2023. április 9., vasárnap

Paulo Coelho: Die Spionin

Régen – számomra is meglepő módon, még a blog előtt – több könyvet is olvastam Coelhotól, de úgy voltam vele, hogy elég is volt. Amikor viszont rábukkantam Spotify-n erre és láttam, h Mata Hariról szól, az első adandó alkalommal elkezdtem hallgatni.
Nem sokat tudtam ugyanis a híres kémnőről és bár már többször olvastam európai származásáról, ezen a „neve” miatt mindig meglepődök, gondoltam, most végre többet is megtudhatok róla. Coelho Mata Hari történetét 2 levélen keresztül írja le, az egyiket az elítélt kémnő írja saját életéről, a másikat pedig neki írja az ügyvédje, aki leírja, hogy jutott az ügye a halálos ítéletig, mi vezetett idáig. Margarethe Zelle a vidéki Hollandiában nőtt fel, majd házassága után került Holland Kelet-Indiába (a mai Indonéziába). Két gyermeke született, de a házassága a kezdetektől fogva halálra volt ítélve. A nő Párizsba menekült, ahol Mata Hari néven táncosnő lett, egzotikus származást hazudva magának. A férfiak körében gyorsan ünnepelt sztárrá vált, nem csak a színpadon, hanem az ágyakban is. Priviligizált életet folytatott, körülrajongták, ám az első világháború kitörésével, ez véget ért és hirtelen különböző politikai frontok között találta magát, amiknek áldozatul is esett. Amikor szüksége lett volna rá, hirtelen senki nem ismerte már, senki nem sietett a segítségére. Egyrészről együtt tudtam érezni vele, másrészről viszont nem tetszett a viselkedése sok helyzetben, az önsajnálata, az elvárásai. Összességében nem csak a címszereplő, hanem maga a könyv sem nagyon tetszett, kicsit többet vártam, talán több érzelmet, de mindenképpen többet az „események” szenvtelen leírásánál. A regény magyarul A kém címmel jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése