Juliana Weinberg: Audrey Hepburn und der Glanz der Sterne

Ez a könyv a híres színésznő Audrey Hepburn regényéletrajza, a német Ikone ihrer Zeit (Koruk ikonjai) sorozatnak a 2. része. Ez egyelőre 4 kötetes, de már előkészületben a következő 2 különleges női sors regénye. Ahogy azt itt már többször leírtam, alapvetően nem szeretem, ha egy „életrajzban” nem tudom, mi a fikció és mi a valóság, de ez itt különösebben nem zavart. Nyilván Hepburn életéről azért sok mindent lehet tudni, de persze azért nem az édesanyjával vagy a férjével folytatott beszégletésekig bezárólag;). A szerzőnek viszont ezúttal sikerült elérnie, h olvasás közben ne azzal foglalkozzak, h ebből most mennyi a kitaláció és mennyi a tény.

A gyerekkorát és a 2. világháborút Hollandiában átélő Audrey legfőbb vágya, h balerina legyen, de a háború alatti éhezést alaposan megsínylő lányt Londonban kegyetlenül eltanácsolják. Egy kapu bezárult, egy másik viszont szinte egyidejűleg kinyílt számára: színésznőként kap lehetőséget, amivel egy csapásra ismert és elismert lesz, sikert sikerre halmoz, saját maga számára is meglepő módon. A nézők és a kritika imádja, de azért az ő sorsa is jól mutatja, h senkinek az élete nem tökéletes. Házassága Mel Ferrerrel minimum érdekes, ráadásul a számára legfontosabb anya szerepért nagyon meg kell küzdenie és utána se dönthet saját maga a sorsáról. Az egyik rossz házasságból kerül aztán egy újabba, hajszolva a boldogságot, küzdve érte, de be kell látnia, h ez ebben a kapcsolatban is kilátástalan. Végül – amennyire ebből a könyvből kiderül –élete utolsó éveiben mégis megtalálja azt a társat, akit keresett. Egyrészről az 50-es években is olyan volt a sztárok élete, mint manapság: hírnév, pénz, exklúzív utazások, barátok, partik, másrészről viszont az internetet megelőző világban mégis még sokkal inkább megmaradtak és megmaradhattak normális embernek. Audrey Hepburnt egy rendkívül normális és intelligens nőként ismertem meg, aki soha nem vágyott arra a fajta sikerre, ami élete végéig kísérte, soha nem hajszolta azt, mégis az övé lett, talán ezért is. A sors különös fintora, h a magánéleti boldogság - amire mindig is sokkal inkább vágyott - viszont nem adatott meg neki igazán.