2021. január 13., szerda

Richard Dübell: Der Jahrhunderttraum

A történet 1891-ben, 20 évvel az 1. rész befejezése után folytatódik és 1909-ig követjük a von Briest család életét. Alvin halott, a 70-es éveikbe lépett Louise és Paul pedig házasok. Épp Svájcban vannak, amikor valami titkos és fontos misszió során – szóval minden ott folytatódik, ahol az 1. részben abbamaradt – vonatbalesetben életüket vesztik.
Ennek a kötetnek a főszereplői már a von Briest testvérek, Otto, Levin és Amalie. Mindegyikük révén egy-egy témát visz végig a szerző, az egyik ilyen fő téma, az egyre erősödő zsidó ellenes mozgalom; a női jogok, női egyenjogúság, leszbikus szerelem ebben az időben és a repülés története, amiben ennek szinte minden úttörőjét Lilenthaltól Zeppelinen át a Wright fivérekig ilyen vagy olyan módon felvonultatja. A szálak, ahogy a testvérek élete is, időnként külön futnak, máskor összefonódnak, h végül egy nagy fináléban összehozza a szerző az összes fontos szereplőt. Megint sokszor tűnt nekem erőltetettnek, időnként már-már úgy éreztem, enélkül a család nélkül nem történik Németországban – vagy időnként a világban;) – semmi. Szerintem ez egy lezárt történet, de ez is egy amolyan „never ending story”, mert van még egy része, ez nincs meg és nem is szeretném elolvasni, bőven elég volt ebből ennyi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése