Victoria Belim: Rote Sirenen – Geschichte meiner ukrainischen Familie

Hangoskönyvként hallgattam meg ezt a megindító, feszült és aktuális memoárt, ami egyszerre működik lebilincselő családi nyomozásként és a múlt sebeit gyógyító vallomásként. A történet középpontjában maga a szerző áll, aki Brüsszelben él, de 2014-ben – a Krím annektálása után – elhatározza, h visszatér szülőföldjére, Ukrajnába. Nem csak látogatóba érkezik: egy évtizedes, fojtogató családi titok nyomába ered. Meg akarja tudni, mi történt valójában dédnagyapjával, Nyikitiával az 1930-as években, amikor a sztálini terror idején nyomtalanul eltűnt, miután a KGB elődje, a hírhedt titkosrendőrség beidézte. Victoria archívumokban kutat, régi KGB-s aktákat próbál megnyitni, miközben minden lépésénél falakba ütközik. A legmegrázóbb ellenállást nem a hivatalok, hanem saját családja, különösen makacs dédnagymamája, Valentina tanúsítja. A generációkon átörökített félelem miatt a család szerint jobb a múltat nem bolygatni. A szerző a nyomozás végén sikerrel jár, de az igazság, amit a múlt mélyén talál, sokkal összetettebb és felkavaróbb, mint amire számított.

Itt a vég...

Kb. másfél hónapja nem írtam ide, amire még nem volt példa a blog 16 éves történetében. És nem is lesz... Mert nem lesz többé blog. Már az utóbbi 1-2 évben is éreztem, h inkább nyűgnek érzem már a blogolást, mint bármi másnak. Nem jut annyi időm az olvasásra se, mint szeretném, de azt nem szeretném elengedni. Mivel képtelen vagyok "csak úgy" abbahagyni dolgokat, igyekszem befejezni az idei várólista csökkentést és blogolni még a már olvasott és a még ezután olvasandó könyvekről, de 2027-től vége.