Van egy kerete a történetnek, melyben egy fiatal nő diplomamunkáját a bécsi Burgban található Habsburg gyűjteményről írja, de a Zsolnay étkészletről, melyet a gyár Rudolf trónörökös hercegnek készített, nem talál információkat, ezért keresi fel a híres műgyűjtőt, Vayt, a rendszerváltás előtti Budapesten. Ő mesél neki a családról és beleteszi a bogarat a fülébe, h a gyáralapító Zsolnay Vilmos az illuminátus rend tagja volt és van egy titkos kódja, hisz valószínűleg kísérletei során sokkal többet fedezett fel, mint hitték. Nála van Zsolnay lányának, a tervezőművész Teréznek egy írása, melyből azonban nem derült ki számára teljesen így volt-e, arra kéri a nőt, olvassa el ő is.
Teréz ezt az emlékiratot férjének kezdi el írni, először gyerekkoráról ír, de ahogy idősödik egyre inkább szinte csak a gyárról lesz szó, egyre sikeresebbek és a gyár lesz az egész család élete. Őszintén, mindenféle szépítés nélkül ír Matyasovszky Jakabbal kötött házasságáról és az emlékirat lapjain, szemünk előtt válik lelkes fruskából művésszé, feleséggé, anyává és végül egyenrangú társsá. Állandó kísérletezés, törekvés a jobbra, szebbre, egyedibbre, kemény munka, fegyelem, szorgalom, tehetség és örökös küzdés az anyagi biztonságért – mindez végig kísérte a családot, bár sorra jönnek az elismerések, a megrendelések, a külföldi sikerek.
A sors szeszélyes játéka kényszerítette atyánkat arra, hogy kerámiagyárat alapítson Pécsett, ahol erre semmiféle adottság nem volt. Se agyag, se megfelelő szén, se művészi ösztökélés, de még éltető forgalom sem. Hiszen a város kívül esett az élénk közlekedési hálózatnak. Mennyi kitartásra, erélyre, zsenialitásra volt szükség ahhoz, hogy mindezek ellenére „kivívjon mindent”!
Zsolnay Vilmos haláláig sokkal részletesebben követi az eseményeket, utána az elbeszélés felületessé válik, később pedig sok esetben mintha csak mondatba foglalta volna a megrendeléseiket, ennyi darab/vagon ebből ennek, annak stb. aminek nem volt túl nagy élvezeti értéke. Rendkívül zavaró volt számomra, h a történet második felében a sok Zsolnay unoka leszármazottait, akiknek sorsát időnként felvillantja az írás szinte lehetetlen követni. Bár a könyvben elöl és hátul van egy családfa még az 1700-as évekkel kezdődően, a könyv szempontjából talán hasznosabb lenne egy napjainkig vezető.
Zsolnay Teréz emlékiratait egészen 90 éves koráig írta, eddigre már nem csak férjét, de több gyermekét is el kellett temetnie és végig kellett néznie a gyár viszontagságait a történelem vérzivataros időiben. A gyár és a család újkori történetéről röviden Teréz lányának, Margitnak írása számol be.
A fejezetekre nem bontott regényben dőlt betűvel olvashatjuk Teréz, majd Margit írását, normál szedéssel időnként Vay és a nő, vagy csak a nő értelmezi az olvasottakat, morfondírozik rajta…és egyfolytában ezen az illuminátus dolgon lovagol, számomra rendkívül irritálóan.
A főherceg látogatása után nem sokkal a császári udvar egy 24 személyes szervizt rendelt Rudolf trónörökösnek. …Számomra egyre valószínűbbé vált, hogy József főherceg is az illuminátusok titkos szövetségének a tagja volt. Valószínűleg ezért látogatta meg a gyárat, ezért járt közben, hogy rendeljenek egy készletet a trónörökösnek.He? Lehet, h így van, de abból, ami a könyvben olvasható, inkább összeesküvés elméletnek nevezném ezt… engem ezek az elbeszélést megszakító néhány mondatok, amiben azt bizonygatja magának és az olvasónak, h Zsolnay illuminátus volt, nagyon idegesítőek voltak.
Egyrészről érdekesnek találtam a könyvet, ami egyszerre családregény és korrajz is és bepillantást enged az egyik legnagyobb hírű magyar márka történetébe. De a már említetteken kívül zavart még, h amit a regényben Teréz írásának tulajdonítanak, az valójában nem az, legalábbis ez derült ki utólag számomra. A regény történelmi dokumentumokon alapul és a napló részben fiktív. Nagyon nem szeretem a valóság és a fikció összemosását, amikor az ember nem tudja, tudhajta, mi a valóság és mi a kitaláció, ezért összességében a könyv nekem inkább csalódás lett sajnos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése