Iain Banks: A játékmester

Régóta a várólistámon volt már ez a könyv, egyben az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is szerepel. A második könyvem a szerzőtől, valahogy ez sem talát be. Bevallom őszintén, nem voltam tisztában vele, h ez a brit író Kultúra-ciklusának egy része, ami a modern sci-fi egyik legmeghatározóbb űropera sorozata. Általában 2. részként ajánlják olvasásra, a rajongók és kritikusok körében is az egyik legnépszerűbb darab.

Egy teljesen új és ismeretlen világba csöppentem, amit én alapvetően nagyon szeretek, de rá kellett jönnöm, csak akkor, ha azért ennek a világnak legalább az alapjai el vannak magyarázva, ami itt nem igazán volt, így aztán sötétben tapogatóztam szinte végig. Ebben a sci-fi regényben az emberiség már különböző bolygókon él, vége a betegségeknek, mindenki megkaphatja, amire vágyik, akár nemet is vátlhat, majd visszaválthat és az élet csak játékokról, partikról és a szórakozásról szól. A főszereplő Jernau Morat Gurgeh a galaxis leghíresebb játékosa, minden játék nagymestere. Új kihívásokat keresve utazik Azad Birodalmába, h kipróbálja magát az ottani híres játékban, ami annyira bonyolult, h aki azt megnyeri, rögtön a birodalom császári címét is elnyeri. Amivel viszont Gurgeh nem számol, h ez nem csak a játékról szól, hanem összeesküvésekről, árulásról és zsarolásról is, így mindent kockára tesz a részvételével. A regény 1988-ban íródott és mint a sci-fiknél általában, pár évtized után kiderül, h a dolgok egy részébe az író beletalált (pl. drónok), így időnként az volt az érzésem, mintha a mai jelenségeket írná le, helyenként viszont olyan volt, mintha a 80-as, 90-es évek sci-fi filmjei elevenedtek volna meg, nyilván nem véletlenül, ezek voltak azok a dolgok, amik annyira nem jöttek be. Mindig érdekes egy ilyen kalandozás, a kilépés a megszokott olvasmányaim közül, ez kevésbé tetszett, úgyhogy ilyen jellegű folytatást nem is tervezek.