2014. április 10., csütörtök

Ken Follett: Winter der Welt: Die Jahrhundert-Saga 2.

Az évszázad trilógia 2. része a 2 világháború krónikája. 1933-ban, Hitler hatalomra jutása után kezdődik, 9 év telt el az első könyv befejezése óta.


Sorra veszi a történelmi eseményeket és tovább követjük a már megismert szereplők sorsát Angliában, Németországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban. Ahogy az első kötetben, úgy itt is a valós történelmi eseményekre fűzi fel néhány család életét. Nagyon tetszett, ahogy a szálak keresztezik egymást, ahogy a szereplők ill. gyerekeik egymásba botlanak. Érdekes látni, mivé lesznek a gyerekek, ”akiknek ott voltunk születésénél, ismerjük a szüleiket”. Itt is van persze szerelem és olyan ügyesen keveri a kártyát Follett, h időnként immáron jól ismert szereplőink gyerekei között lobban lángra. Valahogy itt inkább volt az az érzésem, mint az 1. résznél, h nagyon sok szereplős, nagyon összetett, tudtam követni, de időnként idegesített, h már megint egy másik szereplőre és országra nyargalunk át a fejezeten belül már ötödször:S. Ráadásul helyenként már nem tudja olyan jól kézben tartani ezt a rengeteg szereplőt, a több generációt, sokak sorsa egyszerűen – érthető módon – elsikkad. Szerintem nagyobbak az ugrások is benne, mivel sok helyszínen játszódnak az események alig-alig tudunk meg valamit a háborúról, a szokásos koncentrációs táboros históriákról, ami egyrészről nem baj, mert nagyon sok könyv szó erről, de talán kicsit furcsa, h szinte meg sem említi a zsidóüldözést. Csak néhány epizódot emel ki az eseményekből, pl. a Reichstag leégését, az Aktion T4 –t, a fogyatékosok kiirtását Hitler Németországából, kis epizódokkal nagyon jól érzékelteti a nácik növekvő uralmát. Persze van néhány szereplő is, akiket kezdetben magukkal ragadnak ezek az eszmék, másokat meg a sztálini kommunizmus, de többségük hamar rádöbben a rendszerek kegyetlenségére.


A hadi eseményekről ezúttal sokkal kevesebbet ír, az volt az érzésem egyébként is, h kevesebbet tudtam meg a II. világháborúról, de ez olyan szempontból nem gond, h erről mindenkinek több információja van, úgy általában szerintem. Csak bizonyos eseményeket emel ki és azokkal foglalkozik részletesen, pl. Pearl Harbort ill. Japán és Amerika harcát Hawaiion, valamint a partraszállást.
Follett nem bánik kesztyűs kézzel a szereplőivel, néhányat be is áldoz, ezzel is hitelesebbé téve a történetet. Néhány fiatal szereplőjéből igazi hőst farag, talán időnként túl is lő a célon, a jók túl jók, a rosszak túl rosszak. Sokkal megrázóbb egy-egy ismert történelmi tény, emberek sorsán keresztül bemutatva: a pearl harbori bombázás, ha egy fiatal menyasszony leli halálát benne, a szovjet hadsereg berlini tartózkodása, ha erőszaktevésük után sosem látott gyermekeket hagynak maguk után, ázsiai vonásokkal.
Eléggé elhúztam ill. elhúzódott a monumentális regény olvasása (közben 7 másik könyvnek értem a végére;)), érdekelt, de valahogy a két kötet egybe nekem túl hosszú lett. Izgalmas és fordulatos regény így nem tűnik fel, h az ember egy történelem könyvet olvas.
Magyarul A megfagyott világ címmel jelent meg. A trilógia harmadik része – ami a hidegháború korszakát öleli fel – a tervek szerint még idén megjelenik angolul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése