A könyv egy családról szól, a Fitzgerald szülők nem sokkal a 2 éves Kate ritka leukémiájának diagnosztizálása után egy genetikailag programozott gyereket hoznak a világra, Anna azért születik, h szervdonorként megmentse a nővére életét. Először a köldökzsinór vért használják fel, majd Anna vérére – limfocitákra van szükség, aztán csontvelő átültetésre, amikor a lányok 16 és 13 évesek, akkor pedig Anna egyik veséjét kellene Kate testébe ültetni. Ám a kislány egy ügyvédhez fordul, h kvázi megtagadja ezt, h saját testéről ezentúl ne a szülei, hanem ő maga hozhasson döntéseket.
A cselekmény kb. másfél hét történéseit öleli fel. Minden fejezetet más mesél, összesen hatan: a szülők - Sara és Brian, Jesse - a fiúk, a legidősebb Fitzgerald gyerek, Anna - a legkisebb gyerek, Anna ügyvédje - Campell és Julia - akit a bíróság gyámként rendel Anna mellé. Nagyon érdekes ez a váltakozó perspektíva, szépen lassan állnak össze a dolgok, Sara, az édesanya szemszögéből látjuk a múlt eseményeit, a többiek a jelenre koncentrálnak. A két ügyvéd (Campell és Julia) elbeszélése azért is érdekes, mert ők kívülállóként látják a családot, na meg azért is, mert nekik önálló történetük is van.
Az egyértelműen kiderült, h a család életében a főszerepet Kate játssza, a diagnózis után, szinte csak ő van és a betegség. Szülei, mindent egy lapra tesznek fel, mindent a lányuk megmentésére áldoznak. Persze elgondolkodtató, h milyen élete volt Katenek, az állandó rosszullétekkel, kemoterápiával, a vérzésekkel, a kórházi tartózkodásokkal, operációkkal, de az életre és gyógyulásra való igazi remény nélkül. Morális kérdések sorát veti fel az írónő, amikre nincs igazán jó válasz, nincs igazán helyes válasz. Mert az-e a nagyobb szeretet, h foggal-körömmel harcolsz a gyerekedért, még akkor is, ha te is tudod nincs remény, és mindez neki szenvedés, feláldozol érte mindent, még a saját másik gyerekedet is, vagy az, ha látva a szenvedését, képes vagy elengedni?
Én általában valaki ’pártján’ állok, valakinek szurkolok, valakivel azonosulok, akár filmet nézek, akár könyvet olvasok…itt viszont ez nagyon nehéz volt, elvégre nincsenek jó és rossz karakterek a könyvben, a szereplők motivációja nem valamiféle negatív dologból ered, hanem abból, h meg akarnak menteni valakit, a gyereküket, vagy saját magukat…
Azt hiszem számomra talán pont ezért volt annyira lebilincselő a történet, mert nem tudtam, minek, kinek szurkoljak, mert itt nincs jó vagy rossz döntés, illetve én, ahogy a szereplők sem, nem tudtam eldönteni, mi lenne jó.
Egy elgondolkodtató idézet (saját fordítás, ezért kicsit béna):
Általában azért a szülők döntenek a gyerekeik ügyében, mert az ember abból indul ki, h a legjobbat akarják nekik. Viszont ha a látásmódjuk befolyásolt, mert a gyermekeik érdekei ütköznek, összeomlik a rendszer. És a roncsok alatt valahogy olyan áldozatok lesznek, mint Anna.
Lebilincselően érdekes, felkavaró, megrázó történet, mégis képes arra, h 1-1 bekezdés erejéig lazítson a „szorításon”, képes könnyed és humoros lenni.
A végén engem több meglepetés is ért. Mikor úgy tűnt megvan a végső csavar, minden a helyére került, lezárult a tárgyalás, elfogadható döntéssel, jön a megmagyarázhatatlan, a felfoghatatlan és teljesen váratlan. Persze volt már nem is kevés könyv, amiket megkönnyeztem, de olyanra nem emlékszem, ami ennek a könyvnek az utolsó 10 oldalánál történt velem. Zokogtam.
Megrázó történet döbbenetes befejezéssel. Biztos nem az utolsó Jodie Picoult, amit olvastam, nagy hatással volt rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése