2016. június 24., péntek

Stephanie Lehmann: Vintage Love

Nagyon tetszik a budapesti Vintage Garden, meg persze maga a stílusirányzat is, leginkább ezért tűnt fel ez a könyv. Végülis a vintagehoz olyan sok köze nincs, de egy kellemes kis olvasmányt kaptam.


Amanda túl a harmincon már évek óta a nős Jeff szeretője. Bármennyire is emészti magát emiatt, nem képes pontot tenni a kapcsolat végére. Igazi örömet vintage üzlete jelent csak számára, ahol régi, használt, érdekes ruhadarabokat és lakberendezéi tárgyakat árul. Mikor egy idős hölgy eladja neki régi holmijait, rábukkan egy naplóra, aminek olvasásába lelkesen veti bele magát.
A fiatal Olive apjával érkezik New Yorkba, az elkényeztetett lány dolgozni akar, de ez a 20. század elején nem is olyan egyszerű. Mikor apja hirtelen meghal, nehéz helyzetbe kerül, egyedül kell szerencsét próbálni.
Fejezetenként váltakozva olvashatjuk a két nő sorsát, amik persze a végén összefonódnak.
Érdekes kontrasztban állt a 20. század eleje a jelennel és főleg a női sorsok alakulása, változása, időnként elképedve és felháborodva olvastam Olive történetét, h mi mindent nem szabadott és illett akkoriban egy nőnek, a két nő életének alakulását figyelve jól látszik az a hatalmas út, amit egy évszázad alatt megtettünk, mi nők. Meglepő módon így aztán bennem leginkább ez a kicsit feminista dolog maradt meg leginkább a könyvről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése