Carly Robin: Drive me Crazy

Futólag hallottam már erről, így amikor megláttam most a spotify hangoskönyvek között, nem volt kérdés, h meghallgatom. Már csak azért sem, mert jó pár éves kihagyás után pár éve újra aktívan követem a Forma 1-et és nézem a versenyeket.

Ella nem csak menő, hanem zseniális sportújságíró is. Közkedvelt sport podcastja is volt, de most új feladat vár rá, az, h kicsit felpolírozza a többszörös Forma 1-es világbajnok brit Blake Hollis imidzsét, méghozzá egy biográfiával. A terv az, h a szezon összes, vagyis 21 versenyére elkíséri Ella a száguldó cirkuszt, miközben információkat gyűjt, interjúkat készít bennfentesekkel, na meg persze a főszereplővel. Tagadhatatlanul megvan a kémia kettőjük között és Blake az első perctől kezdve egyértelművé teszi, h szívesen látná az ágyában Ellát, aki viszont épp egy futó kalandot nem szeretne. Ennek ellenére jóban lesznek, sok időt töltenek együtt, megismerve és egyre jobban megkedvelve egymást. Kiderül, h mimdkettőjüknek van egy féltve őrzött titka, amit előbb-utóbb megosztanak a másikkal és elég gyorsan a történet fókusza a forma 1-ről az ő szerelmükre, majd kapcsolatukra helyeződik át. Nyilván ez nem volt túl nagy meglepetés, ahogy az sem, h a végső happy end előtt még jön némi kis bonyodalom, egy próba, amit ki kell állniuk. Összességében tetszett, cuki, nem annyira bugyuta, mint vártam, kellemes szórakozást nyújtott, pont erre vágytam most csak. Szerintem a karakterek jók, a sztori persze nem túl újszerű, de nincs rosszul tálalva és jól áll neki – legalább kulisszaként – a forma 1, ehhez képest én soknak és feleslegesnek éreztem a helyenként igencsak részletes szex leírásokat, nekem ez annyira nem illett a képbe. Persze inkább ajánlom a könnyed kis limonádék rajongóinak, mint a legnagyobb f1 fanoknak, ha túl sokat tud az ember a témáról, akkor nyilván sok hiányosság, hülyeség feltűnik. Magyarul is megjelent már Száguldó szerelem címmel.

Gyurkovics Tamás: Migrén

Ez a 3. Gyurkovics regényem, először a Mengele bőröndjét olvastam, ami nagyon tetszett, majd az Akcentust, ami kevésbé. Ez a regénye a 2 előző között foglalja el a helyét, tetszett, de nem annyira, mint a Mengele bőröndje. A regény főhősét Spielmann Ernőt, egy valós személyről (Spiegel Ernő) mintázta az író, aki 1944-től volt ikertestvérével együtt Auschwitz-Birkenauban.

Itt őket – bár ikrek voltak – nem vizsgálta Mengele, de Ernő lett az ikerfiúk kápója, a Zwillingsvater, ahogy a táborban hívták. Figyelt az ikrekre, hozta-vitte őket Mengele óhaja szerint és lehetőségeihez mérten igyekezet segíteni nekik. Auschwitz-Birkenau felszabadulása után majdnem 40 gyerekkel indult haza, keresztül lerombolt országokon. Később megházasodott, gyerekei születtek, a családjával Izraelben telepedtek meg, minden megváltozott az életében, csak egy valami maradt meg, a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és ezek megtestesülése, a migrén. Igazából erre épül az egész regény, de ezt éreztem egy picit pont a gyenge pontjának is, mert ahogy a könyvből megismerjük főhősünket, tisztességes, feddhetetlen ember. Persze már eleve Zwillingsvater mívolta adhat okot bűntudatra, de azzá nem szabad akaratából vált és tőle telhetően mindent, sőt még többet is, megtett a gyerekekért. Egyébként a történet előrehaladtával, ahogy egyre többen megismerik a múltját, ezt rajta kívül mindenki így is látja. Ami még kicsit furcsa volt, h az 5 fejezetből 4 Spielmann Ernővel foglalkozik, egy viszont visszaugrik a 40-es, 50-es évek Magyarországára. Bár lazán sikerül ezt a két szálat összekapcsolni, mégis úgy éreztem, ez a rész kilóg, feleslegesnek tűnt nekem. Persze sok minden tetszett is, Gyurkovics Tamás fantasztikusan ír, egyértelműen magyar kortárs kedvencem lett, sosem magyaráz, nem szájbarágós, hanem egyszerűen embereket mutat be és az olvasóra hagyja a feladatot, hogy eldöntse, ki és mi a jó és a rossz.

Fabio Volo: Der Weg nach Hause

Régen nagy kedvenceim voltak Fabio Volo könyvei, de most már évek óta nem olvastam tőle semmit, annak ellenére, h ez is már jó ideje megvan. A várólistámnak hála, most sorra került végre.

Az olasz Marconak Londonban van étterme, így ott is éli casanova-agglegény életét. Ám özvegy édesapja gyengélkedése hirtelen mindent megváltoztat. Hazamegy hozzá, hisz segítségre van szüksége. Legalábbis ideiglenesen visszaköltözik a szülői házba, ahol együtt viseli gondját apjának a bátyjával, Andreával. A két testvér különbözőbb nem is lehetne, mégis közelebb kerülnek egymáshoz, miközben Andrea házassága és élete válságba kerül és Marco viszontlátja élete szerelmét. Fel-felvillannak a múlt eseményei, titkok, elhallgatott dolgok törnek felszínre. A két fivér együtt és külön-külön is nehéz időszakon megy keresztül, de végül úgy tűnik mindkettőjüknek sikerül szembenézni a múlttal és a nehézségeikkel, ami által esélyük nyílik egy happy endre.

Rebekka Eder: Hyazinthenschwestern

A jácint az egyik kedvenc virágom, ezért is keltette fel így tavasszal különösen ez a hangoskönyv az érdeklődésemet (a címe Jácint nővérek). 1848-ban vagyunk Berlinben, ill. a környékén Boxhagenben (ma már Berlin), ahol az 5 Sonntag nővér hatalmas, illatos jácint ültetvényei vannak. Korábban elválaszthatatlanok voltak egymástól, de az utóbbi években több dolog is éket vert közéjük. Leginkább bátyjuk halála, ami az ő sötét titkával együtt megmérgezte a nővérek kapcsolatát.

Ráadásul a család körül ólálkodik valaki, aki meg akarja szerezni a földjüket, ez érdekében csábít és intrikál. A főszereplő középső nővér, Alba mindene a kert és a virágok, önálló, emancipált nő, ami tekintve, h a 19. században vagyunk, kissé meg is lepett. Addig csendes életéből egy állítólagos kertész érkezése zökkenti ki, akivel rögtön lángra lobbannak egymás iránt, ami akkor is kitart, amikor ugyanez az állítólagos kertész többedmagával a német márciusi forradalmat lobbantja lángra. Egy elég szövevényes történet, amit hallgatva időnként kicsit nehezemre esett követni, sok intrika, ármány, virágnyelv és a happy endig néhány halott tarkítja a regényt.

Melanie Metzenthin: Die Stimmlosen

2018-ban olvastam a családregény első részét és már akkor szerettem volna a folytatást is, erre viszont csak most került sor, annak ellenére, h már évekkel ezelőtt megvettem az Amazonról e-bookként. Egyébként – ahogy általában – a két kötet egymástól függetlenül is olvasható.

Immáron véget ért a 2. világháború, de a helyzet nem lett sokkal jobb Hamburgban. Az első rész főszereplői, a Hellmer házaspár, vagyis Paula és Richard, valamint a gyerekeik, sőt szüleik is túlélték a világégést és velük lakik még jó barátjuk, a szintén orvos, sebész Fritz is a fiával. Egy lakásban nyomorognak mindannyian, pszihiátér létükre háziorvosként dolgoznak, kijárási tilalom van érvényben, élelmiszert alig lehet kapni és bár a nácik uralma még alig ért véget, máris vannak olyan „élelmesek”, akik úgy tűnik, át tudják menekíteni vagyonukat és hatalmukat. Végig követjük a két család történetét a háború utáni legsötétebb időszaktól egészen a német gazdasági csodáig. Némileg meglepő módon felbukkan 2 angol szál is a regényben ill. a családok életében. Érzékletesen mutatja be a világégés utáni nehézségeket és a a társadalmi különbségeket, akár németek és angolok között is Nyugat-Németországban. Nagyon sok témáról van szó, de mivel a regény aránylag hosszú, van is lehetőség ezek kidolgozására. Ami nekem nem tetszett, h a hangsúly, főleg a könyv 2. felében nagyon áttevődik a Hellmer házaspár barátjára, Fritzre, ami még nem lenne feltétlenül baj. Az már annál inkább, h a szerző szentet csinál belőle, egy morális apostolt, mindenféle emberi tulajdonság nélkül. Ráadásul a végére átcsúszunk egy „túl szép, h igaz legyen” sztoriba, amit szintén nem feltétlenül tudtam hova tenni. Az az érzésem, h az első könyvnél volt ötlet és koncepció, majd annak sikerén felbuzdulva „meg kellett” írni a második részt, de itt mindkettőből kevesebb volt már, ez sajnos érzékelhető, még úgy is, h összességében ez sem rossz.