Változtattak a könyvhöz képest a filmen, de ez természetes, főleg az elején tűnt ez fel, de a lényeg megmaradt, mind a kettőt nagyon jó volt olvasni ill. nézni, együtt járt velük valami otthonosság, valami kellemes érzés. Ami más, h míg a film a 2 nő „párhuzamos” története, addig a könyv természetesen Julie-ra és a projektjére koncentrál. Szerintem hihetetlenül jó lett a film, a két főszereplőnő, Meryl Streep és Amy Adams lenyűgözött és mindenképpen meg kell említeni a férjeket is, Stanley Tuccit és Chris Messinát.
Az alapötlet, h a titkárnőként dolgozó Julie egy év, vagyis 365 nap alatt végig akarja főzni a legendás Julia Child Francia Szakácsművészet Felsőfokon c. szakácskönyvének 524 receptjét, tapasztalatait, élményeit egy blogban osztja meg a világgal. Valószínűleg maga sem számított arra, ami aztán az egészből lett, rengeteg olvasó, kommentek, interjúk, könyv, majd film.
Talán az előzőekből már kiderült, h a történet valós, az ötlet szerintem szuper, mind a főzés, mind az erről való blogolás. A 2002-ben indult The Julie&Julia Project blog egyébként még ma is elérhető szerintem érdemes belepillantani. Julie egyébként mostanság is vezet blogot, igaz áprilisban frissítette utoljára.
Julia Child az amerikaiak főzőikonja, az első „sztárszakács”, az a személy, akinek köszönhetően a 60-as években, az igencsak egysíkú amerikai hétköznapokban megjelent a francia klasszikus konyha. Child amerikaiak százezreit vitte be a tűzhely mögé, főzési divathullámot indított el, akik addig dobozos készételeken és hamburgeren éltek, hatására hirtelen elkezdtek francia omlettet és beuf bourgignon-t főzni.
Eredetileg hárman együtt kezdtek el dolgozni egy amerikai alapanyagokra adaptált francia alapszakácskönyvön. 1961-ben kiadták a kétkötetes könyvet, Mastering the Art of French Cooking címmel. A 800 oldalas könyv terjedelmével és úttörő tartalmával ma is forradalmi műnek számít, kevés amerikai háztartásban hiányzik a szakácskönyves polcról.
Érdemes belenézni az igazi Julia főzőműsorainak néhány pillanatába: szépen, komótosan, sietségtől mentesen főz, az egész nagyon távol áll a mai főzőcske műsoroktól, pedig valahonnan innen indult minden.
Egy kis kedvcsináló, Julia Child omlettet készít
Ami nagyon tetszett a könyvben, az a közvetlen hangvétel, h annyira őszinte, nem fényezi magát, nem sznob, leírja a nehézségeket, a bénázásait is és a főzés mellett még egy csomó mindenről olvashatunk, megismerjük a családját, a barátait, kicsit betekinthetünk a new yorki életbe is. A könyv receptjei meg…érdekesek:). Nem tipikusan ilyeneket főz manapság az ember lánya, de valahogy pont ez a poén benne.
Mindezek ellenére rögtön az első receptet, a Parmentier levest (krumpli leves;)) ki is próbáltam, pofon egyszerű és tényleg finom. Van még néhány, ami felkeltette az érdeklődésemet (pl. a bajor narancskrém, vagy az a borjúmájból készített, mustáros-fűszeres-morzsás finomság), de alapvetően, bár sok van, ami jól hangzik, de azért az alapanyagok, vagy az elkészítés nehézsége kissé elrettentenek;).
Egyértelműen ebben az esetben esett/esik leginkább nehezemre különválasztani a könyvet és a filmet, talán mert mindegyik igazán tetszett és valahogy úgy érzem, a kettő együtt alkot valamiféle egységet, a filmben Juliáról tudunk meg sok mindent a könyvhöz képest, a könyvben viszont érthető módon Julie életébe pillanthatunk be inkább. Gondolom sokan látták a filmet, akiknek tetszett, feltétlenül ajánlom a könyvet is, szerintem nem fognak csalódni.
Ja, a magyar borítóról még annyit, h förtelmes. Nem igazán sikerült rájönnöm, h vajon mi köze van a könyvhöz, valószínűleg semmi, ami még hagyján, de – bár nem szoktam könyvre ilyet mondani – de ezt kimondottan csúnyának találom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése