A könyv egy gyengeelméjű zsenivé operálásáról, egy rokonszenves személyiség fejlődéséről szól.
Charlie Gordon, egy hatéves gyerek szintjén álló 32 éves férfi. A 68-as IQ-val rendelkező Charlie egy pékségben dolgozik mindenesként, délutánonként önként jár a szellemileg visszamaradott felnőttek iskolájába, ahol írni és olvasni tanul. A könyv un. Előmeneteli jelentésekből áll, ezekből képet kapunk épp aktuális szellemi állapotáról, az intelligenciáját fokozó műtét előtt és után. Ezt a kísérletet, állatokon már többször végrehajtottak sikeresen, Charlie az első ember, akinél ilyen beavatkozást végeznek.
A műtét után hatalmas változáson esik át: intelligenciája rohamosan fejlődik, IQ-ja meghaladja a 180-t, múltbeli emlékei kikristályosodnak, immáron nem csak észreveszi a körülötte folyó dolgokat, hanem el is gondolkozik rajtuk, erkölcsi kérdésekre keresi a választ, rengeteget olvas, 20 különböző nyelvet tanul meg, tudásszomja csillapíthatatlan. Ám mindezek ellenére mégsem boldog, az író, a pszichológia professzora, meggyőzően bizonyítja, h az intelligencia nem minden. Charlie intellektuálisan tökéletesre fejlődik, de nem fejlődött ki benne a megértés, az elnézés. A professzorokat, doktorokat lángészként már átlagembernek látja, csalódik bennük, csalódik mindenkiben, hiszen intellektuálisan senki nem képes felvenni vele a versenyt.
Addig minden rendben volt, amíg nevethettek rajtam, és okosak lehettek az én rovásomra, de most alacsonyabb rendűnek érezték magukat az idiótával szemben. Ráébredtem, h elképesztő fejlődésem összezsugorította őket, és kihangsúlyozta fogyatékosságaikat. Csalódtak bennem és meggyűlöltek érte.
Érzelmi állapota nem követi intellektuális állapotát, érzelmileg és szexuálisan visszamaradott, meg maradt benne a kisfiú Charlie, aki fél a nőktől, hiába táplál gyengéd érzelmeket egykori tanárnője iránt, számos nem várt problémával kell megküzdenie ezen a téren is.
Számomra intelligenciája csúcsán volt a legkevésbé szimpatikus a főszereplő, az egyik professzor jól megfogalmazta az én véleményemet is:
…maga szeretetreméltó, csökkent értelmű fiatalemberből pökhendi, öntelt, antiszociális fráterré fejlődött…
Igaz, h buta és együgyű volt, mégis boldog, szerette a munkáját, úgy gondolta, vannak barátai, akik szeretik és bár ez nem biztos, h teljesen igaz volt, így érezte és ez boldoggá tette.
Algernon a regényben szereplő fehér egér, Charlie sorstársa, rajta uazt a műtétet hajtották végre. Amikor észleli rajta a hanyatlást, tudja, rá is ez vár. Mikor Algernon, a kísérleti egér meghal, magához veszi, eltemeti, virágot tesz a sírjára, innen a cím.
Értelmi képességeinek csúcsán ő maga fedezi fel halálos ítéletét: a mesterségesen előidézett intelligencia romlásának sebessége egyenes arányban van a növekedés mennyiségével. Próbál rácáfolni erre, megállítani a hanyatlást, de ez lehetetlen. Felmerül benne az öngyilkosság, mikor elindul lefelé a lejtőn, de tudja, h ez a 6 évesek értelmi szintjén álló Charlie élete, ezért nem dobhatja el magától. Néhány hónap leforgása alatt a lángészből ismét a pékműhelyben dolgozó egyszerű férfi lesz, a történet ott fejeződik be, ahol elkezdődött, közben mégis nagyon sok minden történik.
Nagyon érdekes, nem mindennapi történet egy különleges ötletből, amiből kiderül, h a boldogság nem az intelligenciától függ és hogy az IQ nem minden, ha nem párosul hozzá megfelelő érzelmi érettség, akkor magányossággal, örök elégedetlenséggel járhat együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése