Maros András: Két-három dán

Ez is egy kölcsönkönyv volt, nem is hallottam róla előtte. Három nagyon eltérő jellemű fiatalember a regény főszereplője, akik egyetem alatt közös albérletben laktak, de azóta elsodorta őket egymástól az élet. Néhány év után a viszontlátást Budapesten ünneplik, mikor az egyikük, Magnus kitalálja, h az országot nem ott, hanem vidéken ismerhetnék meg igazán, így kerülnek a Zala megyei csöpp faluba, Vöcköndre.

Viszont pont Magnus, aki ezt kitalálta, mégsem marad ott, így csak két dán fedezi fel a magyar vidéket és lesz áldozata többé-kevésbé a magyar simliskedéseknek, míg a harmadik, önmagával viaskodva visszamegy Budapestre, majd Dániába. Tulajdonképpen ezzel ketté is válik a regény, van egyrészről a kissé burleszkbe hajlóan Zalában kalandozó csapat és egy teljesen más történet, Magnusé. Ennek a stílusa is egészen más lesz, története már-már lélektani dráma. A regény végén újra egymásra talál a három dán és olyan szempontból talán mondhatjuk, h happy enddel zárul a történet, h az elmúlt napok történéseinek hatására barátságuk is kap egy új esélyt. Ez a könyv nem a dánokról szól, inkább talán rólunk, legalábbis a zalai részekben. Sok éve dolgozom külföldiekkel, persze ilyenek IS vagyunk, ilyen számítóak, simlisek, tudatlanok, nyelveket nem beszélők stb., de vannak azért jó tulajdonságaink is, amiből – itt sem – derült ki sok, pedig az itt élő külföldiek állítják, h szerethetőek – is – vagyunk, időnként én is alig hiszem;). Egyet kell értenem viszont a magyarok egyik nagyon kínos sztereotípiájával, méghozzá „a külföldinek van pénze, ki tudja fizetni” cíművel, az meg, h a külföldi az állítólagos pénzét erre akarja-e kiadni, kit érdekel. Összességében szerethető a regény, tetszett is, különösen üdítően hatott, h ezúttal Zala megye volt – az egyik – főszereplő.