2019. október 23., szerda

Petra Durst-Benning: Die Zarentochter (Die Zarentochter-Saga 2.)

Az egész könyvben szinte semmi nem utal arra, h ez egy folytatás lenne, pedig elvileg igen. Petra Durst-Benning Die Zarentochter Sagájának 2. része, de konkrétan – szinte – semmi összefüggés az 1. és 2. rész között. Mivel annyira nem tetszett, egyelőre nem fogom elolvasni a 3. részt. A könyv az idei várólistámon is szerepelt.


Oroszországban vagyunk az 1830-as években, amikor Miklós cár uralkodik. A fő történések eleinte arra korlátozódnak, hogy próbálja a cári pár és az udvar a felcseperedő gyerekeiket a helyes irányba terelni, főleg, ami a házasodást illeti. Amikor azonban azok a nem megfelelő emberek iránt mutatnak érdeklődést, rögtön közbeavatkoznak a szülők, vagy az udvar. Idővel a hangsúly egyre inkább a középső lányra, Olgára (Olly) terelődik, az ő személyiségfejlődésére, elutasított lovagjaira, szerelmére a sógornője öccse iránt és hosszú éveikig tartó eljegyzésére a későbbi magyar István nádorral, akivel még csak nem is találkozott soha. Ma már szinte elképzelhetetlen, ahogy a politika szőtte a fiatal nagyhercegnő életét. Fiatalságának évei a politikai játszmákra mentek rá és 26 évesen, amikor végül férjhez ment a würtemberig koronaherceghez, már idősnek számított. Karl teljesen váratlanul bukkan fel Olly életében és a regény alapján gyorsan olyan mély kötődés alakult ki közöttük, ami szép jövőt vetít előre számukra. A történet a sok szenvedés utáni esküvővel és az új hercegnő stuttgarti bemutatkozásával ér véget, meglehetősen sziruposan. Most utána olvasva meglepve láttam, h a házasság gyermek nélkül maradt, valószínűleg Karl homoszexualitása miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése