura. A sztorik a Casablanca vagy a Gázláng forgatásáról nyilván érdekesek, de minden egyes filmjéről és főleg azok cselekményéről ennyire részletesen írni – ettől eltekintettem volna. Volt benne számomra néhány meglepő, érdekes magyar vonatkozás is. Pl., h az első angol nyelvű színpadi szerepét 1940-ben, New Yorkban Molnár Ferenc Liliomjában játszotta. Molnár nem csak a premieren volt jelen, hanem a próbákat is meglátogatta. A másik, ami megmaradt, h egyik szerelme/afféjra a magyar származású fotóssal, Robert Capával volt. Ami még elképesztett, h a válása az első -svéd- férjétől, majd Amerika elhagyása az új szerelem és új élet kedvéért és az, h nem férjezetten szülte meg az olasz Roberto Rosselini első gyermekét, mekkora hullámokat vert az Egyesült Államokban, ahol szinte kitagadták az 50-es évek elején, persona non grata lett az előzőleg ünnepelt filmcsillag. De innen is volt visszatérés, nem csak az európai filmbe, hanem Hoollywoodban is újra meg tudta vetni a lábát később is. Szívszorító volt olvasni az utolsó éveiről, a betegségéről, amit igyekezett ignorálni, még akkor is, amikor már nem lehetett. Elképesztő életút, elképesztő sikerek, 35 év alatt 7 Oscar jelölés és 3 Oscar-díj, egy állócsillag.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése