2019. február 26., kedd

♥ Kindle Paperwhite 4.

2011 nyarán vettem az első Kindle-ömet, majd alig másfél év múlva, 2012 decemberében a Kindle Paperwhite-ot, amit jó 6 évig használtam, maximálisan elégedetten. Elrepült ez a 6 év, meg is lepődtem most, h már ilyen régen használtam, imádtam, nem volt vele gondom. Az állítólagos bőr tok kezdte megadni magát - a műanyag része - tavaly nyáron vettem egy újat, de csak sima műanyagot. Az utóbbi hónapokban tűnt fel, h egyre gyakrabban kell tölteni (heti 1x még mindig csak) ill. volt néhány funkció, ami nem működött egy ideje jól (aktualitás, szerző vagy cím szerint sorba rendezés) és miután a fejébe vette, h tele van, töröljek és már azt sem tudta megjegyezni, hol tartottam épp az olvasott könyvben, utána néztem, mi a helyzet az utódokkal. Erre természetesen – na jó, pár könyvet azért töröltem is – rögtön megjavult, de így legalább majd új gazdára találhat.
Ha már lúd, legyen kövér, a legújabb Paperwhite-ot néztem ki, ez az Amazon szerint a 10., mások szerint a 4. generációs Paperwhite könyvolvasó. A német Amazonon keresztül rendeltem meg 120 euroért január végén (kb. 2 hét múlva véletlenül láttam, h akcióban 90-ért árulták, szóval érdemes kivárni az árleszállítást, mert elég gyakran szokott lenni) és 40 euroért (!!!) egy újabb - Amazon szerint bőr, mindenki szerint nem bőr - piros tokot hozzá.


A főbb technikai paraméterei „javultak”, az előző generációhoz képest, pláne az enyémhez képest, ami első generációs volt még, de igazából nekem mezei, laikus olvasóként a különbségek elenyészőek, alig láthatóak (sokkal nagyobb volt anno másfél év után a különbség a két készülék között). Az új tömege már csak 182 gramm, vastagsága az eddig 9,1-ről 8,2 milliméterre csökkent (ez a toknál fontos). A háttértár 8 gigabájtra nőtt, aminek én örültem, de a két legnagyobb újítás, hogy Audible integrációval is rendelkezik, így egy külön megvásárolható Bluetooth headset segítségével képes hangoskönyvek lejátszására is, valamint, h vízálló, az IPX8 besorolásnak hála 1 méter mélységig bírja a fürdetést, ezt nem szándékozom kipróbálni.


És akkor egy kicsit a triviális – vagyis nekem is feltűnő;) - változásokról az előző könyvolvasómhoz képest:
- mint a telefonokon, kijelzi már, h az akku hány %-on van
- nem csak a könyvbe belépve, hanem már előtte is mutatja a cím mellett, h hány %-nál tart az ember, de megmaradt a könyvek „pontokkal” kifejezett hosszúsága is ill. ott a jelölés, h hol tartasz a könyvben, vizuális típusoknak
- a drót hozzá fekete az eddigi fehér helyett
- sok kis apró újdonság van, pl. ki lehet választani a betűtípust, a sorközt, álló vagy fekvő tájolást stb.
- sajnos a tok belső része is piros, ez biztosan jobban és gyorsabban fog koszolódni, mint az eddigi sötétszürke; további változás, h a tokon Amazon van az eddigi Kindle felirat helyett, kár
- heppem, h nagyon sok könyvet tartok a Kindle-ön és albumokba rendezgetem őket, ez könnyebben ment, mint 6 éve, de persze még így is időigényes volt, meg azért a végére kicsit belassult
- amikor én már befejeztem a könyvtáram rendezgetését, a Kindle még egy darabig magában el volt foglalva ezzel, ezt megint azon láttam, h gyorsan merült, 24 óra alatt, minimális olvasással 100%-ról 55%-ra tornázta le magát, de ez elvileg normális, ha a memória dolgozik, azóta normalizálódott a dolog
- nekem az egyik legszembetűnőbb újdonság, h az eddigi fekete keret eltűnt, ez már a képernyő része, nincs már „perem” a képernyő és a „keret” között
- fura, h bizonyos dolgoknak más a nevük, mint az előzőnél (mindkettőt németül használom)
- ha pár óráig nem használtam és kinyitom (a tok itt is automatikusan kikapcsolja az olvasót) jön az ébresztő funkció (aufwachen), így egy picivel több időbe telik, míg újra olvashat az ember, mint a réginél
- számomra a menü és a funkciók elérése bonyolultabbnak tűnik, a használata egy picit komplikáltabb, holott nem tud igazából többet, mint az előző, tehát nem lehet azzal magyarázni szerintem
- imádtam az eddig Kindle-ök „szamárfülezés” funkcióját, h az ember a jobb felső sarkot megérintve tudta „behajtani az oldal sarkát” ezzel könyvjelzőt téve az adott oldalra, ennek a megújítása nekem személy szerint nem tetszik, pár pillanattal tart csak tovább, ha egyáltalán, de jobban kizökkent az olvasásból, de valószínűleg majd megszokom; fura még, h egy külön doksikban gyűjti a könyvjelzőket


Összességében ahhoz képest, h a két verzió között eltelt 6 év, ami a technikai kütyüknél elvileg nagyon sok, nem sok különbséget érzékelek mezei olvasóként a két eszköz között, szóval szerintem annak, aki meg van elégedve a Paperwhite-jával, nem érdemes váltania. Ahogy azt az első Paperwhite-om esetében is írtam, a lécet amazonék nagyon magasra tették az elejétől kezdve és mivel a Kindle – hála isten – továbbra is az olvasásról szól, nem lehet évenként valami óriási újítást kitalálni és várni, tehát a „csalódottságom” relatív, inkább úgy mondanám, h az új könyvolvasóm nem jelent minőségi változást, de erre nem is volt szükség. Ahogy itt a blogon is látható, én az első perctől kezdve nagyon szívesen olvasok a könyvolvasón és mára oda jutottam, h ha könyv és e-könyv között választhatok, biztos, h az utóbbit választom, mert egyszerűen praktikusabbnak találom, szóval maradok a lelkes Kindle rajongók táborában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése