Aminata szabad muszlimként született, de 12 éves korában elrabolták a falujából, szüleit meggyilkolták és Amerikába vitték rabszolgának. Megerőszakolták, eladták, elvették a gyerekeit, elszakították a férjétől, megalázták, miközben ide-oda hajózott a jobb élet reményében. Szörnyűségek történtek vele, de a története számomra mégsem csak erről szólt. Bár fura leírni azt, h Meena élete szerencsés volt, de valahol mégis így érzem, mert amin neki keresztül kellett mennie, azon sokaknak, de csak a legkevesebben kaptak a sok szenvedés és megaláztatás mellé a fehérektől tudást és lehetőséget is és ő közéjük tartozott. A lány nem csak szépségével, hanem eszével is kiemelkedett a rabszolgák közül, amit mindig gyorsan észrevettek, gazdái írni és olvasni tanították, lehetőséget kapott szellemi munkavégzésre. Hosszú és küzdelmes élete alatt végig művelte magát és fáradhatatlanul tanította az övéit is olvasni, fehér gazdái – ha nem is voltak vele mindig fairek – de becsülték az értelmes, megbízható nőt. Végül idős korában Angliába került, ahol leírta történetét, amivel nagy segítséget nyújtott a rabszolgaság eltörléséért küzdő harcban.
Az erős és csodálatra méltó nő története kitalált, de maguk a történelmi tények nem. A szerző hátborzongatóan pontos képet fest a rabszolgák és gazdáik életéről. Ami viszont nem derült ki számomra – tekintve, h fikcióról van szó – h mindez valóban megtörténhetett-e? Kivívhatott magának egy fekete rabszolga intelligenciájával, tudásával „hírnevet, különleges jogokat”, pláne egy nő? Szeretném hinni, h igen, de nem vagyok biztos benne, h ez lehetséges volt:(.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése