Kerstin Gier: Smaragdgrün

Az Időtlen szerelem trilógia 3., utolsó része. A könyvek teljesen illeszkednek egymáshoz, ott folytatódik az egyik, ahol véget ért a másik, valójában a történet teljesen összefüggő, akár egyben is megjelenhetett volna, maga a téma is ugyanaz marad. Összesen bő 2 hét alatt történnek az események. (Itt sok érdekes infó mellett egy napi lebontás is található az eseményekről).


Nekem ez a 3. tetszett bizonyos szempontból a legkevésbé, egyrészről jó volt, mert teljesen jelentéktelennek tűnő dolgok nyertek értelmet, viszont kicsit sok is volt már a bonyolítás, időnként nehéz volt követni, az időben ide-oda ugrálásokat – mármint szó szerint;). Az 1. rész tetszett a legjobban, a 2. is jó volt, engem legkevésbé a 3. kötött le, szóval felülmúlni nem sikerült Giernek a Rubinrotot szerintem.
Végre tisztázódnak a viszonyok, a barátok és ellenségek, így a 3. könyvre épp ideje is volt. Időnként nehézségekhez vezet, h 2011-ben az időutazókat a 18. századból irányítja valaki, persze nem akárki, hanem Saint German grófja, aki a legvitatottabb figura, a szálak agyafúrt irányítója, de Gwendolyanban és Gideonban végre emberére akad. Bonyolódnak a dolgok, hőseink találkoznak mit sem sejtő énjükkel a múltban többször is, megoldhatatlannak látszó gordiuszi csomókat bogoznak ki, időutazásaik során tudatosan megváltoztatnak néhány dolgot – bár ez szigorúan tilos - ezzel (pozitívan) befolyásolva mások életét. Na és persze nem utolsó sorban továbbra is tombol köztük a szerelem, helyenként nekem már „túl” romantikus lett, de hát ifjúsági regény…
Mire kiderül a „nagy titok”, amit már az első rész óta kerülgetett az írónő, szerintem már minden olvasónak világossá vált, viszont a végére is jutott még egy nagyobbacska meglepetés, legalábbis én nem számítottam arra a fordulatra.
Jó nagyon az alapötlet szerintem és remek a megvalósítás is, amiért igazán tetszett, az a humor és néhány szereplő, akik a szívemhez nőttek. Xemerius, Gwendolyn házi démona lassan, de biztosan az egyik kedvenc figurámmá nőtte ki magát, amit az elején nem gondoltam volna, akkor kimondottan idegesített. Néhány beszólásán fetrengtem a röhögéstől. Rajta kívül még Maddy néni, Caroline, Leslie nagyon helyes szereplők, a kedvenceimmé váltak, persze Gwendolyn mellett, akinek még mindig odavagyok a nevéért;), nagyon tetszik, zseniális. Azt hittem, ez a név csak kitaláció, annyira viccesnek, de egyben aranyosnak is tűnik, meg soha nem is hallottam még, de utánanézve kiderült, h kelta eredetű. A gwyn (szép) és a dolen (kör) szavakból áll össze, valamint kedvelt női- ill. tündér név a walesi mondákban, a dolin szó walesiül virágot is jelent a nevet ezen a nyelven fehér vagy szép virágnak fordítják.


Az ígérethez híven ma nyilvánosságra hozták a regénysorozat filmváltozatának főszereplőit, ők fogják játszani Gwendolynt és Gidit(by Xemerius:)).
Összességében nagyon kellemes, szórakoztató olvasmánynak találtam, számomra a 3. kötetre kicsit vesztett a lendületből, de az egész történet tetszett, gyorsan beszippantott és még az árát is megérte volna:), ha megvettem volna, így meg pláne jó volt;).
Gier a 3 könyves ifjúsági regényes barangolás után visszatért a chick-lithez, holnapután, vagyis nov. 11-én jelenik meg Németországban az új könyve (Auf der anderen Seite ist das Gras viel grüner) tartalom alapján nem tűnik rossznak.