Gyurkovics Tamás: Migrén

Ez a 3. Gyurkovics regényem, először a Mengele bőröndjét olvastam, ami nagyon tetszett, majd az Akcentust, ami kevésbé. Ez a regénye a 2 előző között foglalja el a helyét, tetszett, de nem annyira, mint a Mengele bőröndje. A regény főhősét Spielmann Ernőt, egy valós személyről (Spiegel Ernő) mintázta az író, aki 1944-től volt ikertestvérével együtt Auschwitz-Birkenauban.

Itt őket – bár ikrek voltak – nem vizsgálta Mengele, de Ernő lett az ikerfiúk kápója, a Zwillingsvater, ahogy a táborban hívták. Figyelt az ikrekre, hozta-vitte őket Mengele óhaja szerint és lehetőségeihez mérten igyekezet segíteni nekik. Auschwitz-Birkenau felszabadulása után majdnem 40 gyerekkel indult haza, keresztül lerombolt országokon. Később megházasodott, gyerekei születtek, a családjával Izraelben telepedtek meg, minden megváltozott az életében, csak egy valami maradt meg, a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás és ezek megtestesülése, a migrén. Igazából erre épül az egész regény, de ezt éreztem egy picit pont a gyenge pontjának is, mert ahogy a könyvből megismerjük főhősünket, tisztességes, feddhetetlen ember. Persze már eleve Zwillingsvater mívolta adhat okot bűntudatra, de azzá nem szabad akaratából vált és tőle telhetően mindent, sőt még többet is, megtett a gyerekekért. Egyébként a történet előrehaladtával, ahogy egyre többen megismerik a múltját, ezt rajta kívül mindenki így is látja. Ami még kicsit furcsa volt, h az 5 fejezetből 4 Spielmann Ernővel foglalkozik, egy viszont visszaugrik a 40-es, 50-es évek Magyarországára. Bár lazán sikerül ezt a két szálat összekapcsolni, mégis úgy éreztem, ez a rész kilóg, feleslegesnek tűnt nekem. Persze sok minden tetszett is, Gyurkovics Tamás fantasztikusan ír, egyértelműen magyar kortárs kedvencem lett, sosem magyaráz, nem szájbarágós, hanem egyszerűen embereket mutat be és az olvasóra hagyja a feladatot, hogy eldöntse, ki és mi a jó és a rossz.