2019. február 17., vasárnap

Lori Nelson Spielmann: Und nebenan warten die Sterne

Két nővér, sokan azt hiszik, ikrek, bár 5 hónap van közöttük (az egyiküket adoptálták) és különbözőbbek mind külső- mind belső tulajdonságaikban nem is lehetnének. A szüleik elváltak, a lányok anyjuknál, az ambiciózus, munkamániás ingatlanügynök Erikánál élnek és mindketten az első egyetemi éven vannak túl Bostonban.


A nyári szünet után vonattal mennek vissza, de ekkor megtörténik a tragédia, a vonat kisiklik és bár csak az egyik lány, Kirsten volt a vonaton, ő viszont meg is hal. Annie nem tudja elfogadni és elhinni a nővére halálát, hónapok múltán is hisz benne, h Kirsten él és a segítéségére van szüksége. Lassan a jelek Erika számára is arra utalnak, h a lánya nem halt meg, miközben rá kell jönnie lassan, h az elmúlt évek kemény munkája, amit a lányaiért tett, épp a bensőséges kapcsolatukat tette tönkre. A visszahúzódó, félénk és csendes Annie Párizsba megy, h ott keresse a testvérét, túllép saját árnyékán, új embereket ismer és szeret meg és lassan egyre kevesebb szó esik Kirstenről, éli az életét. Erika is próbál megváltozni, próbál visszatalálni a régi önmagához.
Nagyon érdekesen írja le a lelki folyamatokat, anya és lány őrlődését, a hitet, h a szeretett gyermek/testvér még él és a felismeréseket. Erikának és Annie-nek külön-külön kell megvívnia a saját csatáját és elkezdeni a Kirsten nélküli életét. A regény bizonyos részeiben én is elbizonytalanodtam, h mi is lett Kirstennel, bizonytalanságban tartotta az olvasót Spielmann, de reméltem, h a dolgot azért majd racionálisan lezárja és nem lesz a történet befejezése nyitott, így is lett, nem hagy megválaszolatlan kérdéseket, ez tetszett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése