Stephan Orth: Couchsurfing im Iran

A várólistámon volt a könyv és nagyon örülök, h végre sorra került. Igaz, már több, mint 10 éve adták ki, de mivel nem sok fogalmam volt az iráni mindennapokról, ez nem igazán zavart. A couchsurfing téma szerintem már jó pár éve volt felkapott, bár itthon talán akkor sem. Ez egy hálózat, ahol regisztrálni lehet, ha az ember szeretne felajánlani egy ágyat egy utazó ismeretlennek, vagy akkor, ha ő maga szeretne igénybe venni másnál egyet. Bár ezt a szisztémát soha nem éreztem nekem valónak, kétségtelen, h így sokkal jobban meg lehet ismerni az adott helyet, na meg persze főleg a helyieket. Ez szerintem hatványozottan igaz egy olyan országban, ahol egyébként a couchsurfing be van tiltva, csakúgy mint az alkohol, az államvallás mindenek felett áll, ráadásul az ország külföldiek számára egyáltalán nem könnyen megközelíthető.

Az újságíró Stephan úgy érkezik Iránba – már nem először – h csak vázlatos terve van, hova megy, mit csinál. Leginkább azt szeretné, ha az új iráni ismerősei vezetnék, az ő ötleteiket akarja követni és ezáltal jobban megismerni az országot és lakóit. Egyáltalán nem titkoltan azzal a céllal érkezik, h aztán tapasztalataiból könyvet írjon. Végül 62 napon át keresztül kasul beutazza Iránt, közben a Couchsurfing által 22 vendéglátója van és összesen 8484 km-t tesz meg, főleg busszal, időnként autóval, repülővel, vagy hajóval. Őrült kalandokat él át és megismer egy országot, ami egyáltalán nem illik ahhoz a homályos képhez, ami szerintem a legtöbb ember fejében él. Több tucat perzsa szőnyegen alszik, naponta megszegi a törvényeket, él, ünnepel és gyászol a világ legvendégszeretőbb népével. És közben Irán egy teljesen más oldalát ismeri meg, mert zárt ajtók mögött az élet színes és lázadó, tele van vágyakkal és álmokkal, túlcsordul az életörömtől és a vendégszeretettől. Mert zárt ajtók mögött lehull a csador/a kendő és vele együtt a mindent uraló félelem is az államtól. Persze a kép, amit kapunk biztosan nem teljes, hisz szinte kizárólag olyan irániakkal kerül kapcsolatba, akik tudnak angolul, akik tájékozottak, nyitottak, nyugat orientáltak. Ennek ellenére bár érthető, mégis meglepett, h kb. minden nő, akivel találkozik, képzett, egyetemet végzett, de biztos nem ez az átlagos. Nagyon érdekes az életszemléletük, a szokásaik, a társadalmi nyomás és elvárás, ami mindenkire ránezehezik, miközben az állam mindenhol ott van, mindent lát és kontrollál. A szerző - mivel a saját élményeiről, kalandjairól írt, így azért kialakult róla a könyv végére egy kép - szimpatikus volt nekem és jófejnek tűnt. Egyébként további 4 könyve jelent meg ugyanebben a témában, azokban Oroszországban, Kínában, Szaudi-Arábiában és a már háborúban álló Ukrajnában couchszörföl. Ezeket több más nyelvre is lefordították, magyarra nem. A couchsurfinges könyvei mellett még további, utazásról szóló, de kicsit más jellegű könyvei is megjelentek.