2018. április 11., szerda

Martina Gercke: Liebe auf Reisen

Kate Miller gyors karriert csinált New Yorkban ingatlanügynökként, ráadásul megkapta mellé az ügynökség legjobb pasiját is. Amikor azonban kiderül, h a férfi nem az, akinek hitte, ráadásul a cégtől is eltávolítja, összeomlik az élete.


Egy új munka kapcsán kerül pár hétre Angliába, méghozzá vidékre, ahol az első napokban semmi nem úgy alakul, ahogy eltervezte. Finnley Jones vendégfogadójában köt ki és bár a pasi és közte az első perctől kezdve pattognak a szikrák, ha nem is nagyon, némileg megnehezítik egymást dolgát, de aztán nem túl nagy meglepetésre;) egy pár lesznek. Azért még fel kell deríteniük egymás „sötét” múltját és a szekrényből kihulló csontvázakkal is meg kell küzdeniük, de mindez persze nem jelent igazi problémát.
Leginkább a cím miatt olvastam el, ami végül félrevezetőnek bizonyult, mert utazásról nem sok szó esik, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy vártam volna. Egyébként a szokásos Gerckétől…nulla ötlet, borzasztó átlátszó, sablon sablon hátán, ami egy idő után nagyon idegesítő volt, de persze csak magamat okolhatom, h újra bedőltem:S.
Amit még nem értek, h időnként olyan szarvashibák maradnak benne ezekben a limonádé olvasmányokban, h ihaj…Sidney? Tényleg:S?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése