Anna McPartlin: Irgendwo im Glück

Idén olvastam az első könyvemet a szerzőtől, ami nagyon tetszett. Bár több volt, mint egy kis limonádé, de mégis, könnyed stílusa, szerethető szereplői miatt igazi kikapcsolódást jelentett és pont valami ilyesmire vágytam most is. Abban a regényben a szereplők múltja tele volt sötét árnyakkal, de a jelenük és a jövőjük nem. Itt az egész könyv hangulata elég sötét volt, különösen, h már az első mondatokból kiderül, a történet nem fog jól végződni.

Maisie egyedül neveli 16 éves fiát, Jeremyt, lányát Valeriet és velük él demenciával küzdő édesanyja, Bridie is. A nő két helyen is dolgozik, h eltartsa az övéit, állandó anyagi problémákkal küzdenek, de inkább ez, mint ami előtte volt. Maisie férje, Danny többször félholtra verte a feleségét és még a fia karját is eltörte, pár éve viszont nyugtuk van tőle, köszönhető ez Brennan őrmesternek is. A férfi már régóta csodálja Maisiet és végre rászánja magát, h vacsorázni hívja. A nő inkább csak le akarja rázni, végül mégis olyan jól sikerül az este, h együtt töltik az éjszakát, ami végzetesnek bizonyul. Jeremy közben eltűnik, de erre a körülmények összejátszása miatt csak napok múlva derül fény. Miközben a rendőrök, a barátok és a család kétségbeesve keresik a fiút, az újságírók se tétlenkednek, bemocskolják a családot, hisz a látszat sokszor csal.
Rendkívül sok kemény témát érint a könyv a családon belüli erőszaktól a homoszexualitáson át a demenciáig, ezek közül egy is sok, de mindez halmozottan jelentkezik Maisie életében. McPartlin ezúttal sem kíméli hőseit, cukormáz, illúziók és sablonok nélkül szövi sorsukat, 2 könyv után ezt az írónő egyik jellemzőjének érzem, ahogy a jó stílust, a komoly problémák tematizálását és a jól kidolgozott szereplőket is. Bár az előző könyve jobban tetszett, egyáltalán nem bántam meg, h elolvastam ezt is.