Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

Mivel az utóbbi időszak egyik sikerkönyvéről van szó, persze nagyon sokat hallottam már róla, valahogy mégsem éreztem úgy, h el kellene olvasnom. Történeteket szeretek olvasni, legyen az igaz- vagy fikciós, távol állnak tőlem az „önsegítő” vagy pszihológiai jellegű könyvek. Aztán egyszer csak mégis megszületett az elhatározás, h érdekel ez a könyv, kíváncsi vagyok rá és jól is volt ez így.

Orvos-Tóth Noémi örökölt sorsunk boncolgatását a fogantatásunkkal kezdi, hisz akár már ebben az időszakban is történhettek olyan dolgok, amik egész életünkre rányomják a bélyegüket. Aztán jönnek a gyerekkorban esetlegesen megbúvó dolgok, amik befolyásolhatják a szülő – gyerek, ill. a testvérek közötti kapcsolatot és bár ezek közül sok személy szerint engem nem érint, mégis nagyon érdekesnek találtam a neves pszihológusoktól vett idézeteket, elméleteket és a szerző klinikai szakpszihológus tapasztalataiból merített példáit. A fejezetek végén olvasható kérdések, arra ösztönzik az embert, h megválaszolja őket és elgondolkozzon az olvasottakon. Általában is elmondhatom, h a fejezeteket olvasva, az állandó gondolkodásra, elemzésre késztetett, hol ismerek magamra, vagy valamelyik családtagomra, barátomra, hogy van ez nálunk, a mi családunkban, az én életemben. Mindezt kb. a könyv első harmadában éreztem, amit erre teljesen ráhangolódva, egy szuszra, nyugiban olvastam el. Aztán a következő napokban jóval kevesebb időm volt, csak sietve olvastam egy-egy fél órát és kicsit „elvesztettem a fonalat” és számomra is megmagyarázhatatlan módon az érdeklődésemet is. Persze nem vonom kétségbe a leírtak valóságtartalmát, mégis sokszor „hihetetlennek” tűntek számomra a példaként felhozott történetek, nem kötött le annyira az egész, mint az elején, igazából magam sem tudom, mi volt ennek a pontos oka. Ennek ellenére örülök, hogy megvetten és elolvastam, mert nem tartom kizártnak, h egy más élethelyzetben, talán mást ad és mond és pont ezért le fogom még venni a polcról.