Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó (2012 London, 2016 Rio), rendkívül jóképű és sármos, mindemellett még kiemelkedően intelligens és kifinomult, legalábbis az alapján amit hallani, látni és olvasni lehet róla, pont ezért érdekelt a könyv. A vékony kis könyvecske, magánkiadásban jelent meg 2012-ben a szerző pedig nem más, mint Áron édesanyja.
Az írás kronológikus történetek sorozata, sok családi sztorival,fotóval illusztrálva. Minden mondatában ott van a szeretet, le sem lehetne tagadni, h a büszke anyuka írta, mégsem idegesítő ez, hiszen minden jel arra mutat, Szilágyi Áron tényleg különleges, nem csak az anyukája hiszi, látja annak. A szerző személye miatt persze személyesebb, mind hangvételében, mind tartalmában, így azért egy picit tovább árnyalódik a kép egy hihetetlenül profi és szimpatikus sportolóról. Belepillanthatunk egy vívópalánta mindennapjaiba, a sikerekkel és kudarcokkal kikövetett útba, de igazából csak felületesen.
Talány maradt számomra a könyv: miért tartotta szükségesnek az anyukája, h megírja, pláne, h kiadják? Az első olimpiai győzelem előtt kezdte írni, miért? Akkor még alig volt eredménye a fiának, 22 éves volt, kiről születik 22 évesen könyv? Megjelentek az utóbbi időben olyan sportolói könyvek, amik egyértelműen a nagyközönségnek készültek, ez nem ilyen, miért? Arra is gondoltam előtte, h talán sportoló gyerekek szüleinek szól, tapasztalatokkal, tanácsokkal, de nem igazán. Az is meglepő, h mikor kiadták, Áron már friss olimpiai bajnok volt, csodálom, h nem harapott rá egy nagyobb kiadó és csináltak belőle a nagyközönségnek egy könyvet. Amiért azt gondolom, h ez nem annak szól: egy nyilván nagyon jó szándékú és kedves olvasmány, de az nagyon látszik rajta, h egy laikus írta, stílusa, fogalmazásmódja nekem nagyon szemet szúrt. Maga a címlap és a szerkesztés is eléggé amatőr, egyáltalán nem megy mélyre és a vége mintha kicsit összecsapott lenne. Felsorolásszinten ír az adott év versenyeiről, mikor hol, kit győzött le, kitől kapott ki, szerintem ez csak nagyon keveseknek értelmezhető és élvezhető így. A cím - bár alapvetően nyilván, főleg utólag, igaz - sem igazán van megmagyarázva, mondhatnám, h konkrétan erről szinte szó sem esik.
Szerintem, ha 26 évesen nem is, előbb-utóbb Szilágyi Áronról ennél komolyabb, alaposabb, profibb könyv is fog születni, joggal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése