2017. szeptember 5., kedd

Abby Clements: Das Glück schmeckt nach Zitroneneis

Ez nem volt egy nagy élmény, valami könnyed nyári olvasmányt reméltem, de eléggé semmilyen…


Két nővér története, Anna, akinek van egy kislánya az olasz barátjával, Matteoval, ők üzemeltetik a lányok nagyanyjának egykori fagyizóját Brightonban és nagyon menő kreációik vannak. Ennek ellenére Matteonak hiányzik a ködös, esős Angliában Olaszország, így az Amalfi-partra költöznek és Sorrentoban átvesznek egy kis fagyizót.
A másik lány a 26 éves, fotós, Imogen, aki legszívesebben úton van és a legegzotikusabb tájakon fotóz, aminek a szörfoktató barátja, Finn, aki Brightonban dolgozik nem annyira örül. Bár szeretik egymást, de Imogen számára egyértelmű, h neki kell a szabadság és sokkal inákbb azt és az utazgatást választaná.
Végig mindeki fölött ott van Viviann a nagymama árnyéka, rengetegszer emlegetik, a könyv végén láttam, h ennek elvileg van egy első része, előzménye, amiben gondolom Viviann is főszerepet kapott, erről nem is tudtam, de nem hiszem, h az bármin is változtatott volna. Leginkább az volt az egésszel a bajom, h semmi koncepció, alig valami cselekmény, garmadával teljesen felesleges párbeszédek, amik egyáltalán nem viszik előre – a nem nagyon létező – történetet. Még csak azt sem használta ki, h Brightonban és Sorrentoban játszódik, legalább a csodás helyszínekből többet is ki lehetett volna hozni szerintem. Ráadásul a vége felé még sokszor nagyon szirupos és csöpögő is lett, abszolút nem tetszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése