Helen Russell: Egy év a világ legboldogabb országában

Kölcsönbe kaptam ezt a könyvet még pár hónappal ezelőtt és végre nekiálltam. Jártam már Dániában és nagyon tetszett, szívesen vissza is mennék és nagyon szívesen olvasok ilyen jellegű könyveket, ahol egy, az adott országba költöző külföldi szemével látjuk a helyet és vele együtt éljük át a kezdeti izgalmakat, élményeket, nehézségeket és kulturális (és egyéb) különbségeket. Helen, az angol Marie Claire újságírója, amikor férje állásajánlatot kap a dán Legotól, így némi habozás után odaköltöznek egy évre. Csakhogy nem a menő Koppenhágába, hisz a Lego Billundban van, Istenhátamögött (a szerző szerint), ráadásul ők végül Istenhátamögött Alsón kötnek ki, vagyis egy kis faluban, ami elég éles váltás London után. Az újságíró nem hagyja egy percre sem nyugodni szerzőnket, hisz tudja, a világ legboldogabb országába költöznek, utána akar járni, mitől is annyira boldogok a dánok, ez lesz az ő projektje az évre.

Minden fejezet egy-egy hónapot ír le és a fejezetek végén néhány pontban összefoglalja a hónap nagy felfedezéseit, tanulságait. A kezdeti meghökkenéstől (elég kemény januárban Dániába költözni) és bürokratikus akadályoktól szépen lassan az élet minden területére eljutunk, kiderül hogyan élik meg és mit gondolnak ezekről a dánok. Tényleg mindenről van szó, a teljesség igénye nélkül: a vallásról, a dán zászlóról és patriotizumusról, a hobbikról, a péksütikről, a munka-magánélet egyensúlyáról, a házasságról, az adózásról, a karácsonyról, a dán konyháról, a hagyományokról, az elképesztő bizalomról amit a többi ember ill. az állam iránt éreznek és persze sokszor a hyggéről. Rengeteg érdekes, vicces, elgondolkodtató részletet tudunk meg Dániáról, valódi képet kapva az országról és lakosairól. Engem talán legjobban a patriotizmusuk lepett meg, ezt nem gondoltam volna:

„A megélt tolerancia a nemzeti büszkeség fontos forrása. Arra jöttem rá, hogy a dánoknak a legkisebb ürügy is elég, hogy előjöjjön belőlük a hazafi. Megkérdőjelezhetetlenül nagy szerencsének tartják, ha valaki dánnak született, és szerintük a dán nemzettel való akár legtávolabbi kapcsolat is Jó Dolog. Nagyon sok vállalat nevében benne van a „dán” szó, mert itt a dánság egyenlő a kiválósággal és jó minőséggel.”

Ami kevésbé lepett meg, az az időjárás, de még így is meghökkentő volt olvasni a nyárról, amikor még éjfélkor is süt a nap, aztán a fél évnyi „sötétségről” és arról, h a szerző szerint a dánok télen még ahhoz is túl depressziósak, hogy megöljék magukat. Így talán érthetőbb, miért is alakult ki és vált a „dánság” fontos alkotóelemévé a hygge, főleg úgy, h a dánok szerint „a tél átvészelésének titka, hogy bent maradunk”.

„Ahhoz erős jellem kell, hogy a világ boldogságindexének élén maradjon a nemzeted úgy, hogy minden évben hat hónapig jeges sötétségben éltek. Az élet nem mindig napos, „szivárványokon ugrókötelező egyszervúk” stílusú utópia. De egy stabil, biztonságos, gondoskodó környezet, amire számíthatsz holnap, holnapután és egész évben, az majdnem ugyanolyan jó.”

A sokszor szkeptikus Helent az egy év leteltével sikerül meggyőznie Dániának, az ő élete is pozitív fordulatot vesz, hála többek között a más felfogásnak és életfilozófiának és boldogan marad családjával a világ legboldogabb országában. Ez a könyv egyszerre humoros és informatív és még nagyon olvasmányos is és annak ellenére, h abszolút jó egységet alkot, jól elkülöníthető 2 részre osztható. Egyrészről ott vannak Helen és a férje, legóember saját élményei, tapasztalatai, itt az író nem törekszik arra, h a lehető legjobban a háttérben maradjon, vagyis őket is megismerjük valamennyire és szerintem ez kimondottan jót tesz a könyvnek, mert egy nagyon önironikus, vicces és aranyos házaspár. Másrészről a könyv viszont „dokumentarista”, vagyis, amit tapasztalnak az életükben, annak próbál utánajárni Helen és tényleg szakértőkkel beszél az adott témában. Ezek a részek sokszor meglepőek és elgondolkoztatók, h így is lehet és rávilágítanak sok mindenre. Pici negatívumnak éreztem, h ezek időnként nekem túl soknak és túl száraznak tűntek, túl sok számmal. Szerintem ezért volt, h bár a könyv érdekelt és tetszett, mégis elég sokáig olvastam, mert kellett az idő mindezt „megemészteni és feldolgozni”. Régen fordult velem elő, h felmerült bennem, h megveszek egy könyvet, amit kölcsönbe kaptam, csak hogy nekem is meglegyen, ez ilyen volt, ennél nagyobb dicséret aligha van (de sajnos jelenleg nem nagyon kapható már).