Karen Swan: Sommer im Paradies

Ahogy azt már sokszor írtam, szeretem Swan regényeit és történeteit, a stílusát. Persze az is igaz, h az általam olvasott első két könyve tetszett a legjobban, ezeket az utóbbi években újra is olvastam, és bár azóta is sokat olvastam tőle, az újabb regényei szerintem nem érnek az elsők nyomába. Eleinte kizárólag karácsonyi történeketeket írt, majd az utóbbi években váltott egy kicsit és évi 2 könyvet ad ki, egy nyárit és egy télit/karácsonyit. Már ez nem hangzik túl jól szerintem, nekem valamiféle futószalagot juttat eszembe, aminek működnie kell, ha törik, ha szakad. Idén nyáron olvastam már tőle egy nyári regényt, ami nem volt rossz, de különösebben nem tetszett. Azt kell mondjam, h ez a mostani sem, leginkább azért nem, mert a borítóval és a címmel nagyon meg vannak vezetve az olvasók. Számomra Swan könyvei mindig a könnyed, de „igényes” kikapcsolódást jelentették, ezért is szeretem és olvasom őket. Látszólag ez is pontosan ezt ígéri, de szerintem nem ezt adja.

A sztori a múltban indul, amikor a huszas évei elején járó londoni orvostanhallgató, Tara épp őrülten szerelmes Alexbe, akivel pár hónapja ismerik egymást. A fiú megkéri a kezét, a lány bemutatja elképzelhetetlenül gazdag családjának és azt tervezi, miután a fiú az apjától is megkérte a kezét, elárulja neki, h kisababát vár. A várva várt lánykérés viszont elmarad, helyette Alex egyre jobban meg akarja ismerni az apját és lassan világossá válik, Tara csak eszköz volt ahhoz, h a világ egyik leggazdagabb emberének közelébe férkőzzön. Majd ugrunk 10 évet, Tara a végsőkig kizsigerelt sürgősségi gyerekorvosként dolgozik, alig eszik, alig alszik és még mindig nem tudta feldolgozni a történteket és elfelejteni Alexet. Épp kezdődik a szabadsága, amikor egy társasággal 10 év után először újra Costa Ricába repül, ahol annyi boldog, felhőtlen nyaralást töltött gyerekként, de ahova az Alexszel történtek után nem „térhetett” vissza, hisz a férfi itt dolgozik az apjával közös mega projektjén. A kikapcsolódásból – sem Tarának, sem az olvasónak – aztán semmi sem lesz, helyette veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe lavíroz, a teljes őserdőn keresztül küzdi magát, számos veszéllyel dacolva. Végül persze elkerülhetetlen az Alexszel való találkozás, sőt az együttműködés is, hisz csak együtt tudnak életben maradni. Ez persze újra felszíttja kettejük között a lángot és Tara bármennyire is próbálja gyűlölni, rájön, h nem megy. Őszintén szólva engem eléggé lefárasztott ez a sok akció és izgalom, ezúttal jobban örültem volna, valami egyszerű limonádénak, amit a cím és a borító ígér, a regény viszont szerintem leginkább egy borzongató rémálomra hasonlít nagyrészt.