2020. július 19., vasárnap

Poppy J. Anderson: Zart verführt (Taste of Love 3.)

Spontán bele is vágtam a sorozat 3. részébe és egy délelőtt alatt a végére is értem. Egyre kevesebbet tudok viszont írni a részekről, mert kísértetiesen hasonlítanak egymásra és be kell vallanom, h egyre kevésbé is kötnek le, ennek ellenére a maradék két részt még biztosan meghallgatom a nyár folyamán.


Ezúttal a 2. részben megismert Claire barátnője, Liz a főszereplőnk. A nő most nyitott egy Chocolaterie-t, ahol mindenféle pralinékat és más egyéb csokis finomságokat készít, ennek apropóján kerül egy reggeli műsorba, h népszerűsítse az üzletét. Itt találkozik az ex-modell, jelenleg fitness guru Adammal, aki, amolyan munkahelyi ártalomként igazi Adonisz és élő adásban rögtön fel is hívja a figyelmet Liz kisebb úszógumiira. Erre nyilván egy nő sem reagál jól, Liz is besértődik, nem indul jól az ismeretség. Aztán persze gyorsan kiderül, h a látszólagos különbözőségük ellenére nagyon is bejönnek egymásnak. Itt is ugyanaz a séma: egymásra találás, majd egy kis dráma, aztán a szokásos happy end, mindez megspékelve kis gasztrozással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése